„A történelmet a győztesek írják.” - Winston Churchill

Második világháború

patreon reklamTámogass bennünket!
Anyagi eszközeink nincsenek, ezek hiányában viszont hosszabb távon leküzdhetetlen nehézségbe ütközik e bázis fennmaradása. Honlapunk nonprofit, csapatunk tagjai puszta elhivatottságból teszik, amit tesznek. Ezért kérjük: akinek fontos e felület fennmaradása, e közösség további munkája, és üzenetünk eljuttatása minél szélesebb körbe, támogasson bennünket. 

T-34 sorozat

 
Az oroszoknak is már az első világháború alatt voltak harckocsiterveik, de ezek – amúgy oroszosan – túl nagyok, túl grandiózusak voltak. Megvalósításukra sosem került sor.
 
Mengyelejev harckocsiterve 1916-ból
 
és Lebegyenko kerekes harckocsija 1917-ből
 
A szovjet hadvezetés az intervenciós háborúban (1919) találkozott először működőképes harckocsikkal. Ezek természetesen I. világháborús típusok voltak. Egy Renault FT-17 típusú kisharckocsit zsákmányoltak is. Jobb ötlet híján ezt másolták le. Az első saját gyártású példány a „Lenin, a szabadság harcosa” nevet kapta. Ezek a „Lenin” típusú Renault-koppintások viszont nem voltak elég mozgékonyak. Minimális módosításokkal jött létre az MS-1 típus, és második változata, az MS-2. Ezeket használták is a távol-keleten, a Mandzsúriából ki-kicsapó japán csapatok ellen, és még a II. világháború elején is alkalmazták 45 mm-es löveggel, T-18 néven.
 
MS-1 (T-18)
 
Eddigre viszont a szovjetek felállították saját tervezőirodáikat is. A T-26 típust saját futóművel tervezték, a kivételes mozgékonyságú BT-sorozatot viszont amerikai licenc alapján gyártott Christie-futóművel. Közepes harckocsinak a T-28 típust szánták, nehéznek pedig a T-35-öst. E két utóbbi tank jellegzetessége a több torony és a kötényezett futómű lett . E típusok a spanyol polgárháborúban azonban leszerepeltek, annak ellenére is, hogy ellenfeleik sem voltak éppen kiforrott típusok. A harckocsik semmilyen jellemzője nem felelt meg a korszak elvárásainak, kivéve a BT-2 és BT-5 típusokat. Nyilvánvaló volt tehát, hogy a további fejlesztésnél ezekből kell kiindulni. Ugyan adtak még egy esélyt a saját tervezésű futóműnek – ebből lett a T-46 elvetett típusa – de végül a BT-7 gyártása mellett a Christie-futómű mellett tették le a garast. (Nehéz harckocsihoz ez alkalmatlan lett volna, így a T-35 leváltója a Leningrádban tervezett KV-sorozat lett.)
 
Christie-futómű szerkezete egy T-34-esen
 
Az új közepes harckocsinak tehát eldőlt, hogy Christie-futóművesnek kell lennie. 1936-ban a harkovi tervezőcsoport élére kineveztek egy fiatal, de zseniális mérnököt: Mihail Koskint. Eredetileg a BT-sorozat további korszerűsítését kapta feladatul. Koskin viszont belátta: a cserélhető kerekes-lánctalpas futómű felesleges, és harci körülmények között rendkívül nehézkes. Így kizárólag lánctalpas megoldásban gondolkodott. Mégis két vegyes futóműves prototípus született: az A-20 és az A-30.

A-20 keréken
 
Koskin csapata saját szakállára egy nehezebb prototípust is épített, tisztán lánctalpas futóművel: ezt A-32 jelzéssel illették. Ez erősebb fegyverzet beépítését tette lehetővé. Az A-20 kicsi tornya ehhez túl szűknek bizonyult, és a toronykoszorú sem tudott megbirkózi a 76,2 mm-es, L/30,5 kaliberű löveg hátrasiklásával. Ráadásul a tesztek bebizonyították, hogy az A-20 kerekes menetteljesítménye a várt szint alatt maradt. Így, bár a Vörös Hadsereg bemutatóján még az A-20 és az A-30 is felvonult – a drága és bonyolult T-50 prototípusával együtt – ekkorra egyértelművé vált, hogy az A-32 (ekkortól ismert T-32 néven is) lesz a véglegeshez legközelebbi változat. A típusjelet Koskin maga javasolta, vissza akart térni a „T” sorozathoz, amelyből a KV-sorozat eddigre már kilógott (és a nehézpáncélosok ezután már mindig ki is lógnak, hiszen a KV sorozatot az IS-sorozat váltotta, míg a nehézharckocsik kategóriája meg nem szűnt).
 
A-32 (T-32)
 
Mivel a szovjet páncéloserő nagyarányú fejlesztésére alapot adó állami rendeletet 1934-ben adták ki, ennek emlékére a véglegesített új közepes típus a T-34 megnevezést kapta. A végső finomításokba erősebb páncélzat, fegyverzet, és mindezek eredőjeképpen fejlesztett erőátvitel tartozott, bár e legutóbbi berendezéssel még sok baj lett az első szériáknál. A végső próba az volt, amikor Harkovból Moszkváig saját lánctalpon jutott el két példány, egyiküket maga Koskin vezette – aki az ekkor szerzett tüdőgyulladásba bele is halt.
 
A harckocsi felépítése hagyományos: a motortér hátul, a vezető helye az orrban kapott helyet, míg a személyzet többi tagja a toronyban tartózkodott. A berendezés spártai. A német vagy brit, illetve amerikai tankokéhoz képest kényelmetlen, de a végletekig funkcionális. Páncélzata komoly védelmet biztosított, mivel a homlokpáncél 60 fokban döntötten került kialakításra, ahogy a törzs oldalfalai és a farpáncél is döntött kivitelű. A torony hengerelt acéllemezekből készült, hegesztéssel – a későbbi szériáknál viszont már egyetlen darabból öntötték. A Pz III és Pz IV 1940-ben és 1941-ben alkalmazott lövegei ebben a páncélzatban nem tehettek kárt.
 
Az első változatokat fel lehet ismerni nagy, előre nyíló búvónyílás-fedelükről. Ezek abszolút unpraktikusak voltak: felnyitva a fél torony tető nélkül maradt, a parancsnok pedig nem látott tőle előre. Esetleg, ha kiült a harckocsi tetejére, de ezzel azt kockáztatta, hogy visszazuhan rá a nehéz páncéltető.
 
T-34/76 1941-es modell. Jól látható a célszerűtlen, egy darabból készített búvónyílásfedél.
 
A fegyverzet a háború alatt folyamatosan fejlődött. Az első standard löveg a 7,62 mm-es L-11volt. Néhány T-34-est megpróbáltak átfegyverezni 57 mm-es ZiS-4 hosszú csövű ágyúval, hogy könnyebben páncélozott célokat messzebbről küzdhessenek le. Később kifejlesztették a 76 mm-es ZiS-3 ágyút, amivel a T-34 jelentős fölénybe került a német páncélosokkal szemben. 1941 elején majdnem leálltak azonban e hatékony fegyverek gyártásával, hogy a még nagyobb ütőerejű, új 107 mm-es ágyúval helyettesítsék. A német támadás következtében azonban erre nem került sor. Ehelyett a KV-1 nehéz harckocsi F-32-es lövegét módosítva létrehozták az F-34 jelű harckocsiágyút, amely sokkal jobban bevált, mint az L-11. Ezek a lövegek bármilyen német páncélost ki tudtak lőni, a Tigris és a Párduc megjelenéséig. (Kurszknál ezért kellett közvetlen közelről tüzelniük a német tankokra.) Ez csak később, a T-34/85 megjelenésével változott meg. A másodlagos fegyverzet mindvégig változatlan maradt. Két Degtyarjev DT géppuska, az egyik a löveggel párhuzamosítva került beépítésre, a másik pedig homlokképpuskaként, gömbbefogatással.
 
T-34/76 1941-es modell
 
A legelterjedtebb változat a háború első felében a T-34/76 1941-es modell volt. Ezt váltotta az 1942-es, amely öntött tornyával tért el az 1941-es hegesztett tornyától. A sztálingrádi csata idején ez volt a standard változat. S ahogy 1941-ben a november 7-i dísszemléről a katonák és a harckocsik egyenesen a Moszkva szélén húzódó frontra vonultak, 1942-ben Sztálingrádban a gyárakból egyenesen a harcokba gördültek a T-34-esek. Sok esetben a gyártó munkások alkották a személyzetet is. Ezek a „szükségharckocsik” célzókészülékkel sem voltak felszerelve: az ágyú irányzása úgy történt, hogy a csőfuraton keresztül nézett ki a tüzér.
 
A hadügyi népbiztosság később ki akarta váltani a Christie-futóművet. Ez azonban olyan durva termeléskiesést eredményezett volna, hogy elvetették a tervet. Morozov – aki a kezdetektől Koskin helyettese volt – viszont új tornyot tervezett. A régi ugyanis túlnyúló hátsó részével „lövedékcsapdát” képezett, a beérkező lövedékeket a toronykoszorú felé térítette. Az új, hatszögletű torony ezt kiküszöbölte. Egyúttal a búvónyílásokat is átrendezték: a töltőkezelő külön búvónyílást kapott. Ezzel született meg a T-34/76 1943-as modell. E széria még a háború után is szolgált egy ideig, Kurszknál legnagyobb számban e változat fordult elő.
 
T-34/76 1943-as modell
 
A futógörgők gumival voltak peremezve. A háború közepén azonban ez a nyersanyag hiánycikk volt, emiatt sok harckocsi gumiperem nélküli, tömör fém görgökkel készült. Ez nagyfokú elhasználódást s vibrációt okozott, de más megoldás nem lévén alkalmazták a tankokat.
 
T34/76 1943-as modell, tömör fém görgőkkel
 
A megjelenő új német páncélosgeneráció a T-34/76 elavulttá válását eredményezte. (Hasonlóképpen járt a KV-1 is.) A közepes harckocsik számára a megoldást a nagyobb löveg jelentette. A 85 mm-es 1939M légvédelmi löveg alapján kifejlesztett ZiS S-53 harckocsiágyút építették be egy új toronyba, amelyet a T-43 fejlesztésekor hoztak létre. Ebben a toronyban már négyfős személyzet foglalt helyet, a vezető az ötödik tagja lett a kezelőszemélyzetnek.
 
Természetesen a T-34-re is vonatkozik, hogy a jó alvázra sokfajta jármű építhető. A legjellemzőbb ilyenek a SU-85 páncélvadász 85 mm-es löveggel, majd mikor a T-34/85 megjelent, ezt a páncélvadászban 100 mm-esre cserélték (SU-100). Rohamtarack is született az alvázon, a SU-122, de más tüzérségi járművet nem hoztak létre a T-34 bázisán. Létezett ellenben hídvető változata, és aknamentesítő (PT-34) verzió is, ezek kiválóan beváltak. Akárcsak az OT-34 lángszórós harckocsi.
 
PT-34 aknamentesítő harckocsi
 
SU-100 páncélvadász
 
A T-34 továbbra is hadrendben maradt a háború után. Különösen a T-34/85 vált ismertté. Jóformán nem volt olyan konfliktus a Földön, ahol ez a típus meg ne fordult volna egészen az 1990-es évekig, amikor is a délszláv háborúkban még mindig szóhoz jutott. Az 1956-os magyar forradalom emblematikus harckocsijává vált, mind a felkelők, mind a szovjet haderők állományában megjelent.
 
Dioráma egy magyar T-37/85-ről,1956-os festéssel, Kossuth-címerrel
 
A közel-keleti háborúkban is jelentős szerepet játszott. Igaz, sok babér nem termett a számára. (Ez azonban nem a T-34 számlájára írandó: mivel az alkalmazó arab haderők sose bírtak légifölénnyel, az izraeli légierő pusztította el a legtöbbet.) Fő előnye a gyors és olcsó előállíthatóság, a strapabírás és sokoldalúság. Sokan máig a világtörténelem legjobb harckocsijaként tartják számon a T-34-est, hiszen a harckocsitervezés dilemmáját (megfelelő egyensúly a védettség, a tűzerő és a sebesség között) első ízben ez a típus tudta a legjobban feloldani. És mi tagadás, oroszlánrésze volt a T-34-esnek a II. világháború szovjet erőfeszítéseiben, rendkívül hosszú szolgálata pedig bizonyítja, hogy kategóriájában valóban kimagasló konstrukció.
 
Technikai adatok:
 
  • Súly: 26.5 tonnes

  • Hossz: 6.68 m

  • Szélesség: 3.00 m

  • Magasság: 2.45 m

  • Személyzet 4 (5) fő

  • Páncélzat: 47 mm /60°

  • Fő fegyver: változatos, lásd a szövegben

  • Másodlagos fegyver: 2 × 7.62 mm DT géppuska

  • Motor: 12 hengeres V2 dízel

  • Sebesség: 53 km/h

 
 
Írta: dr. Bársony Atilla (Atiraptor)

Hirdetés

További cikkek

A
A 25. órában vagyunk!

Minden családban keringenek történetek arról, mit is tett, vagy élt át egy rokon a II. világháborúban. Sokáig erről még beszélni sem volt ildomos, ám sok családban még ma is élnek azok az emberek, akik átélték a történelem egyik legnagyobb háborúját. Az ő történeteiket szeretnénk most megosztani, hogy azok is hallathassák a hangjukat, akik eddig nem tehették, vagy ma már nincsenek köztünk.

Bővebben
Látogatásaink

Az évek során igyekeztünk minél több - a világháborúhoz kapcsolódó - múzeumba, hadiparkba, haditechnikai bemutatóra és egyéb helyszínre eljutni. A gyűjteményünket olvasóink beküldött képeivel remélhetőleg tovább sikerül folyamatosan bővítenünk.

Tovább
Emlékművek

Hideg kő és/vagy fém mementói a múlt eseményeinek, a múlt embereinek és tetteiknek. Hidegek - mégis élnek. Naponta elmegyünk mellettük, mégis ritkán állunk meg, olvasunk el néhány nevet, és hajtunk fejet.

Tovább