II. világháború - Tények, Képek, Adatok - Az árja fajelmélet I. - Bevezető
„Csak azért írtam alá, mert úgy gondoltam, hogy az idős gentleman kiváncsi az aláírásomra.” - Adolf Hitler

II. világháború - masodikvh.hu

Az árja fajelmélet I. - Bevezető

“Nem a nyomor, nem a mohóság, hanem a hatalom szeretete az emberek démona.”

Friedrich Nietzsche

I.Bevezető

A 19. századi Európa számos olyan világmagyarázatot hozott létre, amelyek lényege az embercsoportok, nemzetek, etnikumok közötti genetikai és kulturális különbségek együttes hangsúlyozása volt. Könyvek, tanulmányok, előadások százai szóltak alsóbb- és felsőbbrendű, kultúraépítő és –romboló faji jellegzetességekről, a vér, a származás mindent meghatározó, ellenállhatatlan erejéről.

Ezek az eszmék sokak meglepetésére nem német nyelvterületen jöttek létre és kezdtek el teret hódítani, kétségtelen azonban, hogy intenzíven rezonáltak ott, majd Adolf Hitler hatalomra jutásával drasztikusan megváltoztatták Németország és vele együtt az egész világ történelmét.

Jelen cikkemben az árja fajelmélet bizonyos aspektusait szeretném bemutatni, hiszen e 20. században kialakult fajelméleti teóriáról kevés megbízató információ áll az olvasók rendelkezésére. Az árják (indoeurópaiak) civilizációs szerepét hangsúlyozó történelmi elméletek, a német romantikusnacionalizmus pángermán mozgalma és egyes teozófikusok misztikus fajelméleti tanainak összekapcsolásából születtek. Röviden összefoglalnám ezen tanítások alapjait.

I.1. A teozófia

1

A teozófia, mint modern tanítás Helena Blavatsky (eredeti nevén Jelena Petrovna Blavatszkaja) műveiben körvonalazódott. Alapelveit tekintve okkult irányzat, amely a "titkos tudás" létét feltételezi. A teozófia úgy tartja, hogy ez a bölcsesség végtelen, így az ember számára közvetlenül nem hozzáférhető, viszont az extázis állapotában a spirituális tudat képes felfogni.

2 

Helena Blavatsky és Henry Steel Olcott

A teozófia a filozófia és az összehasonlító vallástudomány körébe tartozó kifejezés, két görög szó összetételéből áll: theos=isten, sophia=bölcsesség. Szó szerinti fordításban tehát isteni bölcsességet jelent. A Teozófiai Társulat álláspontja szerint ugyanazt a jelentést takarja, mint Nyugaton a philosophia perennis (latin – örök filozófia), vagy Keleten a Brahma Vidya(szanszkrit – isteni bölcsesség).

A Teozófia alapvonalai című könyvében C.W. Leadbeater a következőképpen határozza meg a tanítását:

“Ősidők óta kutatják az emberek az Igazságot, Isten természetének létezését, fürkészik az embernek az Istenhez való viszonyait, valamint az emberiség múltját és jövőjét. Nézeteik erről a kérdésekről annyira eltérőek, hogy egymás hitét gúnyolják, mivel teljes bizonyosságot nem tudnak, és amit tanítanak az csak homályos feltevések következtetésein alapul. Dacára annak, hogy a különböző vallások a fenti kérdésre többé-kevésbé megnyugtató választ adnak, e válasz az emberiség zöménél ma már hitelre nem talál.

Az általános vélemény eme kérdésben teljesen téves, de az adott körülmények között ezt nem is lehet csodálni. És mégis, bőven vannak határozott adatok a szóban lévő kérdés teljes tisztázására. A teozófia szolgáltatja ezeket, de nem olyformán, amint azt a vallások teszik – feltétlen hit alakjában – hanem úgy, mint más tudomány, a kutatás és tanulmányozás segítségével. A teozófia tehát magában véve nem vallás, hanem olyan vonatkozásban van a vallásokkal, mint amilyenben a régi bölcsek voltak azokkal.

3
C.W.Leadbeater

A vallások állításait nem cáfolja, hanem megmagyarázza. Ami nem ésszerű azt elveti, mint olyat, ami az Istenséget lealacsonyíthatná. Míg azon tételeket, amelyek ésszerűek –hirdesse azt bármely vallás – elismeri, burkolt tételeit megvilágítja, mélyebb értelmű szavait hangsúlyozza és igyekszik az egészet tudományos összhangba hozni….

A teozófia úgy tekinti a különböző vallások tanait, mint azt igazságnak különböző szempontból való megvilágítását, bárha ezek az Isten fogalmát illető elnevezésekben és hitágazatokban egymástól eltérnek is. Különböző felfogás uralkodik ugyan a vallásokban, de az erkölcsöt érintő fontos kérdésben, mellyel a jót és a jámbor életet mindenek fölé helyezik, valamennyi egyetért. Egyetért abban is, hogy a jó tulajdonság fejlesztése magasztos, a rossz indulatok leküzdése pedig a legszebb erény. E tanok valamennyi vallásban egyenlők. A gyakorlati kérdésekben a hinduizmus, a buddhizmus, a zoroasztrizmus, az iszlám, a judaizmus és a kereszténység tanításai megegyeznek.

Az általános világi felfogás szerint, a teozófiát mégis úgy lehet tekinteni, mint a nagy mindenségről való intelligens elméletet. De azok előtt, akik a teozófia adatait tanulmányozták, a teozófia nem elmélet, hanem megdönthetetlen tény, mert annak rendszere határozott tudományos módszerekkel tanulmányozható és szigorúan ellenőrzött. Tantételeit kutatásokkal és kísérletekkel lehet bizonyítani feltéve, hogy a kutató magát a tanulmányoknak szenteli. Mert ezt éppen úgy megkívánja a teozófia, mint bármely más tudomány. A teozófia beosztja a természet nagy tényeit úgy, amint azokat ez idő szerint ismerjük, és körvonalazza a nagymindenségnek ama kicsiny részét, amelyet mi naprendszernek nevezünk….

A teozófiai eszmék által az életről olyan ésszerű fogalmat nyerünk, mely eddig nagyon sokak előtt megfejthetetlen talány volt. A teozófia által tudjuk, hogy miért vagyunk, kik vagy mik vagyunk, mit várnak tőlünk és hogyan munkálkodjunk. Látjuk azt, hogy bár keveset ér az-az élet, mely kizárólag a fizikai örömök és anyagi javak megszerzésére szorítkozik, de akkor is igen értékes, ha úgy tekintjük, mint egy iskolát, mely bennünket egy megérdemelt dicsőségre és véghetetlenül magasztosabb lehetőségekre készít elő.

Ezen tanokból nemcsak azt tanuljuk, miként fejlesszük önmagunkat, de azt is, hogyan segítsünk másokat fejlődésükben. Hogyan szerezzük meg a képességet gondolaterőnk cselekvése által első sorban magunkon segíteni, aztán a hozzánk közel állók, a szeretteink kicsi körén és aztán – amint fokonként erőnk nagyobbodik – az egész emberiségen. Az ilyen gondolatok és érzelmek mintegy magasabb síkra emelnek minket, s akkor látjuk csak, milyen elvetendő, szűkkeblű a kicsi és személyes gondolatunk, mellyel mindnyájan el vagyunk vagy el voltunk telve. Kezdjük a dolgokat nem úgy tekinteni, megítélni, amint a mi véges életünket érintik, hanem magasabb, szélesebb látókörből, úgy amint azok az emberiséget, mint egy egészet befolyásolják.

A különféle bajok és szenvedések, melyek bennünket oly gyakran és mindenféle arányban meglátogatnak, olyanok mintha az egész látóhatárt zavarnák, éppen úgy, mint valami lap, melyet szemünk elé tartva eltakarjuk a napot. Ez annyira hat, hogy sokszor megfeledkezünk arról, miszerint: „A lények szíve mennyei nyugalom.” A teozófia tana mindezen dolgokat kellő megvilágításba helyezi, s arra képesít mindenkit, hogy a szomorító felhők fölé tudjon emelkedni, azaz azon magaslatra, melyről mindent úgy láthat, amint az van, és nem úgy, amint azok alulról a korlátolt láthatárról látszanak.

Megtanuljuk teljességgel kiirtani az alsóbb személyiséget, a csalfa előítéleteket és minden igazságra képtelen nehézkes lomha tömeget. Megtanuljuk azon képességet, hogy hogyan emelkedhessünk az önzetlenség és személytelenség magas állapotára, ahol a jó cselekedet gyakorlata csakis az igazságért, magáért a jóért képezi életünket és a felebarátainkon való segítés a legnagyobb örömünk. Mert az-az élet, mely így tárul fel előttünk, az csupa öröm. Amint az ember fejlődik, aszerint nagyobbodik rokonszenve, irgalmassága és könyörülete, úgyannyira, hogy mindinkább jobban fogja érzékelni a világ bűnösségét, baját és szenvedését.

De éppen úgy fogja jobban és tisztábban látni a szenvedések okát, és mindjobban meg fogja érteni, hogy mindezek dacára minden, ami csak létezik, az összesnek végső javán munkálkodik. És így nem csak azt fogja érezni teljes bizonyossággal, hogy minden úgy van jól, amint rendelve van; hanem érezni fogja még azt a határtalan örömet is, ami a Logosz magasztos terve fölötti elmélkedésből ered, s látja határozott és biztos sikerrel való haladását a kitűzött cél felé. Megtanulja, hogy az Isten akarata az, miszerint az ember boldog legyen, és határozott kötelességünk azon is lenni, még pedig azon célból, hogy körülöttünk csakis a boldogság és öröm vibrációját terjesszük, mely csakis az egyedüli módja, hogy a világ szenvedésein és fájdalmán könnyítsünk.

A mindennapi élet legtöbb embere tépelődik, hogy az a különféle búbaj, ami őt éri, igazságtalanul sújtja őt. Az emberek rendszerint azt sóhajtozzák: „Miért is kell szenvednem? A szomszédom sem jobb nálam s ő mégsem beteges, nincs annyi vesztesége, mint nekem, miért van ez így?”

A teozófia tanulmányozása eloszlatja e téves tépelődést, mert tisztán és megérthetően elénk tárja, hogy meg nem érdemelt szenvedés sohasem érheti az embert. Bármilyen szenvedések jöjjenek reánk, ez csak egy régi adósság kiegyenlítése, mert az adósságokat meg kell ám fizetni, s mivel ez így van, minél hamarabb kiegyenlíthetjük, annál jobb. De ez nem is olyan nagyon rossz, mert valamennyi szenvedés egy-egy alkalom a fejlődés előbbre vitelére. Ha bátran és türelmesen viseljük a szenvedéseket s nem engedjük magunkat általa teljesen letöretni, hanem hasznot igyekszünk belőle húzni, amennyiben megrögzítjük magunkban a bátorság elhatározását és az állhatatosság képességét, akkor a régmúltban elkövetett bűneinkből nem rossz, hanem jó eredményt érünk el.

Amint már előbb is hangsúlyoztuk a haláltól való félelem végleg megszűnik arra nézve, aki figyelmesen tanulmányozza a teozófia fejtegetéseit. Többé nem ölt gyászt azokért, akik előrementek, mert tudja, hogy azok mindig vele vannak, és azt is tudja, miszerint az összes fájdalom és szomorúság elköltözésük miatt, csak árt nekik. Mivel azok közel vannak, s mivel a rokonszenv még szorosabb, mint a földi életben volt, tehát a fájdalom szilaj kitörése bizonyára kellemetlenül érné őket.

A teozófia nem úgy vigasztal, hogy el kell feledni a holtat; ellenkezőleg bíztat, miszerint minél gyakrabban kell rá gondolni, csakhogy nem önző fájdalom kitörésével, sohasem azzal a vággyal, bárha visszajönne, még kevésbé azzal, miszerint elvesztettük, hanem mindig azon gondolat kíséretében, hogy ők már milyen boldogok. A teozófia megmagyarázza, hogy egy szívünk mélyéből eredő erős szeretet gondolata, erős tényező az elköltözöttek fejlődésének elősegítésében, s hogyha ilyen helyes és okos gondolattal gondol az eltávozottakra, akkor a leghathatósabban segíti őket előbbre való menetelükben.

Az emberi élet azon időszakának figyelmes tanulmányozása, mely két inkarnáció között eltelik, igen érdekes; már az első pillanatra megmutatja, hogy a fizikai élet ahhoz viszonyítva, mily rövid. Az átlagosan művelt és civilizált embereknél, tartozzék az bármilyen kultúrailag kifejlődött nemzethez, egy teljes életciklus tartama mintegy 1500 év, és ez tulajdonképpeni életének csak egy napja. Ezen időből a fizikai síkra hetven-nyolcvan év, az asztrális síkra tizenöt-húsz év, míg a többi a mennyek országába esik. Ez az idő tehát az ember létének legfontosabb része. Ezen arányok azonban tetemes hullámzásnak vannak kitéve. Ez mindig az illető ember fejlődési fokától függ, mert nem kell feledni a fiatalabb lelket, amely még kevésbé fejlődött, vagy még alsóbb néptörzsekhez tartozik, mert ennél megváltozik az arány; ennek élete az asztrál síkon sokkal hosszabb, mint a mennyek országában. Pl.: egy teljesen vadember élete alig tölt valamelyes időt a mennyek országában, mivel még nem fejlesztette ki magasabb részeiben azon képességeket, melyek által e magaslaton élhessen.

Mindezen tények ismerete, a jövőről való fogalmunkat tisztázza, és biztonságot kölcsönöz, mely magában véve nagy megkönnyebbülés azon határozatlan s homályos felfogás ellenében, mely ez idő szerint az emberiség legnagyobb hátrányára úgy el van terjedve. A teozófiai tanok követője nem nagyon félti a „mennyei üdvösséget” s nem törődik „bűntől való megváltásával”, mert nagyon jól tudja, miszerint mindez az ő saját törekvésétől függ és a legundokabb istenkáromlásnak tekintené afelett való kételkedését, mintha a Logosz akarata különbséget tenne gyermekei között.

Ezen „mennyei reménye” nem ingatag, hanem határozott valóság. Az örökkévalóság törvényeinek ismerete, tudása, hitének alapja. A jövőtől nem fél, mert ismeri a jövőt; ennél fogva törekszik magát arra érdemesíteni, hogy ő is részt vehessen a fejlődés hatalmas munkájában. Lehet ugyan, hogy még most kevéssel járulhat hozzá, de nincs olyan, aki valamit ne lendíthetne, bárhol legyen, bármilyen legyen társadalmi állása vagy fejlődési foka.

Minden embernek van alkalma erre, mert mindennemű másokkal való összeköttetés maga az alkalom. Mindenki, akivel érintkezünk, egy lélek, akin esetleg segíteni lehet - legyen az gyermek, barát, aki hozzánk fordul, vagy alkalmazott, aki szolgálatunkba lép – mindenik alkalmat szolgáltat, vagy egy, vagy más módon. De ezt ne úgy értelmezzük ám, hogy nekiessünk valakinek és véleményünk hosszában-széltében való magyarázása által untassuk s alkalmatlankodjunk, mint ahogy ezt oly gyakran van alkalmunk tapasztalni; hanem tegyük ezt oly módon, hogy mindig örömteljes arccal legyünk készek segíteni. Tekintsük édes kötelességnek az éber figyelést s ragadjuk meg örömmel mindig a kínálkozó alkalmat, legyen az tehetségünkhöz mért anyagi segítség, vagy jó tanács, már ahogy csak tőlünk telik, válogatás nélkül bárkinek, hiszen a másik lélek a mi testvérünk. Sokszor előfordulnak olyan esetek is, ahol sem anyagival, sem cselekedettel segíteni nem lehet; de olyan eset soha nem következik be, amikor a jóakaró, segíteni kész gondolatáramokat ne tudnánk útnak indítani. Aki ezt tudja, nem kételkedik e lehetőségen, de még az eredményről is meg van győződve, bárha a gondolat eredménye fizikai síkon nem mindig közvetlenül tapasztalható.

A teozófiai tanok követőit csakis a jóságos, meg nem zavarható víg kedély, a veszélyek közepette való bátorság, mindenki iránt való rokonszenv és a mindenkin való készséges segítés jellemezze, de semmi más külsőség. Víg kedélye dacára azonban olyan, aki az életet nagyon is komolyan veszi, olyan, aki jól tudja, hogy mindenki előtt nagy munka van s kár az időt fecsérelni. Felismeri, hogy a szükséges kellék a feltétlen önuralom, mert csak így használhat embertársainak, csak így segíthet, ha alkalom kínálkozik. Inkább a magasabb, magasztosabb, nemesebb gondolatokhoz vonzódik, mint az alacsonyhoz, a rosszhoz vagy a nemtelenhez; türelmessége mindenki iránt tökéletes, mert ő mindenben csak a jót, az istenit látja. Ő inkább mindent az optimista szempontból, mintsem a rossz pesszimisztikus szempontból fog venni; inkább reményteljes, mint kétkedő, mert ismeri a dolgok valódi alapját, hogy a rossz mindenben szükséges s, hogy az csak időleges része, mivel a végcélt csakis a jó érheti el.

Ennél fogva mindig mindenben csak a jót keresi, hogy ezt erősíthesse; mindig figyeli a fejlődés magas törvényeit, hogy ő is hozzá tudja magát alkalmazni és erősíthesse, gyarapíthassa az ő kicsi erejének forrásával. Ezen törekvésében, hogy mindig segíteni kész s nem akadályozni a felfelé való törekvést, az ő kicsi körében valóságos természeti erők áldásos osztogatója lesz; legyen az bár még alsóbb rendű, kicsiny, mégis közreműködik az isteni munkában, melynél az emberre nézve nem lehet magasabb rang vagy kitüntetés.”

I.2.Pángermán mozgalom

18. század végén tevékenykedő Sir William Jones kutatásainak eredményei szerint a szanszkrit nyelv nagymértékben hasonlít a görög és latin nyelvekre, de szókincse kifinomultabb és gazdagabb azoknál. Állítása szerint a nagy földrajzi távolság ellenére, a hasonlóság abból ered, hogy e három nyelv egy közös ősi nyelvből fejlődött ki, amelyet beszélő népcsoport valaha India területén élt.

 

4 5
Sir William Jones Wilhelm Schlegel

Wilhelm Schlegel német kutató Sir Jones tanításai alapján az 1800-as évek elején megpróbálta igazolni angol elődjei téziseit. Schlegel előbb jogászi, majd irodalmi tanulmányokat folytatott, és amatőr nyelvészként is kutakodott. 1808-ban kiadott, “Az indiaiak nyelvéről és bölcsességéről” című művében fejtette ki kutatásai eredményeit. Véleménye szerint az első civilizáció India északi területein alakult ki, nyelve a szanszkrit volt. Ez a harcos faj meghódította az egész világot, és útja során megalakította az első történelmi civilizációkat. Ezen civilizációk indogermán nyelvjáráson alapuló nyelveket beszéltek, és nordikus testi vonásokkal rendelkeztek. Schlegel ezeket az ősöket a szanszkrit “árja” szóról nevezte el, mely nemest, vagy fenségest jelent.

A pángermán mozgalom az ókori germánság árja (indoeurópai) származásának elméletét használta fel az egységes Németország megteremtésének tudományos alapjaként. 

I.3.Nacionalizmus

A nacionalizmus legfontosabb jellemvonása a nemzet fogalmának előtérbe helyezése, és az a nézet, hogy a nemzeti azonosság (nemzeti identitás) az emberi élet alapvető értéke, amely szélsőséges esetekben megelőz minden más szűkebb és tágabb csoporthoz (például társadalmi osztálypártvallás) való tartozást, kötődést. A nemzetet a területi egység, a közös nyelv, kultúra, értékrend és szokások, a közös mítoszok és történelem, valamint mindezek tudata jellemzi.

I.4.Okkultizmus

Az okkultizmus (a “titkos, rejtett” jelentésű latin occultus szóból) a természetfeletti erőkkel és a szellemvilággal kapcsolatos ismeretek összefoglaló elnevezése, amely magában foglalja az ezoterikus nézetek, kultuszok és varázsló-jósló praktikák teljességét. Az okkultista ismeretek azon az elgondoláson alapulnak, hogy a világ osztatlan és oszthatatlan egység, amelyben minden dolog kapcsolatban áll egymással, de eme célszerű és szükségszerű kapcsolatok természete nem írható le az érzékszervekkel tapasztalt fizikai világ tér- és időbeli kategóriáival. Ezek szerint a kézzelfogható világon túli dimenziók megismerése egy magasabb rendű tudáshoz vezet el, s a beavatottak számára egy tökéletesebb, teljesebb létállapotot nyit meg, akik ezáltal képesek a titkos természetfeletti erőket mozgásba hozni és céljaiknak megfelelően irányítani.

 

Források és a cikk folytatása: Az árja fajelmélet II. - A náci fajelmélet gyökerei

Írta és fordította:

Péter Attila

Hirdetés

További cikkek

A
A 25. órában vagyunk!

Minden családban keringenek történetek arról, mit is tett, vagy élt át egy rokon a II. világháborúban. Sokáig erről még beszélni sem volt ildomos, ám sok családban még ma is élnek azok az emberek, akik átélték a történelem egyik legnagyobb háborúját. Az ő történeteiket szeretnénk most megosztani, hogy azok is hallathassák a hangjukat, akik eddig nem tehették, vagy ma már nincsenek köztünk.

Bővebben
Látogatásaink

Az évek során igyekeztünk minél több - a világháborúhoz kapcsolódó - múzeumba, hadiparkba, haditechnikai bemutatóra és egyéb helyszínre eljutni. A gyűjteményünket olvasóink beküldött képeivel remélhetőleg tovább sikerül folyamatosan bővítenünk.

Tovább
Emlékművek

Hideg kő és/vagy fém mementói a múlt eseményeinek, a múlt embereinek és tetteiknek. Hidegek - mégis élnek. Naponta elmegyünk mellettük, mégis ritkán állunk meg, olvasunk el néhány nevet, és hajtunk fejet.

Tovább