„Ennyire még soha nem álltak úgy a dolgok a történelem során, mint most." - Dwight D. Eisenhower

Második világháború

patreon reklamTámogass bennünket!
Anyagi eszközeink nincsenek, ezek hiányában viszont hosszabb távon leküzdhetetlen nehézségbe ütközik e bázis fennmaradása. Honlapunk nonprofit, csapatunk tagjai puszta elhivatottságból teszik, amit tesznek. Ezért kérjük: akinek fontos e felület fennmaradása, e közösség további munkája, és üzenetünk eljuttatása minél szélesebb körbe, támogasson bennünket. 

Ki a kicsit nem becsüli... Új-Zéland Hadtörténeti Múzeuma

Minden állam szeret a sikereivel büszkélkedni, illetve válságosabb időszakairól megemlékezni. Ez Új-Zélanddal sincs másként. Bár e tőlünk igen távol eső kis ország már csak elhelyezkedésénél fogva sem igen kerülhetett volna bele a történelem fősodrába, a Brit Birodalom révén a huszadik század jelentősebb háborús eseményeibe mégis sikerült belefolynia. Új-zélandi barangolásunk idején az aucklandi Hadtörténeti Múzeum kiállításából szemezgettünk.

A múzeum

Az aucklandi Hadtörténeti Múzeum tulajdonképpen egy egyszerű faházban jött létre 1852-ben. A szerény kezdetek (és még szerényebb hadtörténeti múlt) után, valamint az országot érintő hadi események gyakoribbá válásával a múzeumot többször átköltöztették, majd 1929-ben az első világháborús áldozatok emlékének is szentelt, új, neoklasszicista épületbe helyezték át, ahol más, történeti és természettudományi gyűjtemények is helyet kaptak.

1

Maori háborúk, második búr háború - a kezdetek

Az új-zélandi hadtörténelem feljegyzett eseményeit a 19. század elejétől számítják, amikor a britek - először fegyvereik révén, később hódítókként - tartósan megjelentek a szigeteken. A 19. század elején az északi szigeten a maori törzsek között zajló háborúkban az európai kereskedők jóvoltából egyre több tűzfegyvert használtak (ún. muskéta-háborúk 1806-45). Az egymás közötti háborúba belefáradt maorik és a gyarmatosító britek között 1840-ben megkötött Waitangi Szerződéstől számított két évtizedet a gyakorlatban is végbemenő brit hódítás (érdekesség, hogy az új-zélandi brit egységek szokásos skarlátvörös zubbonyaik helyett sötétkék uniformist viseltek az 1860-as években) és a fehér telepesek számának gyors növekedése (melynek következtében az 1880-as évekre az őslakosok kisebbségbe kerültek) jellemezte. A tárlat éppen emiatt nem is igazán tud mit kezdeni a kérdéses időszakkal. Bár a kollektív történeti lelkiismeret-furdalás (Ausztráliához hasonlóan) az 1970-es évek óta egyértelműen a kisemmizett őslakosság mellett teszi le a voksot (1987-ben az addig jó száz évig betiltott maori nyelv ismét a hivatalos nyelvek közé került), értelemszerűen mégsem lehet ugyanakkor teljesen elutasítani az ország briteknek köszönhető vitathatatlan angolszász jellegét. A kiállítás a 20. század kezdetéig azonban gyakorlatilag az őslakosok szemszögéből követi az eseményeket.

A huszadik századba lépve fordulat következik a tárlat összképét illetően. A kiállítás immáron a Brit Birodalom szolgálatában (és uniformisában) külföldre vezényelt új zélandi (a többségi brit bevándorlókból álló) egységek tevékenységét mutatja be, elsőként a dél-afrikai második búr háborús részvételt (1899-1902). Az általános társadalmi támogatásra lelő első külföldi új-zélandi szerepvállalásában 6500 lovas lövész (önkéntes) vett részt, miközben a hátországban a nők is kivették a részüket a csapatok számára való pénzgyűjtésben és kampányban (Khaki Corps). A dél-afrikai kiküldetést Új Zéland alig több mint kétszáz fős emberveszteséggel úszta meg. A sikeresnek mondható búr háborús részvétel megnövelte a "kiwik" (ahogy az új-zélandi katonákat az ország szimbólumállata alapján nevezni kezdték) önbizalmát.

Az első világháború - ANZAC, dicsőség és katasztrófa

Az első világháború 1914-es kitörése után - földrajzi távolsága és csekély, alig egymilliós lakossága ellenére - Új-Zéland rögtön felajánlotta segítségét Londonnak. A tárlat szerint 1914-18 között százezer új-zélandi katona, tengerész, pilóta és nővér (köztük 3000 őslakos is) szolgált az Új Zélandi Expedíciós Erőkban (NZEF) illetve brit vagy ausztrál egységekben.

A "kiwik" háborús részvétele egy könnyű sikerrel indult, melyet kvázi az új-zélandi hadtörténelem egyik legnagyobb sikereként aposztrofálnak: az Új-Zélandi Szamoa-Erők 1400 katonája partra szállt Német Szamoán és 1914. augusztus 29-én ellenállás nélkül elfoglalta azt. A tárlat büszke kiírása szerint ez volt az első német terület, melyet a háború során elfoglalt az antant (valójában Német Togót pár nappal korábban szállták meg a britek és a franciák).

Az ausztrál és új-zélandi erőket 1914 kora telétől Egyiptomba vezényelték, hogy ott teleljenek át és egy rövid kiképzés után továbbítsák őket a nyugati és a közel-keleti frontra. A britek 6 ausztrál gyalogsági hadosztályból és öt könnyű lovasdandárból, valamint 1-1 új-zélandi gyalogsági és lovas lövészdandárból létrehozták az Ausztrál-Új-Zélandi Hadtestet (ANZAC), melyet elsőként 1915 tavaszán, Gallipolinál vetettek be az Oszmán Birodalom ellen. A kilenc hónapos, britek vezette akció totális kudarccal végződött: a múzeum adatai szerint a hadjáratban részt vevő 8556 új zélandi katonából 2721 elesett, 4752 megsebesült - ezáltal az új-zélandiak legnagyobb történelmi tragédiájukként tartják számon. Ausztráliában hasonló mély sebet ejtett Gallipoli, ezért 1916 óta a gallipoli partraszállás napja, április 25. mindkét országban nemzeti emléknap (ANZAC-Day). Mindennek ellenére éppen Gallipolinak - pár tárgyi emléket leszámítva - meglehetősen kevés helyet szenteltek a tárlaton.

Az új-zélandi erők (Új-Zélandi Hadosztály) részt vettek a nyugati front harcaiban is, úgy mint a Somme (1916), vagy Passchendaele (1917) melletti összecsapásokban (itt októberben egyetlen nap alatt 850 főt vesztettek, így ez volt a "kiwik" legnagyobb egyszeri embervesztesége hadtörténetükben), vagy az 1918 tavaszi német offenzíva visszaverésében.

Az ausztrál-új-zélandi erők 1917-18 folyamán tevékeny részt vállaltak a britek palesztinai-szíriai offenzívájában. Ehhez a hadjárathoz kötődik viszont az az esemény, melyet nem mulasztanak el megemlíteni a tárlaton, és mely az ANZAC erők becsületén komoly foltot ejtett és a kollektív megbánás része: egy tiszt lovának elrablása miatt egy beduin törzs elleni büntetőexpedíción 40 embert mészároltak le az ausztrál-új zélandi katonák.

Új-Zéland az első világháborúban nem hozott létre külön légierőt (bár pár száz új-zélandi brit repülőkön szolgált), haditengerészeti tevékenysége pedig elhanyagolható volt, mindazonáltal az Új-Zélandi Expedíciós Erők derekasan kivették részüket a harcból a tőlük szó szerint fél világnyi távolságra lévő frontokon: 18 000 fős emberveszteségükkel és 41 000 főnyi sebesülttel a legnagyobb, 59%-os emberveszteségi arányt produkálták a harcoló felek közül. Az első világháború egyúttal Új-Zéland történetének legvéresebb háborújának is számít.

A második világháború

Az 1920-as és 30-as években Új-Zélandon is úrrá lett a pacifizmus. Bár 1923-ban létrehozták az önálló új zélandi légierőt, a harmincas évek végéig szinte alig érintették a fejlesztések. A haditengerészet pedig egészen 1941-ig a Brit Királyi Haditengerészet részeként működött. A britek Új-Zéland biztonságában játszott szerepe miatt azonban az új-zélandi kormány a háborúba való haladéktalan belépés mellett döntött 1939. szeptember 3-án.

Az 1,6 milliós Új-Zéland ismét jelentős háborús vállalást tett. 1939-45 között összesen 140 000 új zélandi vett részt a háborúban, kétharmaduk a Második Új-Zélandi Expedíciós Erőkben, (2NZEF) egyharmaduk új zélandi és brit haditengerészeti és légierős egységekben.

Az első új-zélandi akció az 1939. december 13-i river plate-i 82 percig tartó tengeri ütközet (lövöldözés) volt, ahol az Achilles nevű hadihajó személyében az (ugyan hivatalosan csak 1941-ben elkülönített) új-zélandi flotta átesett a tűzkeresztségen.

Az új-zélandiak 135 fővel képviseltették magukat az 1940-es angliai csatában és ez évben küldték expedíciós erőiket Egyiptomba (eredetileg a nyugati frontra, de Franciaország gyors összeomlása után végül Kairóban maradtak), ahol 1940. szeptemberében az olaszok támadást intéztek a britek ellen. A 16 000 fős 2NZEF 1941 második felében, az Afrikakorps előretörésével került az események sűrűjébe. 1942-ben Montgomery 8. hadseregének részeként mind a két el-alameini csatában súlyos veszteségeket szenvedtek, majd részt vettek a szövetségesek 1943-as nyugati előretörésében a német megadásig. Ez évben a 2NZEF egyharmadát hazaküldték, ám brit kérésre a 10 000 főnyi új zélandi haderő a Közel-keleten és Észak-Afrikában maradt.

Az új-zélandi haderő a krétai ütközetben is jelentős szerepet vállalt. A szigeten összegyűlt kb. 40 000 főnyi szövetséges (brit, ausztrál, új-zélandi, görög) haderőből 7000 fő a 2NZEF katonája volt, és nem mellesleg a parancsnoki posztot Bernard Freyberg vezérőrnagy, a 2NZEF parancsnoka töltötte be. A krétai csata mind német, mind szövetséges oldalon jelentős veszteségeket okozott, az új-zélandiak közül 650-en estek el, 1000-en megsebesültek és 2000-en kerültek német hadifogságba.

Az 1941-től kibontakozó csendes-óceáni háború Új-Zélandhoz is közel hozta a hadszínteret. 1942-ben a szingapúri vereség, majd Darwin japánok általi bombázása kézzelfogható közelségbe hozta a háborút. 1942. nyarán az USA bázisokat létesített Új-Zélandon, ez pedig a "kiwik" új hadszíntéren való részvételével ért fel. A 3. hadosztályt előbb Új-Kaledóniára, majd a Salamon-szigeteki guadalcanali harcokba küldték az új zélandi haditengerészeti erőkkel együtt.

A wellingtoni kormány 1943-ban a mediterráneumban tartózkodó második hadosztály itáliai bevetése mellett döntött. A "kiwik" kitüntették magukat Monte Cassinónál, ám a veszteségek miatt átmenetileg vissza kellett vonulniuk és az erősség bevételében már nem tudtak részt venni. A 2NZEF később Rimini-Firenze irányában a Gót vonal felszámolásában vett részt, végül 1945 áprilisában Padovát és Velencét felszabadítva egészen Triesztig nyomult előre (ahol a felszabadítás dicsőségében osztozni volt kénytelen Tito partizánjaival).

A háború végén Új-Zéland embervesztesége 12 000 főre rúgott, amellyel a Nemzetközösségben az egymillió főre jutó emberveszteséget tekintve ismét első helyen végzett.

Hidegháború: ANZUS, Korea, Malájföld, Borneó, Vietnam

A második világháború után nyilvánvalóvá vált, hogy a Csendes-óceán térségében az Egyesült Államok veszi át a britek helyét. A wellingtoni kormány támogatta az USA kommunizmus feltartóztatását célzó politikáját. Új-Zéland az ENSZ 51 alapító tagállamának egyike lett, és az ENSZ-tagság folyományaként 1950-ben csatlakozott a koreai ENSZ-haderőhöz is. Wellington (Ausztráliával egyetemben) 1951-ben aláírta az ANZUS szerződést is, mely az USA-val való biztonsági együttműködésről szólt, és újabb egyértelmű jelképe volt annak, hogy az USA vette át a britek helyét a Pacifikus térségben. A Dulles-féle paktum-politika jegyében Dien Bien Phu után létrehozott délkelet-ázsiai nyugatbarát szövetséghez, az 1954. szeptemberében aláírt Manilai Paktumhoz és a belőle kinövő SEATO-hoz Új Zéland is csatlakozott. A kormány nem szakította meg brit kapcsolatait sem: Új-Zéland és Ausztrália 1949-ben együttműködésről állapodtak meg a britekkel Malájföld kapcsán (ANZAM), hisz a délkelet-ázsiai brit pozícióknak mind Canberrában, mind Wellingtonban továbbra is jelentőséget tulajdonítottak saját biztonságuk szempontjából.

Új-Zéland 1949-től csekély haditengerészeti és légierővel vett részt a Malájföldi Szükségállapot (1948-1960) brit hadműveleteiben is. A malájföldi tapasztalatok a kormányt a hadsereg professzionalizáslására és modernizálására ösztönözték.

A koreai háborúban (1950-53) Új-Zéland csatlakozott az USA-vezette ENSZ-haderőhöz. A "kiwik" koreai háborús szerepvállalása - és vesztesége - nem volt jelentős, (4500 fő a 28. Brit Nemzetközösségi Dandár, majd az 1. Brit Nemzetközösségi Hadosztály keretében, illetve 45 fős veszteség) részvételével mindazonáltal aktívan elkötelezte magát az USA mellett. Másik fontos momentuma a háborús szerepvállalásnak az, hogy az USA-ban megnövekvő gyapjúigény soha nem látott jelentős megrendelésekhez és pénzhez juttatta az új zélandi birkatenyésztőket.

A Malajzia függetlenné válása után 1963-ra feszültté váló maláj-indonéziai viszony újabb új-zélandi szerepvállalást eredményezett Délkelet-Ázsiában. A Sukarno-vezette indonéziai kormány országa függetlenségét és területi integritását féltve elvitatta Észak-Borneó Malajziához (és vele együtt a nyugati szövetségi körhöz) való csatlakozását és gerillaháborús taktikával próbálta meg aláaknázni a maláj fennhatóság kiterjesztését (Konfrontasi). A még mindig a térségben tartózkodó britek ausztrál és új-zélandi segítséget kértek. Utóbbiak csak némi ellenkezés után, kisebb légierős egységek a maláj-félszigeti Johor államba küldése mellett döntöttek. A Johort érő indonéziai légideszantos támadás visszaverése volt a "kiwik" egyetlen (sikeres) harci részvétele.

Új-Zéland részt vett a vietnámi háborúban is. Noha Wellington kevés katonával (1964-72 között összesen 3500, de egyidejűleg alig több mint 500 fővel) járult hozzá az USA erőfeszítéseihez, mégis megerősítette a második világháború utáni trendet: ez volt az első háború, melyben a "kiwik" a britek nélkül vettek részt, ismét kinyilvánítva azt, hogy Új-Zéland immáron az USA-ra támaszkodik jobban biztonsági kérdésekben. Vietnam egyébként Új-Zéland leghosszabb háborúja volt, egyben a legellentmondásosabb is: a korábbi szerepvállalásokkal ellentétben nem kísérte társadalmi támogatás, sőt a 60-as évek nyugati trendjéhez hasonulva itt is számos pacifista tüntetés követelte a békét. A "kiwik" egyébként alig negyvenfős emberveszteséggel fejezték be a háborút.

Új Zéland és az ENSZ-békefenntartás

A wellingtoni kormány a hatvanas évek óta a hadsereg professzionalizásálát állította előtérbe, valamint nagy jelentőséget tulajdonított a békefenntartó missziókban való részvételnek. A "kiwik" a világ számos pontján megfordultak mint békefenntartók vagy megfigyelők, többek között: Kasmír (1956-72), Rhodesia (1979-80), Sínai-félsziget (1982-86), Bosznia (1992-2007), Szomália (1992-94), Haiti (1994-95) Kelet-Timor (1999-2003), Salamon-szigetek (2000-), Irak (2003-), Libanon (2006), Tonga (2006-).

Zárszó

Új-Zéland láthatóan megbecsüli rövid, ámbár meglehetős mozgalmas hadtörténetét, mely arányaiban más országokéhoz hasonlóan bővelkedik sikerekben, kudarcokban. Bár a brit hódítást leszámítva, földrajzi elhelyezkedésüknél fogva, a szigetek nem szembesültek a háborúk közvetlen hatásaival, azok mégis mély nyomot hagytak a lakosság emlékezetében. Mindezt a hadtörténetüket a legjelentéktelenebb megfigyelői misszióval bezárólag minden eseményt felölelő kiállítással, méltóképpen tárják a nyilvánosság elé.

2

19. század eleji maori fegyverek és európai tűzfegyverek a muskéta-háborúk idejéből

3

18. század végi és 1850-es évekbeli brit tisztizubbony, valamint 19. század eleji kovás puskák

4

Új Zélandi lovas lövész őrnagy a második búr háború idejéből - öltözete a gyarmati brit erőknél 1896-ban rendszeresített khaki színű egyenruha, fegyvere pedig egy Lee-Enfield .303-as puska

5

Német Szamoa elfoglalásakor (1914. augusztus 29.) zsákmányolt német birodalmi zászló, illetve James Blackwood Neely százados, az Aucklandi 3. ezred másodparancsnokának egyenruhája.

6

Tárgyi emlékek a gallipoli harcokból.

7

A közel-keleti fronton harcoló ANZAC lovas hadosztályának egyenruhája, a lovas lövészek jellegzetes, 1899 óta használatos kalapjával (slouch hat - ami nem azonos a 'citromfacsaró' kalappal, mely az új zélandi hadsereg másik jellegzetes fejfedője 1916 óta).

8

Új-zélandi katonák a krétai harcokban. Viseletük a Nemzetközösség erőinél általánosan használatos brit 1937-es (P-37) mintájú egyenruha (Battle Dress).

9

Masatoshi Yamaguchi japán hadnagy egyenruhája, aki Kínában és Délkelet-Ázsiában szolgált (és hagyatékából került a ruha a gyűjteménybe - unokája már új-zélandi iskolában tanult). Az megadáskor az egyenruháról leszedték a rendfokozati jelzéseket.

10

Második világháborús relikviák, melyek egyik legérdekesebb darabja a Jugoszláv Királyság trieszti Konzulátusának a város felszabadításakor zsákmányolt táblája (érdekes, hogy 1941 után is kinn hagyták az épületen)

11

A malájföldi szükségállapot idejéből származó relikviák

12

Új-zélandi ENSZ-békefenntartó az 1990-es évekből

Forrás: KatPol Blog

Hirdetés

További cikkek

A
A 25. órában vagyunk!

Minden családban keringenek történetek arról, mit is tett, vagy élt át egy rokon a II. világháborúban. Sokáig erről még beszélni sem volt ildomos, ám sok családban még ma is élnek azok az emberek, akik átélték a történelem egyik legnagyobb háborúját. Az ő történeteiket szeretnénk most megosztani, hogy azok is hallathassák a hangjukat, akik eddig nem tehették, vagy ma már nincsenek köztünk.

Bővebben
Látogatásaink

Az évek során igyekeztünk minél több - a világháborúhoz kapcsolódó - múzeumba, hadiparkba, haditechnikai bemutatóra és egyéb helyszínre eljutni. A gyűjteményünket olvasóink beküldött képeivel remélhetőleg tovább sikerül folyamatosan bővítenünk.

Tovább
Emlékművek

Hideg kő és/vagy fém mementói a múlt eseményeinek, a múlt embereinek és tetteiknek. Hidegek - mégis élnek. Naponta elmegyünk mellettük, mégis ritkán állunk meg, olvasunk el néhány nevet, és hajtunk fejet.

Tovább