A szovjet hadseregben nagyobb bátorság kell a visszavonuláshoz, mint az előrenyomuláshoz." - Joszif Sztálin

II. világháború - masodikvh.hu

Pestszentlőrinc és Pestszentimre, 1944-45

Településünk a háború sodrában

Az 1944. március 19.-i német bevonulás után nagyban megváltozott az élet Pestszentlőrincen, nemcsak azért, mert a repteret is át kellett adni, és a közeli gyárak is a Német Hadseregnek voltak kötelesek termelni, például a PIRT-ben (Pestszentlőrinci Ipartelepek RT.) megkezdődik a Junkers-ek gyártása, a Hoffherr-gyárban pedig szállítójárműveké. A felesleges gyártósorokat pedig Németországba szállították el.

3.kep
 

Az is nagy gondot okozott, hogy leváltották a korábbi polgármestert, Balogh Gézát, és a nyilas Dr. Déry Béla került a helyére. Áprilisban megjelentek az első bombázók Pestszentlőrinc felett, melyek főleg a repteret, illetve a vasutat támadták, ezért város 500.000 pengőt fordított óvóhelyek létesítésére. Pest megye területén elrendelték a zsidók gettókba való zárását, ami Pestszentlőrincen az Állami Lakótelep egyik, elkülöníthető részén volt. Itt azonban csak június 12.-ig maradhattak, mert ekkor a munkaképeseket marhavagonokba zsúfolták. Akik nem tartoztak ebbe a kategóriába, azokat Monorra, a téglagyárhoz kihajtották, hogy kivégezzék őket. Azonban Pestszentlőrinc lelkipásztorai (katolikus, református, evangélikus és unitárius) keresztlevél-hamisításba kezdtek, hogy bizonyítani tudják, hogy azok az emberek valójában nem is zsidók, hanem az ő gyülekezetük tagjai. Ezzel a módszerrel sok életet mentettek meg.

A németek felállítottak egy álrepülőteret, a Kisfaludy utca - Kapocs utca - Határ út és a gyáli határ közötti területen, fából, papírból, de az igazival ellentétben az sértetlen maradt. November 2.-án szovjet gépesített alakulatok elérték Gyált, illetve egy-egy előőrs Pestszentimre keleti részét is. A Debreceni páncéloscsatából visszatérő Tigrisek azonban visszaszorították az oroszokat, így végül csak januárban kezdődött meg Pestszentlőrinc, és Pestszentimre ostroma.

5.kep

Felkészülés a harcra

A németek toboroztak a sváb származású magyarok között, akikből Volksbund alakulatokat szerveztek, és beosztották őket a védelembe, ami a temető - Kapocs utca vonalában vette fel állásait, illetve mind a magyarok, mind a németek birtokba vettek kisebb-nagyobb házakat, ahol géppuskaállásokat létesítettek. A tüzérségi állások a szemétbányánál voltak, vegyes személyzettel. A védelem felállításában nagy segítséget nyújtottak azok a zsidók, és baloldaliak, akiket életben hagytak, mert velük ásattak lövészárkot. December 5.-én a Német Hadsereg Parancsnokság kirendelt utász alakulatokat, hogy robbantsák fel a Garay, illetve a Galamb utca házait, és a Petőfi utcai Varjú présházat, abból az okból, hogy zavarják a szovjetek belátását a városra. A robbantás után az orosz tüzérség lőni kezdte a területet, ekkor kapott találatot a Batthyány utcai katolikus templom tornya is.

Ezt követően, november 10.-én, szintén a Német Parancsnokság felszólította a lakosságot a kiürítésre, mire az emberek kivonultak a Hősök terére (ma Kossuth tér), és felkérték Dr. Wimmerth Béla plébánost, hogy képviselje őket a polgármester, és Schäffer ezredes, a német parancsnok előtt. Megbeszélések kezdődtek, és annyiban módosították a rendeletet, hogy csak Vecséstől a Városház utcáig kellett a lakosoknak elhagyni otthonaikat, nem pedig a teljes városból, mint korábban. Az emberek tudomásul vették a döntést, a kijelölt terülten élők egy része beköltözött Pestre, vagy akár a Dunántúlon élő rokonaikhoz mentek, de sokan otthonaikban maradtak. Egy másik alternatívaként meghúzhatták magukat a deportált zsidók házaiban is, melyeket a polgármester utalt ki. A kiürítést a Csendőrség próbálta ellenőrizni, aminek a parancsnoksága a Gyöngyvirág utca 8. alatt volt. December 28.-án magyar utász alakulatok felrobbantották Pestszentimrén a katolikus, és a református templomot is, mert onnan messze be lehetett látni Pestre, a későbbi védelmi állásokra.

A németek különböző építési törmelékekkel eltorlaszolták, vagyis használhatatlanná tették a Ferihegyi reptér kifutópályáját. Később, az ostrom után az oroszok kirendelték a teljes lakosságot, és helyreállítatták velük az egészet. E feladat alól kizárólag a pedagógusok kaptak mentességet.

December 29.-én elküldték az oroszok Steinmetz Miklós kapitányt német frontvonalhoz, hogy legyen parlamenter és tárgyaljon a németekkel a megadásról. Út közben azonban a sofőrjével együtt az életét vesztette. A rendszerváltás ellőttig a hivatalos történet az volt, hogy a németek kilőtték a terepjáróját, viszont a valóságban teljesen más történt. Mikor az Üllői úton haladt Pestszentlőrinc felé, aközben aknára futott, amit több szemtanú is látott, illetve készült olyan fénykép is, melyről bizonyosan meghatározható, hogy mi is történt.

December 31.-én megszűnt a víz, és villanyszolgáltatás, és a közlekedés is leállt (villamos). Vizet szerezni csak az udvarok kútjaiból lehetett. Szilveszter este nem voltak harcok, bombázások, és tüzérségi tűz sem. Másnap, 1945. január 1-jén hajnalban erősen havazott.

2.kp

Az ostrom

A szovjetek támadása Steinmetz Miklós halála után kezdődött meg. Addigra már elhagyta Pestszentlőrincet a nyilas polgármester, és a többi nyilas is. Igyekeztek nyugatra, több-kevesebb sikerrel. A frontvonal január 5.-én elérte a település nyugati határát, a lajosmizsei vasút vonalát. 9.-én pedig már Kispest központját is. A németek nagyobb ellenállás nélkül visszavonultak Pest felé. Néhány házat aláaknázták, különböző csapdákat rejtettek el bennük, amikkel az oroszoknak még komoly gondjai akadhattak. A szovjetek átvették az irányítást. Csak az orosz áldozatokról tudunk, tudomásom szerint a magyar, illetve németekről nem. A szovjet katonák a Lőrinci temetőben nyugszanak, összesen 111-en. Temetésükre április 4.-én került sor.

A harcok után

Pestszentlőrinc katonai parancsnoka Chuba (más forrásokban más névvel szerepel) alezredes lett, aki gyorsan felmérte a helyi kommunistákat, és közülük jelölte ki az új polgármestert, illetve a hivatalok tagjait is. Így történhetett meg az, hogy a polgármesteri székbe Józsa Sándor cipész került. A rendőrkapitányi posztot - merthogy létrehozták a helyi rendőrséget, ami korábban nem volt - Házi Árpád töltötte be. Hamar megkezdődött a tanítás is. A pedagógusokat és a diákokat ellátták orosz nyelvű cédulával, ami mentesítette őket a reptéri közmunka alól. A tanári fizetés egy pár cipőre való gumitalp, és 4 méter ruhaanyag, illetve hetente 1-1 kg lóhús, és kenyér volt. A lakosságnak kiállítottak új, orosz-magyar személyi okmányokat. Pestszentlőrincen és Pestszentimrén is állandó őrjáratokat szerveztek, és az Üllői úton három ellenőrző, igazoltató helyet állítottak fel, amik sorompókkal voltak ellátva.
4.kep

Egyéni emlékezet

Iskolánk első évfolyamán végzett Hevertle László, aki 1920. július 27-én született, beszámolójában elmeséli, hogy ő hogyan élte át Budapest ostromát:

„Nekünk, mikor iskolába jártam, azt tanították, hogy Trianon végsősorban az egész nemzet meggyalázása, és hogy az ellen minden módon fel kell lépni.

Engem 1941. október 15.-én soroztak be, a 2. gépkocsizó lövész hadosztályhoz kerültem, azon belül az árkászokhoz. Tisztiiskolába küldtek, mint karpaszományost, amit már nem tudtam befejezni, mert tüdőgyulladást kaptam, és leszereltek. Az igazolásom 1945. január 1.-ig szólt.

1944. október 12-én megint bevonultam, mert tudtam, hogy engem úgyis berángatnak, akkor mért ne menjek önként? Ekkor Hárosszigetre kerültem, egészen addig, míg a front oda nem ért, és kiürítették az egész laktanyát, azután átköltöztünk Lábatlanba.

Udvaroltam egy lánynak, és gondoltam meglátogatom, december 23.-án bementem Budapestre. Ő Budafokon lakott. Egészen a frontvonalig jutottam, ami akkor a budai villamos végállomásánál volt, de onnan visszafordultam, mert ott már harcok folytak. Kimenni a városból már nem tudtam, mert ostromgyűrűbe fogták az oroszok. A nyilasok elkaptak, és választanom kellett, hogy agyonlőnek, vagy harcolok. Így kerültem a Fogarasi útra.

Január 2.-án négyünket elküldtek, hogy vételezzünk lőszert, amikor becsapódott egy szovjet gránát. Légnyomást kaptam, és egy-egy szilánkot a szívem alá, és a combomba. A többiek magamra hagytak, pedig csak én sebesültem meg. Elkezdtem segítségért kiabálni, először magyarul, aztán mikor nem jött senki, kiabáltam németül is, és akkor jött egy német katona, és bevitt a kötözőhelyre. Onnan teherautóval a német tábori kórházba vittek, seblázzal, sokadmagammal, ahol csak németek voltak. Itt nem maradtam sokáig, átszállítottak a Parlament pincéjébe, ahonnan műtétre már magyar kórházba vittek.

Ebben az időben telepítették ki édesanyámat Pestszentlőrincről, ahol a németek, és később az oroszok is fosztogattak, de az otthonmaradt embereket senki sem bántotta, így hát felesleges volt a kitelepítés.

Január 10.-én megszöktem a kórházból, mert megtudtuk, hogy másnap megérkeznek az oroszok, és mindenkit hadifogolynak tekintenek.

Lőrincen megrekedt a front, a Szemere-kápolnától a Lőrinci temetőig húzódott az orosz vonal, míg a német a Ráday utcában a Szarvas Csárdáig.

Pestszentlőrincen, a SZAC-pályán működött a kiürítés előtt szovjet hadifogolytábor, ahova gyakran hordtak asszonyok ennivalót az oroszoknak, olyanok is, akiknek a férjük a keleti fronton harcolt. Abban az időben a magyarok nagyon humánusak voltak a katonákkal, és a hadifoglyokkal szemben is, azokkal, akik normálisan viselkedtek.

Közös iskolánk, a Gulner Gyula Általános Iskola előtt futott aknára dzsipjével Steinmetz Miklós, a szovjetek parlamentere, aki fehér zászló alatt ment tárgyalni az esetleges megadásról. Nem a németek lőtték le, sőt még figyelmeztették is, hogy alá van aknázva az út!

A Lőrinci Temetőben található a szovjet katonák emlékműve, azoké, akik ott estek el a környéken. Hiszen a régi mondás úgy tartja: a halott katona nem ellenség..."

1.kep

Források:

Tekes Sándorné Zsebők Nelli: Ez volt a múlt

Pándy Tamás: 100 éves falu a Városban

Pestszentlőrinc krónikája

Írta: Major József

Hirdetés

További cikkek

A
A 25. órában vagyunk!

Minden családban keringenek történetek arról, mit is tett, vagy élt át egy rokon a II. világháborúban. Sokáig erről még beszélni sem volt ildomos, ám sok családban még ma is élnek azok az emberek, akik átélték a történelem egyik legnagyobb háborúját. Az ő történeteiket szeretnénk most megosztani, hogy azok is hallathassák a hangjukat, akik eddig nem tehették, vagy ma már nincsenek köztünk.

Bővebben
Látogatásaink

Az évek során igyekeztünk minél több - a világháborúhoz kapcsolódó - múzeumba, hadiparkba, haditechnikai bemutatóra és egyéb helyszínre eljutni. A gyűjteményünket olvasóink beküldött képeivel remélhetőleg tovább sikerül folyamatosan bővítenünk.

Tovább
Emlékművek

Hideg kő és/vagy fém mementói a múlt eseményeinek, a múlt embereinek és tetteiknek. Hidegek - mégis élnek. Naponta elmegyünk mellettük, mégis ritkán állunk meg, olvasunk el néhány nevet, és hajtunk fejet.

Tovább