1943. július 5 - 12. Döntő ütközet Kurszknál - történelem legnagyobb tankcsatája (1973-ig). Közel 6000 tank csapott össze - a németek először szenvedtek nyílt harctéren vereséget.
Az 1943-as év legnagyobb ütközetére nem a levegőben, és nem is a Földközi-tenger térségében került sor. Kurszk körzetében vívták meg július 5. és 12. között, s a háború döntő ütközetének bizonyult.
Amikor 1943 márciusában a keleti fronton megszűnt a küzdelem, az orosz erők előrenyomulása egy kiszögellést hozott létre Kurszk előtt. Ők kísértést éreztek, hogy tovább nyomuljanak előre a kiszögellésből - a németek kísértést éreztek, hogy oldalról elvágják. A szovjetek ellenálltak a kísértésnek, a németek nem. Sztálin nem felejtette el a sikertelen harkovi szovjet offenzívát, amely az 1942-es katasztrófák bevezetője volt. Kifogyhatatlan türelmével úgy határozott, hogy megvárja a német támadást, aztán szétveri. Hitler azt mondta Guderiannak, hogy "a gyomra felfordul az offenzíva gondolatára", mégis elkerülhetetlennek tekintette. Mindenáron megsemmisítő csapást akart mérni a Szovjetunióra, hogy Mussolini támogatására dobhasson át erőket, és azzal a gondolattal vigasztalta magát, hogy nyáron mindig győzni szoktak a németek, még ha Tél tábornok erősebb is náluk.
Közben változtak az idők. A szovjet hadsereg magához tért a korábbi katasztrófákból. Most már sokkal több fegyverrel, több katonával és jobb harckocsikkal rendelkezett, mint a németek. Most már folyamatosan érkeztek az amerikai teherautók és konzervek, úgyhogy mozgékonyabbak is lettek. A fiatal tábornokok a korábbi kudarcokból okulva megtanulták a rugalmasabb taktikát. A "Citadella" névre keresztelt hadművelet szerint von Kluge Középső-Hadsereg csoportja támadt északról, von Manstein Dél-Hadsereg csoportja pedig délről. A németek a támadáshoz 55 hadosztályt (ebből 14 páncélos), 900 000 főt, 10 000 löveget, 2700 harckocsit és több mint 2000 repülőgépet vontak össze. A nagy német erőátcsoportosításra, amelyben megjelentek az új Panzer V. "Párduc" harckocsik is, az oroszok időben felfigyeltek.
Először is mély aknamezőkkel töltötték fel a veszélyeztetett szakaszt, mélyen lépcsőzött és kiépített védelmet hozott létre. A szovjet védelem mélysége elérte az 500 km-t, s az ívet megszállva tartó három szovjet front állományába 10 összfegyvernemi, 3 harckocsi- és 2 légi hadsereg tartozott. A hadseregeket teljesen feltöltötték, és olyan megerősítést kaptak harckocsikból, lövészekből és tüzérekből, hogy azok az eredetileg rendszeresített kereteiket 20-50%-kal haladták meg. A kiszögellés északi részén helyezkedett el Rokoszovszkij tábornok parancsnoksága alatt két hadsereg, amelyek közül az egyik páncélos volt. Délen Vatutyin tábornok irányított hat hadsereget, amelyből három harckocsi hadsereg volt, sőt kettő gárda-harckocsi hadsereg. Tartalékban, az esetleges áttörést elreteszelendő, és ellencsapást mérő hat hadsereg volt, Konyev tábornok parancsnoksága alatt. Ez az elképesztő erő együttesen mintegy l 900 000 katonát, 4300 harckocsit, 25 000 tüzérségi löveget, és 2900 repülőt jelentett. Az állásokat harckocsikkal megerősített lövészhadosztályok védték.
A július 5-én meginduló német támadást a II. SS-páncéloshadosztály indította meg, és viszonylag könnyen áttört az első szovjet védelmi vonalakon. A páncélos ékek hatalmas lendületét jól támogatták a Luftwaffe földi célpontokat támadó légi csapásai. Július 6-án hajnalra már a szovjet második védővonal ellen vonultak. Hamarosan jelentős rés támadt az orosz vonalakon a 6. gárdahadsereg magasságában. Ekkor a szovjetek tartalék egységeik egy részét a prohorovkai körzetbe küldték. A német csapatok késő délutánra mégis átkeltek a Pszjol folyón, és elfoglalták a Krasznij Oktjabr nevű helységet. Az így keletkezett beékelődés felszámolására a szovjetek sorozatos ellencsapásokat hajtottak végre, amelyek gyengítették ugyan a németek erejét, de visszavonulásra nem tudták őket kényszeríteni. A szovjetek a csata eldöntése érdekében előrevonták a Tartalék Front 5. harckocsihadseregét Prohorovka térségébe. A július 12-én kibontakozó nagy páncéloscsatában több mint 1500 tank vett részt. A történelem talán legnagyobb páncélos csatájában több mint 1 500 harckocsi lőtte egymást közvetlen közelről, a nyolc óra hosszat tartó csatában. Mire a nap lement, mintegy 700 harckocsi égett a csata színhelyén.
A német támadás kritikus ponthoz érkezett, minden attól függött, hogy melyik fél tud hamarabb erősítést küldeni a helyszínre. A Wehrmacht III. páncélos hadteste mindent megtett, hogy elérje Proharovkát, de a szovjetek minden erőt bevetettek feltartóztatására. Július 12-re a hadtest áttörte a szovjet védelmi vonalakat, de akkor már késő volt - Rotmisztrov 5. gárda harckocsi hadserege fölébe kerekedett á németeknek. Július 13-ra nyilvánvalóvá vált, hagy a "Citadella" célkitűzéséit nem lehet megvalósítani. A támadás délen elakadt, északon pedig alig haladt előre. Hitler aznap délután lefújta a támadást. Manstein megpróbálta elhitetni a Führerrel, hogy a siker még mindig elérhető, de amikor egy újabb, Orjol irányába indított szovjet támadás majdnem elvágta Möclel 9. hadseregét, kénytelen volt elismerni: a hadművelet kudarcot vallott. A "Citadella" volt Németország utolsó nagyszabású támadó hadművelete a keleti fronton, amelyért magas árat fizetett. A Dél Hadseregcsoport 20 700, a Közép-Hadseregcsoport 10 000 emberét vesztette el mindössze két nap alatt. A Vörös Hadsereg több mint 2100 harckocsit vesztett, 33 000 katonája pedig fogságba esett. A szovjet halottak száma nem ismert, de bizonyára nagyon magas lehetett. A kurszki csata után a németek már nem tudták pótolni veszteségeiket, s a szovjetek egyre nagyobb erőfölényre tettek szert.
A Wehrmacht ettől kezdve hadászati védelemre kényszerült. Jelentősebb ellentámadást csak az Ardennekben és Magyarországon, a Balaton térségében kezdeményeztek 1945 tavaszán, sikertelenül...
