1941. május 5., Berlin
- Ezred, vigyázz!- ordította el magát Berthold Koroneszky, amikor a tábornok megérkezett. Erich von Galton tábornok ugyanis a rendért és a fegyelemért volt oda, erről híres volt, hiszen csak így nyerhettek. A langaléta, vékony, de mély hangú és nyers modoráról hírhedt ezredes hátratekintett a szőke, kisfiús kinézetű tábornokra. Nem igazán kedvelték egymást, von Galton szíve szerint már rég a halálba küldte volna, de az ezredesnek túl jó kapcsolatai voltak ehhez. Szerencsére nem tudta, hogy Koroneszky lengyel felmenőkkel rendelkezik, ugyanis a Gestapo időnkénti lefizetése ezt meggátolta.
- Jelentem, a Negyedik Wehrmacht Harckocsi Hadosztály Ötödik Harckocsizó Ezrede teljes létszámban megjelent!
- Pihenj – adta ki a parancsot a tábornok, majd megkérdezte az ezredest: - Mondja csak, mikor is érkezik meg a másik ezred?
- Majd jönnek, amúgy meg honnan tudnám?- kérdezett vissza ingerülten amaz. Teljesen elege volt belőle, hogy ez az ember, aki szerinte alkalmatlan egy Wehrmacht-hadosztály irányítására, sőt, még egy szakaszéra is, itt van, továbbá igencsak melege volt.
Von Galton már le akarta torkollni a tiszteletlenségéért, amikor egy katona szaladt oda hozzá.
- Heil Hitler! Tábornok úr, megérkezett a másik ezred is!
A tábornok hátranézett, és meglátta a Kübelwagen-ben álló egyént. Zömök termetéről, busa fejéről, csapzott, hosszú, fekete hajáról azonnal ráismert Xaver von Sepis ezredesre. Ugyanolyan nyegle és nemtörődöm volt, mint Koroneszky, de őt vele szemben von Galton kedvelte. Amikor felismerte, az ezredes kitörő örömmel üdvözölte társát.
- Szevasz! Milyen rég nem láttalak már! Hogy vagy, mi jó dolog történt veled, míg nem találkoztunk?
- Guten Morgen! Nem mondom, nem túl sokat változtál legutóbbi találkozásunk óta! Hallom, Görögország is a lánctalpaid alá került - köszönt vissza Sepis, majd kiugrott a kocsiból, és Koroneszky-vel, mint rég nem látott testvérek ölelték át egymást. Ezután szalutált a tábornoknak, és így folytatta:
- Herr von Galton, jelentem, a Negyedik Wehrmacht Harckocsi Hadosztály Harmadik Páncélgránátos Ezrede teljes személyzettel megjelent!
- Csókot ne adjál neki – morgott a háttérben Koroneszky. Von Galton megfordult, és megkérdezte:
- Tessék, Koroneszky?
- Jelentem, csak hangosan gondolkodtam, Herr Generalmajor.
- Csak ne túl hangosan – fenyegette meg ujjával a bajor, de a kelet-porosz ezredes inkább odébb somfordált. Galton meglepetten utána bámult, és alaposan meglepődött, amikor az ezredes egy olajzöldre festett, elfoglalt francia B1 bis harckocsival bukkant fel. Sepis azonnal felkapaszkodott rá, és vigyorogva megjegyezte:
- Azért így már mindjárt más!- s azzal bemászott az egykori szövetséges harckocsiba, és elhajtottak egy lőtérre. Ekkor lefékeztek, és bevárták az ezredeket, akik gyalogszerrel jöttek utánuk. A rádió hirtelen recsegve életre kelt, és a tábornok dühös hangja szólalt meg rajta.
- Herr von Sepis és Koroneszky, azonnal térjenek vissza a bázisra, fontos megbeszélnivalónk van, vége!
- Herr von Galton – válaszolt Sepis – mi olyan fontos? Vége.
- Mert itt van Markus von Caloza, vége.
A két ezredes összenézett. Az SS Oberführer mindkettejük jó barátja és ivócimborája, valamint az egyik legtehetségesebb tiszt volt az egész hadseregben. Megfordultak tehát a jókora páncélossal, Berthold a fejére csapta tányérsapkáját, és visszahajtottak. Jókor, ugyanis Markus pont akkor kászálódott ki a Mercedes-ből. Hűséges törpeschnauzere már előtte kiugrott a kocsiból, és most két lábon állva ágaskodva fogadta a két ezredest. Koroneszky leguggolt hozzá, megsimogatta és egy, a zsebéből elővett kolbászdarabkával megkínálta az ebet, aki kapva kapott az alkalmon. Von Caloza félrebiccentett fejjel mosolygott.
- Ne kapasd már el azt a kutyát, Berthold, mert a végén még akkora lesz, mint a tied.
- Na jó, de az egy rottweiler, annak muszáj nagynak lenni.
- Amúgy miért kellett idejönnünk?- vonta fel az Oberführer bozontos szemöldökét. Markus a harmincas évei elején járt, kistermetű, zömök tiszt volt, aki általában késett mindennel, hasonlóan egy Wehrmacht-os tiszttársához, de vele ellentétben legalább volt, általában mindenre, kifogása. Tömörsége csak testileg bukkant fel nála, beszédei hosszúak voltak. Ami nem volt fontos, azt is elmondta. Társai igencsak kedvelték, bár ez feletteseire nem volt teljesen igaz.
Berthold Koroneszky, a Negyedik Harckocsi Wehrmacht Hadosztály ezredese nyúlánk termetével, majdnem koromfekete hajával, szürke-békanyálszín szemeivel nem igazán tűnt annak, aki volt. A külsőségek alapján egy csendes, nyugodt emberre gondolhatnánk, de ennek épp az ellentéte volt. Agresszív, nagyhangú, szemtelen és mindenekelőtt nyers, vidéki modor jellemezte, ám ha jó kedve volt, végtelenül kedves, udvarias is tudott lenni. Becsület és tisztesség volt még a két nagy erénye, és híres volt arról, hogy még életében nem késett el. Gallérja mögül a Lovagkereszt, zubbonyzsebéből pedig általában a megszállandó ország szótára állt, hogy meg tudja magát értetni az ellenséggel.
Mielőtt Hitler hatalomra került, a Krupp egyik kelet-németországi gyárában volt kohómérnök. Szakértelme és opportunizmusa repítette egyenesen a tiszti pályára (bár titkon utálta a nemzetiszocialistákat és eszméiket), ahol aztán az egyik harckocsidandárba osztották be. Részt vett a két északi ország, Dánia és Norvégia, valamint Franciaország, Jugoszlávia és Görögország megszállásában is.
- Nem tudom – válaszolt most ő.
- Valami sejtésetek azért csak van?
- Semmi – hatotta le fejét von Sepis. Ekkor egy mély, öblös hang szólalt mega hátuk mögött.
- Uraim!- mire megfordultak, és látták, hogy személyesen Erich von Manstein az! Azzal folytatta: - Szeretném, ha követnének!
A két ezredes és az Oberführer követték a marsallt egy földalatti bunkerbe. A csigalépcső csúszós volt, s egyszer Koroneszky meg is csúszott, de von Sepis elkapta.
- Megvagy, Berthold?
- Natürlich, de menjünk tovább.
Amikor leértek a lépcső aljára, magas rangú vezetőjük balra kanyarodott, és egy szivarfüstös, alkoholszaggal telítődött szobába vezette őket. Egy jókora fenyőasztal állt, rajta pedig meglepő módon Közép- és Kelet-Európa térképe. A tengelyhatalmi országok határai mentén kis horogkeresztes zászlócskák voltak a térképbe és asztalba döfve. Továbbá egy kis asztalka és több bőrfotel is elhelyezésre került. Az asztalkán egy kártyamecset ágaskodott, körülötte négy üres konyakosüveg, mint minaretek álltak. Hátul egy néprádión keresztül Hitler Görögország megszállása alkalmából írt beszéde csorgott elő. Koroneszky tüntetően kivonult, és von Manstein meglepetten nézett utána, de von Sepis megmagyarázta.
- Nem bírja elviselni a dohánytermékek füstjét.
Miután úgy-ahogy eloszlott a füst, az ezredes visszatért. Lovagkeresztje vígan lengett a nyakában, mellén pedig a Páncélos Rohamjelvény mellett a Fekete Sebesülési Jelvény fityegett, melyet akkor kapott, amikor Franciaországban egy páncéltörő löveg kilőtte Panzer IV-es harckocsiját, és nemcsak bal lábfejéből vesztett el egy jó darabot, hanem mindkét Achilles-ina elszakadt. Az eset óta folyamatosan sántikált.
- Na, akkor kezdhetjük?- kérdezte a marsall türelmetlenül. Koroneszky bólintott, mire von Manstein belekezdett.
- Rendben, uraim, most ne ezzel a térképpel foglalkozzanak, hanem amit most mondani fogok, az érdekelje magukat. Maguk bizonyultak a legbátrabbaknak, ezért megérdemelnek egy kis fizikai pihenést. Ez idő alatt azonban a hadsereg utánpótlásáról kell gondoskodniuk. Ne féljenek, nem maguk viszik ki a lőszert, ilyeneket, hanem arról beszélek, hogy maguk számolják ki az ilyen-olyan dolgokat... tudják, miről beszélek.
- Jawohl- vágták rá mindhárman.
- Na látják. Áthelyezzük magukat Franciaországba, majd ott megoldják. A vonat ott vár az állomáson. Köszönöm...
Május 6.
Koroneszky körbenézett. Mindenhol a frontra készülő századok, ordibáló vasutasok, párosával ólálkodó „láncos kutyák", sőt, egyszer észrevett pár Hitlerjugendest is. Egy mozdony gőzt kezdett engedni, látszott, indulásra kész. Oldalán „A kerekek a győzelemért forognak!" jelmondat díszelgett. Megmosolyogta, majd két társával együtt felszállt az első osztályú vagonra. Belül vörös színű bársony volt mindenütt, ahová csak néztek. Von Caloza levetette magát az egyik fotelba, és elkurjantotta magát:
- Pincér, hozzon enni!
A megszólított hanyatt-homlok rohant be, zsúrkocsiján barna kenyér, bajor kolbász, jókora sajtok és némi alkohol is tornyosult. Először von Caloza kapott, majd von Sepis, és végül Koroneszky. Ő a többiekkel ellentétben egy üveg pálinkát kapott a konyak helyett, és még ráadásként egy nagy fej lilahagymát. Benyúlt a zubbonya mögé, és egy méretes bugylibicskát húzott elő, amivel elkezdte szeletelni a kolbászt és a hagymát. Miközben elhagyták Kölnt, egy fiatal őrmester jött be. Markus megkérdezte:
- Hát te meg ki fia-borja vagy?
- A kísérőjük, von Manstein parancsára.
- Neved van?
- Roland von Paulus – mire mindhárman ledöbbentek, hiszen rájöttek, hogy az őrnagy Friedrich von Paulus, a szárazföldi erők vezérkari főnökének helyettesének a rokona. A tiszthelyettes folytatta.
- Önök pedig, mint látom, nagyon is jól elvannak, csatlakozhatok?- ugyanis látta, hogy a tisztek éppen pókereznek. Xaver bólintott...
- Honnan van?- kérdezte felháborodottan Markus, amikor látta, hogy az ifjú egy királypárt terít ki. Neki csak egy tízes párja akadt, s Xavernek sem jobb: egy kilences és egy király. Most Berthold volt soron, s ő vigyorogva egy ászpárt mutatott. Roland felugrott, és csalót kiabálva a pisztolytáskája után kapott. Markus fogta le, s szinte azonnal le is fegyverezte. Berthold belekortyolt a pálinkába és csak annyit mondott, hogy vele nem érdemes játszani...
A vonat egy kisvárosban állt meg, közel Tours-hoz. A Loire-völgy teljes pompájában virított ezen a késő tavaszi napon. Markus felhajtotta gallérját, hogy a franciák meg ne lássák az SS-rúnákat, majd beszállt társaival egy odavezényelt Horch limuzinba. Némi autóút után egy nagy, kúriának tűnő épülethez érkeztek. A távolban egy Panzer III. E közepes harckocsi és pár Sd.Kfz. 9 állt, körülötte több katona játszott, s egy kis falucska is látszódott a látóhatár szélén. A tisztek bementek a komor épületbe, ahol is néhány titkárnő dolgozott. Koroneszky felhorkant, majd oldalba lökte von Sepist.
- Az az érzésem, hogy ezekkel a lányokkal valahol még találkozni fogunk!
Xaver először nem értette, de amikor meglátta a gépírónőket, elvigyorodott. Kísérőjük folytatta, meg sem hallva az ezredeseket.
- Itt fognak találkozni majd még néhány emberrel, akikkel dolgozni fognak.
Ekkor egy heves rázkódás érte az épületeket, de Roland megnyugtatta a többieket.
- Csak egy Storch, nem kell megijedni.
- Tehát van egy reptér is itt?- vetette fel Markus.
- Igen, van, egy századnyi Stuka és Bf. 109 E állomásozik ott.
- És ha jól láttam, van egy fogadó is itten.
- Persze, a megbeszélés után odamegyünk.
- Na, hál' Istennek hamar végeztünk – mondta Xaver a Burgund son vin, azaz a Burgund borához címzett fogadó és kocsma egyik székén helyet foglalva. Hatan ülték körül az asztalkát: a két ezredes, Markus, az őrnagy és még két százados. A fogadós lépett oda hozzájuk, és megérdeklődte.
- Mivel szolgálhatok a tiszturaknak?
- Hozza a legfinomabb borait, az jó lesz.
- Igenis – szaladt el a francia.
Mikor megérkeztek a borok, jól mulattak. Senki sem készítette fel őket, milyen lesz a másnap...
Május 7.
- Te jó ég, hol vagyok?- ébredt fel egy tölgyfán Koroneszky. Tagjai sajogtak, ruhája szakadt volt, fején alvadt vér volt. Egy ejtőernyő kupolája borult rá, az egyik Stuka roncsai füstöltek tőle száz méterre, és valaki franciául káromkodott alatta. Lenézett. Egy parasztgazda volt az, vasvillával a kezében, azzal hadonászott. Az ezredes rekedtesen, de érthetően franciául lekiabált.
- Kérem, uram, ne legyen mérges, és ha tud, kérem, szedjen le innen.
A megszólított meglepődött, hogy anyanyelvén feleltek neki, és lesegítette a németet. Berthold megkérte, hogy kísérje el a kúriához, mire a paraszt egy szekérrel elvitte. Jobban mondva csak a falucska közepéig jutottak, mert egy hatalmas bombakráter tönkretette az utat. Koroneszky gyalog folytatta tovább, és elért a fogadóba. Ott a fogadósba botlott, aki fogta a fejét, és átkozta a németeket. A kocsma berendezése teljesen átalakult az előző naphoz képest. Az összes szék miszlikbe tört, több égési nyom is akadt, és hatalmas halom borosüveg állt az egyik sarokban. Az ezredes megérdeklődte volna a történteket, de ekkor egy Kübelwagen fékezett be, és egy krákogó hang ordított be.
- Berthold, gyere!
Az említett felszállt, és elhajtottak a kúria felé. Egy meglepő látvány is akadt: a Panzer III-mas valahogyan egy teherautóra került fel, tönkretéve mindkettőt. Miután bementek az épületbe, összegyűlt a társaság.
- Mi a halál történt tegnap?- kérdezte von Sepist, akinek karja fel volt kötve, és egy lövésnyom torzította el arcát.
- Nem tudom, de mindenről a te pálinkád tehet!
- Az lehet, barátom küldte Horthy országából, mondta is, vigyázzak vele. Nem sikerült.
Ekkor egy nyúlánk, kopaszodó, harckocsizó sapkát és lila monoklit viselő ember jött be.
- Ön kicsoda?- csodálkozott a már megszáradt ruhájú Markus.
- A maguk harckocsi-vezetője, amúgy Ewald von Kleis tábornok. Éppen itt nyaraltam, amikor magukkal találkoztam.
Mindenki elnémult a teremben. Nyikorogva kinyílt egy ajtó, és egy tizedes jött be, aki egy írómappát adott át a tábornoknak. Von Kleis kinyitotta, és elkezdte olvasni.
- Uraim, íme, a kárjelentés.
- Miféle kárjelentés, nem értem – értetlenkedett az egyik százados.
- Akkor folytatnám... Egy Panzer III harckocsi tönkretett egy teherautót, pár házat szétlőtt. Egy Stuka zuhanóbombázó lezuhant, és az egyik Bf 109-esből teljesen eltűnt a lőszer, valamint magát a géptörzset géppuskával megrongálták, csoda, hogy fel nem robbant. Egy 250 kilogrammos bomba tönkretette a falu főterét, és több ötvenkilós bomba is becsapódott, három házat lakhatatlanná téve. A dombon égési nyomok, több elpusztul szarvasmarha, és üres puskák. A kocsma tönkretéve, néhány gépírólány nemi bántalmazás áldozata lett, stb., stb... Nos, ez a hivatalos jelentés – csukta be a mappát – Akkor most elmondanám, hogy mi történt. Amikor megérkeztem, elég fáradt voltam, hiszen egy hosszú vonatutat tettem meg Münchenből. Bekukkantottam a kocsmába, hátha lelek valami felüdítőt, és találtam is, ez volt a maguk kis csoportja. Már jócskán részegek voltak, kiabáltak is rendesen. Koroneszky volt az első, aki felismert, és próbált tisztelegni, de valamilyen úton-módon, nem tudom, hogyan, de megdobott valami fém tárggyal. Megbocsátok neki, gondolom, nagyon részeg volt. A többiek egy sarokba dobálták az üvegeket, majd magukkal vittek, és azt mondták, hogy megmutatják a falut. Kimentek az utcára, hangosan énekeltek valamit, és azt hiszem, az egyik százados elkezdte kiabálni, hogy: „Sün! Sün!" Nem tudom, miért, de ezt kiabálta. Koroneszky kirohant a kocsmából, mert egész addig ott tántorgott össze-vissza, később kiderült, kissé átalakította a berendezést. Beugrott az egyik féllánctalpasra, és beállította a kúria mellé. Ekkor találták meg társai a tankot, és kértek, hogy mutassam be. Beszálltunk hatan, kész csoda, hogy befértünk, és mutogattam a dolgokat. Markus ekkor elhányta magát, és az belepte a tank alját. Én inkább kimásztam, és megtámogattam Bertholdot. A tank hirtelen meglódult, és felugratott a féllánctalpasra. Szét is ment mindkettő futóműve. Ekkor a „sünt" kiabáló százados a mellékhelységet kezdte keresni, de mivel nem lelt, a bokorba vizelt. Csak megállapítás, hogy a toalett kábé ötven méterre volt. Ezután a csapat felbomlott, és én a két századost és Koroneszky ezredest követtem. Ők a reptérre mentek, ahol is egy Stukát találtak. Koroneszky ellopta egyszerűen, berepült a falu fölé, és zuhanóbombázásba kezdett. Tudom, mert ott ültem mögötte. Előadott egy mintaszerű támadást, sivító szirénákkal támadtunk. Alacsonyan berepültünk egy parasztgazda földje felé, ahol is felbukkant mögöttünk egy Messzer. Kereplő gépágyúkkal lelőtt minket, bár én viszonoztam a tüzet. El is találtam, a porlasztó, vagy mi el is repült valahová. Kiugrottunk, épp csak sikerült, mert mint mondom, alig száz méteren repültünk. Amikor sikerült landolnom, gyorsan elfutottam, és éppen találkoztam a társaság többi részével is. Egy gyönyörű támadást hajtottak végre az említett gazda marhái ellen. Markus csípőhöz szorított géppuskával lőtte a jószágokat, le is terítette őket. Odaballagtak az egyikhez, felgyújtották, és sült marhaszeleteket csináltak egy lopott bajonettel. A puskákat meg elhajigálták. Xaver tántorogva bement az egyik épületbe, ahol a gépírókisasszonyok voltak elszállásolva, majd pár perc múlva hangos sikítozást hallottunk. Ja, és még valami, amiről nem tett említést a jelentés. Még a fogadóban Koroneszky, meg még többen is olyan ocsmányul ócsárolták a Hitler-féle rendszert, hogy az már tűrhetetlen volt. Én sem kedvelem túlzottan ezt a „felkapaszkodott cseh tizedest", de jobb volna erről hallgatni, nehogy a Gestapósok meghallják. Érthető?
Május 9.
Két nappal később már mindennel elkészültek, és hazafelé készülődtek. Koroneszky még egyszer odaszólt két barátjának.
- Tudjátok, nem fogok egy darabig inni, az biztos!
És nem is ivott életében már többet, ugyanis ott esett el a Bugon túl...
VÉGE
Írta: Korondi Bence
