"Lényegében morális jelenség a nácizmus, a régi, bűnös ember lemeztelenítése, hogy felöltözhessen az új."
(Jorge Luis Borges argentin író)
Nicholas Goodrick-Clarke, a téma egyik neves angol kutatója “A nácizmus okkult gyökerei” címmel 1992-ben a londoni I. B. Tauris kiadónál megjelent könyvében "földalatti történelemként" határozza meg a nemzetiszocialista gondolkodásmód és eszmerendszer mögött meghúzódó mitikus világot. A szerző szerint azonban ez a kultikus álomvilág és képviselői, a látnokok, misztikusok és okkultisták gyakran közvetlenül meghatározták a náci birodalom kulcsszereplőinek az érzelmeit és cselekedeteit.
Adolf Hitler azt vallotta, hogy "szellemi alap nélkül az erő kudarcra ítéltetett." Felmerül a kérdés, hogy mi lehetett az a szellemi alap, amelyre a náci vezér hivatkozott: a tradicionális európai eszmerendszer vagy valami ettől eltérő forrás?
A 18. század még a monogenizmust, az emberi nem egységes származását hirdette a bibliai világkép alapján: minden ember az ősszülőktől, Ádámtól és Évától származik.Az emberi csoportok faji alapú, nyílt megkülönböztetése, mint a kialakuló rasszizmus alapja, a fajokkal kapcsolatos teóriák megjelenése, a „tudományos rasszizmus” keletkezése, mind a 19. századhoz köthetők. Akik az emberek fajok szerinti kategorizálására és hierarchizálására vállalkoztak, a genetika, illetve pszichológia eszközeit használták azok igazolására
II.1. Korábbi elméletek
A fajokról szóló elméletek, a „tudományos rasszizmus” alapkövei, amelyek párosultak olyan koncepciókkal, mint az élettér fogalma (Hans Grimm német író 1926-ban fogalmazza meg), vagy a Harmadik Birodalom fogalma (Arthur Moeller van den Bruch német történész1923-ban alkotja meg) és ezek együtt vezettek el a náci fajelmélet kialakulásához.
 |
 |
| Hans Grimm | Arthur Moeller van den Bruch |
Lépjünk vissza kicsit az időben. Az amerikai kontinens felfedezése a rasszizmus „új dimenzióit” találta fel, hiszen az európaiak fejében az ott levő őslakosokról, az indiánokról, az a kép alakult ki, hogy nem rendelkeznek értelemmel, nem racionális lények, így könnyen meggyőzték magukat, hogy ők csak erőszakkal nyerhetők meg a kereszténység számára.
A faji vagy biológiai alapú rasszizmus sarkalatos megjelenési formája a fekete afrikaiak rabszolgasorba vetése, amelyhez a bibliai Hám átkára való hivatkozás adta meg az indoklást. Eszerint Hámot megátkozta Isten, örök szolgaságra ítélte őt és összes leszármazottját, ennek lett az eredménye, és szemmel látható fizikai bizonyítéka, hogy bőrszínük fekete.
Georges Cuvier 1817-es, „Állatvilág” című művében azt állítja, hogy a kultúra fejlődése az azt létrehozó „faj” milyenségének függvénye. Szerinte a legnagyobb civilizációkat a „kaukázusinak” nevezett, fehér faj hozta létre. Christian Lasse a század közepén egyértelmű különbséget tett az alsóbbrendűnek tekintett és felsőbbrendűnek vélt (árja) fajok között. 1850-ben Robert Knox angol orvos „Az emberi fajok” című munkájában így fogalmazott: „A faj minden: az irodalom, a tudomány, a művészet - egyszóval tőle függ a civilizáció.” Johann Gottlieb Fichte két évtizeddel később már a germánokat tekinti a fehér faj „elitjének”.
Ha a fajelmélet kialakulását vizsgáljuk, akkor a legelső említendő követ Charles Darwin tette le, hiszen elméletének lényege az, hogy a természetben az élőlények egymással versengenek a fennmaradásért. A természetes kiválasztódás útján mindig a legrátermettebb egyedek örökítik tovább génjeiket, a fajok pedig ezáltal egyre tökéletesebben alkalmazkodnak környezetükhöz.
Francis Galton pszichológus 1883-ban alkotta meg az „eugenika” fogalmát a görög eugenes szóból, amely „jó árut” jelent, és azt takarja, hogy „jobb emberi árut” kell használni a szaporodáshoz. Ez az elmélet a rabszolgaság igazolására volt hivatva, mégis később a délkelet-európai bevándorlókkal kapcsolatban hozták összefüggésbe, ugyanis úgy vélekedtek róluk, mint akik olyan biológiai csírát hordoznak magukban, amelyek arra késztetik őket, hogy bűnözzenek.
Francis Galton
Ernst Haeckel német biológus, pszichológus, anatómia professzor a darwinista evolúciós elmélet alapjaira építette fel az árja fajelmélet alapjait.Tanulmányaiban azt fejtegette, hogy a különböző fajok nem egyenrangúak, a rasszok génállományukban hordozzák őseik tanításait, az alsóbbrendű fajok pedig megpróbálnak keveredni az árják leszármazottaival, fertőzve ezzel a nemes vérvonalat.
A fehér faj felsőbbrendűségének eszméje kényelmes igazolást nyújtott az európai hatalmak gyarmati törekvéseinek a 19-20. század fordulóján. Az Afrika, Ázsia és Ausztrália egyes területeit leigázó államok politikai és szellemi elitje szívesen hangoztatta és hallgatta, hogy a hódítások a magasabb rendű kultúra terjesztését jelentik, és mint ilyenek, teljesen jogosak.
Az európai államok tehát gyakran folytattak rasszista politikát viszont Hitler és a nácizmus egyenesen politikájának középpontjába állította a fajelméletet.
Az „alapító atyák” azonban nem németek voltak: Joseph Arthur de Gobineau francia volt, Houston Stewart Chamberlain pedig angol. Mint annyi nagy hatású teoretikus, ők is sokszor csupán összefoglalták, újraértelmezték, amit elődeik és kortársaik mondtak, írtak. Mégis a történészek szerint elsősorban az ő gondolatiak (különösen Chamberlainéi) inspirálták Hitlert és a nácikat.
II.2.Joseph Arthur de Gobineau
“A faji kérdés uralkodik a történelem összes többi problémája felett, [...] a népek sorsa minden összefüggésének megmagyarázására elegendő a fajok egyenlőtlensége.”
Joseph Arthur „de” Gobineau 1816-ban született a franciaországi Ville d'Avray-ban, tudományos pályára készült, elmélyült a szanszkrit és a perzsa nyelvekben, ám végül diplomata lett belőle.
Joseph Arthur de Gobineau
A fajelmélet rendszerét főművében, az „Esszé az emberi fajok egyenlőtlenségéről” című négy vaskos kötetben megjelent írásában dolgozta ki. A mű alaptétele szerint „a faji kérdés uralkodik a történelem összes többi problémája felett, [...] a népek sorsa minden összefüggésének megmagyarázására elegendő a fajok egyenlőtlensége.” A „faj” fogalmát közelebbről nem definiálva, bőrszín alapján tett különbséget az embercsoportok között. Három fajt különböztetett meg: a fehéret, a feketét és sárgát.
A szerző szerint a három „alapfajon” kívül van egy határozottan elkülönülő negyedik is: a „már vegyült fehér fajú” szemiták. A négy csoport viszonyát a következőképpen fogalmazza meg: „a feketék és a sárgák szolgáltatták a gyapotot és a lent, amelyből a nagy vászon készült. A szemiták selyemszálakat kevertek belé, hogy az anyag puhábbá váljék, de a nagyszerű arany és ezüsthímzés rajta mind az árjától származott.”
Gobineau az emberiség egész történetét fajelméletének interpretációs keretébe helyezte. Tíz nagy emberi civilizációt különböztetett meg: az indiait, az egyiptomit, az asszírt, a görögöt, a kínait, az itáliai félsziget kultúráit, a germán törzsi civilizációt, az észak-amerikai őslakosok, valamint az inkák, illetve az aztékok kultúráját. Gobineau érvelése szerint „e civilizációk mind a fehér fajból eredtek.”
A fehéreken belül a vezető szerep minden kétséget kizáróan az „árja” fajé, amelynek eredetét Gobineau Közép-Ázsiáig vezette vissza. Véleménye szerint az árja faj tisztán már csak a Szajna mentén, egy Svájctól keletre húzódó vonal felett maradt meg, bár némi „sajnálatos” keveredésre itt is sor került. Amennyiben ezt nem történt volna meg “úgy az elsőség mindenkor a fehér törzsek legszebbjeit illette volna meg, s a sárga és a fekete fajok mindörökre a fehér faj legkisebb nemzeteinek lábainál csúsztak-másztak volna.”
Így jutunk el Gobineau második alaptételéhez: a keveredés problémájához. A szerző úgy vélte, hogy az alapfajok jóvátehetetlenül összevegyültek. Ez a „felsőbbrendű faj” degenerációját hozta el, a civilizáció hanyatlását, az árja jelleg háttérbe szorulását. A folyamatot feltartóztathatatlannak látta, és mélyen pesszimista volt „e fajok sokasága olyan tarkán kereszteződik, hogy ezentúl az egész emberiség ezen ijesztő keverékből fog állni”. Gobieneau meg volt győződve, hogy mindez nemcsak Európa, hanem az egész emberiség hanyatlását fogja okozni.
Bár Gobineau sokban támaszkodott elődeire és kortársaira, gondolatainak van egy eredeti vonása. Szerinte a fehér faj elitjét, az árjákat legtisztábban az arisztokrácia, mégpedig a francia arisztokrácia képviseli. Nem véletlen, hogy ő is igyekezett ide tartozónak tűnni, ezért is illesztette nevébe a „de” szócskát.
Franciaországot alapvetően egy visszataszító faji és társadalmi keveredésnek látta, ellentétben Németországgal. A németek későbbi megnyilatkozásaiban is az árja faj fontos csoportjaként jelentek meg. Nem csoda, hogy téziseinek hatására Németország szerte Gobineau-társaságok alakultak. Az egyik ilyen klub lelkes tagja volt egy különös angol, Houston Stewart Chamberlain, akinek tanai francia elődjénél is erősebben hatottak Németországra.
II.3. A 19. század alapjai
A 19. század alapjai Chamberlain főműve, a „Grundlagen des Neunzehten Jahrhunderts” („A 19. század alapjai”) 1899-ben jelent meg. A szöveg hatása felmérhetetlen volt, hiszen a könyv telitalálat volt: egyrészt tökéletesen illeszkedett a 19. század fehér faji felsőbbrendűséget hirdető szellemi áramlataiba, másrészt ideológiai töltetet biztosított a német birodalmi törekvéseknek - a századfordulón éppúgy mint később, a náci Németország felemelkedése idején.
Houston Stewart Chamberlain
A körülbelül 1200 oldalas munka eredetileg hosszabb lett volna. Chamberlain vázlataiból az derül ki, hogy három nagy rész megírását tervezte. Az első egy áttekintő-előkészítő egység lett volna, amelyben a szerző az emberiség történetét akarta felvázolni a kezdetektől 1800-ig. A második részben magát a 19. századot kívánta elemezni, annak gazdasági, politikai, társadalmi, tudományos és művészeti vetületeivel együtt. A befejező egység pedig a század viszonyainak teljesen új értelmezését adta volna. Végül csak az első rész készült el, de Chamberlain eszmerendszere ebből is rekonstruálható, bár a több mint ezer oldalas mű tele van ellentmondásokkal.
A Grundlagen szerint az emberiség egyértelműen megkülönböztethető fajokból áll, és ezek a fajok állandó kapcsolatban, leginkább harcban állnak egymással. A kulturális, gazdasági és politikai fejlődést - azaz a történelmet magát - a fajok közötti kölcsönhatás mozgatja. Tehát Chamberlain - akárcsak Gobineau - a „fajban” találta meg az egész emberi civilizáció kulcsát.
Chamberlain fajelméletének alapja a természet és a kultúra, az ember és az állat közötti ellentét kiaknázása. Mivel az emberi társadalom lényegéhez tartozik az elszakadás az állatvilágtól, a tőle való éles elhatárolódás, nagyobb fenyegetést elképzelni sem lehet annál, mint amilyen a civilizáció visszasüllyedése az állatiba. Ez a szemlélet torzan, történelmietlenül kezel olyan típusú különbségeket, amilyenek a fejlett–primitív, civilizált–nem civilizált népek között állnak fenn. Abból az állításból, hogy az egyikben az értelem (kultúra), a másikban az erő (barbárság) dominál, arra következtet, hogy az „értékesebb” faj okkal fél a nálánál kevésbé értékestől.
A faj fogalmát – véli Chamberlain – nem tágan, hanem szűken kell értelmezni, éppen ezért összefüggésbe kell hozni a nemzettel: „Politikai építményként szinte mindig a nemzet teremti meg a fajok kialakulásának feltételeit, legalábbis ő biztosítja tevékenységéhez azt az eszközt, amellyel elérheti a legerősebb és legegyénibb fokozatot.” Vitába száll Ernest Renan-nal, a kor másik nagy teoretikusával, aki egyik előadásában azt állította, hogy a faj kezdetben döntő szerepet játszik ugyan valamely nemzet születésében, de a későbbiekben már nem, másfelől Európa legnemesebb nemzetei mind vérkeveredés nyomán jöttek létre. E nézetek megütközése már jelzi, hogyan lesz a faj és a nemzet közötti összefüggés a 20. század egyik nagy politikai témája..
A 19. századra a könyv szerint hat nagy kulturális tényező hatott: a görög filozófia, a római jog és államszervezet, a krisztusi kinyilatkoztatás, a római birodalom bukását eredményező faji káosz, a zsidók „destruktív hatalma” és a teuton - máshol árjának nevezett - faj kreatív és regeneratív küldetése. Az első három elem az antik világ öröksége az utókor számára. Jézus eljövetelétől az egész történelmet a két „tiszta faj”, a zsidók és teutonok küzdelme határozta meg.
A teuton a civilizáció maga, a kultúra lelke, a világ reménysége. Idealista, misztikus, szabad és készen áll, hogy legyűrje a zsidó materializmust és racionalizmust. A zsidóról csak annyi egyértelmű, hogy a teuton antitézise. Chamberlainnél a „zsidó vér” három összetevőből áll: a sivatag arab-beduinjai az anyagiasságot és szellemtelenséget hozták a zsidóságba, a szír hettiták fizikai erőt, de erkölcsi romlottságot adtak nekik, jó tulajdonságaikat egyedül egy amorita-kánaánita behatásnak köszönhették. Ez az északi összetevő tette lehetővé, hogy a zsidók Dávid és Salamon uralkodása alatt államalapító népként léphettek a történelem színpadára.
Csodálja a zsidók kitartását, és elismerően szól arról, hogy megértették az életben maradást ősi törvényét, miszerint az „öröklött” vért tisztán kell tartan, mégis a teuton ellenségének tekinti, hiszen:
„A zsidó egyetlen célja, és vallásának sarokköve az, hogy lábát az összes nemzet nyakára tegye, és ura és birtoklója legyen az egész világnak.” Ha a népek nem vigyáznak, „egyetlen tiszta faj marad, a zsidók, mindenki más csak pszeudo-héber meszticek hordája lesz, egy nép, amely minden kétséget kizáróan fizikailag, szellemileg és erkölcsileg degenerált.”
Természetesen ilyen körülmények között Krisztus sem maradhatott zsidó. Valaki, aki „a túláradó élettel teli fiatal indo-európai népek istenévé vált”, nem tartozhatott ahhoz a néphez amely „alapvetően negatív”. Chamberlain számára egyértelmű Jézus faji hovatartozása: csak árja lehetett.
Az árja Krisztus eljövetele után tehát csak a két tiszta faj, a zsidók és teutonok maradtak érintetlenek a faji káosztól, amely a római birodalom bukását is okozta. Chamberlain szerint Itália ezt azóta sem heverte ki. Ettől fogva az egész emberi történelem nem más, mint harc a két tiszta faj között. A zsidók pusztítani, az árják építeni akarnak, a zsidók beszennyeznek mindent, a teutonok megtisztítják az emberi civilizációt. Minden kulturális nagyság a teuton vér megnyilvánulása volt, a lutheri reform éppúgy, mint az itáliai reneszánsz. Ezért aztán nyilvánvaló, hogy „Isten egyedül a germánokra épít”, akik arra hivatottak, hogy a világ urai legyenek.
Chamberlain és Gobineau eszméinek egyik legsúlyosabb következménye a Hitlerre és ezen keresztül a nácizmusra gyakorolt hatás volt. Hitler Mein Kampfjában nem nehéz rábukkanni a filozófusok gondolataira.
A francia eszméi leginkább a náci teoretikusok (Rosenberg, Goebbels) által oly sokszor idézett „Nép és faj” című fejezetben köszönnek vissza. Hitler itt így ír: „Minden faji kereszteződés eredménye röviden összefoglalva tehát a következő:
a) a magasabbrendű faj színvonalának csökkenése,
b) testi és szellemi visszafejlődés és az ezt kísérő, talán lassú, de biztos pusztulás.” Itt elég egyértelműen visszaköszön Gobineau fóbiás félelme a faji keveredéstől. Hitler éppúgy a történelemre alkalmazza faji világlátását, mint francia elődje. Hasonlóképpen Gobineau-hoz, Hitler is a faji elvegyülésben látja minden civilizáció hanyatlásának okát. „A régi kultúrák pusztulásának egyedüli oka a vérkeveredés és a faj színvonalának ezzel járó süllyedése; mert nem a vesztett háborúk teszik tönkre az embereket, hanem önmaguk okai pusztulásuknak, ha elvesztik a vér tisztaságában rejlő ellenállóképességüket.”
Az árja fajjal kapcsolatos alaptételük is azonos. Ahogy Gobineau, úgy Hitler is úgy vélte: „Mindaz, amit ma földünkön megcsodálunk - a tudomány, a művészet, a technika és vívmányai - csak egy népnek, sőt talán csak egy fajnak az alkotásai.” Ez pedig mindkét szerzőnél természetesen az árja.
A szellemi közösség Chamberlain művei és a Mein Kampf között is teljesen egyértelmű. Az angol-német szerző munkáiban a náci fajeszme számtalan eleme megvan: árja felsőbbrendűség, antiszemitizmus, a faj misztikus és messianisztikus küldetésének kényszerképzete, a korabeli áltudományok, az eugenika és az antroposzociológia doktrínái. Se szeri se száma a Mein Kampf azon sorainak, amelyek Chamberlain gondolatait ismételik meg.
Csak néhány példa: „[A zsidó] meggyalázza a történelmet, a múltat és minden igazi nagyságot a sárga földig ránt le.” Chamberlain szerint is minden kultúra elpusztítója a zsidóság. „Az árjának merő ellentéte a zsidó.” Hitler angol mestere szerint e két faj küzdelméből áll az emberi történelem. „[Az árja] az emberiség Prométheusza” - írja Hitler. „Isten egyedül a germánokra épít" - vallja Chamberlain. Ha az ember a faj kérdését bármi máshoz hasonlítja, „akkor megérti, hogy mily nevetségesen csekély ehhez képest minden más kérdés" - így Hitler. A történelem és a természet azt mutatja, hogy „minden teljesítmény alapja és eredete a faj" - állítja Chamberlain.
Források és cikk folytatása: Az árja fajelmélet III. - Nép és faj
Írta és fordította:
Péter Attila
