„Az ember három módon érheti el célját: tervezéssel, munkával és imával." - George Patton

Második világháború

patreon reklamTámogass bennünket!
Anyagi eszközeink nincsenek, ezek hiányában viszont hosszabb távon leküzdhetetlen nehézségbe ütközik e bázis fennmaradása. Honlapunk nonprofit, csapatunk tagjai puszta elhivatottságból teszik, amit tesznek. Ezért kérjük: akinek fontos e felület fennmaradása, e közösség további munkája, és üzenetünk eljuttatása minél szélesebb körbe, támogasson bennünket. 

Műharckocsi és farepülő kellett a D-nap sikeréhez

Franciaország talán legismertebb régiója, Normandia nem fordulatokban gazdag történelmének, vagy lenyűgöző kastélyainak, várainak köszönheti hírnevét, hanem egy éppen hetven éve véghezvitt brit-amerikai hadműveletnek, amely a normandiai partraszállás néven vált híressé. Az viszont már kevésbé köztudott, hogy a La Manche túloldalán látszólag közvetlen angol érdekeket szolgáló partraszállást Winston Churchill brit miniszterelnök évekig halasztotta, a Mediterráneumot fontosabb handszíntérnek tartva. Mindezek ellenére mindkét háborúzó fél biztosra vette: csak idő kérdése és megindul a szövetséges invázió Franciaország felszabadítására. Brit kommandóegységek már 1940-től szinte havi rendszerességgel „kóstolgatták” Hitler épülőben lévő Atlanti falát, de négy évbe telt, mire végre sikerült rést ütniük a Führer birodalmának hátában.

1

Előkészület a második frontra

1940. június 22-én, amikor a Wehrmacht Franciaország teljes elfoglalását ünnepelte, egy kisebb brit erő már rajtaütést hajtott végre Boulogne kikötőjénél. A helyszínválasztás jelképes volt, ugyanis másfél évszázaddal azelőtt ott gyűjtötte össze Napoléon inváziós seregét, amely csak a megfelelő tengeri fölényre várt, hogy lerohanja a Brit-szigetet. Churchill 1944. nyaráig több mint száz hasonló akcióra adott parancsot, éreztetve, hogy a szövetségesek nem tettek le Franciaország felszabadításáról.

Az Egyesült Királyság ráadásul ekkor még egyedüli nagyhatalomként vívta a háborút, sőt 1940-ben még valószínűbbnek tűnt, hogy a németek szállnak partra Anglában, mintsem fordítva. A szovjet-német háború kitörésével új pártolója akadt a „második front” megnyitásának: Sztálin először 1941. július 19-én terjesztette be kérését Churchillnek, amit minden további találkozó alkalmával megismételt. Őfelsége miniszterelnöke azonban tudta: Anglia egyedül nem elég erős, hogy visszafoglaljla Franciaországot. Amikor Churchill augusztusban találkozott Franklin D. Roosevelt amerikai elnökkel (az akkor még brit domínium) Új-fundland Argentia-öböljében, már az esetleges amerikai hadbalépés kapcsán ez az ok elhárulni látszott.

Az USA végül Japán agressziója nyomán lépett be a háborúba, s mivel a Csendes-óceánon több veszély leselkedett rá, mint Európa felől, Churchillnek Washingtonba kellett utaznia két héttel a Pearl Harbort ért támadás után, hogy meggyőzze Rosseveltet az európai hadszíntér fontosságáról („Germany first-thesis”). Az 1942 januárjába átnyúló konferencián (amely az „Arcadia” fedőnevet kapta) a közös hadseregirányítást is tető alá hozták. Január 26-án már meg is érkezett az első amerikai katonai kontingens Belfast kikötőjébe.

Már tavasszal megjelent az angol fővárosban George Marshall amerikai tábornok, hogy megtervezze a partraszállás menetrendjét. Kollégáival kidolgozta a Conetin-félsziget mihamarabbi rajtaütésszerű elfoglalását, melynek „tövénél” beásva magukat a szövetségesek kitelelhettek volna, várva a megfelelő pillanatot, hogy kitörjenek kelet felé. A britek azonban ésszerű érveket hozva elvetették a Pöröly-hadműveletet („Operation Sledgehammer”).

Gyarmatbirodalmi érdekek és az „elő-partraszállás”

2

Az 1942 júniusában megtartott 2. washingtoni konferencián a brit kormányfő ismét a Mediterrán hadszíntér elsődlegességéről győzködte szövetségesét, amit az augusztusi moszkvai tanácskozáson Sztálinnal is ismertetett. 1942-ben először Afrika megtisztításán volt tehát a sor.
Kelet-Afrikában a brit hadsereg addigra már legyőzte a Szudánba és Abbesszíniába befészkelt több százezer olaszt, megakadályozva ezzel, hogy Churchill szavaival élve „Olaszország hatalmas birodalmat alkothasson, melyre Caesar kora óta nem volt példa”. Az Egyesült Királyságban állomásozó egyre nagyobb amerikai erőket így először Afrikában vetették be: ez volt a Fáklya-hadművelet.

A sok kisebb szövetséges rajtaütés a francia és a norvég partokon nem hordozott nagy hadászati jelentőséget, közülük mégis kiemelkedik egy: a dieppei partraszállás. 1942. augusztus 19-én a Le Havre és Calais között félúton fekvő kikötőt hatezer szövetséges partraszálló lepte meg a Jubileum-hadművelet keretében, amely bár borzasztó vereséggel végződött, a célját elérte: a szövetségesek a „helyszínen” tökéletesítették a partraszálló technikát.

Dieppénél a németek lelőttek ezer partraszállót és kétezret foglyul ejtettek, míg veszteségeik 345 halott és négy fogoly volt. A németek, bár a levegőben veszítettek majdnem ötven vadász- és bombázórepülőt is, maguk is kitapasztalhatták a partraszállás körülményeit, amit segített, hogy a szövetséges géppark is a kezükbe került. Normandia főpróbája így taktikailag alapozta meg a partraszállást.

Miközben a Fáklya-hadművelet még tartott, a frissen elfoglalt Marokkóban Dwight Eisenhower először vetett pillantást brit kollégáival a franciaországi partraszállás terveire, amely a Hűbérúr („Overlord”) fedőnevet kapta. A megvalósítására azonban még várni kellett. 1943 januárjában Casablancában ismét találkozott Churchill és Roosevelt, Charles de Gaulle-al kiegészülve: itt nemcsak a Japán, Német- és Olaszország végső megadásáig folytatandó harcban egyeztek meg, de azt is elhatározták, hogy az 1943-as évet a Földközi-tengeri előretörésnek szentelik.

Miért pont D-nap?

Így angol nyomásra született meg a döntés Szicília, majd Itália inváziójáról. A Husky fedőnévvel illetett hadművelet megmutatta a szövetségesek taktikai tehetségét: nyolc helyen szálltak partra egyszerre és néhány hét alatt az egész szigetet birtokukba vették. A hadjárat végén Churchill és Roosevelt ismét tárgyalóasztalhoz ült a kanadai Québecben, ahol az elnök nyomására már nem tolták tovább a második frontot: véglegesítették a Hűbérúr-hadművelet minden részletét és jövő tavaszra kitűzték a D-napot és H-órát mint a partraszállás kezdőpontját.

3

A két betű nem konkrétan arra az eseményre lett kitalálva. Leginkább úgy értelmezhetjük, hogy „Az” a nap, illetve „Az” az óra. A „D” egyszerűen „day”-t, míg a „H” „hour”-t jelölt a katonai zsargonban. A pontos dátumot a minden addiginál szigorúbb titkosítás miatt ugyanis nem írhatták le mindenhova, még az egymás közti üzenetváltásban sem.

Az augusztus 17-24-ig tartó québeci konferencia után nem volt visszaút. Churchillnek így kevés ideje maradt, hogy a Mediterránumban terjeszkedjen. A miniszterelnök ugyanis a Földközi-tengeren nemcsak hagyományos brit birodalmi érdekeket követett (ezt Roosevelt többször is a szemére vetette), hanem hamarabb akarta felszabadítani a várhatóan szovjet érdekszférába kerülő térségeket is. Churchill azon a véleményen volt, hogy minek Európát a nácik alól felszabadítani, ha úgyis a kommunisták uralják majd.

Egyesek szerint a Balkánt is a nyugati szövetségesek zászlaja alatt akarta „elhódítani”. Amellett, hogy a Dinári-hegység minden offenzívát lelassít, az amerikaiak sem támogatták az ötletet, Sztálin pedig hallani sem akart róla. Churchill mindenesetre megpróbált újabb hadszínteret nyitni délen: 1943. szeptember 8-án megtámadta a német megszállás alatt lévő Rodoszt és környező szigeteit, a támadás azonban csúfos kudarcba fulladt. A november 22-ig tartó csata a németek utolsó nagyobb győzelmét, míg a britek utolsó nagyobb vereségét jelentette.

Miért pont Normandia?

A „Három Nagy” (Churchill, Roosevelt és Sztálin) első konferenciáján, Teheránban már csak az időpontot kellett egyeztetni. Sztálin már így is türelmetlen volt, így ígéretet tettek, hogy 1944 májusában sor kerül a második front megnyitására Németország hátában, ugyanakkorra Sztálin pedig nagy erejű szovjet offenzívát ígért a keleti fronton.

Az Overlord tervezésekor már tudták, hogy Normandiában fognak partra szállni, igaz, az száz kilométerrel távolabb volt az angol partoktól, mint a 33 kilométerre lévő Calais - amely éppen ezért az Atlanti fal legjobban megerősített pontja volt, így azon a szakaszon egy támadás valószínűleg vérfürdőbe torkollott volna. A szövetségesek által a legfontosabbanak tartott fegyver a meglepetés volt. Éppen ezért esett a Németországtól távolabbi Normandiára a választás.

4

Az elterelés a Testőr-hadművelet („Operation Bodyguard”) fedőnevet kapta. Mindvégig sikerült bizonytalanságban tartani a németeket, hogy hol várják az egyre biztosabbá váló támadást: minden Normandia feletti felderítő repüléssel párhuzamosan kettőt hajtottak végre Calais-nál és minden, a normandiai infrastruktúrára ledobott bomba mellé kétszer annyit szórtak a Szajnától keletre. Közben fantomhadosztályokat telepítettek Kelet-Angliába, amelyek üres barakkokkal, farepülőkkel és műharckocsikkal tévesztették meg a német felderítést. Richard Marquand: Tű a szénakazalban című műve éppen egy ezzel kapcsolatos kémelhárítási hajszát mutat be.

Nagy-Britanniában 1944-re már 3,5 millió katona állomásozott, a németeket pedig sikerült meggyőzniük arról, hogy Normandiától keletebbre számítsanak a fő támadásra. A német háborús gépezet „ötödik hadoszlopa”  súlyos kudarcot vallott. Angliában tevékenykedő kémeik nem tudták megállapítani a partraszállás helyét, az idejéről pedig csak azt sikerült megtudniuk, hogy Paul Verlaine: Őszi Chanson című versének beolvasása a BBC rádióadásában fogja megadni a jelet a francia elenállásnak az Overlord-hadműveletről.

1944 februárjában a Brit-szigetet hermetikusan lezárták. A civil forgalmat megtiltották, még a diplomaták sem hagyhatták el az országot, vagy jöhettek be. Ez az amerikaiakra nem vonatkozott, de őket is átvizsgálták, legyen szó külügyminiszteri küldöttről vagy katonáról. Az angol partvidék pedig már addigra is lezárt területnek minősült, ráadásul 1944-re az angliai német kémeket is elfogták vagy kettős ügynököt csináltak belőlük, így a titoktartás és elterelés harcát Churchill nyerte Hitlerrel szemben.

A német vezetés mégsem zárta ki Normandiát a lehetséges célpontok közül, maga Hitler is arra a területre gyanakodott lehetséges célpontként, de Gerd von Rundstedt és Erwin Rommel, az atlanti védelem felelősei Le Havre-tól, azaz a Szajna torkolatától keletre látták valószínűbbnek a támadást. Ami tény: amikor a szövetségesek megérkeztek az öt kijelölt partszakaszra a D-napon, az oda tervezett védelmi egységeknek csak egyötöde készült el addigra. A május végére tervezett partraszállást végül a dagály megfelelő állásához igazították, így a várva várt második front 1944. június 6-án nyílt meg.

A kutatás az Európai Unió és Magyarország támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával a TÁMOP 4.2.4.A/2-11-1-2012-0001 azonosító számú „Nemzeti Kiválóság Program – Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és műödtetése konvergencia program” című kiemelt projekt keretei között valósult meg.

Forrás: Múlt-kor

Hirdetés

További cikkek

A
A 25. órában vagyunk!

Minden családban keringenek történetek arról, mit is tett, vagy élt át egy rokon a II. világháborúban. Sokáig erről még beszélni sem volt ildomos, ám sok családban még ma is élnek azok az emberek, akik átélték a történelem egyik legnagyobb háborúját. Az ő történeteiket szeretnénk most megosztani, hogy azok is hallathassák a hangjukat, akik eddig nem tehették, vagy ma már nincsenek köztünk.

Bővebben
Látogatásaink

Az évek során igyekeztünk minél több - a világháborúhoz kapcsolódó - múzeumba, hadiparkba, haditechnikai bemutatóra és egyéb helyszínre eljutni. A gyűjteményünket olvasóink beküldött képeivel remélhetőleg tovább sikerül folyamatosan bővítenünk.

Tovább
Emlékművek

Hideg kő és/vagy fém mementói a múlt eseményeinek, a múlt embereinek és tetteiknek. Hidegek - mégis élnek. Naponta elmegyünk mellettük, mégis ritkán állunk meg, olvasunk el néhány nevet, és hajtunk fejet.

Tovább