„Ennyire még soha nem álltak úgy a dolgok a történelem során, mint most." - Dwight D. Eisenhower

Második világháború

patreon reklamTámogass bennünket!
Anyagi eszközeink nincsenek, ezek hiányában viszont hosszabb távon leküzdhetetlen nehézségbe ütközik e bázis fennmaradása. Honlapunk nonprofit, csapatunk tagjai puszta elhivatottságból teszik, amit tesznek. Ezért kérjük: akinek fontos e felület fennmaradása, e közösség további munkája, és üzenetünk eljuttatása minél szélesebb körbe, támogasson bennünket. 

Az utolsó nagy ugrás: Operation Varsity, 1945. március

Nagyításhoz kattints a képre.

1945 márciusára a Szövetségesek számára világossá vált, hogy a háború Európában a végéhez közeledik. A németek ardenneki offenzívája kifulladt, a szovjet Vörös Hadsereg csapatai pedig szédületes iramban törnek előre Magyarországon és Lengyelországon át. Az angolszász erők előtt egyetlen utolsó nagy akadály áll, melyet már 1944 szeptemberében sem tudtak áthidalni: A Rajna.

A Montgomery tábornok parancsnoksága alatt álló 2. brit és 9. amerikai hadseregek többhavi felkészülés és újracsoportosítás után készen álltak a Plunder-, azaz „Fosztogatás” hadművelet végrehajtására, mely egy kombinált folyamátkelési feladat igen találó fedőneve volt. Ebben a feladatban létfontosságú szerepet játszottak a folyón átkelő kétéltű csapatok, akiket a Matthew Ridgway altábornagy vezette XVIII. Amerikai légideszant hadtestbe tartozó két légideszant-hadosztály, a 6. brit, és a 17. amerikai légiszállítású hadosztályok támogattak. A Plunder-hadműveletet támogató légideszant-műveletet Operation Varsity, azaz „Egyetem-hadművelet” néven tervezték meg.
17._AB.jpg 6th_AB.jpg
Az amerikai 17. és a brit 6. légiszállítású hadosztályok jelvényei
Az ejtőernyős ugrás megtervezésekor figyelembe vették az eddigi tapasztalatokat, különös tekintettel a csúfosan megbukott 1944 szeptemberi Market-Garden-hadműveletre, melyben szintén Montgomery tábornok vezetésével a brit-amerikai erők közel 16 000 elesett, sebesült, vagy hadifogságba esett katonát vesztettek. A Varsity-hadművelet során elsődleges célként a Rajna mögötti német tüzérségi ütegek elhallgattatása, fontos kereszteződések elfoglalása, valamint a hídfő gyors kiterjesztése volt a cél. A hadművelet tervezői a nappali ugrás mellett döntöttek, hét órával a folyamátkelés megkezdése után, ezzel is csökkentve annak a kockázatát, hogy az ejtőernyős csapatokat bekerítik és megsemmisítik. Az ugrás napjául 1945 március 24-ét jelölték ki. Elsőként a 17. légiszállítású hadosztály 507. Ejtőernyős Gyalogezrede ért földet Wesel városától északnyugatra. Ezt az ezredet szinte azonnal követte a 17. légiszállítású hadosztály többi része is. Velük tartott a híres haditudósító, a magyar származású Robert Capa fotoriporter is, aki így írta le az amerikai csapatok felkészülését, harci morálját végül pedig magát a bevetést:
Paratrooper_Varsity.jpg
Amerikai ejtőernyős teljes felszerelésben a Varsity-hadművelet megkezdése előtt (Robert Capa)
„(…) Az Egyesült Államok 17. ejtőernyős-hadosztályát hosszú tehervonatokra pakolták, amelyek negyvennyolc óra hosszat zakatoltak ide-oda Franciaországban. A cél az volt, hogy megtévesszék az ellenséges kémeket. Kétnapos ilyen hókuszpókusz után a tábornokaink úgy döntöttek, hogy mind a katonák, mind a kémek kellően kidöglöttek már, és végre engedélyezték, hogy megérkezzünk úti célunkhoz, egy repülőtér mellett létesített zárt táborba, alig 60 kilométerre attól a ponttól, ahonnan elindultunk.
A táborban jutott időnk a szokásos fegyver- és lelkiismeret-tisztogatásra. Az ugrást megelőző napon eligazítást kaptunk, és közölték velünk, hogy egy angol ejtőernyős-hadosztállyal együtt a Rajna túlsó oldalán, a legfőbb védelmi vonal szívében fogunk leugrani.
A hajdani hunok meg az ókori görögök a csaták előtt fehér paripát vagy valami más értékes jószágot áldoztak az isteneknek. Az Egyesült Államok ejtőernyősei aznap délután a hajuk java részét áldozták fel, indián módra leborotválva a fejüket. Azt mondták, jobb kopaszon életben maradni másnap estig, mint elhalálozni nyíratlanul. (…)
Észak-Afrikától a Rajnáig túl sok D-napot értem már meg, és eddig még mindegyikhez az éjszaka közepén kellett felkelnem. A halál a sötétség felszálltával nézett velünk farkasszemet. De ez az invázió különbözött a többitől. Reggel hétkor tálalták elénk a friss tojásból készült dupla adag rántottát, és akkor szálltunk fel, amikor végeztünk vele (…)
Gépeink egészen alacsonyan repültek végig Franciaország fölött. A fiúk a nyitott ajtókból figyelték, amint az immár békés francia táj tovasiklott alattunk. Senki sem hányt, ez egy egészen más invázió volt.
Angliából és Franciaországból repülő- és vitorlázógépek ezrei szálltak fel összehangoltan a belgiumi találkára. Onnan már szoros kötelékben repültünk tovább. Árnyékunk végigsuhant a felszabadított országok útjain, és láttuk az utánunk integető emberek arcát. Még a kutyákat is elbűvöltük, szinte versenyt futottak az árnyékokkal. Tőlünk jobbra és balra siklórepülőket vontató gépek szálltak, úgy festett az egész, mintha valaki köteleket feszített volna ki a Csatorna meg a Rajna közé, amelyekre aztán irdatlan mennyiségű játék repülőgépet aggatott föl. (…) Negyed tizenegykor villant fel a felkészülésre intő piros lámpa (…) Felálltam, ellenőriztem, hogy a kameráim megfelelően oda vannak e szíjazva a lábamhoz, és hogy a kulacsom ott lapul-e még a mellényzsebemben a szívem fölött. De még így is maradt tizenöt percem az ugrásig. (…) Ott álltam a nyitott ajtóban, közvetlenül az ezredes mögött. Hatszáz méterrel alattunk a Rajna folydogált. Mintha kaviccsal dobálták volna a repülőgépünket, golyók kezdtek kopogni rajta. Felgyulladt a zöld lámpa (…) – Éljenek az ejtőernyősök! – bődültek el a fiúk. Egyezer, kétezer, háromezer, számoltam magamban, és a fejem felett kibomlott szépséges ejtőernyőm. A negyven másodpercet a földig hosszú óráknak éreztem, ezalatt bőven jutott időm kicsatolni a kameráimat, készíteni néhány felvételt, átgondolni hat-hét különböző dolgot. Miután talajt fogtam, továbbra is csak a zárat birizgáltam. Mindnyájan a földön hasaltunk, és egyikünknek sem volt kedve talpra ugrani. Az első ijedelmünk hál’ istennek, elmúlt, és senkinek sem akarózott fejest ugrani a másikba.
A közelünkben magas fák sorakoztak, és néhány utánam következő ejtőernyős ezeken kötött ki. Most tehetetlenül csüngtek az ágakon, legalább tíz méterre az anyaföldtől.
Egy német géppuska tüzet nyitott a fákon fennakadta katonákra.
A fűbe temettem az arcom, és káromkodni kezdtem, hangosan, kiadósan és cifrán, persze magyarul. A mellettem fekvő fiú rám nézett.
- Hagyd már abba a zsidó imáidat – ripakodott rám. – Azok most úgysem segítenek rajtad! (…)
Szilárdan megvetettük a lábunkat a Rajna innenső partján is. Az ezredünk kiszedte a fegyvereket a vitorlázógép roncsaiból, és eljutottunk az országúthoz, amelynek az elfoglalására bennünket jelöltek ki. Sok embert veszítettünk, de ez az egész valahogy mégis könnyebb volt, mint Salerno előtt, Anziónál, vagy Normandiában. Lehet, hogy ugyanazok a németek öldöstek minket itt, akik az ottani hadműveletekben is öldöstek, de mire ideértünk, ez már egy megvert sereg volt. (…)”
Capa_Varsity.jpg
Robert Capa a Varsity-hadművelet előtt
Mialatt az amerikai ejtőernyősök Diersfordt és Wesel között egységes arcvonalat építettek ki, tőlük északra a brit 6. légiszállítású hadosztály biztosította Hamminkeln városának kulcsfontosságú kereszteződését, valamint az Issel folyó hídjait. A hadművelet teljes sikerrel zárult, így két légiszállítású hadosztály és négy gyalogoshadosztály egyetlen nap alatt vitte véghez azt a rajnai átkelést, melyre egy évvel korábban három légiszállítású hadosztály és egy teljes hadtestnyi brit páncélos sem volt képes két teljes hónap alatt. A veszteségek is elmaradtak a várttól: a Varsity-hadművelet során körülbelül 2 500 Szövetséges ejtőernyős esett el, vagy sebesült meg, míg a németek csupán a hadifoglyok tekintetében közel 3 000 embert vesztettek. Két nappal később, március 26-án már több mint egy tucat pontonhíd épült a Rajnán, ezáltal a szövetségesek leküzdötték a németek egyik legjelentősebb természetes védelmi vonalát. A támadás folytatódhatott. Sir Winston Churchill a brit miniszterelnök levélben köszönte meg a brit és nemzetközösségi, valamint az amerikai katonáknak azt, hogy előrehozták az európai győzelmet:
„21. Hadseregcsoport
Brit Felszabadító Hadsereg
1945. Március 25.
Óriási örömmel tölt el, hogy a birodalmi vezérkari főnök társaságában Montgomery tábornok 21. Hadseregcsoportjának főhadiszállásán lehetek, az emlékezetes csata idején, a rajnai átkelésért. Brit katonák – Sokáig fennmarad az, ahogyan kanadai testvéreink és rettenthetetlen amerikai szövetségeseink mellett véghezvittük ezt a pompás feladatot. Amint a folyón átkeltünk és megtörtük a német ellenállást, a végső győzelem Európában közel kerül. Az Úr segítse fegyvereinket ebben a nemes vállalkozásban, hosszú küzdelem után a Királyért és Hazáért, a puszta megmaradásért, és az emberiség szabadságáért.
Winston Churchill
Miniszterelnök és Védelmi Miniszter”
 
Források:
 
-Capa, Robert: Kissé Elmosódva (240. o. -246. o.) (Park könyvkiadó, 2006 ISBN: 963 530 713 6)
-Davidson, Edward-Manning, Dale: A II. Világháború Krónikája (289. o.-290. o.) (Szukits Könyvkiadó, 2004 ISBN: 963 9441 93 7)
-Thompson, Julian: A V-NAP: az Európai Győzelem Napja – A normandiai Partraszállástól A Harmadik Birodalom Összeomlásáig (40. o.) (Alexandra kiadó, ISBN: 963 369 007 2)
-Kiss Dávid: A Három „Elfeledett Hadosztály” - Az amerikai 11. 13. és 17. Légideszant hadosztályok története (http://airbornehistory.mindenkilapja.hu/#/html/18391208/render/az-usa-ejtoernyosei)
Ajánlott videók:
 

Írta: Kiss Dávid (Nix)

Hirdetés

További cikkek

A
A 25. órában vagyunk!

Minden családban keringenek történetek arról, mit is tett, vagy élt át egy rokon a II. világháborúban. Sokáig erről még beszélni sem volt ildomos, ám sok családban még ma is élnek azok az emberek, akik átélték a történelem egyik legnagyobb háborúját. Az ő történeteiket szeretnénk most megosztani, hogy azok is hallathassák a hangjukat, akik eddig nem tehették, vagy ma már nincsenek köztünk.

Bővebben
Látogatásaink

Az évek során igyekeztünk minél több - a világháborúhoz kapcsolódó - múzeumba, hadiparkba, haditechnikai bemutatóra és egyéb helyszínre eljutni. A gyűjteményünket olvasóink beküldött képeivel remélhetőleg tovább sikerül folyamatosan bővítenünk.

Tovább
Emlékművek

Hideg kő és/vagy fém mementói a múlt eseményeinek, a múlt embereinek és tetteiknek. Hidegek - mégis élnek. Naponta elmegyünk mellettük, mégis ritkán állunk meg, olvasunk el néhány nevet, és hajtunk fejet.

Tovább