Második világháború

A Ju 287 tervezése 1942 során vette kezdetét. A merőben új sárkányszerkezetű gép előrenyilazott szárnyakkal volt ellátva, amely konstrukció fő előnye a bombázóknál kiemelten fontos alacsony tömeg volt. A repülőgép négy darab Jumo 004 B-1 gázturbinával volt felszerelve, amelyek közül kettő a szárnyak alatt, kettő pedig közvetlenül a pilótafülke mögött kapott helyet. A viszonylag csekély saját tömegnek és a négy darab, egyenként 8,8 kiloNewton tolóerőt termelő hajtóműnek köszönhetően a gép legnagyobb sebessége a mérnökök számításai szerint meghaladta a 750 km/h-t, amely jóval felülmúlta a korabeli bombázógépek átlagos sebességét. A Ju 287 prototípusa 1944. augusztus 16-án szállt fel első alkalommal. A bombázó repülési tulajdonságai azonban ellentmondtak a szélcsatorna-kísérletek tapasztalatainak: a Ju 287-V1 igencsak instabilnak bizonyult. A kezdeti kudarcok után a fejlesztés tempója lelassult, és bár a Ju 287 bombázónak ekkor már egy továbbfejlesztett, négy helyett hat hajtóművel felszerelt változata is építés alatt állt, ezt a példányt a háború végéig nem tudták befejezni.

Az amerikai hadvezetés a V2 jelzésű darabot elszállítatta, majd az Egyesült Allamokban befejezték az ígéretes repülőgép egyetlen megmaradt prototípusának az építési munkálatait. 1946 során számos tesztrepülést hajtottak végre a bombázóval, de az balesetet szenvedett és lezuhant. Az előrenyilazott szárnyú, nagy teljesítményű repülőgép koncepciója ezek után évtizedekig tartó álomba merült. Az amerikai Grumman gyár a hetvenes években kezdett hozzá a hasonló felépítésű X-29A megalkotásához, és csak majd tíz év megfeszített munka árán tudott egy biztonságosan repülhető konstrukciót előállítani, amelynek kormányzását a pilóta egy nagy teljesítményű számítógép segítségével végezte. A Ju 287 előrenyilazott szárnyú bombázógép kudarcát az okozta, hogy a tervezését végező mérnökök fantáziadús ötlete harminc évvel megelőzte a kor technikai színvonalát.