Valójában mit is takar „Kassa bombázása"?
Június 26-án reggel puskatámadás ért Rahónál (a mai Ukrajna területe) egy vonatot, itt 3 halott és 6 sebesült volt. Később délután 13:00-kor a Heringes község melletti magyar légvédelmi figyelőközpont 3 nagyméretű, kétmotoros bombázógépből álló köteléket vélt felfedezni. Erről az esetről azonban nem tudtak értesíteni másokat, mivel a tábor telefonvonala beázott, elnémult. A fentebb említett 3 gép átvonult Kassa felett és 13:07-kor teljes bombaterhét ledobta és balfordulóval távozott. A Kassát védő gépágyúk csak néhány lövést adtak le a támadás hirtelensége miatt. Összesen 29 bomba esett Kassára, egy pedig Enyickére egy közeli településre, ezek mind 100 kg-os méretkategóriába tartoztak. Kassán összesen 32 halott, köztük 7 postás és 8 katona, a sérültek száma 82. A ledobott 30 bomba közül kettő nem robbant fel, így megállapították róluk, hogy szovjet típusú, 105 kg-os robbanóbombák . A támadás után a magyarok követték a gépeket, viszont sikertelenül, mert a bombázók felgyorsítottak és a felhőrétegbe emelkedtek, ide a magyarok már nem tudták követni őket. Még aznap Horty Miklós kormányzó által összehívott ülésen tárgyaltak a bombatámadásról. Két katona - Wertl és Bartha - szovjet támadógépekről adtak tájékoztatást. Így Horthy kormányzó megtorló akciót rendelt el, június 27-én támadást intézett szovjet városok ellen. Az ülésen egyedül Keresztes- Fischer Ferenc belügyminiszter tartotta korainak a hadiállapot bejelentését, véleménye az volt, hogy várják meg, mig a németek politikai vonalon kérik a hadbalépést.
A magyar kormány azonban úgy döntött: „MAGYARORSZÁG A HADIÁLLAPOTOT A SZOVJETUNIÓVAL BEÁLLTNAK TEKINTI." Az igaz, hogy a hadsereg hivatalos közlése szerint a szovjetek voltak a támadók, ám Krúdy Kálmán, a kassai repülőtér - parancsnok jelentésében német típusú gépeket vélt látni. Ezt viszont Bárdossy, mind az államfő, mind pedig a parlament előtt eltitkolta. A támadás elkövetői azóta sem ismertek. Vannak feltételezések, miszerint a német és román légierő állhatott az akció hátterében, hogy szovjetellenes támadásra bírják a magyar légierőt. Más feltételezések szerint eltévedt szovjet gépek akciója volt, akiknek a szlovák Eperjes melletti német rádióállomás lett volna a célpontjuk. Az eltelt évek során sokan kutatták a választ, hogy vajon kik bombázták Kassát, de az azóta fellelt dokumentumok révén sem tudták ezt megoldani.
Források:
Múlt-Kor
Wikipédia
Tankönyvtár
A fogalmazásom
igaz történetekkel folytatom, amit dédnagymamám mesélt el nekem, akit én úgy
szólítok, hogy öregmama. Még ma is él, 1920.március 12-én született Pallóban (a
mai Ukrajna
területén). Ő átélte a II. világháborút. A háború alatt sokat szenvedett, mert
dédnagyapámat elvitték az oroszok, és ő itthon maradt a gyerekekkel, valamint
édesanyjával, akiről gondoskodnia kellett. Édesapja fiatalon meghalt Amerikában. Így emlékszik vissza:
-„A háború egy borzalmas dolog, amely mély sebeket hagy maga
mögött."- közben sír, elfogódik a szíve.
1941-ig béke
volt ezen a részen, ahol mi élünk. Kevés lakos volt a faluban, így tehát mindenki ismert
mindenkit. Egyik napról a másikra hallani volt, hogy a férfiakat besorozzák
katonának. Ungváron kellett jelentkezni nekik, ahol több ezren összegyűltek,
köztük az öccse is. Valahogy tudtára adták, hogy mikor fogják elhagyni Ungvárt,
így aztán ő is elment elköszönni az öccsétől. Mikor odaért, már fel voltak
sorakozva négyes sorokba a katonák. A tisztek ott álltak szigorú tekintettel,
tábori papok miséztek és prédikáltak, kérték a katonákat, hogy védjék meg a
hazájukat. Egyszer csak visszaszólt az egyik katona a papnak:
-„Eredj te és harcolj!"- öregmama odanézett és látja, hogy
ez a Cserép Péter, akit ő ismer. Aztán elmentek a vasútállomásra, ahol már
várta őket a szerelvény. Úgy emlékszik vissza, hogy integetek egymásnak.
Az öccse a Don-kanyarnál harcolt, a
férje fogságba került.
Közben a zsidókat is elkezdték összegyűjteni, az is volt a faluban, összesen négy család. Sőt, mi több, a szomszédjuk is zsidó volt ahol lánykorában lakott. A férfi Holcmán Dávid, a felesége Holcmán Gizella, gyermekük Holcmán Róza. A többi zsidó család: a Grün-család, a Zibber-család és a Jéger-család, akik a faluban laktak. Őket is elvitték Ungvárra, összegyűjtötték őket. Öregmama egy hideg, esős, őszi napon Ungvárra volt barátnőjével a piacon, gyalog jöttek hazafelé, ott kellett elmenniük, ahol a zsidók voltak összegyűjtve, oda pillantott, felismerte őket. Az esőben áztak-fáztak a zsidó emberek, többen mezítelen lábbal, a katonák szidalmazása közepette mentek. Egyikük kért öregmamáéktól egy kis kenyeret. Megesett rajtuk a szívük,és dobtak egy karéj kenyeret, ami véletlenül a sárba esett, de ők azt is felvették és megették. A magyar katona oda szólt nekik: -„Beakarnak maguk is állni a sorba? Vigyázzanak,mert könnyen itt lehetnek!"-így aztán megijedve befejezték a kenyéradást. 1944-ben a faluhoz ért a front. A repülőkből éjjel-nappal bombáztak, hullt a „Sztálin-gyertya".A német és a magyar katonák védekeztek ,de nem bírtak a túlerővel. Mátyócon az öregmama kertjében voltak az ágyúk felállítva. A szalmakazal mellett volt a bunker. A kertben az ágyúk mellett a burgonyaföld. Egy nap ment kiszedni egy kis burgonyát, mert akart főzni a gyerekeknek egy kis ételt, de hirtelen megjelent egy repülőgép, és elkezdett lövöldözni, és éppen csak, hogy elérkezett bújni a bunkerba. A tehenét elérte a bombákból szétrepülő sok szilánk. A magyar katonák elvitték levágni a konyhájukra, ahol főztek. A szomszéd kertjében egy nagy kráter keletkezett a bombák után. Bujkálni kellett az asszonyoknak, mert féltek a katonáktól. Minden házba német és magyar katonák voltak elszállásolva. Az ő lakásában az első szobában iroda volt a tiszteknek. A pitvarban lakott öregmama, ahol a kemence is bent volt, ott sütötte a kenyeret, azt frissen elvették tőle, csak egyet hagytak neki belőle, de nem szólt semmit, félt hogy lelövik, hagyta, hogy vigyék. Egy este mulattak a magyar tisztek és a német tisztek, jó kedvük volt, nevetgéltek, daloltak, citeráztak. Egyszer csak belép egy sáros, német katona, aki véresre volt kimarva. Ezek megijedve felugrottak és valamit beszéltek, nagyon megijedtek. El sem tudta képzelni öregmama, hogy mi történt. Aztán az egyik magyar tiszt később bejött hozzá a pitvarba és mondja neki, hogy holnap reggel itt lesznek az oroszok. Úgy is lett. Már éjjel hallatszott a lövöldözésük, elkezdődött a bombázás. Ez 1944 november végén volt. Később úgy reggel felé megjelent az ajtóban egy orosz katona, nagyon megijedtek tőle. Szeretett volna kérdezni valamit öregmamától, de ő nem értette hogy mit akar. Erre elkezdte ütögetni a mellkasát, hogy Iván, és mutatott mamára hogy ő ki. Ekkor értette meg, hogy a nevét kérdezi. Mondta neki, hogy a neve: „- Alžbeta (Erzsébet)".
Reggel felé megszűnt a lövöldözés és kimert menni a kútra vízért, és ekkor mondta a szomszédasszony öregmamának, hogy: -„Az egész faluban orosz katonák vannak".
A palánk soron nagyon sok a halott, a templom udvaron is és
a Mitroék kertje alatt is. Az orosz katonák saját embereiket összeszedték és
elvitték, de a magyar és német katonákat nem. A falubeliek, mikor elcsendesült
a lövöldözés és a csapatok tovább vonultak, akkor összeszedték a katonákat, és
kivitték a temetőbe, ahol közös sírba temették őket. A halott katonák lábártól lehúzták a bakancsot, annyira
szegénység volt, hogy sokaknak nem volt lábbelije. Az orosz katona olyan buta volt, hogy bement a házba lóval
és ha megszólalta a falióra megijedt és azonnal szétlőtte. A lovakat is
összeszedték az orosz katonák, és elmentek vele, így egy ló sem maradt a
faluban. Volt egy gonosz ember a faluban, és akire ő azt mondta, hogy:
-„Dá"-akkor azt elvitték hazulról. Bizony nagyon sok fiatalt
is. Így aztán nem sok férfi maradt a faluban, csak a gyerekek, az asszonyok és
az idős férfiak.
1948-ban kezdtek hazajönni az emberek. Nagyon kevesen. Volt, aki háború áldozta lett, vagy fogságba került, és ott halt meg. Akik hazajöttek sokat beszéltek arról, hogy mi is történt velük éveken keresztül. Milyen munkát végeztettek velük, mennyit éheztek, és azt, hogy mennyire vágytak már haza. Az én dédnagyapám és az öregmama öccse szerencsére épségben hazatértek. A háború után az oroszok határvonalat húztak Mátyóc és Palló között. Így tehát az öregmama rokonsága és barátnői ott maradtak Ukrajnában. Csak leveleztek éveken át.
Én bízom abban, hogy a mostani országok között nem lesz ilyen ellenséges viszály,hanem szeretet, béke és tisztelet. Amit közösen felépítettek nem fogják soha lerombolni. Kulturált népek, és olyan vezetők kellenek az országok vezetésére, akik csakis a szépet és a jót akarják, nem az ellenségeskedést. Béke legyen az egész világon, mert békességben nagyon szép az élet. Én tiszta szívből kívánom, hogy így legyen.
Írta: Jakab Veronika
