A balkáni brit partraszállás alapvetően politikai elképzelés volt, konkrét katonai tervei nem készültek el. Ekkorra Görögországban már egy 75 000 főt számláló ellenállási mozgalom tevékenykedett, amelyet az angolok fegyvereztek föl, és amely súlyos veszteségeket okozott a németeknek. A görög ellenállási mozgalom távolról sem volt kommunista; s hiába ösztökélték a kommunisták, hogy működjék együtt a volt görög hatóságokkal, a mozgalom arra készült, hogy a németek októberi kivonulása után egy radikális köztársaságot hozzon létre. Churchill nem vette figyelembe a görög ellenállás igazi jellegét. Az ő szemében minden radikális mozgalom magától értetődően kommunista volt, és a földközi-tengeri brit uralmat fenyegette. Brit csapatokat küldött Athénba. A parancsnokuknak ezt írta: "Habozás nélkül járjon el úgy, mintha meghódított városban volna, ahol helyi lázadás tört ki." Athén azonban nem volt meghódított város. Az ellenállási mozgalom erősebb volt, mint a brit alakulatok. Angliában a közvélemény fölháborodott.
Churchillt nem lehetett eltántorítani. Karácsony napján személyesen ment el Athénba, és fölállított egy ideiglenes kormányt Damaszkinosz érsek vezetése alatt, akit magában kuncogva "intrikáló középkori főpapként" írt le. Az ellenállási mozgalom beleegyezett a leszerelésbe, bár ez nem akadályozta meg a későbbi polgárháborút. Nem lehet azt mondani, hogy a háború után Görögország a demokrácia ragyogó példája lett volna. Gyakran hallani elítélő nyilatkozatokat a kelet-európai szovjet elnyomásról. De a német példát csak Nagy-Britannia követte, csak az angolok léptek föl fegyveres erővel még a háború alatt egy népi-nemzeti mozgalom ellen.
