1944. június 6. Nevezetes dátuma a hadtörténetnek és a populáris kultúrának egyaránt. Ezen a napon indult meg a nyugati szövetségesek normandiai partraszállása, melyre sokszor tévesen, vagy az egyszerűség kedvéért D-Day (D-nap) néven hivatkoznak történészek, lelkes amatőrök, filmesek és videojáték-készítők hadai. A tábornokok és történészek által is „minden eddiginél nagyobb kombinált hadművelet", „nagy keresztes hadjárat" névvel illetett OVERLORD hadműveletről, melyben „a leghatalmasabb harci erő" vett részt, melyet a „két nyugati szövetséges fel tud sorakoztatni" valóban csak szuperlatívuszokban beszélhetünk.
A magyar származású Robert Capa haditudósító fényképe a „D-napon" az OMAHA-parton partra szálló amerikai katonákról
Ám e valóban gigászi hadművelet mellett nem kevésbé tragikus eseményekről mesélnek a Kárpátokban harcoló, a Magyar Királyi 1. Honvédhadsereg 20. gyaloghadosztályának kötelékébe tartozó 13. „Görgey Artúr" gyalogezred katonái után megmaradt veszteségi kartonok, vagy éppen a Honvédségi Közlöny idevágó sorai, mind egy-egy magyar baka nevével, és a legtöbbször posztumusz odaítélt kitüntetés rövid indoklásával, mind 1944. június 6-i keltezéssel. Jogos hát a kérdés: mi történt azon a napon a másik európai fronton, amikor az angol és amerikai bakák vérben gázoltak ki a filmekből már jól ismert francia partokra? Mi történt azon a napon, amiért a 13. gyalogezred 14 katonáját tüntettek ki a Vitézségi Érem különféle fokozataival, közülük kilencet hősi haláluk után? Erre kíván ez a rövid írás választ találni a katonák veszteségi kartonjának, a Honvédségi Rendeletek 1945. évi 2. számú kiadásának felhasználásával, valamint összefüggéseibe helyezni azt a csatát, amit ezen a sorsdöntő történelmi napon egy kis galíciai település, Beremiany közelében vívtak meg magyar és szovjet katonák.
Magyar királyi honvédek 1944-ben Ukrajnában
A Magyarország természetes védelmi vonalának tartott Kárpátok északkeleti vonulatának hadműveleti jelentősége akkor vált nyilvánvalóvá, amikor a szovjet Vörös Hadsereg 1943 végére támadásba lendült, és folyamatosan szorította ki a német szövetségi rendszerhez tartozó katonai erőket az addig elfoglalt területekről. Szombathelyi Ferenc vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke éppen ezért egy 1943. november 21-i tárgyaláson kísérletet tett arra, hogy a keleti fronton harcoló összes magyar alakulatot visszavonja az országhatár védelmére, ezzel kettős célt szolgálva, egyrészt kivonva a magyar erőket a Vörös Hadsereggel folytatott egyenlőtlen küzdelemből, másrészt a remekül védhető Kárpát-vonalba tömörítve a leharcolt és feltöltésre váró csapatokat, melynek áttörhetetlenségében szilárdan hittek a legfelsőbb magyar körökben is. Ezt, vagyis a Kárpátok teljesen magyar erők által megoldott védelmét a Kállay-kormány béketapogatózásai miatt gyanakvó német katonai és politikai vezetés minden erejével ellenezte, ám döntés a felgyorsuló események miatt nem született. 1944 januárja és márciusa között kezdődött meg a védelmi vonalba kijelölt 1. hadsereg csapattesteinek mozgósítása és felvonulása a Kárpátok hágóinak lezárására. Ezzel párhuzamosan az árulástól tartó legfelsőbb német körök, akiknek félelmét alátámasztotta a Kárpátokban mozgósított magyar csapatok tervezett elhelyezkedése is, 1944. március 19-én Magyarország 1943 óta tervezett megszállása mellett döntöttek. A feladatot gyorsan és szinte „vér nélkül" sikeresen hajtották végre, lefejezve és a német igények kiszolgálására berendezve a magyar politikai és katonai vezetést.
Német megszálló csapatok a budai Várban 1944. március 19-én
Ezek a változások nagyban érintették az 1. hadsereg éppen folyamatban lévő felvonulását, mivel egyes alakulatai, mint az ütőképes magyar 2. páncéloshadosztály német őrizet alatt, „laktanyafogságban" voltak március 19-e óta sőt, a hadsereg-parancsnokság sem települhetett ki a németek engedélye nélkül az előkészített állásokba. Az Ukrajnában visszavonuló magyar csapatok így erősítés nélkül maradtak, elvágva a mozdulatlanságra kényszerített és létfontosságú utánpótlástól. A helyzetet az sem oldotta meg, hogy Hitler március 26-án parancsot adott a Dnyeszter-folyótól hátráló, három megtépázott könnyűhadosztályból álló magyar VII. hadtest megerősítésére, és a Dnyesztertől való német-magyar visszavonulás után maradt rés lezárására. Ezzel a magyar megerősítő csapatok kiléptek a Kárpátok védelméből, és könnyű prédájává váltak a szovjet harckocsitámadásoknak. A tervezet megismerése után az 1. hadsereg kényszerhelyzetbe került parancsnoka, Náday István vezérezredes lemondott, utóda pedig Lakatos Géza vezérezredes, a megszálló erők addigi parancsnoka lett, akit 1944. május 26-án Beregfy Károly vezérezredes vált le. A magyar 2. hegyidandár két megerősített zászlóaljával és a német 561. páncélvadász-osztállyal megerősített magyar 2. páncéloshadosztály által Kolomea irányába vezetett, kezdetben sikeres támadás 1944. április 17-én indult meg, és május 15-én az erősödő szovjet ellenállás és a beköszöntő esőzések miatt kifulladt. Bár a hadművelet kitűzött célját, Kolomea és Obertyn vasúti-közlekedési csomópontjainak elfoglalását nem tudta kierőszakolni, a német-magyar támadás elhárítása jelentős szovjet erőket kötött le, és helyreállította a megbomlott arcvonalat is. Az ezt követő közel két hónapos állásharcról jó képet ad Adonyi Ferenc vezérkari őrnagy egyik levele:
„Itt jelenleg szabályszerű „állásharcra" való berendezkedés van, illetve folyik – ami teljesen emlékeztet az első világháború vége felé követett berendezkedéshez. Az állások erősen a mélységben tagozva, futóárokszerű összefüggő árokrendszerrel kiépítve. (...) a felkészülés, - nagyon helyesen, - a tömeges tüzérségi és páncélos bevetés, azonkívül a repülők ellen készül (...)"
Magyar utászok hidat vernek valahol a Kárpátokban 1944-ben.
Ebben az állásszerű védelemben kapott szerepet a magyar 20. gyaloghadosztály (parancsnoka: Vasváry Frigyes vezérezredes) három gyalogezrede: a 23. losonci gyalogezred (parancsnoka: vitéz Pallós Ödön ezredes), a 14. „Dobó István" gyalogezred (parancsnoka: Nickl Károly ezredes) 13. „Görgey Artúr" gyalogezred (parancsnoka: Kiss Lajos ezredes) is. A 3500 fős ezredek három-három zászlóaljjal rendelkeztek, az 1944. június 6-án történtek kapcsán csak a 13. gyalogezredet és a 14. gyalogezred egyes részei érdemelnek említést, így velük foglalkozom behatóbban.
Magyar honvédek felvonulása a Kárpátokban 1944-ben
A 13/I. zászlóalj helyőrsége Rozsnyón, a 13/II. zászlóaljé az ezredtörzzsel és az ezredközvetlen egységekkel (árkászszázad, aknavetős század, páncéltörő ágyús század, huszár szakasz, távbeszélő szakasz) együtt Miskolcon, a 13/III. zászlóaljé (parancsnoka: Harsányi Kálmán alezredes) pedig Tornalján volt.
A 20. gyaloghadosztály kiszállítása 1944. április 16-án kezdődött meg Galántán, és április 26-ig tartott, így a hadosztály nem vett részt a magyar 2. páncéloshadosztály támadásában, ehelyett német alárendeltségbe, a német 1. páncélos hadsereg parancsnoksága alá került. A frontra elsőként, április 29-én a 14. gyalogezred ment ki, majd váltásként a 13. gyalogezred katonái is két "turnusban" váltva egymást május 4-étől. Az ezred katonái a Dnyeszter által alkotott arcvonalra felügyeltek, és napjaik a németektől átvett kiépített állások megerősítésével, karbantartásával, a beszivárgó szovjet harcjárőrök visszaveréséből, egységüktől elszakadt szovjet katonák foglyul ejtésével és agresszív rohamtevékenységgel telt. A magyar katonák „beszerzőutakat" szerveztek a Dnyeszter partján gazdátlanul heverő szovjet felszerelés, főleg fegyverek (géppisztolyok és aknavetők), valamint a hozzájuk való lőszer összegyűjtésére, így javítva az első vonalban harcolók tűzerejét.
A 13. gyalogezred terepszakasza Uniztól a Dnyeszter és Strypa folyók találkozásáig tartott, arcvonala a vízi akadályok kanyarulatait követte, így a kanyargós főellenállási vonal kényelmetlenül hosszúra nyúlt. Különösen nehéz volt a helyzet a Dnyeszter és a Strypa összefolyásánál, amit a magyar bakák csak „büdös sarok" néven emlegettek, valamint Uniz és Hubia között, és a lucai átkelőnél. Ezeken a területeken, melyekbe – a Don-kanyarhoz hasonlóan – a szovjetek több helyen is beláttak, a magyar katonák igyekeztek álcázni mozgásukat és állásaikat. Minden igyekezet ellenére a 13. gyalogezrednek május 8. és június 1. között 26 hősi halottat, 117 sebesültet, három foglyot és egy eltűntet veszített.
Június 1-étől a szomszédos 14. gyalogezrednél indult szovjet támadás, mely után a beremiany-i malom méltán érdemelte ki a „véres malom" elnevezést. Ez a Strypa melletti vízimalom volt a 13. és a 14. gyalogezredek arcvonalának csatlakozási pontja, és erősödő harcjárőr-tevékenység után a meg-megújuló szovjet rohamok itt igyekeztek rést nyitni, rendre sikertelenül június 2-án, majd 3-án és 4-én is. Épp emiatt az élénk „érdeklődés" miatt a 14/II. és a 13/III. zászlóaljak arcvonala előtti szakaszra 1944. június 5-én késő éjszaka a 14. gyalogezred parancsnoksága felderítő járőr kiküldését tervezte el, és ezt jelezte a 13. gyalogezred felé is, ahol a vállalkozás időtartamára tűzszünetet rendeltek el. Épp ezért a 13/III. zászlóalj ügyeletes fegyvereinél őrségben álló magyar katonák nem tulajdonítottak nagy jelentőséget annak, mikor több ízben is emberalakokat láttak mozogni az állások előtt, akik valójában az aknamentesítést végző szovjet rohamutászok voltak.
Június 6-án hajnali négy órakor a hajnal első sugaraival együtt a szovjet tüzérség heves pergőtüze áradt súllyal a 13/III. zászlóaljra, majd a viszonylag rövid ám elemi erejű előkészítés után egy ezrederejű harckocsikkal támogatott szovjet csoportosítás rohama következett. A zömében büntetőosztagos, roham előtt leittasodott szovjet katonától és a támogatásukra kirendelt harckocsik rohamától megrettent 7. század katonái kiugráltak lövészgödreikből, és menekülni kezdtek, belekerülve a szovjetek előrehelyezett tüzérségi tüzébe, amit fokozott a németek tűzcsapása is, amit egyenesen a magyar állásokra lőttek ki, mivel az összeköttetés a csata hevében megszakadt. Egyetlen, a zászlóalj jobbszárnyán felállított géppuskafészek kezelői maradtak a támadás során végig a helyükön, az általuk vezetett géppuskatűz nagyban visszavetette a szovjet támadás lendületét.
Magyar honvédek a Kárpátokban 1944-ben
A megfutott 7. század támogatására vetették be a Beremianyban állomásozó 9. századot, valamint egy német rohamlöveget, ezzel a betörést sikerült elreteszelni, és a támadást visszaverni. Visszaemlékezők szerint a német rohamtüzér hadnagy a harcjármű előtt állva, valóságos golyózápor közepette diktálta be a lőelemekre vonatkozó adatokat és az újabb célpontokat a lövegkezelőknek.
Az ütközet 1944. június 6-án körülbelül egy órán át tartott, ez alatt az idő alatt a 13. „Görgey Artúr" gyalogezred 13 katonája esett el. A csata során az ezred alábbi katonái érdemeltek ki posztumusz kitüntetést az 1944. december 17-én kelt és a Honvédségi Rendeletek 1945. január 16.-i második számában kihirdetett Nemzetvezetői Elhatározás szerint (Czene János honvéd a gyalogezredet támogató 21. tábori tüzérosztály katonájaként esett el során):
|
Név |
Rendfokozat |
Alakulat |
Kitüntetés |
Halál oka |
|
Czene János |
Honvéd |
21. t. tüo. |
Kis Ezüst Vitézségi Érem |
Fej- és tüdőlövés |
|
Ferencz István |
Tizedes |
13/III. 7. |
(Nem kapott) |
Gránátrepesz tüdőben |
|
Fodor Imre |
Honvéd |
13/III. |
Magyar Bronz Vitézségi Érem |
Aknaszilánk |
|
Fürjes Kálmán |
Honvéd |
13/III. 7. |
Kis Ezüst Vitézségi Érem |
Fejroncsolás |
|
Gál Sándor |
Honvéd |
13/III. 9. |
Magyar Bronz Vitézségi Érem |
Aknaroncsolás |
|
Görög Gyula |
Honvéd |
13/III. 7. |
Magyar Bronz Vitézségi Érem |
Fejlövés |
|
Jónás Gyula |
Honvéd |
13/III. 7. |
Kis Ezüst Vitézségi Érem |
Aknaszilánk |
|
Koszta Tivadar |
Honvéd |
13/III. 7. |
Magyar Bronz Vitézségi Érem |
Fejlövés |
|
Martin Tivadar |
Honvéd |
13/III. 9. |
Magyar Bronz Vitézségi Érem |
Súlyos aknaroncsolás |
|
Matesz Gyula |
Honvéd |
13/III. 7. |
Magyar Bronz Vitézségi Érem |
Aknaszilánk |
|
Puskás György |
Honvéd |
13/III. 7. |
Magyar Bronz Vitézségi Érem |
Fejlövés |
|
Susányi István |
Honvéd |
13/III. 7. |
Magyar Bronz Vitézségi Érem |
Fejlövés |
|
Tóth Sándor |
Honvéd |
13/I. |
Kis Ezüst Vitézségi Érem |
Altesti aknaroncsolás |
|
Zoller Sándor |
Honvéd |
13/III. 9. |
Magyar Bronz Vitézségi Érem |
Súlyos aknaroncsolás |
A csata során az ezred alábbi katonái érdemeltek ki kitüntetést az 1944. december 17-én kelt és a Honvédségi Rendeletek 1945. január 16.-i második számában kihirdetett Nemzetvezetői Elhatározás szerint:
|
Név |
Rendfokozat |
Alakulat |
Kitüntetés |
|
Szabó László |
tart. tizedes |
|
Kis Ezüst Vitézségi Érem |
|
Komos Gy. Márton |
tart. tizedes |
|
Kis Ezüst Vitézségi Érem |
|
Varga Mihály |
tizedes |
|
Magyar Bronz Vitézségi Érem |
|
Vanics Gyula |
tart. honvéd |
|
Magyar Bronz Vitézségi Érem |
|
Sztán Elek |
tart. honvéd |
|
Magyar Bronz Vitézségi Érem |
Források:
- Szabó Péter-Számvéber Norbert: A Keleti Hadszíntér és Magyarország 1943-1945 (második, bővített és átdolgozott kiadás) (Puedlo kiadó Budapest, 2009. ISBN: 978-963-249-091-5)
- Eisenhower, Dwight D.: Keresztes Háború Európában (Zrínyi Katonai Kiadó Budapest, 1982. ISBN: 963-326-306-9)
- Montgomery, Bernard L.: Montgomery Tábornagy Emlékiratai (Zrínyi Katonai Kiadó Budapest, 1981. ISBN: 963-326-297-6)
- Ryan, Cornelius: A Leghosszabb Nap (Európa könyvkiadó Budapest, 1985. ISBN: 963-07-631-4)
http://www.13.gyalogezred.hu/index3.html
http://www.hadisir.hu/?o*=1&bejegyzesek=lista&*=0&kategoria=2&nev=&szul_ido=&anyja_neve=&halal_hely=Beremiany&p*=5&kifejezes=
www.hungarianarmedforces.com/kozlony/1945/index.html
Képek forrásai:
http://www.metmuseum.org/toah/images/hb/hb_1987.1100.501.jpg
http://www.flamesofwar.com/Portals/0/all_images/Historical/Axis-allies/Hungarian-infantry-04.jpg
http://www.holokausztmagyarorszagon.hu/images/photo/kep-12_2_2-b.jpg
www.worldwartwozone.com/gallery.old/500/KSK_130_1_.jpg
http://tortenelemportal.hu/wp-content/uploads/2009/10/azelitalakulat.jpg
http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/e/e6/Hungarian_soldiers_in_the_Carpathians.jpg/800px-Hungarian_soldiers_in_the_Carpathians.jpg
Írta: Kiss (Nix) Dávid
