1943-ban Adolf Hitler a „10-es számú Hitler parancsban" elrendelte a Panther-Stellung, azaz „Párducállás" kiépítését, mint az utolsó védelmi vonalét. A Vörös hadsereg pedig már ez év októberében készen állt, hogy áttörje a megállítását szolgáló erődítményt.
A védekezés előkészületeket igényel. Több magas rangú német katonai vezető is azzal a tervvel fordult Hitlerhez a sztálingrádi katasztrófa után, hogy a német frontvonal mögött egy megerősített hadállást kell kiépíteni, de csak egy fél évvel később és a nyári offenzíva bukása után volt hajlandó a diktátor engedélyezni a keleti fal építésének megkezdését. Azonban a parancs már túl későn volt ahhoz, hogy megváltoztathassa a történelmet.
Erich von Manstein, Hitler egyik legjobb stratégája szerint, az 1943. júliusi kurszki csatavesztés óta nem volt meg a hadsereg igényeihez mért utánpótlási háttér: A katonák kénytelenek voltak megfelelő tartalék nélkül és őket messze felülmúló túlerővel szemben is védeni a frontot. Az ellenség azonban összes erejét összevonva, „ott támadhatott, ahol csak akart, anélkül, hogy tartania kellett volna németektől, még a gyengébb pozícióban is... és átütő sike-reket értek el."
1936 óta Hitler még csak a nyugati határon építette a Nyugati-falat, és a háború alatt nem habozott a pusztulófélben levő Sztálingrádot erődítménnyé kinevezni, ezzel nyugaton-keleten bezárkózott és elhajíthatta tábornokai erkölcsi kishitűségét. A történészek három olyan okot tartanak ésszerűnek, melyek növelhették Hitler fanatizmusát.
A Führer az utolsókig ellenállt...
Először is, Hitlert az I, világháború állóháborújától rettegett, attól melyet még a nyugati fronton át kellett élnie, úgy, mint másoknak bárhol akkoriban. Másodszorra pszichológiailag is fel tudott érveket hozni: Azok a katonák, akik a hátuk mögött egy biztos védelmi vonalat tudhatnak, újra visszatér a régi kitartásuk a nagy reménységgel a győzelem felől.
De, mindenekelőtt a keleti háborúban a védelem és meghátrálás ismeretlen fogalmaknak számítottak. „Mindazok, akik be akarták ismerni, és meg is merték ezt tenni, hogy ez a háború csak hódítóhadjárat, nem tudták biztosan megindokolni, hogy értelmes döntés e folytatni." írta Bernd Wegner történész, a „Das Deutsche Reich und der Zweite Weltkrieg"-ben. A háború azonban újra lett értelmezve egy nyílt védekező háborúvá –nagyszabású visszavonulásokkal nyugat felé és egy visszavont Keleti-fallal – ez keresztben áthúzta mind azt, amit Adolf Hitler a keleti hadjáratról elképzelt. Vajon mit kellene még változtatni a háborún ahhoz, hogy a „Lebensraum"-ot, mint kitűzött célt elérhessék, hogyha a jelenlegi nem elégséges?
Először, az 1943. nyári dramatikus veszteségek és egy esetleges szovjet áttörés veszélye vezetett végül ahhoz, hogy a Führer a „Führerbefehl Nr. 10"-ben elrendelte a Keleti-fal felhúzását. A „Panther-Stellung", azaz Párduc-állás nevet kapta, amely egészen a Fekete tenger-től, a Dnyeper mellett egészen Witebskig és a Peipus-tavon húzódott keresztül, majd véget ért a Keleti-tengernél. Pontosabban: Ennek kellett volna megvalósulnia.
Mivel nem állt elő elegendő forrás az építkezéshez, még munkások se, minden a közel-ben levő, fellelhető és eredetileg másra szánt forrást a vonal kiépítéséhez csoportosították át. Mivel a front gyorsabban megközelítette a Párduc-vonalat, mint számítottak rá, Hitler áthe-lyezte főhadiszállását Kelet-poroszországba. Elsőként a Középső- és Déli Hadseregcsoport területein érték el a Vörös hadsereg páncélosai az építés alatt álló Keleti-falat, hamarabb, mint a védelemre érkező egységek, melyek több ezer kamionnyi amerikai termékkel, lovakkal, szekerekkel voltak ellátva.
Fegyver és felszerelés nélkül...
Közel 50 000 munkaszolgálatost irányítottak az építkezésre; az alapanyag-, utánpótlás- és fegyverhiány kihatással volt a mobil hadviselésre, amely akadályozta a terjeszkedést és a masszív védőművek kiépítését. Így tehát csak könnyű terepen építettek erődítményeket, ame-lyek a megfutamodni próbáló hadosztályok feltartóztatására voltak csak alkalmasak.
Ironikus módon egy természetes akadály, a Dnyeper meredek fala volt a védelem leg-erősebb pontja. Csak északon, a leningrádi vadonban, ahol elég idő maradt még arra is, hogy a hadsereg parancsnokság átköltözzön nyugatabbra, a „Panther-Stellung" itt kapta meg egy erős, folytonos védelmi rendszer arculatát.
Míg a visszavonulás a Dnyeper felé egy versenyfutássá alakult a Wehrmacht és a Vörös hadsereg között, néhány magas rangú katonai vezető nem riadt vissza attól, hogyha Hitler hódítási törekvéseinek mámorában esetleg nem fogja támogatni ezeket a lépéseket. A Luftwaffe vezetése eközben pedig, azt a javaslatot tette, hogy kapjanak 35 leszálló pályát ah-hoz, hogy bombázhassák a közép orosz iparvárosokat. Ugyanígy cselekedett a tengerészet is, amely a nagy fenyegetettség alatt álló észt olajmezők védelmével kardoskodott.
Hitler személyes érve a visszavonulás ellen az volt, hogy így kénytelen volna feladni a kelet-ukrán Donyec-medencei iparkörzetet, melyet már Albert Speer fegyverkezési miniszter is hangoztatott. Nem számolhattak volna az erről a területről beáramló forrásokkal, mondta. Habár araszolva, Hitler mégis engedélyezte tábornokainak a meghátrálást, ami azonban már túl későinek és értelmetlennek bizonyult.
„Egy lépést se hátra"
Ugyanakkor a „Panther-Stellung" elő területének sivatagosságát, nyíltságát is meg kel-lett oldani, mint egy parancsban írva volt. „Egyetlen egy tehén se maradhat élve az ellenséges földeken", és a megmaradt gabonát, szénát, szalmát el kell pusztítani. Az intézkedés bármiféle pénzügyi akadályok nélkül végbement. A felperzselt föld taktikáját úgy tűnik, nem növi ki soha a hadviselés tudománya. Közel egy millió embert evakuáltak, és ami biztos, az, hogy nyugatra lettek elszállítva, mint kényszermunkások.
„A Panther-Stellungnak ki kell tartania. Nincs több hátrálás. Ennek a gondolatnak még az írmagját is ki kell irtani a katonákból. A harcot a végsőkig kell tartani." így szólt a parancs a Középső Hadseregcsoport 7-ik gyalogos ezredének, mely a Dnyeper partján állomásozott. Az egykori elitalakulatokból, már csak néhány igaz „harcos" maradt, szedett-vedett társaság, utánpótlást szállító alakulatok, akik még a fegyvert is alig tudják használni és részben zsák-mányolt orosz fegyverekkel vannak felszerelve.
Mire a Wehrmacht egységei felvették az utolsó védelmi pozíciót, az egységes szovjet csapatok már készen álltak átkelni a folyón. Először októberben alakítottak ki egy hídfőt a Dnyeper nyugati partján. A 7-ik gyalogos ezred október 18-án pedig már egy új, hátrébb vont védelmi állásba szorult.
Forrás: http://www.welt.de/geschichte/zweiter-weltkrieg/article120543442/Zu-spaet-bruechig-sinnlos-der-deutsche-Ostwall.html#disqus_thread
Írta: Fejes Roland
