„Csak azért írtam alá, mert úgy gondoltam, hogy az idős gentleman kiváncsi az aláírásomra.” - Adolf Hitler

Második világháború

patreon reklamTámogass bennünket!
Anyagi eszközeink nincsenek, ezek hiányában viszont hosszabb távon leküzdhetetlen nehézségbe ütközik e bázis fennmaradása. Honlapunk nonprofit, csapatunk tagjai puszta elhivatottságból teszik, amit tesznek. Ezért kérjük: akinek fontos e felület fennmaradása, e közösség további munkája, és üzenetünk eljuttatása minél szélesebb körbe, támogasson bennünket. 

A magyar királyi 2. hadsereg felállítása és hadműveletei a keleti hadszíntéren

Csatlakozás a közös győzelem reményéhez

1941-ben Magyarország - a kassai bombázás dacára - önként csatlakozott a keleti hadjárathoz. 1942-től azonban a nagyobb méretű bekapcsolódás már Hitler határozott kérésére történt. A szovjet hadsereg a várt összeomlás helyett 1941-1942 telén ellentámadást indított és mintegy 200 km teret nyert, ami arra késztette a német hadvezetést, hogy fokozatosan vegye igénybe szövetségesei erejét. Kétségbeesésről nem volt szó, ugyanis 1914-1918 között is előfordultak átmeneti kudarcok, 1917 végére mégis sikerült győzelmet aratni a keleti hadszíntéren. A német Szárazföldi Haderő Főparancsnoksága (Oberkommando des Heeres, OKH) 1942 folyamán a Blau fedőnevű hadjáratban tervezte mindazt megvalósítani, amit 1941-ben nem sikerült, beleértve a Szovjetunió térdre kényszerítését még a következő tél beállta előtt. Az offenzívát az arcvonal deli szárnyán kívánta megindítani, hogy minél gyorsabban rátehesse kezét a deli olajmezőkre.

Az 1942. január 6-9. között Budapesten tárgyaló Ribbentrop német külügyminiszter a teljes magyar haderő bevetését kérte. A magyar vezetés kifejezte hajlandóságát - az 1941 második felében frontot járt gyorshadtesthez képest - nagyobb, de nem minden erők kivezénylésére. Még nem gondolt szovjet háborús győzelemre, de már látta az elhúzódó háború veszélyét: az 1914-1918 között történtek megismétlődését várta. Féltette a visszacsatolt területeket, s nem adta fel a további revíziót.

2._abra

Január 20-22 között Keitel tábornagy, Wehrmacht főparancsnokság (Oberkommando der Wehrmacht, OKW) főnöke járt Budapesten. Ő a Honvédség felét kérte, s harmadát kapta. Az 1942. január 22-én született, írásba nem foglalt megállapodás szerint egy hadseregparancsnokság alárendeltségében kilenc gyalog-, egy páncélosdandárnak és egy repülő köteléknek kellett részt vennie az 1942. évi hadjáratban. Keitel szóbeli ígéretet tett a hiányzó nehézfegyverzet és felszerelés biztosítására a hadműveleti területen.

Noha a Honvédség hadrendjében három hadseregparancsnokság (1.,2.,3.) szerepelt, a kijelölt 2. alárendeltségébe nem eredeti seregtestei kerültek. A kivonuló szombathelyi III., pécsi IV. és miskolci VII. hadtestparancsnokság két-két saját könnyűhadosztályát mozgósította, a harmadikat más hadtest kötelékéből vette át (a gyalogdandárokat 1942. február 17-i hatállyal szervezték át könnyühadosztályokká).

A 207 ezer fős 2. hadsereg személyi állományának összeállításakor egyenlően terhelték a kilenc honvéd kerületet, a minisztertanács január 26-i határozata alapján a részleges mozgósítás az ország teljes területét érintette. A kivonuló sorállomány nem haladhatta meg az összes 20%-át, a beosztott alakulatok tartalékállományuk felét mozgósíthatták, s a fennmaradó hányadot 30-45 év közötti póttatartalékosok tették ki. A nemzetiségek (főleg románok) aránya 20%, a munkaszolgálatra kötelezett zsidóké és a nyilvántartott baloldaliaké 10% volt.

A 2. hadsereg megkapta a Honvédség rendelkezésére álló készleteinek csaknem felét, a fegyverzetet és a felszerelést a kilenc hadtesttől egyenlő arányban vonták el.

Horthy kormányzó a hadsereg parancsnokságával a 36. tényleges szolgálati évét betöltött Jány Gusztáv vezérezredest bízta meg. Jány cselekvési lehetőségei a hadszíntéren behatároltak voltak, hadműveleti kérdésekben az elöljáró német parancsnokságok döntései voltak mérvadóak.

5._abra

A vezetés a magyar királyi Honvédség akkor legkorszerűbben felszerelt hadseregét küldte ki a keleti hadszíntérre, az elhúzódó háború már felidéződő rémképe ellenére részt venni a közös győzelemben. Másfelől a politikai és a katonai vezetőkben élt a remény, hogy a gyorshadtesthez hasonlóan a 2. hadsereget is viszonylag hamar leváltják. Tragikus sorsát 1942 tavaszán még nem lehetett előre megjósolni.

A magyar seregtestek nagyobb része 1942 júliusában és augusztusában érte el a Don folyót. A magyar köztudat azóta is Don-kanyarként ismeri a Voronyezstől délre eső földrajzi helyet, noha az említett folyószakaszon több kanyarulat is létezik. Közülük az uriv-sztorozsevojei és a scsucsjei vált hírhedtté.

A 2. hadsereg alakulatainak mozgósítására 1942. február 24-től, kiszállításuk sorrendjében került sor. Hat hetet szántak a csapatok összeszoktatására és kiképzésére. Jány Gusztáv vezérezredes május 16-án, főhadiszálásán jelentkezett Hitlernél, s tőle kapta az első hadműveleti tájékoztatót. A nyári offenzívához csatlakozva, amelyben a német Weichs-seregcsoport és 6. hadsereg támadása a Donhoz való előretörést, majd a Don és az Oszkol folyók közé zárt erők megsemmisítését célozta, a német VII. hadtesttel megerősített magyar 2. hadsereg azt a feladatot kapta, hogy a német 4. páncélos és a 6. hadsereg között Kurszk térségéből kiindulva, Tyim előtt törjön át a Sztarij Oszkol irányába és jusson ki a Donhoz.

Az elsőként a hadműveleti területre érkező III. hadtest a Weichs-seregcsoport kötelékében június 28-tól áttörte a szovjet Brjanszki és Délnyugati Hadseregcsoport arcvonalát, s 150-170 km mélyen elöretörve, július 7-10. között elérte a Dont. A 9. könnyűhadosztály négynapos harcban foglalta el a Tyim városaát, áttörve egy 10-15 km mély védőálláson.

Harcban a közös ellenféllel

Az 1942-es német támadás stratégiai célja a bukai olajvidék és a Kaukázus elfoglalása volt. A 2. hadsereg magasabb egysége a Weich tábornok által vezetett „B" hadseregcsoport június 28-án indította meg rohamát kurszk térségében a keményen küzdő Vörös Hadsereg ellen. A harcokban magyar részről az első lépcsőben beérkező III. hadtest vett részt. A támadási sávjába eső Tyim város elfoglalása ugyan érzékeny veszteségekkel járt, de a győzelem megerősítette a honvédek önbizalmát.

Tyimtől, Sztarij Oszkoltól északra eső területeken át vezetett az út a Donig, melyet az élek július 6-án értek el. A második és harmadik szállítási lépcsőben érkező IV.és VII. hadtest katonái 800-1000 km-es gyalogmenet után harc nélkül zárkóztak fel a korábban kiérkezett Don menti magyar erőkhöz. A felvonulási területet már előzőleg megszállta a Kaukázus és Sztalingrád felé előretörő „A" német hadseregcsoport.

A 2. magyar hadseregnek egy Ustyétől Pavlovszkig 230 km hosszan tartó védelmi vonalat kellet kiépíteni és megtartani. Mivel a német és a vele szövetséges olasz és román erők a Donon való átkelés helyett a Hitler által kidolgozott haditervnek megfelelően dél felé kanyarodtak, a visszavonuló Vörös Hadsereg lehetőséget kapott Don menti védelme megszilárdítására, az urivi, korotojaki és a scsucsjei hídfő kiépítésére.

A 2. hadsereg nyári doni ütközetei e hídfők felszámolására irányultak. A július 18-án kezdődő és szeptember közepéig tartó, váltakozóan szerencsés és sok áldozatot követelő csatározások azonban csak részleges eredményt hoztak.

Paulus vezérezredes 6. hadserege és Hoth vezérezredes 4. páncéloshadserege augusztus 23-án elérte Sztálingrádot.

1942. november 19-én a szovjet csapatok áttörték a Sztálingrádban helységharcba bonyolódott 3., másnap a délre álló román 4. hadsereget. 23-én katlanba zárták a német 6. hadsereget és a 4. páncéloshadsereg részeit. A szovjet támadás december 17-én elérte az olasz 8. hadsereg sávját, emelyhez északnyugatról a magyar 2. hadsereg csatlakozott.

A "B" Hadseregcsoport parancsnoksága a délkeletről északnyugatnak indított támadás- sorozat alapján felismerte, hogy a következő a magyar 2. hadsereget éri. Ez utóbbival a 2. hadsereg parancsnoksága elvesztette közvetlen parancsadási lehetőségét a legerősebb magyar seregtest felett, mint ahogy a "B" Hadseregcsoport parancsnoksága a Cramer-hadtest egésze felett. Légvonalban 700 km-es arcvonalszakaszon ugyanis csupán ez, a peremvonal mögött 50-70 km-re elhelyezkedő hadtest volt az egyetlen tartalék. Amint felállították, Hitler azonnal saját hataáskörébe vonta a Cramer-hadtest bevetését

Osztozás a közös vereségben

1943. január 12-én megindult a roham a magyar állások ellen. A főcsapás mentén mind tűzerőben, mind katonában az oroszok tíz-hússzoros főlényben voltak. A technikai túlsúly ezen fokát részben az amerikai segélyszállítmányok révén érték el.

Az Urivnál, majd két honappal később, azaz január 14-én a scsucsjei hídfőnél bekövetkezett áttörés a 2. magyar hadsereg arcvonalát felszabdalta. A honvédek, csekély kivételtől eltekintve hősiesen harcoltak, bár a páncélosok ellen vívott harc, eleve kudarcra volt ítélve. Jány Gusztáv hadseregparancsnok nemcsak irányította, hanem részt is vett a harcokban, hogy lelket öntsön a csüggedőkbe. Német felettesei parancsára a visszavonulás halogatásával azonban hozzájárult a veszteségek értelmetlen növeléséhez.

A Cramer hadtest január 16-án végre ellentámadást kezdett, de már elkésett. A IV. hadtest 13. és 10. könyűhadosztálya Osztrogozsszkba vonult vissza, s körvédőállást foglalt. 16-án a szovjet páncélos ékek elérték Rosszos városát, ezzel átkarolták a Don mentén kitartó olasz Alpini hadtest három gyaloghadosztályát és tőlük északra a magyar VII. hadtest 23. és 19. könnyűhadosztályát. A Cramer-hadtest sikertelen bevetése után január 24-én a 2. hadsereg kivált az arcvonalból. A vert sereg roncsai súlyos utóvédharcokat folytatva vonultak vissza Kurszk térségébe, majd üldözőiktől végleg elszakadva, átkeltek a Dnyeperen. A visszavonulás során sikerült megakadályozni, hogy a Vörös Hadsereg nagyobb katlancsatába kényszerítse a doni arcvonalat védő erőket. Március 5-én a 2. hadsereg újjászervezési körleteként a Dnyepertől nyugatra levő Korosztney és Ovrucs környékét jelölték ki.

7._abra

Egyedül a hómezőkön

A visszavonulókat a szovjet csapatok folyamatosan támadták. A visszavonulás útját minden csapattöredék parancsnokának körültekintően kellet megterveznie és vezetnie.

A Don folyó nyugati partjától a Belgorod-Kurszk térségéig terjedő, többnyire sík, igen alacsony dombokkal átszegdelt terepen tiszta időben akár 3-5 km is lehet a látótávolság, így a visszavonuló magyar kötelékeknek haladni csak az átlagosan 3-10 m mélységű horhosokban, patakvölgyekben lehetett. A hőmérő higanyszála január-februárban gyakran száll 20-30 fok alá, s a hótakaró vastagsága meghaladja az 1-2 métert. A honvédek sokszor nem is tudták, mi okozza nekik a nagyobb nehézséget: a visszavonulás útját élállni igyekvő szovjet csapatok kikerülése, illetve leküzdése, vagy a hóval befújt horhosok. S mindehhez nem is volt elegendő mennyiségű fehér álcázó lepel - sőt még téli ruházat és felszerelés sem.

Az utak, amelyeknek többsége egyébként is csak talajút volt akkoriban, a dombvonulatokon vezetett, s nem a völgyekben, horhosokban. Hótól való letisztításuk a visszavonulás egyre kaotikusabb körülményei között szóba sem jöhetett. Akik mégis megkísérelték, hogy az utakon haladjanak, hamar a gyorsan haladó szovjet páncélos kötelékek látóterébe kerültek és megsemmisültek vagy fogságba estek. A kevés, völgyben haladó utat a III. hadtest hadműveleti területén a német gépesített és gépkocsizó kötelékek foglalták le - ha éppen nem akadtak el az oda a szél által behordott mély hóban.

1942 nyarán a németek, s esténként az olaszok még megmosolyogták a Honvédség lovaskocsijait, akkori néven országos járműveit, ám az 1943 januári visszavonulás során a lovaskocsik nagyságrenddel kevesebb alkalommal akadtak el a mély hóban és a szántóföldeken, mint a német gépjárművek. Feltéve, ha a lovak túlélték a 30 fokos hideget és a 100 km-es jeges szelet - vagy az ellátás nélkül maradt honvédek az éhséget....

4._abra

Újra itthon - de mennyien....

1943. február 1-én Hitler fogadta Szombathelyi Ferenc vezérezredest, a Honvéd vezérkar főnökét, aki azzal a megbízatással érkezett, hogy eszközölje ki a 2. hadsereg hazahozatalát és ne tegyen ígéretet több alakulat kiszállítására. Hitler azonban az újjászervezett hadsereg további frontszolgálatát követelte, sőt a német haderő leterheltségére hivatkozva a Balkánra is kért magyar megszálló kontingenst. A minisztertanács állást foglalt, hogy akár újabb megszálló erők szovjet területre történő kiküldése árán is haza kell hozni a 2. hadsereget. Szombathelyi értesítésére Keitel március 28-án válaszolt, hogy Hitler hozzájárult a hazaszállításhoz. A 2. hadsereg maradványai április 24. és május 30 között tértek haza.

A 2. hadsereg 1943. januári és februári veszteségeiről, s a meglévő összegyűjtött létszámról 1943. február közepétől kezdtek folyamatosan jelentést tenni a csapattestek parancsnokságai. Hozzávetőleg 125 ezer főre tehető a 2. hadsereg közel egyéves keleti hadszíntéri tevékenysége során megsebesült, elesett, eltűnt vagy fogságba esett honvédek száma, s ebből több mint 19 ezerre csak 1943. januárjában. A 125 ezerből mintegy 49 ezer volt a hősi halottak száma, s ugyanennyi a sebesültek száma. 27 ezren estek hadifogságba vagy tűntek el örökre a határtalan orosz mezőkön.

Források

Dr. Vajda Ferenc, A don partjáig és vissza - Emlékek és fénykepek a magyar királyi 2. hadsereg 1942-1943. évi hadműveleteiről, Puedlo Kiadó, ISBN 978 963 249 038 0

Stark Tamás, Hadak útján - A Magyar Királyi Hadsereg a második világháborúban, Corvina Kiadó, ISBN 963 13 3393 0

http://mek.niif.hu/02100/02185/html/63.html

Írta: Tăslăvan Marius Róbert

Hirdetés

További cikkek

A
A 25. órában vagyunk!

Minden családban keringenek történetek arról, mit is tett, vagy élt át egy rokon a II. világháborúban. Sokáig erről még beszélni sem volt ildomos, ám sok családban még ma is élnek azok az emberek, akik átélték a történelem egyik legnagyobb háborúját. Az ő történeteiket szeretnénk most megosztani, hogy azok is hallathassák a hangjukat, akik eddig nem tehették, vagy ma már nincsenek köztünk.

Bővebben
Látogatásaink

Az évek során igyekeztünk minél több - a világháborúhoz kapcsolódó - múzeumba, hadiparkba, haditechnikai bemutatóra és egyéb helyszínre eljutni. A gyűjteményünket olvasóink beküldött képeivel remélhetőleg tovább sikerül folyamatosan bővítenünk.

Tovább
Emlékművek

Hideg kő és/vagy fém mementói a múlt eseményeinek, a múlt embereinek és tetteiknek. Hidegek - mégis élnek. Naponta elmegyünk mellettük, mégis ritkán állunk meg, olvasunk el néhány nevet, és hajtunk fejet.

Tovább