„Olvastam egy Sztálinról szóló könyvet, vaskézzel irányítja azt a hatalmas országot." - Adolf Hitler

II. világháború - masodikvh.hu

A II. világháború leghíresebb mesterlövész párbaja

2001-ben Magyarországon is bemutatásra került az „Ellenség a kapuknál” című film, amely megpróbált tudósítani a háború egyik legérdekfeszítőbb mesterlövész-párbajáról, ami a német Erwin König őrnagy (némely források Heinz Thorvald névvel tesznek említést róla) és a szovjet Vaszilij Zajcev között zajlott, Sztálingrádban, 1942 telén. A két főszereplő nevén kívül vajni kevés valóságalapja volt a filmnek, ugyanis az események másképp történtek, de Hollywood, már többször is bebizonyította - ha csak a II. világháborúról szóló filmeket is veszem alapul - , hogy nem igazán érdekli a hitelesség, pontosság. Véleményem szerint a film rendezője ki sem nyitott egyetlenegy háborús memoárt, illetve nem érdeklődött, hogy kik is voltak ezek az emberek. Így lett a harmincöt éves szibériai, keménykötésű erdőgazdálkodási technikumot végzett, a flotta tengerészgyalogos alakulatainál szolgáló Zajcevből egy nárcisztikus, analfabéta, zsenge tizenéves ifjonc. Megértem, hogy a filmipar és a történelmi tényszerűség összeférhetetlenek, de érdemes lett volna áttanulmányozni Zajcev: Notes of a Sniper című emlékiratát, illetve a német és szovjet frontkatonák visszaemlékezéseit (melyek egyébként szép számmal akadnak).

A párbaj megtörténtének ténye - a bizonyítékok hiányában - , még mind a mai napig vitákat szít mind a történészek, mind pedig a hétköznapi emberek között. A cikkem - Zajcev emlékiratából táplálkozva - megpróbálja bemutatni, hogy miképp is történhetett ez a híres „macska-egér játék” két rendkívüli ember között.

Nos, két szemtanút idézek, Csujkovot – aki a Sztálingrádi front parancsnoka volt, és magának Zajcevnek a visszaemlékezéseit. Hogyan is volt tehát ez a párbaj a valóságban?

Csujkov: „Amikor a kihallgatás a vége felé közeledett, a német fogoly azt mondta, hogy Berlinből megérkezett a (zosseni) mesterlövész iskola igazgatója, von König őrnagy, aki valamikor a Führer személyes testőrségéhez (Leibstandarte) tartozott. Az ő feladata volt a front-menti német mesterlövész iskolák vezetése, de a legfontosabb küldetése Zajcev megsemmisítése volt.

- Százados, maga honnan ismeri ezt a vezetéknevet?
- Nemcsak a nevét ismerem, hanem az Önök módszereit, harceljárásait is tábornok úr. Önök mindent rendkívül aprólékosan leírnak saját szórólapjaikban, amit a katonák között terjesztenek. Nagyon érdekes tapasztalat – mondta némi szarkazmussal a német.

Amikor Sztálingrádban megjelent König őrnagy, Zajcev éppen a katonai kórházból tért vissza – egy német mesterlövésszel vívott párbaj során sebesült meg. Vaszilij elégtételt akart venni a németeken. Úgy tűnt, hogy lehetetlen megtalálni a német mesterlövészt a Volga partján több kilométer hosszan elterülő város romjai között, amelyben ráadásul éjjel-nappal dúlt a harc. A szovjet mesterlövészek csak az általuk ismert jelek sokaságából tudták felmérni azokat a körzeteket, ahol a német mesterlövészek felbukkantak.

Zajcev: „Éjszaka a felderítőink egy német foglyot hoztak. A kihallgatás alatt azt mondta, hogy a német parancsnokságot komolyan aggasztja a szovjet mesterlövész-tevékenység. Berlinből repülőgépen érkezett a mesterlövész iskola igazgatója, König őrnagy, akinek feladata, hogy kilője a „Legnagyobb Nyulat” (Zajcev vezetékneve - szabad fordításban - „Nyulasi”).

Én akkor már gyorsan és hibátlanul olvastam a német mesterlövészek „kézjegyéből”, a lövés sajátosságaiból, az álcázás módjából nagyobb nehézség nélkül meg tudtam különböztetni a profikat a kezdőktől, a gyávákat a kitartó és határozott egyénektől. De az iskolájuk igazgatójának jellemvonásai számomra sokáig érthetetlenek voltak, és titkot képeztek. A mindennapos megfigyeléseink semmi újat nem hoztak. Még azt sem lehetett megmondani, hogy melyik frontszakaszon van a német. Valószínű, hogy ő is állandóan váltogatta állásait, elemezett, és ugyanúgy keresett engem, mint én őt.

Igyekeztem összegezni saját tapasztalataimat, a társaimét, hogy a leghelyesebb döntést hozhassam. A tapasztalaton azt súgta, hogy a „lövészárok-barátaim” (lövészek, tűzszerészek, géppuskások, híradósok) nélkül aligha számíthatok sikerre. Amikor megtaláltam valahol egy német mesterlövészt, mindig magamhoz hívtam egy-egy katonát vagy tisztet, és periszkópon át megmutattam neki annak a lőállását. Elmondtam, hogy milyen jelekből állapítottam meg, hogyan álcázza magát, mik a fő figyelési és tüzelési szektorai. Amikor ezek a legények megtanulták észrevenni és felderíteni az ilyen „fészkeket”, akkor váltak nélkülözhetetlen segítőtárssá.

Ezenkívül, amikor ál-állásokat telepítettem, maketteket állítottam fel, álcáztam ezeket, mindig tanulmányoztam a katonákat és igyekeztem felmérni azt, hogy ki mire képes, mennyire eszes, milyen a megfigyelőkészsége. Ezekből kerültek ki a figyelők és a segítők. Néha van úgy, hogy a katona kezdeményező, bátor, de a segítőnek alkalmatlan, mivel túlságosan forróvérű, fellángol és utána lankad a figyelme. Ilyen emberre nem számíthattam hosszú távú harcom során: az első nehézségek után mindig talál okot arra, hogy elmenjen, valami fontos dologra hivatkozva. A gyakorlatban ez egyvalamit jelent - kimerültek a bátorság és türelem tartalékai.

Ilyen emberek voltak a mi kezdő mesterlövészeink között. Éppen ezért szerettem a női mesterlövészeket. Ők maguk voltak a megtestesült fegyelem, türelem és pedantéria. Sokkal nehezebb volt megállapítani az ellenséges mesterlövészek karakterét. Egyet tudtam csak biztosan, mégpedig azt, hogy csökönyösek. De számukra is megtaláltam a megfelelő megoldást: egy jól előkészített bábut. Észrevétlenül elhelyezed és elkezded mozgatni, mivel a bábunk is - ahogy az embernek is – mozognia és „élnie” kell. A bábutól nem messze volt az én lőállásom. Az ellenséges mesterlövész belelőtt a bábuba, de az életben maradt, és ekkor kezdődött a csökönyös karakter demonstrálása. A német másodszor lő, a bábu még mozog, készül a harmadikra, de - az esetek többségében – éppen ilyenkor lőttem le.

A tapasztalt német mesterlövészek, tüzérségi vagy géppuskafedezet alatt foglalták el állásaikat, általában két-három asszisztenssel együttműködve. Célpontjaimat két lépésben kutattam fel. Először is hosszasan tanulmányoztam az ellenég védelmét. Utána kikérdeztem a katonáinkat, hol, mikor, és milyen viszonyok között sebesült vagy halt meg társuk. Ebben nagyon sokat segítettek nekem a szanitécek. Ők mesélték el, hogy hol szedték fel a sebesültet, és én azonnal odamentem, szemtanúkat kerestem, kikérdeztem a sebesülés legapróbb részleteit, és ennek következtében tudtam feltérképezni a német védelmi vonalon felállított tűzeszközök elrendezését. A második lépés a cél közvetlen keresése volt. Azért, hogy az ellenség ne tudjon engem kilőni, vagy a lövészperiszkópon, vagy a tüzérségi sztereócsövön át kémleltem ki a német vonalakat. A fegyverek optikáját vagy kukkereket ilyenkor tilos használni.

A tapasztalat azt bizonyította, hogy ott, ahol korábban gyülekezési vagy ellenállási pontok voltak, nagy volt a nyüzsgés, és most pedig senki sem tűnik fel véletlenül - komoly, veszélyes ragadozó lapul. Ezért mondtam mindig mesterlövész-barátaimnak és tanítványaimnak: amíg a legaprólékosabban nem tanulmányoztad a harci helyzetet, és nem beszéltél a közvetlenül az első vonalban harcoló emberekkel, addig ne indulj bevetésre. A mesterlövész szakmában a népi bölcsességet kell követni: „Hétszer mérj, és csak egyszer vágj!” Valójában így van, egy pontos lövésért nagyon sokat kell dolgozni, feltalálni, alkalmazni, tanulmányozni a jellemeket, az ellenfél erejét, kikutatni a gyenge oldalait, és csak ezután lehet végrehajtani a feladatot, egy (!) lövéssel.

A megfigyelés eredményességét csak a gyakorlatban lehet elsajátítani, közvetlenül a frontvonalon. Harci körülmények között ez nem is olyan egyszerű. Minden egyes bevetést szigorúan álcázni kell. Az a mesterlövész, aki nem tud rejtett megfigyelést végezni, nem mesterlövész, hanem célpont. Minden mesterlövésznek saját taktikája, saját módszerei, saját találmányai vannak. De az összes mesterlövészről - akár kezdő, akár profi az illető – tudni kell, hogy egy taktikailag érett, kezdeményező, okos, ravasz, és kiválóan lövő emberrel állsz szemben. A te feladatod: behúzni egy bonyolult operatív játékba és ravaszabbnak, türelmesebbnek, bizonyulni nála. Hogyan lehet ezt elérni? Találja ki egy elterelő lépést, szórd szét a figyelmét, keverd meg a lapjaidat, ingereld, fáraszd ki a figyelmét és összpontosítását. Én ellenzem a hosszú távú mesterlövész-állásokat, még ha stabil, városi védelemről is van szó. A mesterlövész nomád, hirtelen jelenik meg, ott ahol nem várják. A tűzfölényért küzdeni kell. Önmagában semmit sem adnak az ellenfél rébuszainak a megfejtései, ha nincs benned elhivatottság, bizonyosságérzet…

… Így állandóan tanácskozva a katonákkal és társaimmal, kerestük a megoldás kulcsát és a németek ászát, aki egyenlőre nem adott életjelet magáról és mindig túljárt az eszünkön. Éppen akkor, amikor visszatértem a katonai kórházból, jött a hír, hogy egy nap alatt egyazon szakaszon egy német mesterlövész szétlőtte M. mesterlövész optikáját és S. bajtársamat pedig súlyosan megsebesítette. Mindketten rendkívül tapasztalt mesterlövészek voltak, gyakran a legbonyolultabb játékokból” is győztesként kerültek ki. Nem volt semmi kétség, abba a németbe rohantak bele, akit én kerestem.

Hajnalban kimentem azokba az állásokba, ahol az előző napon a társaim dolgoztak. Előttem terült el az ismerős, több héten át tanulmányozott német első vonal. Minden olyan, mint azelőtt. Leszállt az est. De hirtelen az egyik német lövészárok szélén kissé kiemelkedett egy rohamsisak és lassan elindult az egyik bunker felé. Lőjek? Nem. Ez egy fogás: a sisak természetellenesen imbolyog, valószínűleg egy boton viszik a mesterlövész segítői, ő maga pedig arra vár, hogy elsőnek én lőjek.
Ellenfelem ezalatt a nap alatt semmi életjelet nem adott magáról. Éppen ezért voltam biztos benne, hogy a berlini itt van, ezen a szakaszon. Nagyon óvatosnak és figyelmesnek kellett lennem. A harmadik napon velünk jött a politikai tisztünk is, aminek meg kell, hogy mondjam nagyon nem örültünk. Mi, rátapadva az optikáinkra, pásztáztuk az előttünk lévő terepet.

- Hé, de hát ott van! A vaslemez alatt! Nézd, megmutatom neked! – kiáltott hirtelen a politikai tiszt. Ő csak a másodperc törtrészére emelkedett ki az árokból, de ez elegendőnek bizonyult a németnek ahhoz, hogy lőjön. A golyó, szerencsére a kézfején találta el. Így minden kétséget kizáróan csak egy tapasztalt mesterlövész lőhetett. Én sokáig néztem az ellenséges állásokat, de sehogyan sem tudtam megtalálni a lőállást. Az elmúlt napok alatt annyira megtanultam ezt a szakaszt, hogy csukott szemmel megmondtam, hogy hol milyen mélyedés, árok, vagy falrészlet van. Ma sem jelent meg semmi gyanús, vagy szokatlan. De én láttam, milyen ügyesen, gyorsan és pontosan lett végrehajtva ez a kapáslövés. A mesterlövész tehát valahol itt volt előttünk.
Folytattam a megfigyelést. Balra egy kilőtt tank, jobbra egy géppuskafészek. A német a tankban lenne? Nem. Tapasztalt mesterlövész nem építene ott állást. A géppuskafészekben? Nem, mivel a lőrés zárva van. Egy lepedőnyi szabad területen, pont a géppuskaállás és a tank között fekszik egy vaslap, törött tégla és betonkupaccal körülötte. Régóta ott fekszik, már nem is figyel rá az ember. Az ellenfél helyébe helyeztem magam. Hol lehetne kiépíteni a legjobb állást? A vaslemez alatt? Éjszaka meg rejtett átjáró alagutakat ásni hozzá…

Valószínűleg ott lesz, a lemez alatt, a senkiföldje kellős közepén. Úgy döntöttem, ellenőrzöm a feltevésemet. Egy deszkára felhúztam a kesztyűmet, kissé kiemeltem a fal mellől, szigorúan derékszögben. Bekapta a német! Nagyszerű! Óvatosan leengedem a deszkát, úgy, ahogyan kiemeltem. Nézem a lyukat. Derékszög! Most már semmi kétség, a német a fémlap alatt van! Most már csak ki kell csalogatnom valahogy. Legalább a feje egy részét láthatnám! Erre aztán várhatok. Ebből a kényelmes állásból aligha fog kimászni, viszont a karakterét legalább már ismerem. Éjszaka új lesállást építettünk, és elrejtőztünk.
Felkelt a nap. Kulikov, a társam találomra lőtt, hogy a német mesterlövész figyelmét felkeltse. Vártunk kicsit, ezalatt Kulikov optikája enyhén csillogott a napon, délután már árnyékban volt. A német állásait szemből sütötte a nap. A lemez szélén valami megcsillant. Lehet, hogy csak üvegszilánkok, esetleg csapda? Vagy lehet, hogy a mesterlövész optikája?

Kulikov óvatosan, mint tapasztalt mesterlövész, lassan elkezdte felemelni sisakját. A német lőtt. Kilikov egy pillanatra megugrott, hörögve felordított, majd összeesett… „Végre puskavégre kaptam a szovjetek híres mesterlövészét, a legfőbb nyulat, akire négy napig vadásztam!” – gondolhatta a német, és egy klasszikus hibát követett el. Kidugta a fejét, és belenézett a kukkerbe (gondolom, saját növendékeit mindig óva intette ettől). Lőttem. A német feje összecsuklott, a puskája optikája pedig továbbra is ott fénylett a napon.”

A történethez nagyon nincs is mit hozzátenni. Zajcev profi módon kihasználta a mesterlövész harcászat teljes tárházát, és elsősorban a megfigyelés, illetve a türelem segítette a munkájában. König őrnagy puskájának optikája, amit Zajcev zsákmányolt, jelenleg Moszkvában, a Központi Hadtörténeti Múzeumban látható. Valóban profi, nem szokványos, valószínűleg megrendelésre készült optika.


Források:
Zaytsev: Notes of a Sniper
David L. Robbins: War of the Rats
William Craig: Enemy at the Gates - The Battle for Stalingrad
 

Írta: Németh András Tamás (Bazooka Joe)

Hirdetés

További cikkek

A
A 25. órában vagyunk!

Minden családban keringenek történetek arról, mit is tett, vagy élt át egy rokon a II. világháborúban. Sokáig erről még beszélni sem volt ildomos, ám sok családban még ma is élnek azok az emberek, akik átélték a történelem egyik legnagyobb háborúját. Az ő történeteiket szeretnénk most megosztani, hogy azok is hallathassák a hangjukat, akik eddig nem tehették, vagy ma már nincsenek köztünk.

Bővebben
Látogatásaink

Az évek során igyekeztünk minél több - a világháborúhoz kapcsolódó - múzeumba, hadiparkba, haditechnikai bemutatóra és egyéb helyszínre eljutni. A gyűjteményünket olvasóink beküldött képeivel remélhetőleg tovább sikerül folyamatosan bővítenünk.

Tovább
Emlékművek

Hideg kő és/vagy fém mementói a múlt eseményeinek, a múlt embereinek és tetteiknek. Hidegek - mégis élnek. Naponta elmegyünk mellettük, mégis ritkán állunk meg, olvasunk el néhány nevet, és hajtunk fejet.

Tovább