Csata Carentanért, 1944. június

Carentan látképe (US Army Signal Corps)

Bevezetés

A 4-6000 lakosú Carentan városa nagy stratégiai fontossággal bírt a Szövetségesek normandiai támadó hadműveleteinek szempontjából, hiszen ezen a városon haladt át a Párizs-Cherbourg vasútvonal, valamint az N13-as autóút. Ezen kívül itt folyt, az Utah és az Omaha kódnevű partszakaszokat elválasztó Douve-folyó is, így létfontosságú volt a folyón átívelő hidak, és a város biztosítása ahhoz, hogy a Szövetséges haderőnek sikerüljön egybefüggő hídfőt létrehoznia a normandiai partokon. A feladattal az amerikai 101. légiszállítású hadosztályt bízták meg.

Az alakulat három ejtőernyős gyalogsági ezreddel (az 501. 502. és 506. PIR-el), és egy vitorlázórepülős ezreddel (327. GIR) rendelkezett. A három ejtőernyős ezredet június 6-án hajnalban dobták le a Cotentin-félszigeten, míg a vitorlázórepülős ezredet vízi úton szállították a hídfőbe. A hadosztály a D-nap végére legnagyobbrészt összegyűlt, és készen állt a Carentan felé való előrenyomulásra.

Védelem

A várost védelmező erőknek része volt Friedrich-August von der Heydte ezredes 6. ejtőernyős-vadászezrede, a 91. Luftlande (légi mozgékonyságú) hadosztály 1058. gránátos ezrede, valamint az alacsony harci értékkel bíró Ost. (keleti) zászlóaljak maradványai. Ezek az alakulatok nagy veszteségeket szenvedtek és folyamatos harcérintkezésben érték el Carentan városát, ahol az észak-franciaországi védelemért felelős B hadseregcsoport parancsnokától Erwin Rommel tábornagytól érkező utasítás szerint az utolsó emberig tartó harcra készültek fel. A felkészülés részeként Carentan-tól nyugatra elárasztották a legelőket, ezzel megakadályozták a várostól nyugatra indított támadó hadműveleteket.

Von der Heydte a gyenge Ost zászlóaljakat a várostól keletre vezényelte védelmi állásba, II. Ejtőernyős-vadász zászlóalját a várostól északra, III. Zászlóalját pedig a várostól délre ásta be, így kialakítva a város körül egy körkörös védelmi vonalat.

A támadás megkezdése

Az 101. légideszant hadosztály június 8-9-én foglalta el meginduló állásait. A balszárnyon, egészen a Párizs-Cherbourg vasútvonal töltéseinél állt fel az 502. PIR, míg az 506. PIR az N13-as autóútra merőlegesen foglalt állást, eközben a 327. GIR a jobbszárnyon, kelet-északkelet felől kerítette be a várost. Így a Szövetséges légideszant-alakulatok két oldalról támadhatták meg Carentant. A támadás kezdetének június 10-ét jelölte ki a hadosztály-parancsnokság.

Június 10. A Bíbor Szív út

A Douve-folyó felé hajnalban előrenyomuló 502. PIR 3. zászlóalja Robert G. Cole alezredes vezetésével észlelte, hogy a folyó hídját az ellenség tűz alatt tartja, így a kirendelt műszaki alakulatok (a 326. Ejtőernyős műszaki zászlóalj katonái) nem tudják azt aknamentesíteni, és helyreállítani. Ekkor Ralph Gehauf hadnagy vezetésével egy járőregység kelt át a folyón, hogy felderítse az ellenség szándékait és erejét. A járőr a Madeleine-csatorna hídjáig jutott, ahol német műszaki zár állta útjukat. Az alakulat katonáinak sikerült eltávolítani az akadályt, a betonból és acélból készített úgynevezett belga kaput, ám egyszerre csak egy katona tudott áthaladni rajta. A kapu túloldalán a járőr tagjaira heves ellenséges tűz zúdult, így Gehauf futárt küldött az első hídnál álló amerikaiakhoz, hogy azonnal küldjenek erősítést. Az üzenetet azonban rosszul kézbesítették, ezért Cole katonáival együtt visszavonult. Reggelig a zászlóalj csupán annyi utasítást kapott, hogy valamikor a nap folyamán számíthat tüzérségi támogatásra. A türelmetlen Cole alezredes végül délben visszatért a hídhoz, ahol látva, hogy a műszaki alakulatok még mindig nem tették járhatóvá az utat, embereivel nekilátott a híd helyreállításához. Gehauf hadnagy felderítőinek vezetésével az egész zászlóalj átkelt a hídon, majd megindult az elbarikádozott híd felé. Menet közben a zászlóalj erőteljes tűzbe került, ám mégis folytatták útjukat a mocsaras terepen, a német védők kereszttüzében. A zászlóalj hamarosan akkora veszteségeket szenvedett, hogy képtelen volt tovább haladni, így Cole megállította embereit, akik megpróbáltak fedezékbe húzódni az erős ellenséges golyózáporban. A sötétség beálltával a német tűz erőssége alábbhagyott, ám 23: 30-kor két darab Ju-87-es Stuka zuhanóbombázó támadta meg a zászlóaljat, és az I század teljes állományát megölte, vagy megsebesítette. A zászlóalj teljes vesztesége a nyílt terepen végrehajtott előrenyomulás során körülbelül 67%-os volt, így a terepszakasz kiérdemelte a „Bíbor Szív-útvonal” elnevezést, ami az amerikai hadsereg sebesülési érdemérmére utalt.

Június 11. Cole rohama

Az 502. PIR rohama Carentan előterében. Nagyításhoz kattints a képre.

Az éjszaka folyamán a zászlóaljat sújtó ellenséges tűz csillapodott, így a túlélők átjuthattak az utolsó hidat lezáró akadályon, és hadrendbe állhattak az úton. A zászlóalj felderítői a hídtól nyugatra elterülő épületegyüttes felé haladtak, ám a német védők meglepetésszerű tüze pillanatok alatt lemészárolta őket. Ekkor Cole alezredes tüzérségi támogatást kért, mialatt a németek tüze tovább erősödött. 6 óra 15 perckor Cole jelentette a hadosztály-parancsnokság felé, hogy szuronyrohammal veszi be a farmot, és emberei élén megindult. Az élen haladó 20 ejtőernyőst hamarosan követte további 50 a zászlóaljparancsnok helyettesének, John Stopka őrnagy vezetésével. Mikor a zászlóalj többi katonája is látta, hogy parancsnokuk rohamra indult, kettesével-hármasával csatlakoztak a rohamhoz, és hamarosan elözönlötték a farmot védő német ejtőernyősök állásait.

A farm elfoglalása után Cole jelentette, hogy a támadást nem tudja folytatni, így kérte, hogy az 1. zászlóalj váltsa fel őket. Azt a választ kapta, hogy Patrick F. Cassidy alezredes zászlóalja is nagy veszteségeket szenvedett, így csupán a védelmi állásokat tudják megerősíteni. A két zászlóalj a nap további részét, az ellenséges ellentámadások, visszaverésével töltötte, majd lassan de biztosan, a tüzérséggel karöltve visszaszorították a védőket Carentan felé.

Ez idő alatt a német 17. „Götz von Berlichingen” SS-páncélgránátos-hadosztály alakulatai erőltetett menetben haladtak Carentan felé, ám a Szövetséges légierő folyamatos támadásai miatt nagy veszteségeket szenvedtek, és folyamatos megállásokra kényszerültek.

A 2. „Das Reich” SS páncéloshadosztály megtámadott menetoszlopa. Ehhez hasonló támadásokat kellett kiállnia a Götz von Berlichingen SS páncélgránátos-hadosztály alakulatainak is.

Június 12. Carentan bevétele

A hadművelet lebonyolítására létrehozott csapásmérő erő parancsnoka, Anthony C. McAuliffe tábornok irányította a Carentan bevételére irányuló végső hadmozdulatot. A terv szerint az 506. PIR két zászlóalja birtokba vette a 30-as dombot, és környékét, ezzel megszerezve a terepet uraló magaslati pontot. Az 1. zászlóalj biztosította a 30-as dombot, míg a 2.-at délre vezényelték, a város megtámadására. Ez alatt az 501. PIR, mint a hadosztály tartaléka, felsorakozott a 327. GIR mögött.

6: 00-kor a 327. GIR 3. zászlóalja (401/I.) északról, míg az 506. PIR 2. zászlóalja délről támadta a várost. Mindkét zászlóaljat szórványos tüzérségi tűz, és erős kézifegyvertűz fogadta. A várost védő német ejtőernyős-vadász század szobáról-szobára vívott harcra kényszerítette az amerikai ejtőernyősöket. Jelentősebb harcokra a város vasútállomásán került sor, ahol a két amerikai zászlóalj előőrsei találkoztak.

Amerikai ejtőernyősök Carentan városában

Június 13. Carentan védelme

A város bevétele után a 101. légideszant hadosztály alakulatai délnyugat felé indultak, ám hamarosan harckocsikkal megerősített ellenséges csapattestekbe ütköztek. A 17. „Götz von Berlichingen” SS-páncélgránátos-hadosztály alakulatai végül elérték a Carentanból kifelé haladó amerikai ejtőernyősöket.

A 6. ejtőernyős-vadászezred, és a 37. SS-Páncélgránátos-ezred csapattestei kerültek először harcérintkezésbe az amerikai csapatokkal, akik azonnal védelmi állásokat vettek fel a sövényekben, és június 12-én sötétedésig harcoltak az ellenséggel. Másnap, 13-án hajnalban az amerikaiak rohamra indultak a német állások ellen, éppen abban a pillanatban, amikor az ellenséges csapatok is megindultak, az amerikai állások felé. Az amerikai balszárnyon elhelyezkedő 501. PIR-t harckocsikkal és rohamlövegekkel megerősített német alakulatok tartották erős nyomás alatt, majd megfutamították az 506. PIR balszárnyán lévő két századot is. 12: 00-ra a német támadás előőrse csupán 500 méterre volt Carentan szélétől, bár az 506. PIR területén az E, azaz „Easy” század még kitartott, és a hamarosan befutó 502. PIR alakulataival együtt sikeresen helyreállította az arcvonalat. A csata döntő mozzanata az volt, amikor az amerikai 2. Páncéloshadosztály „A” jelű harci különítménye 10: 30-kor elérte Carentant. A harci különítménnyel együtt az ejtőernyős ezredek 14: 00-ra kiszorították a német csapatokat, majd ellentámadásba lendültek. A harcokat túlélő ejtőernyősök egymás között csak „csata a véres szurdokért” néven emlegették Carentan védelmét.

Carentan bevételével a Szövetségesek elérték az Overlord hadművelet összes kitűzött célját, és egységes hídfőt hoztak létre a normandiai partokon. Ezzel lehetővé vált a nagyszabású hadműveletek megkezdése Nyugat-Európában. A város körüli harcokban bizonyosodott be, hogy könnyűgyalogos egységek sikeresen vehetik fel a harcot páncélosokkal megtámogatott gyalogság ellen is. A normandiai csata során később az amerikaiaknak számtalanszor volt lehetőségük erre rádöbbenni, amikor a Bocage-harcokat vívták sövényről-sövényre a jól beásott német védőkkel szemben. A csatában fontos kiemelni a német védők helyzetét. Utánpótlási vonalaikat folyamatos légitámadások érték. A gyalogságuk állandó harcérintkezésben, veszteségeket szenvedve érte el a várost, ahol éppen ezért csupán egyetlen századnyi ejtőernyős-gyalogossal voltak képesek védelmi állásokat kiépíteni. Ezt a századot két teljesen feltöltött ejtőernyős ezred támadta meg, így érthető, hogy körülbelül fél nap alatt képesek voltak bevenni magát a várost. A Carentan határában lezajlott harcokban megmutatkozott mindkét fél erőssége: a németek képessége a gyors és hatékony újjászerveződésre és ellentámadásra, valamint az amerikaiak rugalmassága, felkészültsége és remek logisztikai érzéke.

A 101. légiszállítású hadosztály 327. vitorlázórepülős gyalogezredének katonái, valamint a 17. „Götz von Berlichingen” SS-páncélgránátos-hadosztály katonái Normandiában.