„Van ember - van probléma! Nincs ember - nincs probléma." - Joszif Sztálin

Második világháború

patreon reklamTámogass bennünket!
Anyagi eszközeink nincsenek, ezek hiányában viszont hosszabb távon leküzdhetetlen nehézségbe ütközik e bázis fennmaradása. Honlapunk nonprofit, csapatunk tagjai puszta elhivatottságból teszik, amit tesznek. Ezért kérjük: akinek fontos e felület fennmaradása, e közösség további munkája, és üzenetünk eljuttatása minél szélesebb körbe, támogasson bennünket. 

Tisztelgés a nagyapám, Bognár Imre emléke előtt

Ez a megemlékezés a 2. magyar királyi honvéd hadseregről és nagyapámról, Bognár Imréről szól. Bognár Imre 1914. augusztus 26-án született a Sopron vármegyei Pásztori faluban. 1936-ban vonult be katonai szolgálatra Sopronba. Itt kezdődtek kalandos évei. Végigélte az egész második világháborút, 1939-től 1945-ig.

1940. szeptemberében részt vett az Észak-erdélyi bevonulásban is. Ezek után viszont már sokkal veszélyesebb feladatot kapott a 2. hadsereg III. hadtestének 4. (soproni) ezrede, melyben nagyapám is szolgált; az új irány: Oroszország volt.

A 2. magyar királyi honvéd hadsereg 1942. április 11-e és június 27-e között érkezett meg a keleti arcvonalra. Nagyapám, Bognár Imre, március 27-től teljesített Oroszországban szolgálatot. Július 6-án érkeztek a Don-folyó partjára a magyar honvédek, amely folyón át is keltek, és ideiglenes hídfőállásokat képeztek. Ezeket azonban már nem tudták tartani, mivel a német offenzíva kifulladt, és - egyre inkább a sztálingrádi csata megnyerésére koncentrálva - legfőbb szövetségesünk sorra vonta ki egységeit a frontról, így végül egy 208 km hosszúságú arcvonalat kellett megszállnunk. Ez eleve képtelen helyzetbe hozta a magyar hadsereget: létszáma mindössze (munkaszolgálatosokkal együtt) 205.000 fő volt. Vezetője vitéz Jány Gusztáv vezérezredes volt.

kaszrnya

A 4. ezredről kevés konkrét feljegyzés maradt fenn -és ezekből még kevesebb elérhető az egyszerű olvasók számára. Ez egyik ilyen Vécsey Béla alezredes pepita füzetében található: „ A  4.gyalogezrednek Uriv előtt nincsen kiépített állása. Már a tüzérség tüze le fogja a 4.ezredet söpörni az urivi hátról. A 4. ezrednek cérna vékonyságú vonala, tartaléka nincsen. Parancsnok harcálláspontja Boldirevkán az első vonaltól 8-9kilóméter és csak két zászlóalj véd, tehát ha a 4. ezrednél az ellenség támad, nem tudunk nekik segíteni."                                                                                    

1943. január 12-én beköszönt az orosz tél: -35 fokos hidegben kell éjszakázni. Az őröknek odafagy a kezükhöz a puska. A harckocsikban megfagy az olaj. Még a házak is hidegek. Az árokrendszerben éjszakázni nem lehet. Rettentő hideg van. A 4.ezred parancsnoka jelenti:"Az emberek félelemérzete állandósult az újonnan átvett állások miatt."

A borúlátás nem volt alaptalan: a magyar honvédséget eleve nem nagyhatalmakkal megvívandó háborúra tervezték, képezték ki és fegyverezték fel, hanem a Kárpát-medencén belüli viszonyokra. Ezek mellett még a modern fegyverek (a géppisztolyok, golyószórók, hatékony páncéltörő fegyverek és tankok) hiánya is súlyosbította a helyzetet, amelyet a túlzottan hosszú védelmi vonal „koronázott meg". Vécsey alezredes félelme nem bizonyult megalapozottlannak a későbbiek fényében, de ott, akkor, a januári szovjet offenzíva előtt még nem mindenki osztotta véleményét, és főleg nem a felső vezetés, mint azt vitéz Szabó László vezérőrnagy január 9-i megjegyzése is mutatja :"Most már bátran nézhetünk elébe minden harckocsitámadásnak. Magyar szívvel és harcias akarattal, bízva katonai erényeinkben és jól kiépített védelmi rendszereinkben várjuk az orosz támadást. Ha kedvük van, jöjjenek. Ha komolyan támadnak, akkor majd meglátják, hogy milyen erősek vagyunk."

1943. január 12-e. a szovjet támadás napja, egyben a 2. hadsereg kálváriájának súlyos kezdőpontja is. A soproni ezred létszáma azon a napon 1442 fő legénységből és 42 tisztből áltt, közöttük nagyapám, Bognár Imre, aki akkor mint tüzérségi megfigyelő őrmester teljesített frontszolgálatot. Az ezred védvonala - hasonlóan a hadsereg más részeihez- egy vonal beásott gyalogságból, (ritkán páncéltörőkkel és géppuska-fészkekkel megerősítve) valamint mögötte valamivel messzebb egy vonal tüzérségből állt.

Az említett napon az orosz támadás neheze rázúdult a IV. és III. hadtestre, így az Urivnál beásott 4. ezredre is. A támadás szinte az egész arcvonalat elsöpörte már az első napon, azonban egy kivétel mégis akadt, mint például a 4. ezred egyes részei, konkrétan nemes ófalvi Kosztka Vilmos százados I. zászlóalja, amely még másnap, január 13-án is kitartott eredeti állásaiban! Más helyen is találhatunk példát a méltán híres magyar katonai vitézségre, mint például  a szomszédos 35. ezrednél, ahol az előrehömpölygő szovjet gyalogság kivetette állásaiból az előző napon már súlyos veszteségeket szenvedett zászlóaljak megmaradt katonáit, és fejvesztett menekülésbe fognak, ám „ekkor Szalay főhadnagy, századparancsnok kiugrik fedezékéből, és „Roham! Rajta! Előre!" kiáltással megindul a támadó szovjet gyalogság felé. A megingott II. zászlóalj újra erőre kap, s rohan a főhadnagy után. Fél óra múlva, 11 óra 40 perckor a zászlóalj eléri eredeti állásait, a támadást visszavetette. Szalay főhadnagy azonban elesik, a zászlóalj elvesztette legbátrabb tisztjét."           

Ezek után, az elkövetkező napokban fejetlenség uralta a szétszaggatott magyar vonalakat, és fájdalmas, veszteségekkel terhes visszavonulásba kezd, miközben elkeseredett utóvédharcokat fojtatott az üldöző szovjet csapatokkal. Sok helyen az úgyszintén visszavonuló német csapatok is megkeserítették a magyar honvédek életét: nem engedve őket be az útba eső falvak még épen maradt házaiba estére, és sokszor kifosztották őket élelmükből, meleg ruhájukból.

csapatkp

Nagyapám összesen háromszor esett fogságba oroszországi szolgálata alatt, és mind a három alkalommal sikeresen megszökött onnan. Ezen szökéseiből kettő körülményeit ismerjük többé-kevésbé.

Az első alkalommal a frontvonaltól nem messze terelték össze a foglyokat. Ekkor egy falubélijével -látván, hogy az őrzött területen nincs víz, és azt a foglyokkal hozatják az őrök- felkaptak egy-egy vödröt, és magabiztosan sétáltak ki az őrök között. Amikor azok megállították őket, természetesen felelték, hogy csak vízért mennek. Pár nappal később szerencsésen visszatértek a magyar vonalakhoz.

A második alkalommal egy erdőben gyűjtötték össze őket, ahol nem messze tőlük lótetemek sokasága feküdt. Ezek között rejtőzött el többedmagával, és később több éjszakán át tartó óvatos előrehaladással - és nappali rejtőzködéssel - elérték ismételten a magyar vonalakat.

Oroszországban 1943. november végéig teljesített szolgálatot, utána térhetett haza pár havi pihenőre. 1944. február végén vezényelték Nagykanizsára, ahol részt vett a város körüli harcokban, és 1945. április 4-én fejezte be a katonai szolgálatát, törzsőrmesterként. Többször kitüntették.

Nagyapám életútja, és a 2. magyar hadsereg bátorsága, az én példaképem. Meg kellett birkózniuk az orosz hideggel, az ellenséges támadásokkal, de mindig kitartóan, bátran küzdöttek. Ezt a bátorságot, még máig is meg kéne őrizni. Nagy önbizalom kellet nekik, és ha nem lett volna bizony az összes magyar katona meghalt, volna. Sajnos ez már sok fiatalból hiányzik. Pedig e nélkül nem fog sikerülni semmi. Az én nagyapám többször is orosz fogságba esett, de leleményessége mindig segített a szökésben. A mai fiatalok, még ha leleményesek is mindent másra bíznak, sokat nem érdekel már semmi. Pedig ha majd nem lesz senki, aki helyettük megcsinálja, vagy esetleg kiszabadítsák őket, majd meglátják, hogy milyen fontos ez az erény. Sajnos ma már nem is akarnak küzdeni egy cél eléréséhez, pedig ez a világháborúban nélkülönözhetettlen volt.       

Nekem mindig példa marad a nagyapám élete, hite és kitartása. Nagyon sajnálom, hogy nem ismerhettem őt, mert sokkal előbb meghalt, mint én megszülettem, Mégis sokszor úgy érzem, hogy velem van és segít nekem. Én is olyan tisztességes, becsületes ember és hazaszerető magyar szeretnék lenni majd felnőtt koromban, mint az én Bognár nagyapám. Remélem soha többé nem lesz háború, nem kell ártatlanul sok-sok embernek meghalnia értelmetlenül a harcokban. Azt gondolom, hogy ha mindannyian megőrizzük az emlékeket, amiket nagyszüleink hagytak ránk, akkor közösen az egész világon megőrizhetjük a békét, és ezáltal a Földet, ,hogy egykoron a mi unokáink is emlékezhessenek ránk.

 

http://gamma21.freeweb.hu/mmagykategys.htm

Nemeskürthy István: Requiem egy hadseregért, Magvető Könyvkiadó, 1974, 35. oldal.

Nemeskürthy István: Requiem egy hadseregért, Magvető Könyvkiadó, 1974, 56. oldal.

Nemeskürthy István: Requiem egy hadseregért, Magvető Könyvkiadó, 1974, 67. oldal.

 

    Írta: Nagy István

Hirdetés

További cikkek

A
A 25. órában vagyunk!

Minden családban keringenek történetek arról, mit is tett, vagy élt át egy rokon a II. világháborúban. Sokáig erről még beszélni sem volt ildomos, ám sok családban még ma is élnek azok az emberek, akik átélték a történelem egyik legnagyobb háborúját. Az ő történeteiket szeretnénk most megosztani, hogy azok is hallathassák a hangjukat, akik eddig nem tehették, vagy ma már nincsenek köztünk.

Bővebben
Látogatásaink

Az évek során igyekeztünk minél több - a világháborúhoz kapcsolódó - múzeumba, hadiparkba, haditechnikai bemutatóra és egyéb helyszínre eljutni. A gyűjteményünket olvasóink beküldött képeivel remélhetőleg tovább sikerül folyamatosan bővítenünk.

Tovább
Emlékművek

Hideg kő és/vagy fém mementói a múlt eseményeinek, a múlt embereinek és tetteiknek. Hidegek - mégis élnek. Naponta elmegyünk mellettük, mégis ritkán állunk meg, olvasunk el néhány nevet, és hajtunk fejet.

Tovább