A következőkben, saját élményeimen túl, azok kiegészítéseképpen hadtörténészek által publikált adatokra is támaszkodva írom le, hogyan történtek az Érden, és környékén zajló harccselekmények.
1944 nyarától, miután már egyre inkább világossá vált, hogy a németek aligha nyerhetik meg a II. világháborút, minden korábbi fegyvertársuk igyekezett kihátrálni mellőlük az értelmetlen hadakozásból. Csupán mi magyarok maradtunk utolsónak Hitler csatlósaként. Bár titokban folytak fegyverszüneti tárgyalások az oroszokkal a háborúból való kilépésünkről, ám ezek csak hiú ábránd, sikertelen próbálkozások maradhattak. Hiszen nem csak fegyvertársa voltunk a németeknek, hanem általuk megszállt ország is. Embereik minden magyar katonai, de még polgári apparátusba is be voltak épülve, nem maradhatott hát titokban semmi. Így természetesen a kiugrási terv sem, és nem is valósulhatott meg már csak a vezérkaron belüli különgondolkodások miatt sem. A fegyverszüneti tárgyalások megszakadtak. A németek kikényszerítették Horthy lemondását, az ország vezetését német segédlettel, erőszakkal Szálasi vette át, aki kinevezve magát nemzetvezetőnek megalakította új németbarát kormányát. Az ország vezetése a háború tovább folytatását, azaz „végső kitartást" követelt minden magyar állampolgártól, katonától, civiltől egyaránt. Hitler makacsul követelte Budapest minden körülmények közötti tartását, Sztálin pedig ugyanígy mielőbbi elfoglalását. Ezzel próbálva rákényszeríteni Magyarországot a háborúból való, – a románokhoz hasonló – kilépésre. Ugyanezt a célt szolgálták a mindent pusztító angolszász bombázások is.
A II. világháború Budapest elfoglalásáért indított hadműveletei során, a szovjet csapatok az év végére már Budapest határának közelébe értek. Tervük az volt, hogy a fővárost közvetlen menetből támadva foglalják el, azonban a német és magyar csapatok számottevő erős ellenállása ezt meghiúsította. Az oroszoknak ezért át kellett dolgozni haditervüket, mely szerint az arcból támadás helyett Budapest bekerítését határozták el. Ehhez azonban át kellett kelniük a Dunán. Malinovszkij marsall vezette 2. Ukrán Front 46. hadserege, 1944. november végén Taksony és Dömsöd közötti szakaszon, több helyen kisebb erőkkel át is kelt a Kis-Dunán, Csepel-sziget csaknem kétharmadát elfoglalva. Miközben folyamatosan harcba keveredtek a nagyon súlyos védelmi harcokat folytató magyar 1. huszárhadosztály ezredeinek egységeivel. Ráckevénél viszont már hadosztálynyi erővel léptek a Csepel-szigetre, majd november 30-tól megkezdték a nagy-dunai szakaszon való átkelésük szervezését, előkészítését.
Budapest bekerítésének hadműveleti részeként, a Csepel-szigeten lábát megvető orosz hadtest nagy-dunai átkelési szakaszát Érd és Ercsi között, valamint Ercsitől délre eső térségben Rácalmásig jelölték ki. Ebben az évben a Duna vízállása igen magas volt, ami különösen nagy nehézséget okozott a támadóknak. Kilenc hídfőállást (átkelési pontot) létesítettek. Kijelölték a parthoz vezető utakat, meghatározták az átkelési szakaszok helyét, amit a védők igyekeztek kemény ellencsapásokkal felszámolni. Ám az orosz túlerő végül is pontonhídon, csónakokkal és kétéltű járművekkel, a Csepel-sziget térségéből indított erőszakos folyamátkeléssel mégiscsak átért a Duna jobb partjára. Ez helyenként könnyebben, másutt viszont csak véres harcok árán valósulhatott meg. Ercsitől délre eső területeken viszonylag akadálytalanul válthattak partot az oroszok, és menetből haladhattak tovább. Ercsinél viszont komoly ellenállásba ütköztek, és csak pár napos harc árán foglalhatták el végleg a községet és folytathattak a Dunántúlon további támadásokat.
Az Érdi szakaszon történt átkelésre, a továbbiakban még részletesen külön kitérek
Korábban, – még november közepén – Jugoszlávia területéről érkező Tolbuhin marsall vezette 3. Ukrán Front egyes részei Apatinnál és Batinánál, (Kiskőszeg) Mo-hácstól délre is már átkeltek a Duna nyugati oldalára, harcokba keveredve az ott védő német csapatokkal. De másutt is voltak kisebb átszivárgások. Gerjen községnél pedig partraszállt egy páncélnaszád dandár 475 fős tengerészgyalogosokból álló egysége. Ezek a Duna jobb parti vonalán haladva később Érdre érkeztek. A tengerészgyalogosok gerjeni hídfőfoglalása után, ugyanitt partot váltott a 31. gárda-lövészhadtest három hadosztálya, ami váratlanul érte az itt védő II. magyar hadtest keleti szárnyának védőit, akik ezért a Margit vonal keleti szárnyába Érd – Baracska –Velence térségébe voltak kénytelenek visszavonulni.
A szovjet hadsereg főereje azonban, – a 2. Ukrán Front Malinovszkíj marsall vezette hadsereg egyes seregrészei – Ercsinél érkezett a Dunántúl területére. Majd innen két irányba indítottak támadást. I. Főirány Budapest felé, ahol a 6. sz. műúton a 23. lövészhadtest egységei vonultak Százhalombatta - Érd felé, míg a II. Főirány Velence volt. Miközben szerveződött a 2. Ukrán Front 46. hadserege részeinek dunai átkelése, a már Duna jobb partján harcoló Tolbuhin marsall 4. gárdahadserege is már megközelítette az Ercsi átkelés nyugati körletét. A 2. Ukrán Front Ercsinél átért, és nyugatnak kanyarodó részei Adonynál találkoztak a 3. Ukrán Front 4. gárda hadseregének egységeivel, amely innen ugyancsak nyugatnak kanyarodva zárkózott fel a Margit vonalhoz.
Az itteni védők, az 1. huszár hadosztály 2. ezrede, valamint a Szlovákiából iderendelt és a 3. magyar hadsereg alárendeltségébe szervezett LXXII. német hadtesthez tartozó 271. népi gránátos hadosztály DÖRNER harccsoport KÜNDIGER csoportja, és az ugyancsak Szlovákiából, Nyitra mellől sebtében ide vezényelt 8. német páncélos hadosztály egyes egységei, és a 23. gyaloghadosztály voltak. Itt harcolt még a 101/3 nehéz ágyús üteg, a német 239. rohamtüzér dandár, és a magyar II/1. gépvontatású tüzérüteg.
A nagy nyomás ellenében Ercsi végül is néhány napos öldöklő harcok során 1944. december 9-én került véglegesen orosz kézre. Az említett harci egységek mindkét részről, (támadók és védők) az érdi harcokban is részt vettek.
Az Ercsinél végrehajtott, és mindkét oldalról igen sok véráldozatot követelő folyamátkelés, – megoszló hadtörténészi vélemények szerint – hadászati szempontból nem volt túl nagy jelentőségű. Van, aki bagatellizálja még az átkelés nehézségét is, noha az valóban drámai kimenetelű véres csata volt. Ezt jelezte, hogy az erős német és magyar katonaságból álló ellenféllel folytatott küzdelem orosz harcosai, itt szerezhették meg a második világháború magyarországi harcaiban a legtöbb „Szovjetunió Hőse" c. kitűntetést.
Az Ercsinél kialakult hadi események történetírói, mindkét oldali komoly ember veszteségről tesznek említést. A Duna jobb partján „védelemben lévő magyar katonák elképedve szemlélték, amint vad erőszakossággal űzik tisztjeik az átkelő orosz katonákat a magyar és német védősereg erős tűzcsapásai közepette", amit még a német légierő is támogatott. Iszonyú vérfürdős mészárlásnak színhelye volt az Ercsi Duna szakasz és a Duna-part. S hogy ez a partváltás megtörténhetett, ez annak az eredménye volt, hogy közben december 8-án már Tolbuhin seregei is megközelítették Ercsi körzetét, ezért az itt harcoló védőseregnek hátrálni kellett.
Ez az Ercsinél történt igen nagy élőerő és technikai eszköz veszteséggel járó folyamátkelés, egyes történészek szerint felesleges és értelmetlen is volt, hiszen a Délnyugatról támadó Tolbuhin marsall 3. Ukrán Frontja jó ütemben, szinte akadálytalanul haladt a főváros felé. Ám a szovjet marsallok körében koránt sem volt ritka az egymásközti rivalizálás. Malinovszkij, akinek seregei Román csapatok besegítésével Budapest Észak-keleti részét a pesti oldalt is támadták, szerette volna a bekerítés Dél-nyugatról történő hadműveletében is learatni a babért. Tolbuhin elé kerülve megelőzni kívánta annak seregeit, ezért erőszakolta ki mindenáron Ercsinél a dunai partváltást. Malinovszkijnak eme rendkívül nagy véráldozatot követelő lépése, – többségi vélemény szerint – elhibázott és hadászatilag felesleges volt. Nem egyéb, mint temérdek katonájának értelmetlen feláldozása, esztelen halálba kergetése.
R. J. Malinovszkij marsall F. I. Tolbuhin marsall
A térképvázlatot Pokorny Ferenc készítette
Az orosz csapatok Érdre érkezése
Ezek után nézzük, hogy is zajlott Érd oroszok általi elfoglalása, megszállása? Bevezetőben már utaltam rá, hogy Érd, a II. világháborúban hadászatilag igen fontos országos főutak és vasútvonalak kereszteződésében fekvő település volt, és teszem hozzá, még ma is az. Ennek megfelelő szerepet is szánt Érdnek Mars, a háború istene.
1944. szeptember végére községünkben jelentős német és magyar katonai mozgásokat tapasztalhattunk, különböző egymást váltó német és magyar katonai alakulatok állomásoztak itt elszállásolva. Buda előtti térségben tartózkodott többek között a VI. magyar hadtest 20. egri gyaloghadosztályának 14, 24, és 23. gyalogezrede is, amelyekből egyes egységek Érden is elszállásolást nyertek.
A közvetlen hadieseményeket megelőzően, – november 12 - 20 közötti időszakban – nyugalom volt a Duna védelmi vonalának érdi szakaszán, a térségben kialakult frontvonalban a lakosság még nem igazán érzékelhette a közelgő veszélyt. Csupán csak a bevetésekre készülő katonaság felbolygatott méhkashoz hasonló jelenlétét tapasztalhattuk. A vasútállomás (Nagyállomás) környéke is a sűrűn befutó szerelvények ki, és berakodásaitól volt hangos.
Átvonuló katonák az érdi állomáson
Fotó: Kovács Béla érdi lakostól
Budapest déli előterében tartózkodó magyar alakulatok parancsot kaptak a bevagonírozásra, hogy a szovjetek délnyugati előretörése következtében (Tolbuhin serege) kialakult veszély elhárítására, a Sió csatorna körüli védelmi rendszerbe szállítsák őket. A bevagonírozások különböző Buda környéki vasútállomásokon (Érd, Budaőrs, Budafok, Kelenföld) meg is történtek, és az elszállítások is. Hátramaradt még a nem sokkal később Nagytétényben szerelvényre szálló 20. gyalogezred 24/I. zászlóalja, – parancsnoka: Csejthey László százados – melyet alighogy elindítottak, Martonvásárnál már ki is kellett rakodniuk. Innen gyalogmenetben visszavezényelték Érdre, és a 271. német népi gránátos hadosztály Dörner csoportjának alárendeltségébe kerülve, az érdi Duna-part szakaszának védelmére, a civil lakossággal ásatott állásokba (lövészárokrendszer) vetették be őket. Hiszen ekkorra már nem csak Tolbuhin seregét kellett volna megállítani Dél-Dunántúlon, hanem most már Malinovszkij Csepel-szigetről a Dunán átkelni készülő egységeit is. Ugyanide került Martonvásár térségéből a II/1. gépvontatású tüzérüteg is, felvéve a harcot a Nagy-Dunán 1944. december 5-én átkelő szovjet egységekkel.
Érden, és a tőle délre eső térségben folyó hadműveletekben folyamvédelemre felvonult csapatok közül a német LXXII. hadtest, és ennek alárendeltségében, Bieber ezredes vezetésével a 271. német népi gránátos hadosztály egységei, valamint a 977. és 978. gránátos ezredek alakulatai négy zászlóaljjal vettek részt. Öt könnyű és két nehéz ágyús üteggel, 6 db nehéz páncéltörő löveggel rendelkeztek. Magyar részről, a német 239. rohamlöveg dandár alárendeltségében harcoló 10. magyar rohamtüzér egység, valamint magyar huszáralakulatok és a galántai magyar csendőrzászlóalj harcoltak itt. Később azonban ezek az egységek az orosz túlerő elöl, Érd – Baracska nyugati szakaszába voltak kénytelenek visszavonulni.
Közbevetőleg említem meg, hogy még az oroszok Tökölről, Érd - Ercsi partváltása előtt, november 25-én (szombaton) a délelőtti órákban történt egy harci esemény községünk dunai szakaszán. Nagytétényben állomásozott a magyar „Őrnaszád Ezred", ahonnan felderítési feladattal indult el a DEBRECEN nevű őrnaszád, egy PM-1 elnevezésű páncélozott motoros kíséretében. Tököl partközelébe érve, az elöl haladó motorost szovjet géppuskatűz érte, s amikor ráfordult a támadás irányára a tüzet viszonozni, páncéltörő tüzérségi találatokat kapott, aminek következtében súlyosan megrongálódott és halottai is lettek. A DEBRECEN e közben tovább haladt és belefutott egy a tököli parton beásott löveg vagy tankágyú tűzébe. Szintén súlyosan megrongálódott, harc és üzemképtelenné vált, több halottja és sebesültje lett. Az irányíthatatlan hajó, égve továbbsodródott, majd végül is a Duna lejjebbi szakaszán Kácsás-szigetnél megfeneklett. Legénységéből kilencen vesztették életüket. A hajó parancsnoka a még túlélőknek parancsot adott a hajó elhagyására, így a folyamőrök a novemberi jéghideg Duna vízébe vetve magukat, – volt aki sebesülten is – úszva hagyták el a hajót. Őket aztán Érdre hozták vissza gépkocsival, majd visszakerülhettek egységükhöz Nagytéténybe. Közben az MP-1, bár súlyosan sérülve öt fő halottal és négy sebesülttel, de még vissza tudott térni Nagytétényi állomáshelyére. Szinte beleborzong az ember, ha arra gondol, milyen lehetett az, amikor a katonáknak a novemberi hideg Duna vízébe kellett ugraniuk, és ruhástól partra úszva kellett menteni az életüket. De hát ilyeneket is produkál a háború
A Dunán zajló esemény során mi, érdiek, – a korábbi légi eseményeken túl – ekkor hallhattunk községünk közelében, harci cselekményekhez köthető, eddig nem tapasztalt hanghatásokat. Valóban észlelte is a lakosság, mivel a lövések felhallatszottak a faluba. Én éppen az utcán, kapunk előtt álltam, így magam is hallottam. Akkor ezeknek a lövéseknek még senki nem tulajdonított komolyabb jelentőséget, magam is azt hittem, hogy a Dunán, vagy a téglagyárnál katonák gyakorlatoznak. Akkor még nem tudhattuk, hogy észlelésükkor emberek, magyar folyamőrkatonák haltak meg, szenvedtek súlyos sebesüléseket. Akkor még azt sem tudtuk, hogy községünkkel szemben – a Duna túlsó oldalán alig másfél kilométerre Ófalu központjától – már oroszok vannak. Rebesgették ezt ugyan a Dunához közel lakó falubeliek, de senki sem hitte el, pedig valóban már csak napok kérdése volt, hogy hozzánk is megérkezzenek.
A szovjet hadsereg a Budapest bekerítését célzó hadművelete során, Ercsi térségében – Érdtől Rácalmásig – a Nagy-Dunán erőszakos folyamátkelést szervezett és hajtott végre, melynek része volt egy az Érd-Ófalunál való átkelés is.
Ercsi és Érd között, a 2. Ukrán Front 46. hadserege 23. lövészhadtestének két lövészhadosztálya támadott. Déli szárnyon a 99. lövészhadosztály, Érd-Ófalunál pedig a 316. lövészhadosztály kelt át a Dunán. Az ófalui, lövészárokszerűen kiépített védelmi állások a Mélyút Duna felöli oldala felett félkör alakban övezték a Kakukkhegyet. A védők ezekben a lövészárkokban várták az orosz sereg támadását, de a harcok során a túlerő ellen feladni kényszerültek állásaikat.
A magaspartfal melletti, Százhalombatta felé eső partszakaszon, és a Sáncnál, tulajdonképpen már december 5-én reggel harcok folytak.
Még a hadműveletet megelőzően, december 3-án az éj leple alatt, csónakkal átjött Érdre három felderítő, akik megfigyelték a német állásokat, aknakeresővel megnézték nincs-e elaknásítva a partszakasz, majd dolguk végeztével visszatértek és jelentették, hogy nincs aknaveszély. Ebből azt a következtetést vonták le parancsnokaik, hogy a németek nem itt várják az átkelést. A védők délebbre, Ercsi körzetében számítottak erre.
Ezután került sor az oroszok ezrederejű átkelésére, amelyet 1944. december 4-én 23 órakor indítottak, és amit a szovjet 316. lövészhadosztály 1077. lövészezredének 1077/1. és a 1077/2. lövészzászlóalja éjszakai csendben pontonokon és csónakokkal hajtott végre Érdnél.
A Sánchegy magaslatán beásott partvédők, – a német 271. népi gránátos hadosztály 977. ezredének osztagai ezt észrevették, és az átkelők első lépcsőjét tüzérségi tűzzel szétszórták. Eszközeiknek mintegy háromnegyed része megsemmisült, s csak kisebb harccsoportoknak sikerült kivergődni a Duna jobboldali meredek partjára, ahol – a 1077/1. zászlóalj harcosai – közelharcba keveredtek a németekkel. Az oroszok átkelését a Háros-sziget nagydunai oldalán veszteglő német és magyar Dunai Flottilla őrnaszádjainak tüzérsége is lőtte. Ezt követően már az orosz részről erős tüzérségi tűzzel támogatott második lépcső átkelői nagy élőerő veszteséggel ugyan, de sikerrel jutottak át és megrohamozva elfoglalták a németek sánchegyi állásainak egy részét, ahová be is vették magukat. A 1077/2. zászlóalj Százhalombatta felé húzódva elfoglalt egy négykilóméteres szakaszt Százhalombatta és Dunafüred között, miközben a zászlóalj 5. százada pedig nyugati irányba letérve, elérte a Benta patak nyugat felé eső szakaszát és annak töltésébe beásta magát. Ilyen formán közel kerülve Érd Szent Ilona, Szent István telepekhez, Újtelephez és Tárnokligethez. Mely területek elfoglalását az itt csoportosuló német erők – 239. rohamtüzér dandár négy rohamlövege bevetésével és kísérő gyalogság támogatásával – december 24-ig megakadályozták.
Mi, ez időközben, a harcok közepette a hegy alatti pincében vártuk sorsunk alakulását és nem tudhattuk, hogy felettünk már nem csak németek, hanem javában oroszok is vannak. Noha hallottunk szokatlan, eddig nem tapasztalt harci morajlást, nem tudtuk, hogy pár méterrel felettünk valóban már harcok dúlnak, melyben katonaemberek halnak meg. A sánchegyi lövészárkokkal szemben lévő (a mélyút déli oldala feletti) lövészárkokba szorult németek és az oroszok között erős tűzharc alakult ki. Bár az itteni állásokban viszonylag kevés német védő volt, de a lövészárokban ide-oda mozogva sütötték el fegyvereiket és ez úgy hatott, hogy sokan vannak, és ez egy nagyon rövid időre lefogta az oroszok támadását.
Orosz katonák harcban
Az oroszok partváltásakor kialakult harcok 5-én még nem eredményezték a község elfoglalását, egységeik a Duna partközelében harcolva Százhalombatta felé húzódtak. Érd teljes térségének elfoglalását illetően, ezek az összecsapások az erős német –magyar ellenállás következtében még sikertelenek maradtak. Majd másnap 6-án is csak Ófalu egy részét tudták birtokba venni az oroszok. 8-án ugyan a németek Ófalu belső részéből kitolták őket, de ez csak átmeneti siker volt. Az oroszok a gyormán át, illetve a téglagyár felé mozogva Százhalombatta felé húzódtak vissza, másnap azonban visszatértek.
A németek a december 5-én elvesztett kakukkhegyi (sánchegyi) állásaik visszafoglalására, a közben beérkezett erősítéssel – 239. rohamlövegdandár 8 rohamlövegével, 3 harckocsi támogatással és a magyar 10. rohamtüzérosztály Zrinyi rohamlövegeivel két zászlóalj gyalogsággal, december 11-én délelőtt 10 óra után, – ellenlökést indítottak. Megrohamozták a korábbi állásaikat elfoglaló oroszokat, de az állásokat nem sikerült visszafoglalni. A németeknek ez az oroszokat visszaszorítani igyekvő próbálkozása nem sikerült, az orosz túlerő visszavetette a támadást és e nap déli 1/2 1 órája körül, már a Gyurcsek kanyarig előretörve vették birtokba Ófalut. Az itt említett három német harckocsiból egy kivált a harcból, harcképtelenné vált, (talán kilőtték) s ez a mi, gyormai földünk végében állt meg, Mélyút felé néző menetiránnyal. A 8. német páncéloshadosztály itt harcoló egységét, A LXXII. hadtest tartalékaként Érd-Parkváros térségébe vonták vissza.
A 2. Ukrán Front alárendeltségében harcoló 46. hadsereg 23. lövészhadtestének 316. lövészhadosztálya kötelékében tevékenykedő 1077/1, valamint a Százhalombatta felől visszakanyarodó 1077/2. lövészzászlóalj miután Ófalu térségébe érkezett, helyben is maradt. Bár mint fentebb szó esett róla, egy rövid időre elhagyták Ófalut, visszavonulni voltak kénytelenek, de hamarosan visszatértek.
Érd-Ófalu településrésznek mintegy felét 1944. december 6-án, majd egész térségét véglegesen december 11-én foglalták el az oroszok. Tulajdonképpen 6-án jöttek be, az ártézi kút vonaláig foglaltak teret, de a németek két nap múlva kitolták őket. Seregeik ideiglenesen a Halápi-major és Tárnokliget környékén védelembe szorultak.
9-én azonban ismét gazdát cserélt Ófalu, visszajöttek az oroszok, és ekkor már a községnek e részében időlegesen itt is maradtak. Közben, mint már fentebb is szó esett róla, december 11-én a németeknek volt még egy, az Ófalui Kakuk-hegyi állásaikat visszafoglalni próbáló sikertelen akciója, amelyben magyar rohamtüzérek is részt vettek. A Molnár utcai plébánia épületéig törtek be, miközben a templomkertben oroszok voltak. Mindkét fél észrevette egymást és a németek a Duna felé hátrálva, a téglagyár környékén heves harcba keveredtek az ott csoportosult túlerőben lévő oroszokkal, miközben az előzően elvesztett kakukkhegyi állásaikat is próbálták visszafoglalni. A kialakult harcnak a katonákon kívül civil halottai is voltak. Ekkor ment haza a mélyúti pince biztonságából Molnár utcai házukat megnézni Klement Viktor mézeskalácsos, aki a kialakult harc közben aknatalálattól halálos sérülést szenvedett. A németek, sikertelen akciójuk után visszahúzódtak.
E térségben a harcok ez után végleg befejeződtek, az orosz katonaság pihenőben és felkészülésben volt. A Dunántúlon kialakult súlyos harcok támogatásához viszont december 14-én Malinovszkij 46. hadseregét át kellett adni Tolbuhinnak. Így a 316. lövészhadosztály itt állomásozó részei is elvonultak Ófaluból, és a 3. Ukrán Front kötelékében, annak többi hadseregtesteivel együtt további kemény harcokat vívtak a Dunántúlon, Székesfehérvár körzetében védő német és magyar védősereggel. Ennek ellenére még mindig nagyszámú orosz katonaság maradt Ófaluban, hiszen közben beérkeztek a korábban Gerjennél partra szállt tengerészgyalogosok.
A 316. lövészhadosztály parancsnoka, – amikor még a 2. Ukrán Front hadrendjében harcolt – Volosin ezredes volt, aki még a partváltás előtt súlyosan megbetegedett, agyhártyagyulladásban és vérmérgezésben meghalt. Helyébe ideiglenesen Jermolajev ezredes lépett, s az ő vezényletével történtek meg az Érd-Ófalut érintő dunai átkelés hadműveletei. Utóda: Grigorij Szergejevics Csebotarev ezredes lett.
Nos, ezzel a többször említett 316. lövészhadosztállyal később még találkozni fogunk Érd másik végében, a község végleges elfoglalásakor.
Idáig, többnyire az orosz csapatok Érdet megközelítő hadműveleteiről, a Kakukkhegyen folyó harcokról írtam. A falu (Ófalu) elfoglalására, megszállására a későbbiekben még külön kitérek.
Német katonák lövészárokharcban
A kép eredete: www.masodikvh.hu c. honlapról
A háború, nem Wellness hétvége
Miközben az orosz csapatok erőszakos dunai átkelése és Érd elfoglalása folyt, Malinovszkij seregének Duna-Tisza közben harcoló jobb szárnya, Észak-Nyugat felé tartott Budapest onnani átkarolásának szándékával.
Hadászati fontosságú területek elfoglalása vált viszont még szükségessé ahhoz, hogy Budapestet a Duna bal parti oldala felől is megközelíthessék, bekeríthessék. E térségben kemény küzdelem folyt az orosz áradattal, mivel közel kerülve a szlovák határhoz, annak a veszélye is fennállt, hogy átlépésével Pozsony, és már Bécs is igen könnyen elérhető. Mindenképpen meg kellett hát akadályozni, hogy az oroszok kijuthassanak a szlovák alföldre. De komoly érdek fűződött a magyar hadianyaggyártó bázisok – Diósgyőr, Ózd, Borsodnádasd, Miskolc – minél tovább történő megtartásához is. Súlyos harcok folytak még az Északkeleti országrészben, a Mátra és Bükk hegységek környékén is. A kétségbeesett német vezérkar, Friessner vezérezredes parancsnoklásával a 8. páncélos hadosztály egyes egységeit, valamint egyéb páncélgránátos gyalogegységeket, – amelyek a Margit vonalba vezényelve voltak hivatottak védeni a Dunántúlt a Dunán átözönlött oroszok ellen, – innen elvonva, sürgős erősítésként küldte a Börzsönyben folyó harcokhoz. A kialakult kritikus helyzet miatt, az Érd körzetében lévő német katonaság egy részét is el kellet vonni és sürgősen e térségbe szállítani. Érd Nagyállomás külső vágányán vesztegelt egy hadianyaggyártáshoz begyűjtött, mindenféle anyaggal (harangok, réz rudak, stb.) megrakott szerelvény. Ezt lepakolták és a sürgős csapatszállításra használták.
Érd község egészét 1944. december 24-én foglalták el és szállták meg véglegesen az oroszok, bár mint említettem Ófaluba már korábban, december 6-án megérkeztek. Sőt, tulajdonképpen (a felderítőket leszámítva) az első orosz katona már december negyedikéről ötödikére forduló éjszaka lépett Érd területére. Amikor is deszant egységeik meglepetésszerű folyamátkelést hajtottak végre december 5-én a téglagyár közeli partszakaszon. Súlyos harcok árán elfoglalták ugyan a németek kakukkhegyi állását, de valójában a község ófalui területét részlegesen csak 6-án foglalták el. A németek december 8-i ellentámadása során időlegesen elhagyták ugyan a község e településrészét, de december 9-én visszatértek, majd a németek december 11-i felmentő próbálkozása után még az nap, december 11-én már végleg uralták a teljes Ófalut.
Érd község végleges elfoglalásának napját egyes történetírói források december 23-a dátummal említik. Véleményem ezzel szemben az, hogy ez csak Érd központja részleges elfoglalásának napja lehet, hiszen Szentimre-telepre, Újtelepre és Tuszkulánum területére, majd onnan Érdligetre, csak karácsonyeste jöttek be az oroszok. Amikor is Tolbuhin marsall vezette 3. Ukrán Front Tárnok felől érkező 23. lövészhadteste a már itt lévő 2. Ukrán Front egységeivel közösen, utolsó nagy támadást indítottak Budapest bekerítésére. Ami azonban még koránt sem jelentette Budapest elfoglalását, ehhez ugyanis még további 51 nap kellett. A 2. Ukrán Front seregei a 6. sz. főúton (Ercsi út), a 3. Ukrán Front egységei pedig a 7. sz. főútról Újtelep felől nyomultak Érd központja felé. Nagyszüleim, akik akkor az újtelepi házunk pincéjében voltak mondták el, hogy frontbeli körülmények között ugyan, de már éppen a karácsonyi vacsorához készültek volna, amikor elszórt, majd egyre felerősödő puskaropogást és fakerítések léceinek tördelését hallották. Abban az időben Érden, legtöbb helyen fából készült kerítések voltak. Az oroszok a kerteken át is jöttek déli irányból és értek ki a 7. sz. műútra. Ezzel elérték és feltörték a Margit vonal kiinduló szakaszát, Budapest körülzárásának utolsó nagy akadályát. Rohamozva jöttek árkon-bokron, kerteken át, miközben hurrázva lövöldöztek.
Mivel Ófalu még gazdát is cserélt, az oroszok bejövetele nem volt éppen sima bevonulás, mert hiszen az Érdet övező külső területeken voltak öldöklő harcok, véres összecsapások is. A község belterületén is voltak kisebb-nagyobb harcok, csatározások, de ott igazán nagy harcok (tankcsata, légi ütközet stb.) nem voltak. Nagyobb összeütközések inkább Érdliget területén bontakoztak ki. Veres D. Csaba hadtörténész könyvében azt írja, hogy: "különösen súlyos harcok dúltak a vasútállomás körzetében". Az eseménykor én Ófaluban voltam ugyan, mivel azonban újtelepi házunk a Nagyállomás közelében volt, tudom, hogy ez valótlan. Az állomásra befutott egy Szlovákiából ideirányított szerelvény s az arról „leszálló" 8 db német páncélost és 2 db rohamlöveget bár azonnal harcba is vetették, de azok az állomástól messzebbre, Százhalombatta felé irányítva a nyílt mezőn keveredtek harcba a szovjetek 1077/2. zászlóaljával.
December 11-én, az addig Csepel-szigeten települt orosz hadosztály parancsnoka, Grigorovics vezérőrnagy áthelyezte harcálláspontját a téglagyár területére, innen irányítva Budapest bekerítését célzó további előnyomulást. December 11 után tulajdonképpen harci szünet állt be a Margit vonal Érdet érintő keleti szárnyán, amikor is az oroszok – bevárva Tolbuhin seregeinek közeledését – felkészültek egy nagy, Budapest végleges elfoglalását célzó ütközetre. Eközben megérkezett Érd térségébe egy orosz tengerészgyalogos egység is, amelynek feladata volt Nagytétény, Budafok felé vonulva megtörni az Érd – Érdliget (Diósd-liget) területén védelemben lévő német és magyar alakulatok erejét. A hosszabb hadműveleti szünetet követően, erre majd csak december 20-a után került sor. Addig tudomásom szerint harcok nem voltak. Mégis, amikor kutatni kezdtem a II. világháborúban elesett érdi katonák neveit, találtam olyan nem érdi magyar katonákat, akik Érdligeten haltak meg december 16-án. Ez számomra egyelőre még tisztázatlan, mert az oroszok offenzívája csak 24-én indult meg, addig pedig harci csend volt. Ám az is lehet, hogy ezek a katonák valahonnan idekerülve, korábbi sebesüléseikben haltak meg.
December 20-án aztán az addig Ófaluban lévő orosz egység egy része megindult Újfalu felé, de csak Újfalu előterét tudták birtokba venni. Aztán majd 24-én rohammal foglalták el véglegesen Újfalut. Érden nagyobb belterületi harcok inkább csak Érdliget területén alakultak ki, ahol a német 271. német népi gránátos hadosztály Diósd, Nagytétény, Budafok felé hátráló Kündiger alezredes csoportja elkeseredett harcot vívott az oroszok 83. tengerészgyalogos dandárja, valamint az 1077. lövészezredük egységeivel. Ezt követően Buda délnyugati előtere, – Nagytétény, Budafok, Budaőrs, Törökbálint – karácsony első napján vált véres összeütközések, további kemény harcok a „budai harcok" színterévé. A Duna közelségében előnyomuló tengerészgyalogosok harcát az időközben a Dunán felvonuló orosz Dunai Katonai Flottilla páncélozott naszádjai is támogatták.
Korábban már említettem, hogy az Ófalut elfoglaló 316. lövészhadosztállyal még találkozni fogunk. Nos, miután ez a seregtest Tolbuhin 3. Ukrán Frontjához került, 1944. december 24-én ismét megjelenik községünk másik végében. Délnyugat felől érkezve Pusztazámor Sóskút Tárnok irányából elfoglalják Újtelepet, és Érd Észak-nyugat felé eső területeit, Szentimre telepet és Tuszkulánumot. Parkvároson át, pedig Törökbálint felé nyomulnak. Megállás nélkül menetből támadnak tovább, és az Ófaluból pár nappal előbb Újfalu előterébe feljutó egységekkel egyesülve együtt vonulnak Budapest bekerítésére. A Felső utca felől, és a 6. sz. főútról Malinovszkij egységei, Érdliget, Nagytétény felé, Újtelep felől pedig a 7. sz. főúton és ennek párhuzamos utcáin, valamint Érd északnyugati fekvésű területein át, Tolbuhin seregei vonulnak Érdliget, Törökbálint, Budaörs irányába. E hadműveletben, szétbontakozva 310 páncélossal tör előre Budapest felé az orosz sereg, miközben még véres érdligeti harcok árán véglegesen elfoglalják Érd egész területét.
Szovjet harckocsik vonulása Budapest átkarolására
Német katonák bevetésre várva
Az érdi harcok méreteit, kiterjedtségét tekintve, – amelyben ugyan mindkét oldalról sokan elestek – talán ellentmondásosnak tűnhet az érdi központi temetőben lévő orosz sírkert nagysága, ahol több száz katona van eltemetve. Érd volt a budai harcok, valamint a többször is gazdát cserélt Székesfehérvár környékén folyó nagy páncélos ütközetek részbeni hátországa. Főleg a hosszantartó kemény Velence környéki harcok orosz élőerő tartalékának egy része volt itt pihenőben elszállásolva, valamint itt volt Érden a 23. lövészhadtest csapatait ellátó hadtáp bázisuk is, ezen kívül több hadikórház részlegük.
Az orosz katonák többsége magánházaknál szállásolta be magát, s innen indultak különböző típusú járműveikkel a frontra, majd pihenőbe vissza. De ide hozták hátra sebesültjeik egy részét is a környező harcokból, akiknek befogadására az iskolák, templomok, magánházak, a kastély, a községháza, a Medved ház szolgáltak szükségkórházként. Újtelepi iskolakápolnánk oltárán, és alatta is sebesült feküdt. Ezekben a hevenyészett hadi kórházakban nagyon sok sebesült orosz katona halt meg a gyenge eszközellátottság következtében, akiket azután a kórházként funkcionáló intézmények közelében temettettek el a polgári lakóssággal. A gyenge ellátottság azt is jelentette, hogy például állítólag sokszor akár csak kismértékű érzéstelenítéssel is csonkoltak végtagokat. Az oroszok, ha mód volt rá szerették halottaikat a főutak mellett temetni, mert náluk az volt a szokás, hogy a helyi asztalosokkal készíttetett fából készült, vörösre festett, tetején kis vörös csillaggal díszített csonka gúlaszerű fejfára, üveglap alá oda tették elhunyt bajtársuk fényképét. Így az utakon vonuló társaik ezeket megnézve ismerősökre lelhettek, hírüket vihették. Később a községszerte szétszórtan fellelhető orosz katona sírokat felszámolták, az exhumált tetemeket a központi temetőben közös sírokba újra temették. Ilyen ideiglenes temető volt az akkori lakóhelyem közelében a Csalogány utca és a 7. sz. műút sarkán is, ahová az újtelepi iskola és kápolna frontkórházi elhunytjait temették. Volt idő, amikor szinte naponta temettek egy-egy katonát, de volt, hogy többet is. Ez nekünk, gyerekeknek eseményszámba menő élményt jelentett, hiszen végtiszteletadásból díszsortüzet lőttek, s mi, utána a töltényhüvelyeket összeszedhettük. Ha tehettük, a szertartást mindig végignéztük valamelyik ottani szederfa tetejéről. A sűrűn erre közlekedő autók többnyire mindig megálltak, s a katonák leszálltak róluk megnézték nincs-e ismerős a kis temetőben.
Fotók: Városi Luca
Orosz sírkert az érdi központi temetőben.
Érd elfoglalásának kronológiája
A Szovjet Hadsereg miután súlyos alföldi harcok árán megközelíti Budapestet, észleli, hogy arcból támadva nem tudja bevenni. Ezért Délkelet felől kerülve átkel a Dunán és Északkelet felé fordulva, próbálja átkarolni a fővárost.
1944. dec. 03. Felderítőik csónakon már átjönnek Érdre.
1944. dec. 04-05-re virradóan oroszok átkelése a Dunán.
1944. dec. 05. Harcok az érdi partszakasz, és a kakukkhegyi állásokért.
1944. dec. 06. Érd-Ófalu részleges elfoglalása (a Molnár utca vonalán az artézi kútig)
1944. dec. 06. Sikertelen orosz támadások Érd D-Ny. felől való elfoglalásáért.
1944. dec. 08. Német ellenlökés, az oroszok kiszorulnak Ófaluból.
1944. dec. 09. Az oroszok visszafoglalják Ófalut.
1944. dec. 11. Közben a németek tesznek még egy sikertelen kísérletet, az oroszok ismételt kivetésére Ófaluból
1944. dec. 11. Az oroszok ettől kezdve véglegesen uralják Ófalut.
1944. dec. 15. Ercsi felé mozgással elvonulnak az orosz 46. hadsereg ideérkezett részei, helyükbe mások érkeznek.
1944. dec. 11-20. Harci szünet, orosz átszervezések, felkészülés további harcokra.
1944. dec. 20. Az oroszok Ófaluból közelebb jutnak Újfaluhoz.
1944. dec. 22. Érd északnyugati térsége, Tárnok - Sóskút felé eső külterületén még folynak harcok. A 239. rohamtüzérdandár áll harcban a Törökbálint felé nyomulni akaró oroszokkal.
1944. dec. 23. Újfaluban nagyobb tért nyernek az oroszok.
1944. dec. 24. Tolbuhin egységei heves harcok árán rohammal elfoglalják Újtelepet, Szentimre telepet, és egyesülve a már Újfaluban lévő 2. Ukrán Font egységeivel elfoglalják Érdligetet is, és ezzel egész Érdet birtokolják.
Ófalu elfoglalását és megszállását a 2. Ukrán Front hadrendjéből, az alábbi egységek hajtották végre.
- 2. UKRÁN FRONT Malinovszkij marsall, hadsereg pk.
- 46. Hadserege Slemin altábornagy (a 46. hdsg. közben dec. 14. vel, visszakerült a 3.Ukrán Front alárendeltségébe)
- 23. Lövészhadtestének Grigorovics tábornok
- 316. Lövészhadosztálya Korkin; majd ideiglenesen Jermolajev; aztán Volosin; végül Csebotarev ezredesek
- 1077. Lövészezredének Mozsenkó százados
- 2. Lövészzászlóalja (1077/2) Usakov őrnagy foglalja el részlegesen Ófalut 1944. december 6-án
Érd végleges elfoglalásában részt vettek a 2. Ukrán Front seregei mellett, a Tolbuhin marsall vezette 3. Ukrán Front seregei is, nevezetesen a már többször említett 316. lövészhadosztály, valamint a 4. gárdahadsereg egységei. December 22-én 310 páncélossal megerősített új gyalogsági támadást indítottak, miközben a 271. német népi gránátos hadosztály egységei újra Érd körzetébe és korábbi védőállásaikba (nem az Ófalui védőállásokba) vonultak vissza.
Az oroszok a 7. sz. főúton, valamint Érd északnyugati külső területein át érkező 3. Ukrán Front seregeivel. a 2. Ukrán Front korábban már Érden lévő egységeivel egyesülve foglalták el véglegesen Érdet, 1944 december 24-én vasárnap karácsony este.
Az érdi szárazföldi harcokban meghalt: 126 német,43 magyar és ismeretlen számú szovjet katona, melyek közül Érden legkevesebb 450 – 500 van eltemetve. Ebből a helyi harcokban kb. 200 – 250 en veszthették életüket, a többiek valószínűen a különböző frontokról az érdi hadikórházakba kerülve haltak meg. De hoztak ide máshonnan is halottakat. Az orosz sírkert jobb oldali alsó sarkában lévő parcellában 80 katonanő van eltemetve, akiket a budai harcokból hoztak ide. Budapestért folyó harcokban 81.000 orosz katona halt meg, jutott hát belőlük mindenhová ahová temetni lehetett.
Visszaemlékezéseit lejegyezte:Pokorny Ferenc
