„Embertartalékaink kiapadhatatlanok!" - Joszif Sztálin

Második világháború

patreon reklamTámogass bennünket!
Anyagi eszközeink nincsenek, ezek hiányában viszont hosszabb távon leküzdhetetlen nehézségbe ütközik e bázis fennmaradása. Honlapunk nonprofit, csapatunk tagjai puszta elhivatottságból teszik, amit tesznek. Ezért kérjük: akinek fontos e felület fennmaradása, e közösség további munkája, és üzenetünk eljuttatása minél szélesebb körbe, támogasson bennünket. 

70 éve volt a Tarawai csata

70 évvel ezelőtt, 1943 novemberében az amerikai tengerészgyalogság és az amerikai hadsereg egységei véres harcot vívtak a Gilbert-szigetek elfoglalásáért. A Csendes-óceáni háború egyik döntő csatája volt ez az ütközet. Az évforduló alkalmából a következő pár sorban ennek az ütközetnek a történetét írtam meg.

1. Előzmények: Szövetséges előretörés Új-Guineán és a Salamon-szigeteken

A Guadalcanal-i győzelem után az amerikai csapatok támadásba lendültek a Csendes-óceán délkeleti részén. Június 21-én partra szálltak Új-Georgián és a környező szigeteken. De Új-Georgia legfontosabb támaszpontját, Mundát csak augusztus 5-re sikerült elfoglalniuk. Ősszel Vella Lavella szigetét is bevették, majd partra szálltak Bougainville szigetén is. Eközben az ausztrál hadsereggel együttesen az Új-Guineai japán támaszpontok nagy részét is visszafoglalták.

battle newguinea 19

Az amerikai csendes-óceáni haderő parancsnokai minél hamarabb döntő vereséget akartak mérni a Japán Birodalomra, ezért már júliusban elkezdték megtervezni a Salamon-szigetektől északra fekvő Gilbert-szigetek invázióját. A Gilbert-szigetek stratégiai jelentősége abban rejlett, hogy az itteni repterek elfoglalásával az Egyesült Államok képtelen lett volna megtámadni a Marshall-szigeteket, amelyek a Japán Birodalom keleti külső védelmi vonalát képezték. A Marshall-szigetek elfoglalásával pedig egy új front nyílt volna a Salamon-szigetektől északra, ezzel jelentősen felgyorsítva a Japán felé való előretörést.

2. A japán védelem

A szigetcsoport területén a japánok két jelentősebb támaszpontot alakítottak ki: az egyiket a Makin-atollon, a másikat pedig a Tarawa-atollon.

Az 1943-as amerikai győzelmek miatt jelentősen megerősítették mindkét támaszpont védelmét, főleg a Tarawait: több mint 4000 emberüket küldték ide (köztük néhány koreai (kényszer) munkást).

Itt megragadom az alkalmat, hogy elmondjam: a tarawai ütközet kifejezés helytelen, ugyanis az atollnak nem minden szigetén voltak harcok. Japán támaszpont csak Betio szigetén volt, ezért a japán védelem kulcspontja is ez a sziget volt. Betio területe valamivel nagyobb mint 1 km2, amelynek nagy részét egy japán repülőtér foglalta el. Ahogy már említettem, 1943-ban a japánok védelmi intézkedéseket tettek: a repülőtér körül számos bunkert, géppuskafészket és lövészárkot alakítottak ki. Néhány bunkert még föld alatti alagutakkal is összekötöttek. 40 löveget helyeztek el a sziget különböző pontjain (köztük néhány, a Szingapúri csatában zsákmányolt nagy kaliberű partvédelmi ágyút is). A szigetet körülvevő korallzátonyok is előnyt jelentettek a védőknek, mert akadályt jelentettek minden partraszállító járműnek. A sziget parancsnoka Shibasaki ellentengernagy volt, aki a sziget erőddé való átalakítása után kijelentette, hogy: „Egymillió katona száz év alatt sem képes elfoglalni Tarawát".

map tarawa

3. Az amerikai támadás előkészületei

November 10-én hatalmas flotta indult el Pearl Harborból. Az amerikai Task Force 52 - benne 17 repülőgéphordozóval, 12 csatahajóval, 8 nehéz- és 4 könnyűcirkálóval – a Gilbert-szigetek felé tartott. 35 000 katonát szállítottak, a 2. tengerészgyalogos hadosztály és a 27. gyalogos hadosztály embereit. A hadművelet főbb parancsnokairól és azok szerepköréről csak nehezen, sok kutatás után találtam kielégítő információkat, valahogy így nézett ki a dolog: az egész hadjárat parancsnoka Chester Nimitz tengernagy, a flotta parancsnoka Raymond Spruance tengernagy, a partraszállás vezetője Holland M. Smith. A partraszálló erőkön belül a tengerészgyalogosok (és a tarawai partraszállás) parancsnoka Julian C. Smith vezérőrnagy, a gyalogos hadosztály tagjainak (és a makini partraszállásnak) Ralph C. Smith dandártábornok volt.

November 13-án B-24 bombázók elkezdték támadni a célpontokat. 20-ára megérkeztek az amerikai hajók is. Megindult a Galvanic-hadművelet (Tarawa-atoll elfoglalása), és vele egy időben a Kourbash-hadművelet (Makin-atoll elfoglalása).

4. Tarawa: az első nap

A hadihajók már valamivel hajnali 4 óra előtt megkezdték a tüzérségi előkészítést. Betiot 2 órán át szórták a hajók lövegei (és utána még a haditengerészeti légierő gépei is bombázták pár percig). A kilőtt 3000 tonnányi lövedék és a számos bomba látszólag mindent elpusztított Betion, így a 2. tengerészgyalogos hadosztály katonái partraszálló járműveikben (főképp LVT-k) megindultak a part felé.

A támadók hamar nem várt akadályba ütköztek: járműveik közül több már a parttól több száz méterre megfeneklett a zátonyokon. Természetesen a japán fegyverek is hamarosan megszólaltak. A tengerészgyalogosok meglepetten és ijedten vették észre, hogy a japánokkal mégsem végzett a bombázás. Az elakadt járművekből kimásztak a katonák és megpróbáltak eljutni a partig. Ám a védők folyamatosan lőtték őket, így sokan elestek még mielőtt elérték volna a partot. Sokan azért fulladtak meg, mert a felszerelésük lehúzta őket. Akik elérték a szárazföldet, azok is csak egy kis mélységű, alig tartható hídfőt tudtak kialakítani. A támadók tankokat is bevetettek, de a tankokat szállító hajók is megfeneklettek és a tankoknak kellett kigázolniuk a partra. Újabb meglepetés volt az amerikaiak számára, amikor az ellenség elkezdte kilődözni a páncélosait, ugyanis addig a japánok ritkán használtak olyan nagy kaliberű lövegeket, melyek képesek voltak kárt tenni egy amerikai harckocsiban. Ez nem csak a tankokra, de a páncélozott partraszállító járművekre is igaz volt.

A nap végére ugyan William Hawkins hadnagy 34 emberével elfoglalta a mólót, de másutt nem igazán volt jelentősebb amerikai behatolás. A támadók nagyrészt a parton kuporogtak. Egy éjszakai japán ellentámadás minden bizonnyal végzetes lett volna rájuk nézve. Ám a japánok helyzete is eléggé kilátástalan volt: több tiszt, köztük Shibasaki ellentengernagy is életét vesztette. Így a védelem és a támadók is kritikus helyzetben voltak. Végül az, hogy a japánok nem indítottak ellentámadást akkor éjjel megmentette a tengerészgyalogosokat a teljes vereségtől: a harcok szünetében a sebesült amerikai katonákat (akikből több száz volt) elláthatták, a harcképes katonák pedig felkészülhettek a támadás folytatására. Bár az is igaz, hogy az éjszaka folyamán, a sötétség miatt szinte semmi utánpótlást nem lehetett küldeni a hídfőt tartani próbáló katonáknak.

tarawa beach

5. Tarawa: a második nap

November 21-én, reggel 6 órakor elindult az erősítés. Azonban a japánok, a tengerészgyalogosok által kialakított hídfők közti réseken át kijutottak a lagúnába és az egyik hajóroncsról tüzeltek a beérkező amerikai tartalékosokra valamint a parton lévőkre. Az erősítés beérkezését ráadásul az is hátráltatta, hogy a partraszállító járművek ismét elakadtak a zátonyokon. Végül a légierőnek sikerült a japánok által fedezékül használt hajóroncsot szétbombázni. Közben a szigeten lévő tengerészgyalogosok támadása is megindult. Elfoglalták a japánok még megmaradt ágyúit.

759 tarawa

Délutánra megjött a dagály, így az utánpótlás szállítása is felgyorsult. A beérkezett lőszer, fegyverek (géppuskák és lángszórók) és tankok eldöntötték a csatát. Ettől kezdve a tengerészgyalogosok sorra foglalták el a japán bunkereket és géppuskafészkeket.

Azonban a nap folyamán szomorú veszteség érte a támadókat: Hawkins hadnagy, aki az előző nap a móló elleni hősies támadást vezette elesett egy japán géppuskafészek elleni roham során.

6. Tarawa: az utolsó két nap

November 22-én már nagy számú amerikai harckocsi is részt az előrenyomulásban. A tankok már képesek voltak elpusztítani a legerősebb japán bunkereket is. Az támadók számos légitámadást is végrehajtottak az épségben maradt ellenséges állások ellen. A harckocsik, a repülőgépek és a hajóágyúk tűzerejének a japánok nem tudtak ellenállni. Aznap a tengerészgyalogosok elfoglalták az egész repteret. A megmaradt védők a sziget keleti csücskébe húzódtak vissza. Tudták, hogy a csata már megnyerhetetlen és az állásaik tarthatatlanok, de természetesen megadásról szó sem lehetett. Ezért a japánok számára az öngyilkos roham, a banzai támadás maradt az egyetlen lehetőség. Éjjel több ellentámadást is indítottak. Ezek azonban – bár majdnem áttörték egy amerikai alakulat védvonalát – eredményt nem igen hoztak.

atoll

A japán veszteségek viszont végzetesek voltak. 23-án a még életben lévő védők öngyilkosok lettek (kivéve 17 japán katonát és 129 koreai munkást akik fogságba estek). 13 óra 30 perckor a szigetet elfoglaltnak nyilvánították.

A csata 3 napon és 6 órán át tartott. Az amerikaiak vesztesége: 990 halott és 2300 sebesült. Japán vesztesége: kb. 4800 fő, ebből csak 146 fő adta meg magát.

7. Makin-atoll

Ahogy a Tarawa-atoll esetében, itt sem voltak harcok az atoll összes szigetén. A védelem kulcspontja Makin esetében Butaritari szigete volt. Itt 800 japán és koreai várta az amerikai támadást. A Butaritari-i csata jellegzetessége az volt, hogy a védőket nem japán, hanem koreai(!) parancsnok vezette (Seizo Ishikawa). Ebből adódóan itt a koreaiak többek voltak, mint munkások, részt vettek a harcokban is. Ishikawa terve az ellenség támadásának hátráltatását célozta. Lényegében időt akart nyerni amíg az erősítés oda nem ér. Később kénytelen volt belátni, hogy erősítésről, utánpótlásról szó sincs. Az amerikai flotta ugyanis elvágta a külvilágtól a szigetet.

November 20-án az amerikai 27. gyalogos hadosztály parancsnoka, Ralph Corbett Smith elindította a 165. gyalogezredet Butaritari felé. Csekély ellenállásba ütköztek. A mesterlövészeket leszámítva a japánok nem okoztak jelentősebb veszteséget a támadóknak. A mesterlövészeknek viszont sikerült likvidálni a 165. gyalogezred parancsnokát, Gardiner Conroyt. Ez azonban nem volt végzetes csapás és a támadás folytatódott. A több mint 6000 támadó hatalmas túlerőben volt az ellenséggel szemben.

battle of makin

November 21-én egy japán ellentámadás indult, ám esélyük sem volt. Ezen kívül nem nagyon volt jelentősebb japán akció. Ennek ellenére a szigetet csak november 23-án nyilvánították elfoglaltnak. A 27. gyalogos hadosztály Butaritari elfoglalása közben 66 halottat és 185 sebesültet vesztett.

8. A japán tengerészet részvétele az ütközetben

A Rabaulban horgonyzó japán flottát meglepetésként érte az amerikai támadás. Volt ugyan tervük a Gilbert-szigetek elleni amerikai támadás esetére, azonban ebben az időpontban egyáltalán nem számítottak ellenséges támadásra a szigetcsoportnál. Nem is voltak felkészülve. Így erősen kétséges volt, hogy Rabaulból időben eljuthatnának a Gilbert-szigetekig. Ezenkívül éppen szűkében voltak a hadirepülőgépeknek. Márpedig légi támogatás nélkül bármilyen hadművelet lehetetlen volt a térségben, és ezt a japán tengernagyok is tudták. Az azonban kétségtelen, hogy ha egy erős japán hajókötelék (repülőgép-hordozókkal és jelentős számú repülőgéppel) a partraszállás napján rajtaüt az amerikai flottán (amely akkor kizárólag a partraszállásra koncentrált és a szigeteket támadta), akkor súlyos károkat okozhatott volna. Ha Japán pontosabban becsülte volna meg a támadás idejét, és elegendő hajót és repülőt küldött volna a térségbe abból akár egy második Pearl Harbor is lehetett volna.

Így azonban csak a japán tengeralattjárók tudtak érdemben beavatkozni a küzdelembe. Több hajót is megtorpedóztak, de a legnagyobb sikerük a Liscome Bay kísérő-hordozó elsüllyesztése volt. Erre november 24-én reggel került sor, Butaritari közelében. A hajó 916 fős legénységéből csak 272 tudtak kimenteni a közelben lévő hajók. 644 ember – köztük a híres Doris Miller, aki a Pearl Harbori hőstettéért Haditengerészeti keresztet kapott – halt meg. Az amerikaiak egyébként pont azért akarták olyan gyorsan végrehajtani a hadműveleteket, mert féltek a japán tengeralattjáróktól.

9. Következmények

Betio ostroma rávilágított a tengerészgyalogosok néhány fontos hibájára: pár órás tüzérségi előkészítés nem elegendő a japán bunkerek felszámolásához; továbbá a partraszállási zónákról több adat kell egy sikeres támadásról (pl. tudni kell, hol vannak zátonyok a part közelében); ezenkívül a tankokból és a lángszórókból több kell, mert ezek ellen a japánok nem tudnak hatékonyan védekezni.

A Tarawánál harcolók közül 4-en kapták meg a Medal of Honort, közülük 3 posztumusz.

A Gilbert-szigetek elfoglalásával megnyílt az út a Marshall-szigetek fele. Így a délen, a Salamon-szigeteknél folyó harcokkal egy időben északon egy újabb nagyarányú támadás indult.

Forrás:
John Davison: A csendes-óceáni hadszíntér napról napra – Hajja és fiai kiadó, Debrecen 2005
Michael E. Haskew: A második világháború elit alakulatai – VENTUS LIBRO KIADÓ, 2009
Földi Pál: Az amerikai tengerészgyalogos – Puedlo kiadó, 2010
Kurt Rieder: Legendás hadműveletek a II. világháborúban – Vagabund Kiadó, 2004
Angol wikipédia: Battle of Tarawa, Battle of Makin, USS Liscome Bay (CVE-56)
http://ww2db.com/ (World War II Database)
http://militaryhistory.about.com
http://lemil.blog.hu/ : 2011.03.16. 08:00 Vendégposzt – A 'Galvanic' hadművelet

Képek forrásai

http://en.wikipedia.org/wiki/File:Tarawa.jp
http://en.wikipedia.org/wiki/File:Tarawa_beach_HD-SN-99-03001.JPEG
http://en.wikipedia.org/wiki/File:Tarawa_Atoll_aerial_photo_Sept_1943.jpg
http://en.wikipedia.org/wiki/File:Tarawa_Atoll_aerial_photo_Sept_1943.jpg
https://mail.google.com/mail/u/0/?tab=wm#inbox/142727abeb5a1a60
http://www.oocities.org/hotsprings/oasis/1711/tarawa.html

Írta: Molnos Márton

Hirdetés

További cikkek

A
A 25. órában vagyunk!

Minden családban keringenek történetek arról, mit is tett, vagy élt át egy rokon a II. világháborúban. Sokáig erről még beszélni sem volt ildomos, ám sok családban még ma is élnek azok az emberek, akik átélték a történelem egyik legnagyobb háborúját. Az ő történeteiket szeretnénk most megosztani, hogy azok is hallathassák a hangjukat, akik eddig nem tehették, vagy ma már nincsenek köztünk.

Bővebben
Látogatásaink

Az évek során igyekeztünk minél több - a világháborúhoz kapcsolódó - múzeumba, hadiparkba, haditechnikai bemutatóra és egyéb helyszínre eljutni. A gyűjteményünket olvasóink beküldött képeivel remélhetőleg tovább sikerül folyamatosan bővítenünk.

Tovább
Emlékművek

Hideg kő és/vagy fém mementói a múlt eseményeinek, a múlt embereinek és tetteiknek. Hidegek - mégis élnek. Naponta elmegyünk mellettük, mégis ritkán állunk meg, olvasunk el néhány nevet, és hajtunk fejet.

Tovább