A nagy múltú Beretta fegyvergyár egyik legismertebb terméke az M1934, a második világháborús olasz fegyvernemek oroszlánrésze ezt a fegyvert használta. Bár nem feltétlenül foglal magába forradalmi megoldásokat, egyszerűsége, logikus felépítése és robosztussága mégis kiemelkedő a kor maroklőfegyvereihez képest. Nem csupán az olasz fegyveres erők használták, de megjárta a spanyol polgárháborút, és a világháború után is még hosszú ideig gyártásban maradt, bár karrierje az ötvenes években véget ért.
Előzmények, és második világháborús szerepe
A Beretta a legrégebbi ismert fegyvergyár, melynek jelenleg komoly részesedései vannak a nemzetközi fegyverpiacban, főleg maroklőfegyverek tekintetében. Legelső írásos említés 1526. október 3-án található, mikor a Gardone Val Trompiában működő Bartolomeo Beretta 185 darab puskacső gyártására kapott megbízást Velencétől (érdekesség, hogy a Beretta gyár jelenleg is Gardoneban található). Bartolomeo fia is később csatlakozott a céghez, és a következő generációk sikeresen fenntartották a fegyvergyár napjainkig meglévő hírnevét. A 20. század két kulcsfigurát is tartalmaz a Beretta történetében, Pietro Berettát, fegyvermestert és cégvezetőt, valamint Tullio Marengonit, Pietro tervezőjét, asszisztensét. Pietrónak köszönhető a Beretta nagyméretű terjeszkedése, ettől kezdődően nyílnak meg a fegyvergyár számára nem csak az európai, de tengerentúli piacok is, főleg az Egyesült Államok. 1903 és 1957 közötti vezetése alatt a gyár működése rendkívül gyümölcsözőnek bizonyult, ekkor jelentek meg az legsikeresebb fegyvertípusok, melyek jellegzetességei a jelenlegi modern Berettákon is feltűnnek. Az első illetve a második világégés alatt megjelent típusok legtöbbje megbízhatónak bizonyultak, így nem véletlen, hogy szolgálati berkekben is használatba kerültek. Tullio Marengoni tervező is jelentősen hozzájárult a sikerekhez, a második világháborúban használt olasz géppisztolyok is az ő nevéhez fűződnek.
M1915, Beretta első sikeres öntöltő pisztolya
Az első sikeres öntöltő pisztoly modell 1915-ben született meg, mikor az olasz hadsereg az akkoriban rendszerben lévő, bonyolult, csekély megbízhatóságú, és drága M1910 Glisenti pisztolyhoz kerestek egy háborús igényeknek megfelelőbb alternatívát. Az M1915 még lőszergondok megelőzése érdekében a Glisenti pisztolyhoz használt 9 mm Glisentit tüzelte, de később leváltotta a 7,65 mm Browning kaliberű változat, ami szerkezetileg is egyszerűbb volt a gyengébb lőszernek köszönhetően. Maga a fegyver háborús minőségű volt, minden felesleges kontúrt elhagytak rajta a tömeggyártás, illetve egyszerűség érdekében. Az első világháború végével folytatódott a fejlesztés, és számos további modellen keresztül vezetett az út a kifinomultabb M1934-ig. A 30-as években az olasz hadsereghez is eljutott a híre a zseniális Walther PP pisztoly megjelenése, de Beretta nem akarta elveszíteni a hadseregbéli érdekeltségeit, ezért létrehozta az 1934-es modellt.
Elődeihez hasonlóan, a Beretta M1934 is egyszerű, reteszeletlen, szabad tömegzáras pisztoly, lőszere a 9 mm Browning Short, aminek teljesítményéhez nem szükséges a merev reteszelés, ereje valamivel több mint fele a korában elterjedtebb 9 mm Parabellum lőszernek. Számos eltérés fedezhető fel a korábbi típusokéhoz képest. Az 1915-ös modell még zárt szánnal, és belső kakassal rendelkezett, mely arra volt hivatott, hogy a lövészárkok mocsaraiban ne tudjon elszennyeződni. Később megjelent a praktikusabb hüvelyürítő bontás a szán tetején, aminek segítségével könnyebben lehetett elhárítani az estleges akadályokat, továbbá a belső kakas helyét 1923-as típustól átvette az ugyancsak könnyebben kezelhető külső kakas. Elsütőszerkezete csak egyszeres (single-action). Az első típus még a tok hátsó részén elhelyezkedő biztosítóval rendelkezett, azonban ez is módosításra került, helyére egy 180 fokban elfordítható biztosító-szétszedőkar került. A pisztoly egyik negatívuma, hogy nincs szánakasztója, az utolsó lövés után a szánt a tárnyelv tartja hátul. Ebből két dolog is következik: egyrészt mivel a tárnyelv folyamatosan a helyretolórugó nyomása alatt áll, a lövésznek ebből a nyomásból kell jóformán kirángatnia a tárat, megnehezítve a tárcserét, továbbá a tár kivétele után a szán előremozdul, új tár betöltése után újra hátra kell húzni a szánt; másrészt, ha a lövész nem figyel oda, a tár erőszakos kivételekor az érzékeny tárnyelv deformálódhat, ami helytelen lőszeradagoláshoz, műszaki hibákhoz vezethet. Épp emiatt, és a biztosító nehezen használhatósága miatt a fegyver hordása a maga korában inkább státusszimbólum volt, semmint komoly önvédelmi eszköz, de ez nem jelentette azt, hogy a pisztoly ne lett volna megbízható. Tárja kivehető szekrénytár, melybe hét lőszer fér, a tárkioldó ún. európai jellegű, a tár alján található gomb, korában elterjedt, bár nem a legpraktikusabb műszaki megoldás, ami mára már kihalt. A tár alján rendszerint ívelt kisujjtámasz található, ami a fegyver fogását egyszerűsítette.
1935-ben rendszeresítették, és a második világháború alatt széleskörűen elterjedt, az olasz haderőn túl a németek, illetve a románok is használták. A szövetséges erő Olaszország déli megszállását követően jelentős mértékben zsákmányolt Beretta pisztolyokat. Bizonyos hozzá nem értő brit katonák a saját STEN géppisztolyukból tüzelt 9 mm Parabellum lőszert próbálták használni a fegyvereikhez, de hiába egyezik 9 mm Browning Short és a 9 mm Luger űrmérete, a jóval erősebb Luger bele se fért a Beretta tárjába. Bár próbálkozásuk valamilyen szinten logikus volt, hiszen a könnyebb lőszerutánpótlás miatt rendszeresítették a szövetséges haderők a németek által használt 9 mm Luger (Parabellum) töltényt, azonban az M1934 Beretta esetében csalódás érte a szövetséges katonákat.
Beretta M1935 – ez és nagyobb kaliberű testvére közt a különbség minimális
A rendszeresítése után többféle altípusa is megjelent, mint például próbálkoztak sorozatlövő változatokkal, változó sikerrel. Azonban 1935-ben megjelent egy kisebb kaliberű, 7,65 mm Browning változat, mely a haditengerészet, légierő és a rendőrség igényeit kívánta kielégíteni, M1935 néven (a hadsereg az M1934-es típust kapta). A két maroklőfegyver között mindössze a szán és csőfal vastagsága, tárkapacitás (7 helyett 8), valamint a szánon a felirat a különbség.
A második világháború során bizonyos tervezői hiányosságai ellenére (szánakasztó hiánya, ebből fakadó nehézkes tárcsere és kiszolgáltatottság az ellenfélnek, biztosító-szétszedőkar szokatlansága) kedvelt fegyverré vált használói körében, ugyanis a karakterisztikus nyitott szánnak köszönhetően az elakadások száma minimális volt, kevés alkatrészt tartalmazott, könnyen kezelhető, robosztus, megbízható fegyver volt, melynek használhatóságát 100 évre becsülték.
A második világháború után
Olaszország bár a vesztes oldalon állt, a Beretta M1934 és M1935 továbbra is szolgálatban maradt. 1951-ben azonban megszületett Pietro Beretta vezetősége alatti utolsó öntöltő pisztoly,a civil piacon „Brigadier-ként" is ismert M1951. Ezt az öntöltő pisztolyt – elődeihez hasonlóan – katonai használatra tervezték, a legnagyobb eltérés az ezt megelőző típusokat illetően, hogy a NATO által hivatalosan elfogadott 9 mm Lugert tüzelte, a lőszer pedig megkövetelte a reteszelt zárszerkezetet, ezzel egy hosszú időre véget vetve a szabad tömegzáras Beretta pisztolyoknak. A Beretta M1951-et még abban az évben rendszeresítették, emiatt az M1934 és M1935 katonai karrierje véget ért, de gyártásával nem álltak le. Az Egyesült Államokban előbbit Cougar, utóbbit Puma néven forgalmazták, de így is rengeteg példánnyal büszkélkedhettek a szövetséges katonák Olaszország megszállása után.
M1951 - Beretta a világégés után ezzel a pisztollyal tudott újra erőre kapni a nemzetközi fegyverpiacon
Szerkezete
Beretta M1934 részlegesen szétszerelt állapotban
A következő szerkezeti elemek találhatók a fenti képen, fentről-lefelé haladva: szán, cső, biztosító-szétszedőkar, helyretolórugó-rúd egység, tok az elsütőszerkezettel, és további működéshez szükséges elemekkel, és végül legalul a (töltött) tár.
A Beretta M1934 és elődjeinek működése eltért a más országok által használt híresebb hadipisztolyaitól, ugyanis mint például az amerikai Colt M1911 vagy a német Walther P38 csöve lövéskor egy meghatározott ideig merev kapcsolatot, reteszelést tart fenn a szánnal, hogy a lőpor által keletkezett gáznyomás megfelelő szintre csökkenjen, majd szétválva a szántól lebillen. Ezzel szemben az ún. reteszeletlen, szabad tömegzáras szerkezetű fegyverek esetében, mint amilyen a Beretta pisztolyok is, a gáznyomásoknak mindössze a helyretolórugó ereje és a szán tömege áll ellen, ez a két szerkezeti elem segíti elő, hogy a gázok által keletkezet nyomás biztonságos szintre csökkenjen, mielőtt a szán és a zár kinyílna. A cső semmilyen szerepet nem vállal a szerkezet mozgatásánál, emiatt a szabad tömegzáras fegyverek csövei rendszerint fixen bele vannak építve a tokba. Érdekesség, hogy nem így van ez a Beretta M1934 és M1935 esetében, ahol a fegyvercső bár fix ott is, de kiszerelhető, ezzel megkönnyítve a pisztolyok tisztítását. Biztosítása egy 180 fokban elfordítható karral történik, mely éles helyzetben használhatatlan, mivel működtetéséhez két kéz kell, a tartó kéz hüvelykujjával nem lehet elérni.
A szabad tömegzáras fegyverek előnye, hogy rendszerint nem túl bonyolultak, igénytelenek, melyek tömeggyártása egyszerűbb, és olcsóbb is. Kiváltképp megfelel ez a szerkezeti megoldás a sorozatlövő fegyverekhez, a legtöbb valaha gyártott géppisztoly szabad tömegzáras, és a felsorolt előnyei miatt igen ritka a kivétel. Azonban hátránya, hogy mivel a lőpor által fejlesztett gázok lelassítása a helyretolórugó erejének, valamint a szán tömegének mértékétől függ, csak egy bizonyos kaliberig engedhető meg a szabad tömegzár használata, vagy valamilyen lassító elem használata szükséges, különben a szán tömege túl nehéz, és/vagy a helyretolórugó ereje használhatatlanul erős lesz. A 9 mm Browning Short lőszer a felső határát képezi a reteszeletlen tömegzáras maroklőfegyverekben használt kalibereknek. Továbbá hátrányt jelent az is, hogy mivel nem lehet túl erős a tüzelt lőszer, emiatt az ilyen szerkezettel ellátott pisztolyok szolgálati célra alkalmatlan lőszerekkel kénytelen hogy működjenek, ilyen a 9 mm Browning Short és a 7,65 mm Browning is, előbbi önvédelemre a minimumot képezi, utóbbi ereje még arra sem megfelelő. A széleskörű felhasználásuknak az oka abban rejlik, hogy egyrészt ezekkel a lőszerekkel egyszerű, könnyedén kezelhető és olcsó pisztolyokat lehetett előállítani, továbbá (főleg az említett két lőszer) jelentős számban volt jelen Európában a különféle zsebpisztolyoknak köszönhetően.
A Beretta M1934 gyártása 1991-ben fejeződött be, körülbelül 1'080'000 példány készült el, az M1935 gyártása 1967-ben fejeződött be, nagyjából 525'000-es végleges példányszámmal.
Technikai adatok:
-
Kaliber: 9 mm Browning Short
-
Teljes hossz: 152 mm
-
Csőhossz: 95 mm
-
Üres tömeg: 0,7 kg
-
Huzagok száma: 4db, jobbos
-
Tárkapacitás: 7 db (9 mm Browning Short), 8 db (7,65 mm Browning)
-
Torkolati sebesség: 229 m/s (9 mm Browning Short), 282 m/s (7,65 mm Browning)
Források:
- Chris McNab: A fegyverek nagykönyve
- Veress Gábor: Híres katonai pisztolyok és revolverek
- Kiss Á. Péter: A pisztoly és használata
- http://en.wikipedia.org/wiki/Beretta_M1934
- http://en.wikipedia.org/wiki/Beretta_M1935
- http://world.guns.ru/handguns/hg/it/beretta-1934-e.html
Képek forrásai:
- http://media.liveauctiongroup.net/i/7482/8788454_1.jpg?v=8CC7EC401E5E250
- http://www.rockislandauction.com/photos/51/p_standard/DJY447B-C-F1-H.jpg
- http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/f/f3/Beretta_M1935.JPG
- http://postfiles15.naver.net/20110708_286/samurai70_1310097550635TULlG_JPEG/beretta_M1951.JPG?type=w3
- http://world.guns.ru/userfiles/images/handguns/italy/hg236/1287739444.jpg
Írta: Birki Antal
