„Olvastam egy Sztálinról szóló könyvet, vaskézzel irányítja azt a hatalmas országot." - Adolf Hitler

Második világháború

patreon reklamTámogass bennünket!
Anyagi eszközeink nincsenek, ezek hiányában viszont hosszabb távon leküzdhetetlen nehézségbe ütközik e bázis fennmaradása. Honlapunk nonprofit, csapatunk tagjai puszta elhivatottságból teszik, amit tesznek. Ezért kérjük: akinek fontos e felület fennmaradása, e közösség további munkája, és üzenetünk eljuttatása minél szélesebb körbe, támogasson bennünket. 

Egy katona a Magyar Királyi 3. Honvéd Gyalogezredből

Előszó

Kisfiúként szívesen hallgattam nagyapám történeteit. Sokat mesélt falujáról Isztimérről, az 1700-as években a Sváb-Bajor medencéből betelepült családunkról, a nagyanyjáról, aki nem is tudott magyarul, az édesapjáról (az én dédapám), aki viszont nem beszélt németül.

De legszívesebben a gyerekkoráról beszélt. 1944-ben 13 éves volt, így egy gyermek háborús élményeit hallgattam - az udvarban álló német páncélosról, a katonák ruháikról, hadi felszerelésükről. Ezért törekedtem arra, hogy megismerjem és megszerezzem azokat a tárgyakat, amiket ő látott, és azokat is ami az övé volt. 9 éves korom óta gyűjtök magyar és német második világháborús tárgyakat.

Az ő édesapja -az én dédapám- 1923-tól 17 éves korától szolgált. 1928‑tól Székesfehérváron a Magyar Királyi 3. Gyalogezred oktatója volt.

Dédapám katona-múltjáról nem sokat tudok, nincs meg az aktája a Hadtörténelmi levéltár és irattárban. Csak néhány kép és a kitüntetései maradtak meg, ezért is tartom fontosnak, gyűjtsek olyanokat, amelyek akár a sajátja is lehetett volna.

Ruházat, felszerelés, etikett 1930-1945

Legénységi és tisztesi ruházat

Hétköznap fejfedőnek 1924M. típusú bocskai sapkát hordták, díszelgésnél és a fronton rohamsisakot (1935M.). A rohamsisak repeszek ellen védett és nem a lövedékek ellen. A ruházat állógalléros zubbony (1926M.) volt, amit később a fekvőgalléros zubbony (1939M.) váltott fel. A zubbonyt derékszíj fogta össze. Az ing tábori barna ing (1938M.) volt. A legénység nadrágja a gyalogbricsesz -gúnynevén a „sonkanadrág"- volt, amit nem igazán szerettek, mivel az alsólábszárnál lévő szűkítés elszorította a vérkeringésüket. A gyalogbricseszhez vagy hosszúszárú csizmát vettek vagy 1928M. bakancsot és 1935M. kapcát. Az egyenes szárú pantallót a tisztesek és a tisztek viselték, ehhez lakkozott félcipő járt. A téli ruházat a 1924M. hosszú téli köpennyel és kesztyűvel egészült ki, és a derékszíjat a köpenyen kívül viselték.

Felszerelés

A rohamsisakon kívül a felszereléshez tartozott a kenyérzsák, a kulacs (1935M.), az evőcsésze (1934M.), az evőeszközök, a gázálarc harang alakú gázálarctáskával (1934M.), egy tábori takaró (1939M.), amit csak külön parancsra vittek magukkal. Ezen kívül tereptarka sátorlap-esőgallér (1938M.), gyalogsági ásó (1910M.), két darab kettős bőr tölténytáska (1936M.), alumínium azonossági jegytok betétlapokkal (1936M.), borjú tölténybőrönd (1935M.) Mannlicher bajonett/szurony (1895M. /1899M. /1935M.) alkotta a felszerelést.

Terhelés nyári menetfelszereléssel

Típusok

Egyenruha

Emberen lévő felszerelés

összesen


Puskás csatár

4, 585 kg.

           20, 572 kg.

25, 175 kg.

Szakaszparancsnok

5, 435 kg.

             6, 549 kg.

11, 984 kg.

Golyószórós csatár golyószóróval

4, 585 kg.

           29, 227 kg.

33, 812 kg.

A táblázatból látszik, hogy edzettnek kellett lenniük, hogy ezt a súlyt hosszú kilométereken keresztül menetben vinni tudják.

A tisztesek, szakaszparancsnokok, altisztek kevés kivétellel német gyártású MachinePistole 40-essel (Schmeisser) géppisztollyal voltak felszerelve. A katonák többsége a Magyar gyártású Mannlichereket használtak (1895M, 1931M, 1935M, az 1943M. már német mintára készült!). Ezek nagyon rossz fegyverek voltak: télen amikor a hőmérséklet mínusz 1Co alá süllyedt, a zárdugattyú befagyott és a katonáknak úgy kellett kirúgniuk, hogy újra tudjanak tárazni, csak akkor tudtak lőni a puskával, ha előtte levették a kesztyűjüket. Mínusz 30-40 fokban ez sokszor fagyási sérüléseket okozott. A tisztek többnyire pisztollyal voltak ellátva.

01

A magyar hadsereg etikettje

A tisztek és a hasonló állásúak viselkedését a XIX. századtól a spanyol etikett alapján fogalmazták meg és nagyon szigorúan vettek. Néhány érdekesség:

Magyar katonatiszt katona kimenője ideje alatt köteles volt a hadsereg kimenő egyenruháját viselni. Nem állhatott szóba a nyílt utcán hozzá „nem illő" alakokkal. Nem szórakozhatott, étkezhetett „nem megfelelő" mulatóhelyen, étteremben. Csakis drága és társadalmi állásának megfelelő helyen. Tisztek az utcán nem cipelhettek semmilyen csomagot. Kötelesek voltak reprezentálni a társasági lakomáknál. Összejövetelekre a nagyatilla öltözetet kellett hordani, amelyet a saját költségükön csináltattak és kb. 3000 pengőbe került. Ezt sokan éveken át részletekben fizettek ki. A tisztek zubbonyai is 800 pengőbe kerültek. (A nóta szerint ekkor 200 pengő nagy összeg volt.) Az úri becsületük mindennél fontosabb volt, akár párbajjal is megvédték.

„A háború elején a katonák még szép ruhákban, hosszúszárú csizmában jelentek meg és ápolt külsővel." mesélte nagyapám, de mindez a háború alatt megváltozott.

1930-1940-között a hadsereg látta el ruhával a katonákat, de 1943-1944-től a már nem volt elegendő mennyiségű alsónemű, zubbonyok, nadrág bakancs. Ezt gyűjtőakciók segítségével próbálták pótolták. A harchoz szükséges felszerelésekből is egyre kevesebb volt. A katonák néha a német csapatoktól kaptak fegyvereket és lőszert, bár a német csapatok is ilyen problémákkal küszködtek.

„Egyes alakulatok teljesen harcképtelenek voltak azért mert, nem voltak fegyvereik csak puskák, amihez nem volt lőszer, géppisztolyunk egy darab se volt, fegyvereket később a német csapatok adtak miközben vonultunk visszafele és beléjük botlottunk. A katonáknak nem voltak rohamsisakjaik, gyalogsági ásóik csak rossz lyukas kenyérzsákjuk és sátorlapjuk volt és rossz szakadt, elhasználódott köpeny és ruházat, lábbeli. Az emberek nem tudtak pihenni mindenki fáradt volt, éhesek voltak az ellátásunk összeomlott..."

Nem véletlen, hogy a katonák fegyelme, harci morálja is csökkent, mindenki csak egyet szeretett volna, amit gyakran is hangoztattak főleg 1944-ben: „bárcsak vége lenne".

400 282
Nagyításhoz kattints a képre.
Trianon és a hadsereg

1920. június 4-én megköttetett a trianoni békeszerződés alapján Magyarországtól elcsatolták a Felvidéket, Erdélyt, a Délvidéket és Kárpátalját. A hadsereg létszámát 35 000 főben határozták meg: 1 750 tiszt, 1 313 altiszt, és 31 937 katona volt. A sorkatonaság megtiltása miatt önkéntes hadsereget szerveztek, ahol a tisztek szolgálati ideje minimum 20 év, a katonáké minimum12 év volt. Ezen haderő területeink megvédésére nem volt alkalmas. Fegyverzetünket is erősen korlátozták: 1000 főnek 1150 puskája, 15 géppuskája, 2 aknavetője, 3 lövege lehetett. A fegyverek típusát, fajtáját is előírták. Sokuk az első világháborúból maradt vissza. Repülőgépet, nehéztüzérséget, harckocsit nem tarthattunk és a vezérkari kiképzést is szigorúan megtiltották. Összes fegyverzetünk 40 250 puska, 525 géppuska, 140 aknavető, 105 löveg volt. Az ezekhez tartozó lőszermennyiséget is előírták, és csak egyetlen az állam tulajdonában lévő lőszergyár gyárthatta felügyelet mellett. A fegyvergyártás is hasonlóan történt.

Hogy Magyarország nagyobb haderőt ne tudjon titokba szervezni és gyarapítani, kirendelték a Katonai Ellenőrző Bizottságot (KEB), amely 1927. 03. 31-ig működött. Később sem szűnt meg az ellenőrzés, bár ritkult, és egy másik szervezet végezte ezt 1938-ig.

Mindezen okokból kifolyólag haderőnk nem volt erős és kiképzett. A kiképzés inkább csak elméletben, történt. Tisztek térképen gyakorolták a hadvezetést, a katonák a város szélén fekvő gyakorlótéren gyakorolhattak, de csak ritkán. A kevés lőszer miatt nem tudtak lövészgyakorlatokat tartani, így a katonák nem ismerték fegyverüket, és gyengén is kezelték. Felszerelésük gyenge minőségű, és elmaradott volt. A kevés gyakorlati feladat miatt nem alakult ki az összetartás sem, ami a jó hadsereg alapja.

Nem voltak tartalékok. Minden katonatiszt tudta, hogy fegyveres összecsapásnál pár nap alatt megsemmisül az egész haderő. A harmincas években erős fellendülés kezdődött a haderő fejlesztésében, de ez még mindig kevés volt. A magyar honvédség 1930 októberében 57 648 főt számlált. A magyar haderő hiányosságait felmérték és megállapították, hogy a katonák nem eléggé elszántak és kitartóak. A megoldást abban látták, hogy az embereket keményen kell fogni, semmilyen lazaság, önállóság nem engedhető meg. A kemény bánásmód megjelent a kiképzéseken, a testi fenyítésekben, és a sértő, megalázó hangnemben. Úgy tartották, hogy katonai fegyelem kell minden hadművelet elvégzéséhez, ezért sok időt töltöttek fegyelmezési gyakorlatokkal. Bár politikát nem oktathattak, de a politikai rendszer elvárásai szerint oktattak.

Hogy milyen volt dédapám mint kiképző? Bátor és szigorú. Mindig megkövetelte a legnagyobb fegyelmet. Minden katona szerette és elismerte. Magánéletében is nagyon szigorú volt. De minden falubelivel jóban volt és kedvelték is. Viselkedésén, magatartásán észrevehető volt a kiképzői állás. A dédnagyapám kiképzőként 80 pengő fizetést kapott, ez igen sok volt akkor.

A laktanya, és az ezredek története 1944-ig

A laktanyát 1903-ban Székesfehérvár város építtette a császári-királyi 69. gyalogezred számára. A 7 épületből álló objektumot a Budai úton az 1892. óta működő lovassági laktanya mellett létesítették 6 katasztrális hold 1290 négyszögöl területen. Az épületek értéke 1938. évi felmérés szerint 276 590 pengő volt. Az épületeket funkciójuk szerint nevezték el: a tiszti törzsépületben működött az ezred parancsnokság, a legénységet 3 épületben helyezték el, volt még ezen kívül külön őrségház, fogda, markotányos épület. Az orvosi rendelő a markotányos épületben volt. Az ezred lovainak istállója, a kocsiszín, a takarmányos pajta, a raktárak nem képviseltek kiemelt értéket, nem is tartották őket nyilván a város által létesített épületek között. Az épületet a 69. Császári és Királyi Honvéd Gyalogezred vette birtokba, majd a Magyar Királyi 3 Honvéd Gyalogezred.

Az ezred 1860-ban alakult Görz városban, az Osztrák Birodalom Tengerpart nevű tartományban. A legénységet 2 ezred állományából olasz, szlovén és osztrák származásúakból állították össze. Az ezred 3 zászlóaljból állt, melyet 1862 őszén helyeztek Fehérvárra.

A gyalogezred részt vett Bosznia-Herczegovina 1878. évi megszállásában. Az első világháborúban több fronton harcoltak: 1914-ben Szerbiában majd Galíciában. 1916-ban Erdélyből kiszorították a románokat. 1917-ben a bukovinai arcvonalon találjuk őket, majd 1918-ban Olaszországban az Isonzó folyó mentén Piave térségi küzdelmekben vettek részt.

1916-ban az ezred a német vezértábornagy, Hindenburg nevet kapta meg. Ezzel a magyar hadvezetés azt demonstrálta, hogy a magyar katonai erények a némethez hasonlóak. Az a tény, hogy erre a névre a 69-es gyalogezredet jelölték ki, mutatja, hogy az ezred hősiesen küzdött és helytállt a véres küzdelmekben. Az ezredet ezután Hindenburg-bakáknak hívták.

A 3. gyalogezred a 69. cs. kir. Paul von Hindenburg vezértábornagy nevét viselő ezred jogutóda.

A 3. gyalogezred 1938-ban a részt vett a felvidéki bevonulásban, ahol dédapám is jelen volt. Megkapta a Felvidék emlékérmet. 1940-ben a második bécsi döntéssel Magyarországhoz csatolják Észak-Erdélyt. Dédapám itteni részvételéért megkapta az Erdély emlékérmet.

A magyar 3. hadsereg 1941. március 11-étől hajtotta végre a délvidéki hadműveletet, a hadsereg része volt a Fehérvári gyalogezred, így dédapám itt is harcolt és a Délvidék emlékérem tulajdonosa lett. (Az érmekről bővebben a mellékletben.)

1941. októberében mozgósították a Fehérvári ezred első zászlóalját, és az orosz frontra ment, majd az ezred többi része1942-ben hagyta el Fehérvárt és került ki az orosz frontra. 1944. augusztus 4-10 között vonult el Husztra, ahonnan gyalogmenetben a Vereckei hágón túl védekező pozíciót foglalt el. De a túlerő miatt visszavonult Ungvár környékére, ahol az ezred súlyos veszteségeket szenvedett és megadta magát. Az ezred pótezredét a Gyergyó-szentmiklósi erdőben egy éjszaka alatt lemészárolta a szovjet-román haderő. A keleti hadszíntéren tanúsított teljesítményeiért a dédnagyapám három havi frontszolgálatért megkapta 1942-ben a tűzkereszt első osztályát. (Az érmekről bővebben a mellékletben.)

Dédapám 1942 után

A dédnagyapám miután leszerelt, a német fennhatóságú Kincsesbányán dolgozott 1942-től 1944-ig a német haderő visszavonulásáig. Az oroszok bejövetele után a falu népével együtt a pincékben kerestek menedéket. „Életünk a háború során nagymértékben megváltozott, de a szovjet megszállás után romlott meg erősen." 1945-től ismét bányában dolgozott Balinkán, és Kincsesbányán a 14 éves nagyapámmal együtt a család megélhetéséért. Helyzetük csak az 1950-es évektől kezdet javulni. 1962-ben halt meg.

 

Források és irodalomjegyzék

Székesfehérvár Város Polgármesteri Hivatal iratai

SZVL Gyalogsági laktanya építése 1888-1937

SZVL Gyalogsági laktanya bérlete 1930-1939

SZVL Katonai iratok I 1934-1943

SZVL Katonai iratok II 1943-1946

SZVL Hősök emlékünnepe

Felhasznált irodalom

Farkas Gábor (1996): A katonaság és Székesfehérvár. Fehérvári Almanach, Székesfehérvár.

Bedécs Gyula (2008): Az I világháború emlékezete. Totem kiadó, Budapest.

A második világháború krónikája. Magyar könyvklub, Budapest. 1999.

Szabó Péter; Számvéber Norbert (2002): A Keleti hadszíntér és Magyarország 1941-1943. Puedlo kiadó, Budapest.

Szabó Péter; Számvéber Norbert (2003): A Keleti hadszíntér és Magyarország 1943-1945. Puedlo kiadó, Budapest.

Illésfalvi Péter; Szabó Péter; Számvéber Norbert (2005): Erdély a hadak útján 1940-1944. Puedlo kiadó, Budapest.

Ungváry Krisztián (2005): A magyar honvédség a második világháborúban. Osiris kiadó, Budapest.

Liptai Ervin (1985): Magyarország Hadtörténete (2. kötet). Zrínyi katonai kiadó, Budapest.

Babucs Zoltán; Mauruzs Roland (2007): Ahol a hősök születnek. Puedlo kiadó, Budapest.

Kor-képek 1938-1945. Magyar Távirati Iroda, Budapest. 2005.

Személyes közlések

Böhm Károly interjú (2009)

Dr. Farkas Gábor kézirat (2009)

Vincze Lajos Karpaszmányos Őrmester (2008)

Szabó Péter hadtörténész

Írta: Böhm Martin

Hirdetés

További cikkek

A
A 25. órában vagyunk!

Minden családban keringenek történetek arról, mit is tett, vagy élt át egy rokon a II. világháborúban. Sokáig erről még beszélni sem volt ildomos, ám sok családban még ma is élnek azok az emberek, akik átélték a történelem egyik legnagyobb háborúját. Az ő történeteiket szeretnénk most megosztani, hogy azok is hallathassák a hangjukat, akik eddig nem tehették, vagy ma már nincsenek köztünk.

Bővebben
Látogatásaink

Az évek során igyekeztünk minél több - a világháborúhoz kapcsolódó - múzeumba, hadiparkba, haditechnikai bemutatóra és egyéb helyszínre eljutni. A gyűjteményünket olvasóink beküldött képeivel remélhetőleg tovább sikerül folyamatosan bővítenünk.

Tovább
Emlékművek

Hideg kő és/vagy fém mementói a múlt eseményeinek, a múlt embereinek és tetteiknek. Hidegek - mégis élnek. Naponta elmegyünk mellettük, mégis ritkán állunk meg, olvasunk el néhány nevet, és hajtunk fejet.

Tovább