„Van ember - van probléma! Nincs ember - nincs probléma." - Joszif Sztálin

Második világháború

patreon reklamTámogass bennünket!
Anyagi eszközeink nincsenek, ezek hiányában viszont hosszabb távon leküzdhetetlen nehézségbe ütközik e bázis fennmaradása. Honlapunk nonprofit, csapatunk tagjai puszta elhivatottságból teszik, amit tesznek. Ezért kérjük: akinek fontos e felület fennmaradása, e közösség további munkája, és üzenetünk eljuttatása minél szélesebb körbe, támogasson bennünket. 

Char D1 könnyű harckocsi

 
 
Az I. világháború után a tömeggyártott Renault FT-17 könnyű harckocsikból akkora mennyiség maradt, hogy noha sok országnak adtak el belőlük, nem is keveset, még így is majd’ 3000 darab maradt a francia fegyveres erők állományában. Ráadásul míg Nagy-Britannia a háború után lényegében leszerelte páncéloserőit, Franciaország megtartotta a fegyvernemet. Ennek köszönhetően a húszas-harmincas években a francia világelsőség a páncélosok terén vitathatatlan volt.
 
Ez azonban önelégültséghez vezetett. Bár Jean Baptiste Eugéne Estienne tábornok már 1922-ben figyelmeztetett ennek a veszélyeire, nem történt semmi. A franciák azt gondolták, (mint a történelemben már többször is), hogy fölényük örök, ha semmit nem tesznek a megőrzéséért, akkor is.
 
A csapattisztek azonban tudták, hiszen tapasztalták, hogy a Renault FT tankok nem megfelelőek. Elsősorban a sebességükre volt panasz. Gyenge, mai szemmel nézve merev lánctalpaik nem is engedtek nagyobb sebességet. Ezt egy módosítással akarták megoldani. Ebből született a Renault FT Kégresse, gumival kombinált fém lánctalppal. Nagy sebességnél (17 km/h!- ez akkor nagynak számított) azonban ez hajlamos volt leesni, ami komoly következményekkel járt. Így ezeket aztán eladták Jugoszláviának és Lengyelországnak.
 
Az FT további toldozgatásával született az NC projekt, ahol már függőleges tekercsrugókat alkalmaztak. Ez a korábban elképzelhetetlen 18,5 km/h sebesség elérését tette lehetővé. Az eredményeket felhasználták a Char de Bataille projektben, amely a B1 nehéz harckocsihoz vezetett. Viszont gyorsabb könnyű harckocsikra is szükség volt. Így az NC sorozatból különült el ez a fejlődési vonal is, D jelzéssel. Az FT jellegzetes, csúcsos orra helyett széles orrot kapott a páncéltest, és a lánctalp egy ekkor tervezett könnyebb, hajlékonyabb típus lett. A tornyot külön rendelték meg a Schneider gyártól (amelynek szintén nagy múltja volt az első világháborús harckocsi-tervezésben és –gyártásban).
 
 
A prototípusok sok sebből véreztek. A kipufogó rendre túlhevítette a motort, a kormányzás nehéz volt, a hajlékony felfüggesztés pedig túl gyenge. Ennek ellenére sorozatgyártásra alkalmasnak nyilvánították a Char D típust. Igaz, a sorozatgyártásnál számos gyermekbetegséget kiküszöböltek, például a kipufogócső áthelyezésével.
 
Belgium szerette volna megvásárolni a licencet, ám titoktartásra hivatkozva a franciák ebbe nem mentek bele, noha tudták, hogy a belga kincstár nem engedheti meg magának, hogy kész harckocsikat importáljon. És ugyan a tisztek tiltakoztak, mondván, „Ha mi nem tesszük meg (a licenc eladását), a Vickers teszi meg.”; a döntéshozók nem hallgattak rájuk. A tiszteknek lett igaza, a belga hadsereg végül hazai gyártású Vickers tankokat kapott.
 
A Char D ekkor még egyetlen típust jelzett, a későbbi fejlesztések révén kapta az eredeti változat a D1 jelzést, a további fejlesztések pedig a D2 és D3 jelet viselték.
 
A D típus mindenesetre tipikus korabeli francia tank. A lejtős hátsó tetőpáncél és a keskeny páncéltest tanúskodik Renault-családfájáról. Több tornyot is terveztek hozzá, és végül a legdrágább, legnehezebb változatot fogadták el. A tank így lassú lett, és drága. A súlya is inkább közepes harckocsihoz illett, holott könnyű típust akartak. (Emiatt fejlesztette ki azután a Hotchkiss a maga H35 könnyű harckocsiját.) Mindenesetre rendszeresítették a típust, mivel 1932-ben ez volt a legmodernebb francia harckocsi. Mindazonáltal erős páncélzata miatt „Csatatanknak” (Char de Bataille) sorolták be, holott jelzése szerint megmaradt könnyű harckocsinak. A „csatatank” elsődleges célja a korabeli francia doktrína szerint a más páncélosok elleni harc volt. 47 mm-es lövege erre akkoriban még kétségtelenül alkalmassá tette volna – ha állt volna rendelkezésre elegendő páncéltörő lőszer. Az első négy évben ráadásul – gyártási gondok miatt – régi FT-tornyokat alkalmaztak, emiatt a személyzetek hamar megutálták a harckocsit. A célzókészülék nem bírta a terepen való haladásból adódó rázkódást, és az erőátviteli problémákat sem sikerült véglegesen kiküszöbölni. Ilyen körülmények között kellett a német határra vonulniuk 1936-ban, a Rajnai Krízis miatt. Igaz, némely tankok tengerészeti löveget kaptak erre az alkalomra, viszont a lőszertartók ennek a lövedékéhez nem voltak jók. Jobb löveghez meg a torony volt túl kicsi…
 
 
1937-re váltak csak elérhetővé jobb francia páncélosok, ekkor a D1 típus a gyarmatokra került, mint minden elavult francia fegyverzet. Persze 1940 májusában, ahogy gyarmati csapatokkal erősítették a francia hadsereget, a D1-esek is újra francia földre kerültek. Június 12-én a 6. Szenegáli Gépesített Gyalogos Hadosztály szembekerült a németekkel, és első támadásaikat Souain falu mellett vissza is verte. Védelemben négy német páncélost lőttek ki a D1-esek, majd ellentámadásba mentek át, ez viszont összeomlott a 37 mm-es PaK-ok tüzében. Ezután csak védekeztek, meglehetős sikerrel, azonban mikor elterjedt, hogy a németek a fekete hadifoglyokat kivégzik, az éj leple alatt a hadosztály elmenekült, ennek során minden járművét hátrahagyta. A részt vevő 43db D1-ből 25 megsemmisült, a többi német kézbe került, ahol a PzKfw 732 (f) jelzést kapták. Arról, hogy használták volna őket, nincs adat.
 
A gyarmatokon maradt D1-esek 1943-ban, a Fáklya hadművelet során csatlakoztak szövetségesekhez. Utoljára a Kasserine-hágó csatájában vettek részt, ahol egy D1 még kilőtt egy PzKfw IV-est. Ekkorra ez már csodaszámba ment… A maradék 17db D1-et végül Valentine harckocsikkal váltották fel.
 
Mára egyetlen darab sem maradt a típusból, az egyetlen fellelhető „rokon” egy NC27 Svédországban.
 
Technikai adatok:
  • Súly: 14 tonna

  • Hossz: 5.76 m

  • Szélesség: 2.16 m

  • Magasság: 2.40 m

  • Személyzet: 3 fő

  • Páncélzat: 40 mm

  • Fegyverzet: 47 mm SA34 harckocsiágyú

  • Másodlagos fegyverzet: 2x 7.5 Reibel Géppuska

  • Motor: Renault V-4; 74 LE

  • Sebesség: 18.6 km/h

Írta: dr. Bársony Atilla (Atiraptor)

Hirdetés

További cikkek

A
A 25. órában vagyunk!

Minden családban keringenek történetek arról, mit is tett, vagy élt át egy rokon a II. világháborúban. Sokáig erről még beszélni sem volt ildomos, ám sok családban még ma is élnek azok az emberek, akik átélték a történelem egyik legnagyobb háborúját. Az ő történeteiket szeretnénk most megosztani, hogy azok is hallathassák a hangjukat, akik eddig nem tehették, vagy ma már nincsenek köztünk.

Bővebben
Látogatásaink

Az évek során igyekeztünk minél több - a világháborúhoz kapcsolódó - múzeumba, hadiparkba, haditechnikai bemutatóra és egyéb helyszínre eljutni. A gyűjteményünket olvasóink beküldött képeivel remélhetőleg tovább sikerül folyamatosan bővítenünk.

Tovább
Emlékművek

Hideg kő és/vagy fém mementói a múlt eseményeinek, a múlt embereinek és tetteiknek. Hidegek - mégis élnek. Naponta elmegyünk mellettük, mégis ritkán állunk meg, olvasunk el néhány nevet, és hajtunk fejet.

Tovább