A német hadvezetés 1941 telén csúfos vereséget szenvedett Moszkvánál, így 1942-ben mind eddiginél nehezebb feladat hárult a szövetségesekre. A birodalomnak újabb seregekre volt szüksége. Wilhelm Keitel vezértábornagy - a német véderő főparancsnokságának egykori vezetője - 1942 január 21-én Magyarországra utazott a kormánnyal való tárgyalás végett. Az eredmény: Magyarország 9 gyalogos és 1 páncélos hadosztály kiállítását vállalta magára. Ezekből alakult meg a 2. magyar hadsereg vitéz Jány Gusztáv parancsnoklatával, mely a fronton Weichs tábornokhadseregcsoportjához tartozott.
2001-ben Magyarországon is bemutatásra került az „Ellenség a kapuknál” című film, amely megpróbált tudósítani a háború egyik legérdekfeszítőbb mesterlövész-párbajáról, ami a német Erwin König őrnagy (némely források Heinz Thorvald névvel tesznek említést róla) és a szovjet Vaszilij Zajcev között zajlott, Sztálingrádban, 1942 telén. A két főszereplő nevén kívül vajni kevés valóságalapja volt a filmnek, ugyanis az események másképp történtek, de Hollywood, már többször is bebizonyította - ha csak a II. világháborúról szóló filmeket is veszem alapul - , hogy nem igazán érdekli a hitelesség, pontosság. Véleményem szerint a film rendezője ki sem nyitott egyetlenegy háborús memoárt, illetve nem érdeklődött, hogy kik is voltak ezek az emberek. Így lett a harmincöt éves szibériai, keménykötésű erdőgazdálkodási technikumot végzett, a flotta tengerészgyalogos alakulatainál szolgáló Zajcevből egy nárcisztikus, analfabéta, zsenge tizenéves ifjonc. Megértem, hogy a filmipar és a történelmi tényszerűség összeférhetetlenek, de érdemes lett volna áttanulmányozni Zajcev: Notes of a Sniper című emlékiratát, illetve a német és szovjet frontkatonák visszaemlékezéseit (melyek egyébként szép számmal akadnak).
A háború okai szerteágazóak. Egyrészt visszavezethetők az első világháborút lezáró versailles-i békéig, amely Németországnak több mint előnytelen feltételeket szabott. Íme néhány a feltételek közül: 33 millió dollár jóvátétel, a német hadsereg 100.000 főre korlátozása, megtiltották a páncélautók, harckocsik, tengeralattjárók, repülőgépek és mérges gázok gyártását. A Rajnától keletre eső 50 km széles sávot demilitarizált övezetté nyilvánították. Elzász, Lotaringia, Saar-vidék, Nyugat-Poroszország, Poznań (Posen), Felső-Szilézia, Danzig (Gdańsk) területét pedig elcsatolták Németországtól. A háború előzményeihez tartozik a nagy gazdasági világválság, amely hozzájárul Hitler és a nemzetiszocialista párt hatalomra jutásához Németországban (1933). Hitler hamar magáénak mondhatta a "Führer" címet, egészen pontosan 1934-től.
A II. világháború idejére a katonai doktrínák a legtöbb helyen igyekeztek szakítani az előző háború elmaradott és vétkes harcászati és hadászati elgondolásaival. Ebből kifolyólag minden hadsereg igyekezett kikísérletezni a gyors térnyerés különféle módozatait. Sokáig ezt az irányvonalat csak a frontvonalak gyors helyi áttörésével kivitelezhető megoldások fémjelezték, melyekben nagy szerep jutott a páncélosokkal szorosan együttműködő gyalogság bevetésének, légi- és tüzérségi támogatással. Ám a külföldi katonai teoretikusok már az 1930-as évek elején elkezdtek foglalkozni a harmadik dimenzió, a függőleges átkarolás megvalósításának elméleti kérdéseivel.
A magyar szaksajtóban 1930 elején jelenik meg egy finn szakember, Friedrich W. Borgmann egy évvel korábbi cikkének kivonata, mely szerint az első világháborúhoz hasonló állóháborúk bebizonyították, hogy a szárazföldön döntést kicsikarni lehetetlen, így gyors megoldást jelenthet a függőleges átkarolás, melyet az író repülőgépek leszállásával tart kivitelezhetőnek. Ezt követően sokáig a repülőgépes leszállást tekintik a függőleges átkarolás egyetlen kivitelezhető módjának, az ejtőernyős ledobással célba juttatott csapatok elképzelése évekig még csak szóba sem kerül. A téma első felvetésének apropójaként a Szovjetunió 1935. augusztus 18-ai első tömeges ejtőernyős bemutatójáról készült tudósítás szolgált.
