2014. január második hétvégéje a doni megemlékezés jegyében telt. 1943. január 12-én a csontig hatoló hideg vészjósló némaságát megtörte a szovjet 40. hadsereg fülsiketítő tüzérségi lövegeinek, katyusáinak, tankjainak előkészítő össztüze. A Vörös Hadsereg néhány nap leforgása alatt megsemmisítő vereséget mért, a természet erejével is megvívni kényszerült 2. magyar hadseregre. A valós számvetés a mai napig nem teljes. Egyes elmélet szerint 93500, míg mások szerint 120 000, de olyan állásfoglalás is elhangzik miszerint 148 000 a véráldozatok száma. Ezekbe a számokba beleértendők az eltűntek és a fogságba esettek lélekszáma is. A valós adatokat azt hiszem, soha nem fogjuk megtudni. A jelenleg feltárt és nyilvános publikációt kapott áldozatok névsora valójában elenyésző a ténylegeshez viszonyítottan. A rudkinói központi magyar katonai temető feketegránit tábláira ma már közel húszezer hős nevét vésték fel. A boldirevkai temető, 8 375 hősnek adott végső nyugvóhelyet. A Hadtörténeti Intézet falaira körben kifeszített molinón, a 2013-as évben, a 70. évfordulóra emlékezve mintegy 62 000 nevet írtak fel, ebben természetesen szerepelt a Rudkinóban és Boldirevkában eltemetettek neve is. Ha a számokat nézem, az elmúlt évtizedek hiányosságait feltárandón, bizony van még mit tenni e témával foglalkozó történészeinknek.
Január 11-én, szombaton, Budapesten a várban; 12-én, vasárnap, a pákozdi Mészeg-hegyen a Don-kanyar kápolnánál; 13-án, hétfőn, Miskolcon a Szemere kertben; továbbá Budapest különböző kerületeiben és szerte az ország megyéiben, nagy- és kisvárosaiban folytak a megemlékezések. A Magyar Királyi 2. Honvéd Hadsereg doni katasztrófájának 71. évfordulója alkalmából, az országos megemlékezést a Honvédelmi Minisztérium szervezte. A budavári Mátyás-templom zsúfolásig megtelt; megújult falai között 15 órakor, az emlékező liturgiával kezdődött szentmisét, Bíró László püspök, katonai ordinárius mutatta be. Közreműködött a MH Légierő Zenekar Veszprém, vezényelt Katona János alezredes karnagy. A szentmise zárásaként elhangzott a Szózat, majd kivonulási éneknek felcsendült a Boldogasszony Anyánk. A jelenlévők közül:- a meghívottak, az állami szervezetek - a HM képviselői, a tábornoki kar, a koszorúzásra kijelölt társadalmi szervezetek képviselői, a díszőrség, valamint a hagyományőrzők, a templomból egyenest a Hadtörténeti Intézet udvarára vonultak. Mint minden évben, így most is megtelt a kicsinek nem mondható udvar. A megemlékezés, a lélekharang bénító kongatásával vette kezdetét, a doni hősök domborműves emléktáblájánál. Miután az érces hang az éterben elcsitult, feketerigó-pár esti cserregő hangja is köszöntötte az emlékezésre összegyűlteket. A már megszokott forgatókönyv szerint zajló eseménysorban, a köszöntő majd szavalat elhangzását követően a HM és a kormány képviselőjeként Vargha Tamás, a HM parlamenti államtitkára mondott beszédet. A tábori ökumenikus lelkész méltató szavai után, Benkő Tibor vezérkari főnök adta át a díszparancsról szóló dokumentumot a „doni hősök emléktúrájának” útba indítására. Ezen események után koszorúzási ceremónia vette kezdetét.
Mindenképp meg kell említenem, hogy már a tavalyi esztendőben is visszásnak tartottam, hogy csak a „méltóságok” koszorúztak, a többi jelenlévő társadalmi szervezet koszorúit, a rendezők már előzőleg elhelyezték az emléktábla falánál, többek között a Doni Bajtársi Szövetség koszorúját is. Meglátásom szerint, épp ez a szövetség az, aki nem csak az emlékezés óráiban karolja fel az ügyet, hanem a hétköznapokban is szószólóként szívén viseli az áldozati vértanúk emlékét. Továbbá foglalatoskodik, a napjainkban még élő veteránok sorsával is. Szorosan idefűzöm még: A jelenlévő 2. magyar hadsereg veteránkatonáit, senki egy szóval nem említette, legalább köszöntési szinten, akár névtelenül is. Jó érzésem azt diktálja, ezt megérdemelnék azok az élő hősök, akik túlélték a borzalmakat és bár erősen hajlott koruk pihenőre vágyna, azért becsülettel részt vesznek halott bajtársaik órákig tartó magasztalásán. Örömömre szolgált, hogy személyesen beszélhettem: Vitéz, nemes békei Koós Ottó magyar királyi századossal, akit pár éve ismerhettem meg. Ezen a napon 99. évét taposva, feleségével jött a megemlékezők soraiba.
Visszakanyarodva a megemlékezéshez, a koszorúzást követően a tábornoki kar tagjai elhelyezték a koszorúk előtt az imbolygó lángú mécseseiket, ami szimbolizálja hőseinknek az örök világosság fényét. A zenekar által felcsendülő akkordok dallamára, a sokaság alkotta vegyes kórus elénekelte a Szózatot. Pár másodpercnyi magasztos csend után, az egekig felsíró trombita hangja fújt takarodót az örök vadászmezők magyar harcosainak.
Albert Ferenc
