Németország 1940-es inváziója után a francia fejlesztések abbamaradtak. Legalábbis papíron. A németek nem akarták, hogy a franciák bármilyen téren is juthassanak valamire – na meg az ipart a német fegyverek gyártására állították át. Csakhogy a franciák nem nyugodtak bele a helyzetbe, és titokban továbbra is fejlesztgették fegyverzetüket. Sosem adták fel teljesen a reményt a megszállók legyőzésére, ugyanakkor a háború utáni világban ismét meghatározó ipari hatalomként akartak létezni. Így a harckocsifejlesztés sem állt le teljesen. Hogy mindezt kivitelezhessék, nagy kreativitással találták ki a fedőprojekteket. A részegységeket így mint trolibusz-alkatrészt, a „Caterpillar du Transsaharien", vagyis egy Szaharán keresztül haladó vasútvonal részeként, vagy éppen a németek Norvégiában használt lánctalpas hómarójának örvén öltött formát az új harckocsi több részlete.
A titkos fejlesztéseket az is indokolta, hogy a szakembergárdát megtartsák. Ha a tervezők más állást kerestek volna, sok gyakorlat és képzettség veszhetett volna el. Ezt a franciák nem vállalták, bízva a németek vereségében. Az idő őket igazolta.
ARL 44 az eredeti, már tervezésekor elavult toronnyal
1944-ben Párizs felszabadult. A fejlesztőmunka így napvilágra került, és immár legálisan, nagy lendülettel folyt tovább. A gyártó cégnél (Atelier de Construction de Rueil – ARL) nem akarták nagyon húzni az időt a tervezéssel, így a B1 magas lánctalp-szerkezetét megtartották. Sőt, magukat a lánctagokat is egy az egyben átvették. Még a köténylemez alatti sok apró futógörgő is megmaradt, noha ez az elrendezés már jócskán elavultnak számított. A törzs hosszú és keskeny maradt, ami szintén a korai francia páncélosok öröksége: a lövészárkok áthidalásának igényéből származik ez a forma. A páncélzat - egy nehéztankhoz képest – vékony volt, de a gyenge motor miatt ezzel meg kellett alkudni. Eredetileg egy Talbot típusú erőforrásban gondolkodtak, de a nemzeti büszkeséget később némileg feladták, és német eredetű Maybach motort kapott a formálódó harckocsi. (Mindezek ellenére a mai, „agyonelektronizált" Leclerc harkocsi (nevezik lánctalpas számítógépnek is) előtt a legnehezebb páncélzatú francia harckocsi volt az ARL 44.
Eredetileg egy magas, szögletes, vagonszerű tornyot kapott az új konstrukció, és 75 mm-es löveget. (A torony gyártásával eredetileg megbízott Schneider gyár nem tudott jobbat tervezni akkoriban.) Ez messze nem volt megfelelő még az akkori német fegyverzettel szemben sem, nemhogy a háború utáni viszonyok közepette helytálljon a tank. Így új, alacsony, és döntött lemezekből kialakított tornyot terveztek hozzá, amely formájában némileg a Királytigris hatását mutatja. A fegyvert pedig 90 mm-es lövegre cserélték.
Kiállított ARL 44 új toronnyal és 90 mm-es löveggel
Eredetileg 500 darabot terveztek gyártani, de gazdasági okok miatt ezt előbb 150-re, majd 60-ra csökkentették. Végül is nem sok harckocsi készült el. A tesztek során ugyan rosszul teljesített az ARL 44, de épp a nemzeti büszkeség miatt nem törölték a programot. Sőt, egy addig Párducokkal felszerelt alakulatot át is fegyvereztek. Nyilvánosság elé egyszer került a típus, amikor 1951. július 14-én, a Bastille-napi dísszemlén tíz ARL 44 felvonult. Többet gyakorló célpontként használtak fel, de három darab a mai napi megvan. Igaz, egyikük roncsként, eltávolított ágyúval. A típus pályafutásának a legvégét az jelentette, amikor az USA - szintén 90 mm-es löveggel felszerelt - Patton harckocsikkal látta el a francia hadsereget. Egyes források szerint Argentína vásárolt belőlük, de ez nem bizonyított.
ARL 44 Saumurben, a Musée des Blindés (páncélosmúzeum) kiállításán
Technikai adatok:
-
Tömeg: 50 tonna
-
Hossz: 10.53 m
-
Szélesség: 3.40 m
-
Magasság: 3.20 m
-
Személyzet: 5 fő
-
Páncélzat: 120 mm (4.7 in)
-
Főfegyver: 90 mm DCA45 löveg
-
Másodlagos fegyverzet: 2 × 7.5 mm MAC31 Châtellerault géppuska
-
Motor: Maybach HL 230 dízel (575 LE), vagy Talbot dízel (500 LE)
-
Sebesség: 35.75 km/h
Írta: dr. Bársony Atilla (Atiraptor)
