„Csak azért írtam alá, mert úgy gondoltam, hogy az idős gentleman kiváncsi az aláírásomra.” - Adolf Hitler

Második világháború

patreon reklamTámogass bennünket!
Anyagi eszközeink nincsenek, ezek hiányában viszont hosszabb távon leküzdhetetlen nehézségbe ütközik e bázis fennmaradása. Honlapunk nonprofit, csapatunk tagjai puszta elhivatottságból teszik, amit tesznek. Ezért kérjük: akinek fontos e felület fennmaradása, e közösség további munkája, és üzenetünk eljuttatása minél szélesebb körbe, támogasson bennünket. 

Észak-Afrika, 1940 vége - 1941 eleje

1940. június 10-én Olaszország belép a III. Birodalom Franciaország és Nagy-Britannia ellen folytatott háborújába. Ettől kezdve Angliának helyt kell állnia a Földközi-tenger partjain nyitott másik fronton is.

Mussolini türelmesen várakozva mérlegeli Olaszország hadba lépésének kockázatát. Úgy látja, a legalkalmasabb pillanatot választotta ahhoz, hogy biztosítsa magának a Földközi-tenger birtoklását, amire már régóta vágyakozott. Franciaország és Anglia helyzete valóban kétségbeejtőnek látszik.

divcav02

A brit erők

1940 nyarán a brit hadsereg állapota igen sok kívánnivalót hagy maga után. Szemlátomást nem elég erős ahhoz, hogy megtarthassa földközi-tengeri állásait. Az Egyiptom és Szudán védelmére szánt csapatok létszáma még az olasz hadseregét sem közelíti meg. 1939 júliusától a Közel-Keleten Sir Achibald Wavell tábornok vezeti a brit hadsereget, de mindössze ötvenezer katonával rendelkezik.

A vele szemben álló olasz sereg létszáma többszöröse az övének, de Eritreában és Abesszíniában is állomásozik még egy húszezres olasz sereg, amely kész megtámadni Szudán keleti határát, valamint Kenya északi részét. A brit csapatoknak akkora területet kell tartaniuk, amelynek méretei jelentősen meghaladják egy ilyen létszámú egység védelmi képességeit. Szudánban az Egyesült Királyság mintegy kilencezer katonája állomásozik, Egyiptomot 36 ezer brit, újzélandi és hindu katona ellenőrzi. A helyzetet súlyosbítja, hogy a két országot elválasztja egymástól a hatalmas területű Líbiai-sivatag. A britek semmiféle utánpótlásra sem számíthatnak. Nem urai a Földközi-tengernek, afrikai egységeik megsegítésére pedig csak a kontinens megkerülésével küldhetnének csapatokat. Ezt az utat teszi meg egy kisebb, hétezer katonából álló egység, amely Nagy-Britanniából 1940 májusában indul el, és csak augusztus végén ér Egyiptomba. Az észak-afrikai fronton Graziani marsall gyűjti össze a legnagyobb létszámú erőt. Úgy látszik, hogy Mussolinit semmi sem akadályozhatja meg a Földközi-tenger kézrekerítésében. A duce - a britek legnagyobb elképedésére - mégis tétovázik: Badoglio marsall a rá nehezedő nyomás ellenére sem dolgozott ki semmiféle támadó stratégiát, de még kisebb konkrét tervezetet sem, pedig minden megerőltetés nélkül elfoglalhatná a hadászatilag fontos Máltát. Mussolini ingadozását Hitler álláspontja is befolyásolja, aki a kontinensen elért sikereitől kissé megszédülve nem fogadja el Raeder javaslatait, holott a tengernagy szerint a földközi-tengeri intervenció nemcsak elszigetelhette volna a briteket gyarmataiktól, hanem még az angliai csata eredményét is befolyásolhatta volna.

Felkészülés a védelemre

Szomália, Irak és a Perzsa-öböl védelmének biztosítását már 1940 szeptemberében rábízták Wavellre, akire rendkívül nehéz és igen kényes küldetés vár. Chamberlain számára az 56 éves Wavell a gondviselés ajándékát jelenti. A "furcsa háború" idején minden idejét a balkáni és az olasz gyarmatokon működő brit hírszerzési rendszer kiépítésére fordította. A hosszú várakozási idő alatt részletesen megismerkedhetett a gondjaira bízott tereppel és alaposan felkészült a védelemre. Ebben segítségére vannak ideálisan megválasztott munkatársai: Sir Balfour Hutchinson tábornok és Richard O'Connor tábornok. Nekik köszönheti, hogy a támadás megindulásának pillanatába mind a terep, mind a sivatagi harc technikájának ismeretében fölényben van Graziani fölött.

Szemtől szemben

O'Connor tábornok, a dél-palesztinai brit erők parancsnoka három nappal az olasz hadbalépés előtt kapta meg a Western Desert Force irányítására szóló kinevezést. Ezt az alakulatot a Egyiptomot Líbia olasz részétől elválasztó határtól 200 kilométerre keletre fekvő Marsa-Matruh támaszponton hozták létre. Megalkotója, Percy Hobart tábornok nagy figyelmet fordított arra, hogy sivatagi harcra alkalmas hadsereget toborozzon és képezzen ki. Természetes tehát, hogy első rohamaik során mintegy 500 olasz foglyot ejtenek, és sok tonnányi nehéz harci eszközt is zsákmányolnak. Az alakulat szorosan együttműködik a légierővel, ennek eredményeként már az első összecsapásoknál 50 olasz repülőgépet sikerül ártalmatlanná tenniük vagy megsemmisíteniük.

tl121

Az első összecsapások és támadások igazolják Wavell stratégiájának helyességét, és felcsillantják előtte egy merészebb támadás lehetőségét is. A brit tábornokok készek modern háborút viselni teljes páncéloserejük bevetésével, a hadsereg mozgékonyságát azonban jelentősen korlátozza, hogy a csapatoknak a sivatagi távolságok miatt teljes hadfelszerelésüket magukkal kell hordozniuk. Eközben Graziani marsall, Abesszínia volt alkirálya az egyiptomi-líbiai határ mentén offenzívát készít elő. Parancsnoksága alá negyedmilliós, két részre osztott olasz haderő tartozik: a Cirenaicában állomásozó 10. valamint a tripolitániai bázissal rendelkező 5. hadsereg. E hatalmas erőhöz 9 hivatásos katonákból álló, valamint 3 "feketeinges", 2 líbiaiakból álló hadosztály, továbbá számos határőrcsoport tartozik.

A britek szövetségeseikkel együtt összesen 86 ezer katonával rendelkeznek, ennek az erőnek csaknem a fele Egyiptomban állomásozik. Fegyverzetük nem mérhető az olaszokéhoz, de eltökéltségük és harci kedvük a legnagyobb áldozatvállalásra teszi képessé őket. 1940. augusztus 15-én Churchill az éppen zajló angliai csata ellenére megígéri a Londonon átutazó Wavellnek, hogy erősítést küld Afrikába. Be is tartja a szavát.

Az első lövések

Az első olasz támadásra csak egy hónappal később kerül sor, és ez - összehasonlítva az olasz vezetés által kitűzött célokkal, az olasz haderővel, valamint Mussolini nyomásával - rendkívül bátortalannak bizonyul. Graziani serege 100 kilométerre hatol be Líbiába, és Sidi Barraninál megáll. Ugyanekkor az O'Connor vezette brit egységek visszavonulnak Marsa-Matruh térségébe, a védelmi sáncok mögötti biztonságba. Az olaszok tehát elfoglalják azt a területet, amelyet a nyár elején elvesztettek, de Graziam megtorpan egy új csapásmérés előtt.

afrika4041_t

A türelmetlen Mussolininek ezt azzal magyarázza, hogy a katonák fegyverzete nem elegendő a támadásra.

Előkészületek a brit támadásra

Wavell terve rendkívül ambiciózus. Először Sidi Barranit akarja elfoglalni, s a líbiai-egyiptomi határ teljes hosszában erős brit vonalat kíván kialakítani. Csak ezután akarja bevenni a hadászatilag fontos Dzserba oázist, Bardiját és Tobrukot, amely az egész térség kulcsfontosságú objektuma. 1940. szeptember 21-én, a Churchill által megígért erősítés megérkezte után, O'Connor tábornok és Arthur Smith vezérkari főnök parancsot kap az olasz állások megtámadására, de az akciót a konfliktus más helyszínein zajló küzdelmek miatt későbbre halasztják.

Megváltó hazugság

A Royal Air Force afrikai alakulatait befolyásolják a görögországi harcok. Októberben a Blenheimek három, valamint a Gladiátorok egyik egységét Görögországba küldték az olasz Regia Aeronautica ellen. Wavell Krétára is kénytelen néhány egységet átirányítani, de erőinek fogyatkozása ellenére is nagyméretű támadás gondolatát dédelgeti, mert úgy látja, hogy leginkább így támogathatja a görög hadsereget. A Compass-hadművelet tervét tehát bemutatják Anthony Eden hadügyi államtitkárnak. Eden tájékoztatja Churchillt Wavell tervéről, amely rendkívül bonyolultnak tűnik. Az akció a teljes angol hadsereg elrettentő erejű, ötnapos támadásával kezdődne, de a további részletek kevésbé konkrétak.

afrika41_t

Wavell a teljes irányítást a maga kezében kívánja tartani, hogy az arcvonalon kialakult helyzet szerint villámgyors döntéseket hozhasson. A tábornok ezzel azt akarja megelőzni, hogy felettesei elutasítsák a vakmerő támadást. Tervét valójában csak bizalmasai - néhány tábornok - ismerték, mert ez kiterjedt az olasz csapatok megtámadására Cirenaicában, valamint egy Szudán területéről Eritrea és Abesszínia elleni támadásra is. A Churchillnek és a brit vezérkarnak bemutatott terv szerint azonban nem haladnának tovább az ötnapos Compass-hadművelet során elfoglalt területeknél. Wavell bizonyos volt abban, hogy a tervezett hadműveletről az olasz felderítés nem szerezhet tudomást. A kairói főhadiszálláson mindössze hat bizalmi ember - akik közé még a hadművelet fő kivitelezője, O'Connor tábornok és a hadosztály másik két tábornoka, O'Moore Creagh és Beresford-Peirce sem került be - ismerte a tábornok szándékait. A görög és balkáni frontra küldött egységek miatt meggyengült brit hadseregről felröppentett dezinformáció viszont az olasz kémek körében gyorsan terjedt.

A „Compass" hadművelet

A tervezett támadás céljait elfedő blöff hangulata az utolsó pillanatig tart. A végrehajtásra kijelölt egységeknek november 26-án kell a Matruh fennsíkon felvonulniuk, 1940. december 7-én a katonákat tájékoztatják, hogy részt vesznek egy támadásban. O'Connor tábornoknak 30 000 katonája van, tehát az egész 4. gyalogoshadosztály, a 7. páncéloshadosztály, valamint a három páncélozott gépkocsioszlopból és a körülbelül 1750, tábori ágyúkkal és légvédelmi ágyúkkal felszerelt katonából álló „Selby erők". Sidi Barrani kétségbeesetten védekezik.

A védelem az olasz hadsereg gyenge pontja. A helyőrségek túl távoliak ahhoz, hogy segíthessék egymást. Az angolok egyenként foglalják el őket, mielőtt még a segítség megérkezne. A britek nappal támadnak. Az időjárás, különösen az alacsonyan szálló felhők meggátolják az olasz légierő beavatkozását, s ez segíti a meglepetésszerű akciókat. A találkozási pontot a Picadilly Pointnál jelölték ki, körülbelül 80 kilométerre nyugatra a Matruh-ból Sioua-ba vezető úttól, a Maktilától délre lévő sivatagban. December 8-án éjszaka a két hadosztály szétválik. A 7. páncéloshadosztály nyugat felé indul, az olasz csapatok hátába, a 4. gyalogoshadosztálynak pedig a nibeiwai és tummari táborokat kell megtámadnia. A „Selby Erők" Maktila és Sidi Barrani felé indulnak. Ugyanebben az időben a Royal Navy néhány hajója a tenger felől támogatja az akciót. Az első lövések éjfél körül dördülnek el.

A nibeiwai tábor elleni fő támadásra reggel hétkor kerül sor. Kétórás kemény harc - és Maletti parancsnok eleste után - a tábor megadja magát. A brit veszteségek minimálisak, az olasz károk viszont óriásiak. A sok ezer hadifoglyon kívül az angolok megszerzik az olasz hadfelszerelést is. Maktilában az olaszokat egy hirtelen támadt homokvihar menti meg, amely fedezi a hadosztály menekülését, és Sidi Barrani melletti újraszervezését. A nehéz légköri viszonyok ellenére még másnap is tartanak a harcok a hindu 5. gyalogoshadosztály, a brit 16. gyalogoshadosztály, valamint a Sidi Barrani közelében gyülekező olasz csapatok között. Angol részről a legnagyobb veszteségeket a teljes "feketeinges" hadosztállyal küzdő 16. brigád szenvedi el, ami azonban nem indokolja a támadás elhalasztását, amelyre még aznap sor kerül az olaszok összeköttetésének és visszavonulási útjának elvágása után. A december 10-ről 11-re virradó éjszaka - épp, amikor a bekerített egységek megadják magukat - Wavell parancsot ad O'Connornak, hogy minden közlekedési eszközt igénybe véve küldje Szudánba a hindu 4. gyalogoshadosztályt.

12021941

A döntést megkönnyíti a Sidi Barrani ellen Beresford-Pearce tábornok által vezetett támadás sikere. Eredményeiben azonban ez terhesnek bizonyul, és nem teszi lehetővé O'Connor számára, hogy teljes mértékben kihasználja gyors győzelmét. A brit offenzíva eredménye: 38 000 hadifogoly, 237 ágyú, 73 könnyű harckocsi, és több mint 1000 egyéb jármű a zsákmány.

Olasz erőfeszítések

December 12-én este az olasz védelmi vonal összeroppan, alig néhány Tobruk környéki állást tudnak megtartani. Bergonzoli megtartja pozícióját a bardiai erődben, Mussolini személyesen parancsolja meg neki, hogy Tobrukot a lehető leghosszabb ideig védelmezze. Ugyanekkor a brit hadsereg felkészül a Tobruk előtti utolsó hadászati pont, Bardia elleni csapásra. Hogy megállítsa a britek előretörését, Berganzoli összevonja a Sollumban és Fort Capuzzóban szétvert helyőrségek maradványait, így seregének létszáma ismét meghaladja a támadókét. Parancsnoksága alá négy hadosztálynak megfelelő haderő, tehát mintegy 45 000 katona és több mint 400 ágyú tartozik.

Bardia ostromát Mackay ausztrál tábornok egységeire bízták. Ezek jól felkészült, de harci tapasztalatok nélküli csapatok, és felszerelésük is sok kívánnivalót hagy. A támadás részletes előkészítése több időt vesz igénybe, mint amennyire számítottak. Nem lehet már számítani a rajtaütés erejére, azonkívül az olasz helyőrséget 26 km hosszúságú harckocsiárokkal vették körül. 1941. január 3-án Mackay tábornok huszonnégyórás késéssel adja ki a támadási parancsot. Déltől kezdve a Warspite, Valiant és Barham csatahajók tüzében védekező olasz seregek megkezdik a fegyverletételt. Kemény küzdelem után elesik a helyőrség. Bár a Bergonzoli tábornok vezette csapatok egy része Tobruk felé elmenekül, a győzelem mértéke a britek legmerészebb álmait is meghaladja.

africa_and_the_middle_east_1941

„Bolhák az elefántok ellen" - Tobruk eleste

Mussolini nehezen emészti meg az újabb vereséget. Hitler dühös, amikor tudomást szerez szerencsétlen szövetségesének újabb nehézségeiről. Hiszen sokkal nagyobb létszámú hadserege van, mint a briteknek! Ezért az olasz propaganda a brit hadseregre vonatkozó túlzó és hamis adatok közlésével igyekszik kisebbíteni az afrikai vereség jelentőségét. Graziani „bolhák és elefántok harcáról" beszél, az olasz rádió pedig a legkomolyabb hangvétellel terjeszti, hogy az afrikai harcokban negyedmillió brit katona harcolt, akiket még ezer repülőgép is segített. Eközben a Western Desert Force, amelyből időközben "13. hadtest" lett, felkészül a hadművelet folytatására; El-Aden katonai repülőterének és Tobruknak a megtámadására. Akárcsak Cirinaicában, az olaszok most is azt a parancsot kapják, hogy mindenáron védekezve késleltessék a brit csapatok előrehaladását, hiszen csapataiknak már nincs lehetőségük a visszavonulásra. A duce serege egy hónap alatt egyébként is nyolc hadosztállyal fogyatkozott, nem számítva a megtizedelt repülőszázadokat. Grazianinak mindössze 119 harckész repülője maradt. Az olaszok úgy védik tobruki állásaikat, hogy semmiféle légi segítségre nem számíthatnak. Létszámuk szánalmas: a szétvert egységek maradványain kívül alig 25 000 katona tartozik a 6. hadosztályhoz, felszerelésük 220 ágyúra és nem egészen hetven harckocsira csökken. Ezt tetézi még a katonák között eluralkodott fatalizmus is. Január 21-én O'Connor parancsot ad Tobmk megtámadására. Az olasz védelem első vonalai könnyen összeomlanak, de a tengerparthoz szorított egységek kitartóan védekeznek. A britek előrehaladását nehezíti a partvédelmi és légvédelmi ágyúk tüze, azonban huszonnégy órás küzdelem után Tobruk elesik. A britek 400 bajtársuk halálát siratják, de győzelmük teljes. Ettől kezdve az olasz Líbiát már nem védi semmi a közeledő brit seregekkel szemben, szabad az út Derna felé. A helyőrség 1941. január 29-én esik el. Rettenetes hajsza indul a hajóik felé menekvő olaszok ellen, amely Benghazi bevételével végződik. A teljes győzelemről szóló táviratot azonnal megküldik Wavellnek.

me_110_from_zg_26_north_africa_1941

Példátlan siker

Wavell 31 000 katonájának sikere lehengerlő: egy hónap alatt felszámolták az olaszok jelenlétét Cirenaicában, szétvertek tíz hadosztályt, a 800 kilométer hosszúságban zajló offenzíva során pedig 130 000 katonát ejtettek foglyul. Angol kézre került 850 ágyú, 400 harckocsi, valamint több ezer különféle jármű. Ehhez a sikerhez képest a brit veszteség mérsékelt: 438 halott, 1249 sebesült, és csaknem száz eltűnt katona. Mussolini ezek után kénytelen elfogadni Hitler segítségét. A németek felkészülnek, hogy Észak-Afrikába küldjék a Rommel tábornok vezette Afrika-Korps speciális egységeit. A gyors brit győzelem után nehéz pillanatok következnek. Az Afrikában állomásozó angol csapatok üzemanyag-tartaléka fogytán van, nehezen alakítanak ki igazi védelmi vonalat, így kell farkasszemet nézniük a „sivatagi róka" válogatott harcosaival. A Földközi-tengeren a brit flottát német tengeralattjárók torpedózzák, a bosszúvágyó olaszok pedig ágyútüzet zúdítanak rájuk a hajóikról.

Hirdetés

További cikkek

A
A 25. órában vagyunk!

Minden családban keringenek történetek arról, mit is tett, vagy élt át egy rokon a II. világháborúban. Sokáig erről még beszélni sem volt ildomos, ám sok családban még ma is élnek azok az emberek, akik átélték a történelem egyik legnagyobb háborúját. Az ő történeteiket szeretnénk most megosztani, hogy azok is hallathassák a hangjukat, akik eddig nem tehették, vagy ma már nincsenek köztünk.

Bővebben
Látogatásaink

Az évek során igyekeztünk minél több - a világháborúhoz kapcsolódó - múzeumba, hadiparkba, haditechnikai bemutatóra és egyéb helyszínre eljutni. A gyűjteményünket olvasóink beküldött képeivel remélhetőleg tovább sikerül folyamatosan bővítenünk.

Tovább
Emlékművek

Hideg kő és/vagy fém mementói a múlt eseményeinek, a múlt embereinek és tetteiknek. Hidegek - mégis élnek. Naponta elmegyünk mellettük, mégis ritkán állunk meg, olvasunk el néhány nevet, és hajtunk fejet.

Tovább