„Egy német talán iszik sört, sőt; innia kell, mert ilyen Germania egy igazi fia, mióta Tacitus említi az egyedi német sört."
Heinrich Heine
A Germania-t, mint Libellus aureus (Arany füzet) tisztelték, és újrafelfedezésére a XX. században került sor. A században egyenesen hajnalnak nevezték, mely világosságot hoz a sötét, erkölcstelen korban, jótékony tündér, ami milliónyi németnek segít öntudatra ébredésre, és biblia, mert mindenki mély, hithű buzgalommal olvasta, vallotta az olvasottakat. A Nemzetiszocializmus összeomlása után Arnaldo Momigliano a világ száz legveszélyesebb könyve, közé sorolta, amit valaha is írtak. Influenza, ami több millió embert fertőzött meg. De honnan ered ez az „influenza"?
Tacitus Germania munkáját mintegy 450 éve vették elő újra, a német humanisták a XVI. században, és forgatták egészen 1945-ig, mikor a Nemzetiszocializmus elbukott. Mikor 1871-ben kikiáltották a független Német Államot, szükség volt közös múltra, kultúrára, történelemre. Az egykori Római Birodalom határaiból sokat örökölt Németország számára szükséges volt, hogy bármilyen városban, hegyi faluban, bármilyen dialektusú területen tudják, mit jelent az, hogy „Németország".
Publius Cornelius Tacitus
De mi a német történetírás? A német történészeknek fontossá vált kulturális értékeik összegyűjtése, s teljes odaadással kezdték meg munkájukat, így lettek gyakorlatilag megalapozói, patrónusai Németországnak. Azonban máshogy kezdtek ennek neki az Alpoktól északra, és attól máshonnan. Egységesítése nehéz, lehetetlen feladatnak bizonyult. Ernst Moritz Arndt jellemzi így a helyzetet: „Német ember? És te kivagy, mi vagy, és hol vagy?"
Erre ad választ ismét a Germania. Amint a szarkasztikus Heine idézet is mutatja, elég lazán, sokféleképpen megközelíthető, ki számít németnek? Mi az a jellemzés, sajátosság, viselkedés, ami összeköti az embereket? (Például még maga Tacitus sem tudja, hogy a peucinusok, venedusok, fennusok szarmata, vagy germán eredetűek e?) Értelmezhetősége ismét sok utat nyit. A Nemzetiszocialista írók azt nagyítottak fel, amit akartak, és azt hagyták el, amit nézeteik elleneztek. A Nemzetiszocializmus tehát táplálkozott a Germania-ból, ideológiájának számos pontját alátámaszthatta vele. Állítja Hans Friedrich Karl Günther, a Nemzetiszocializmus „szakértője". Persze a humanisták, amikor felfedezték a Germania értékeit, nem azokat a nézeteket tartották számon, amit később a tizenkilencedik és a huszadik század vett ki, értelmezett bele. Ők még egy Német Közösséget képzeltek el, amit később az utókor megtoldott bizonyos hagyományokkal. A következő generáció is hozzátett, módosított, majd megjelentek a rasszista elemek. Paradigmatikus jellege, a német múlt megjelenítése azonban megkérdőjelezhetetlen. Más kérdés, hogy a Nemzetiszocializmus követői, hogyan használták fel, ahogy ők fogalmaztak: „a germán forradalom... melynek célja hazatérés az egykori partra." Így lett Tacitus önkéntelenül a német „filozófusok" kormányosa.
Korai érdektelen fogadtatása
Az ókorban és a középkor kialakuló időszakában a Tacitus olvasók száma igen korlátozott volt, kevés példányt készítettek a Germania műből is. Azt mondani, hogy halott csend volt az olvasás terén, azonban túlzás lenne állítani. Maradtak összefoglalások (opus minus) és átírások (opera minora) főleg a középkorban. Leggyakoribb, legintenzívebb felhasználása a kilencedik században történt, Fuldában, valahol a közelében, Hersfeldben, talán az egyetlen megmaradt kódexben találjuk meg. Újra felfedezték a Quattrocentót, és Rudolf Fuldából ebben a részben (Translatio S. Alexandri) leírja, hogy a szászoknak miben segített a Germania. A szászokat kiragadták a pogányság sötétségéből, és Isten kegyelmébe ajánlották őket. Bár a szászok itt is éltek, és Britanniában is, de nem nevezhetőek egységesen németeknek, így nem közös az etnikai besorolásuk. A regionális törzsi csoportosulások távol állnak a huszadik századi átalakulásoktól, szerveződésektől.
A Germania újrafelfedezése, és a „német" (Germanen) felfedezése
Négy tényező különösen kedvez az ideológiának, amiket a tizenhatodik században fedeztek fel. A Római Birodalom, mely korábban számos háborút megnyert, népet győzött le, nem tudta centrálisan összefogni Gemania népeit. Ez igencsak megerősítette az emberek öntudatát. Tacitus azt írja, hogy a rómaiaknak még sosem kellett ekkora áldozatokat hoznia; a szamnisz, pun, gall, hispániai, de még a parthusok elleni háborúban sem áldoztak annyi embert, mint Germania-ban. Pedig Hannibál említése még mindig kényes téma, sőt a parthusok elleni háborúban fejét veszítő Crassus bukása sem egy embert vitt romlásba. A germánok nem egy consultól vették el egy pillantás alatt a babérkoszorút. Carbó, Cassius, Aurelius Scaurus, Servilius Caepio, Maximus Mallius nem egyedül maradt Germania zord vidékén. Carbo consulságától, Traianus császár második consulságáig kétszáztíz év telt el, és Germania nemhogy gyengül... erősödik. Egymás után öt consuli sereg veszett el, Varust és vele három legiót szakítottak el Caesartól. A humanisták szellemileg erősödtek, majd nekiláttak értékeik megmentésének, hiszen Tacitus műve létezett, ami egyre jobban erősítette őket, s elkezdték keresni értékeiket, megteremtették a nemzetté válás alapjait, magukat immáron a germánok leszármazottainak tekintették. A német erények kialakulóban voltak, megjelennek lassan a tiszta erkölcsű németek. Azonban a németek kulturális megújulása csupán az olaszok mögött mehetett végbe, így onnan hatások is érték.
Olasz hatás, provokáció és fikció
Az olasz irányítás először a bíborosok, majd a pápa útján ment végbe. Enea Silvio Piccolomini pápa (1405-1464) 1457-ben kapott egy levelet, hogy a német területeken igen nagy az elégedetlenség a Kúria politikája miatt. A németek úgy érezték csupán a pénzt sajtolják ki belőlük, akár korábban a rómaiak a barbárokból. A pápa három részes levelet írt, amelyben ellenezte a vádakat, és kifejtette, hogy a Kúria politikája rendben van, és a pápai titulusban is az arra legalkalmasabb ember ül. A második részben megemlíti, hogy a német területeken megváltozott a világ, a civilizáció állapota kérdéses, és állandó fenyegetés, zavargás éri onnan Rómát. A pogányságot megtörték, és bár a keresztény civilizáció tért hódított, még így is nehéz az átállás. A pápa utalt Tacitus munkájára, hogy a germánok „mindig barbár, vad és bestiális nép voltak (omnia ... Barbara ... ferina ac brutalia)." A pápa arról beszél, hogy a német táj mindig sivár és zord volt, kimaradtak belőle az öröm ráncai, s hatalmas ellentét van a világ más pontjaihoz lépest, a mai németek megörökölték földjeik vonását. De nem tagadja optimista a németekkel kapcsolatban, mert nagy erőt lát bennük, erről már Frankfurtban elmondta gondolatait. Az északi német területeken a humanistákban szörnyű felháborodás gyulladt, és kialakult egyfajta olasz-, és pápaellenesség. A humanisták Tacitus művéhez fordultak, hogy jobban megismerjék. A sors iróniája, hogy 1471-ben, Giannantonio Campano (1429-1477), akit később II. Pál néven iktattak be, Regensburgban felkérte a német katonai erőket, hogy vegyenek részt az Oszmánok elleni keresztes hadjáratban, s dicsérte a Germania dicső német harcosait, akik a német múlt fényes pillanataivá váltak, és példaértékűek a mai németeknek. Ebből is látszik, ki hogyan értelmezi a szöveget.
A németeknek így ott volt elődjeik példája, akik sajátosan éltek. Nézésük vad, hangjuk félelmetes. Rövid kísérletek voltak 1498 táján, az antikvitás megjelenésével a múlt szépítésére, amit az itáliaiak igyekeztek véghezvinni. „A Viterbo-i Annius" néven hamisított Germania írást Giovanni Nanni, de volt, hogy egy káld történész, Berosus bőrébe bújt.
A német ébredés és a kialakuló sztereotípiák
Ez a német humanizmus egy ideig hazafias, de később már inkább soviniszta lett. Úgy vélték, hogy az olasz írókkal vannak versenyben. Fontosnak tartották a latin nyelv ismerését, mert így tudtak csak ókori szerzőkhöz nyúlni. Heinrich Bebel (1472-1518) például ilyen szellemben kezdett a maga tudásával fordításba, hogy a latin szövegetek a többiek számára is elérhetővé tegyék. Megismertette a retorika szabályait, a főbb klasszikusokat. Jacob Wimpheling (1450-1528) és még mások is követték példáját, mint akik „hazájukat szeretik, és ha kell, védelmezik azt". Az egyik legfontosabb amatőr fordító Conrad Celtis (1459-1508), aki bíztatta a fiatalokat a latin tanulására, és bírálta az írókat, amiért keveset publikálnak így, és nem művelik a nyelvet. Germania illustrata elkészült, mely javítja a németekről alkotott külföldi képet, és kiszínesíti a megfeketedett múltat. A Germania egyfajta útikönyv lett. Az 1500-as évektől már közel 6000 példányban jelent meg, a német nyelvű országokban igen kedvelt lett. A célja egyértelmű, minél szélesebb közönséghez eljutnia. Tacitus munkájának egyik fő pillére a germán gazdaság és erkölcs, ez kedvezett a változást hirdetőknek, hiszen a humanisták fő célja a történelem feltárása. Persze akadnak, akik többet akarnak. Johannes Aventinus (1477-1534) szerint: „az őseink mások voltak". Szerinte csupán az olaszok nézik le őseiket, és állították be primitív alárendeltségbe azokat.
Egyfajta reklám kezdődött a tanult druidákról, a Bebel gyűjteményről és más német felfedezésekről. Kialakulóban voltak a német Prométheuszok, akik önfeláldozásukkal váltották valóra közösségek álmait, s amit a Náci rezsim később előszeretettel emlegetett. Hexameterbe szedték a Germania-t (Germania Generalis), ezzel is ellentmondva a sztereotípiáknak, hiszen a németek tudnak kulturálisan kifinomultak lenni. A germán lelkierő fogalommá vált, s a XX. század „tudósai" egyszerűen szólva, vastag humuszréteget találtak egy új szellemiség kialakításához, egy, az embereket összefogó gondolat ideájához. Az állóképesség, amely megmutatkozott korábban a római birodalommal szemben, sőt ahogy sokkal később fogalmaztak: a legbátrabb lengyel tisztekbe egy kis germán vér kellett volna. A németeknek kellett valami, ami mások fölé helyezi őket, így a legkézenfekvőbb a trójai vérvonal átvétele volt. A németek nem üledék nép (populi colluvies), mint a latinok, akik minden népet magukba szívtak, hanem fajilag tiszták (sine advenarum mixtura), és még mindig a tiszta trójai vér (sumus illorum sanguis), fut az ereikben, ugyanaz, mint őseikében. Egy északi-árja etimológiája: „szőke haj, ragyogó, fényes szemek, arányos végtagok" – amit később Celtis írásaiba is belemagyaráztak. Ez a Germanus. Heinrich Himmler később, ahogy ő fogalmazott: „sok mindent meg lehet bocsátani, még a nagy általánosságokat is, de a hűtlenséget nem!" A Tacitean erények, azaz amiket Tacitus leírt, bár, ha ezeket összességében nézzük, akkor találunk olyat, aminek a későbbi SS Birodalmi Führer nem örült volna. „Germania népei nem házasodtak össze, érintetlenek maradtak... egyforma testalkatúak, vöröses haj, testük megtermett, de nem bírják úgy a szomjúságot, fáradságot, a munkát... csak közelharcban kiemelkedőek, nem törekedtek arany, ezüst birtoklására... katonai rendet létesítettek. Harcban bátrak... ha a csatasor meginog, és az emberek szállingóznak, az asszonyok állítják helyre azt, állhatatos kérlelésükkel és keblük feltárásával, valamint a fenyegető fogság mutogatásával... ha nincs harc, tunyulnak, a földet a nők és az öregek művelik." Himmler kedvelte – általában – a humanistákat, s persze a Tacitean erények szerinte: „integritás, az őszinteség és az igazságosság, a hűség, egyszerűség és nagylelkűség".
Heinrich Himmler
A huszadik században jelenik meg a nácik által megfogalmazott gondolat, mely szerint Európa fölött korábban ősi germán családok gyakorolták a hatalmat, ők hoztak áldozatot a „világért". Ekkor Tacitus olvasása közben voltak, akik rájöttek, hogy ők valójában árja parasztok leszármazottai... A demográfiai robbanás miatti migráció hatására rengeteg német ment vissza származási helyére, s a történelem folyamán elveszítette akkorra már külhonná vált földjét. A nagymennyiségű népességnek így lakhely, élőhely, élettér kellett, ez a Lebensraum, amit Alfred Rosenberg fogalmazott meg. Persze voltak, akik megkérdőjelezték ennek az ésszerűségét, és problematikájuknak hangot adtak, megkérdőjelezték a németek úgy nevezetett folytonosságát. Nem mindenki húzta rá a suebusok történetére a svábok származását.
Nyelvek és Erkölcsök a XVII. században
Azt már tudjuk, hogy a humanistákat mennyire megosztotta, kire, milyen hatással volt a Germania, de hogyan hatott a barokk stílusban alkotókra? A barokk művészeit is érdekelték a Germania istenei, vallása, hősei, erkölcsei, világa. Ahogyan a humanisták, úgy a barokk alkotók is veszélyeztetve érezték magukat egy idegen hatástól, ezért a dicsőséges német múltból, a tiszta és egyszerű erkölcsöket emelték ki. Mégis új arculatát adták az ábrázolásoknak a humanistákhoz képest. A barokk művészek, Arminius és más „újjászületettek", most olasz helyett francia hatásra alkottak, drámai embereket ábrázoltak, és nem értették, hogy honfitársaik miért idegenek a stílustól. A németek felhasználták a Germania-t, a francia rövidkardos lovagokat nőies arccal ábrázolták, s ezek az élcelődések oda vezettek, hogy létrejött a karikatúra figura: Theatergermane. Viking sisakot, bőröket viselt hosszú fonott szakálla és haja, valamint nagy kardja volt. A Germania-ból leképzett alakok szatírák szereplőivé váltak. Vidám történeteket találtak ki hozzájuk. Ennek csupán a környező népekkel szembeni ellenségeskedés a kiváltója, faji nézeteket ebbe is csak később magyaráztak bele, de nem csupán a németek, hanem más nyugati országok gondolkodói is, akik a német nép kollektív bűnösségét, már több évszázadra visszamenőleg akarták megállapítani.
A barokk művészek azonban még tovább mentek. Hadat üzentek a „külföldi kapzsiságnak" (frömdgierigkeit), létrehozták az „Eredményes Társaságot" (fruchtbringende Gesellschaft - 'Fruitful Society'), mely céljának a német nyelv megtisztítását vallotta. Javították a szótárakat, és remélték ezzel az erkölcsöket is javítják. A francia szavakat próbálták redukálni, a francia nyelvet egyszerűen „az utcalány kölykének" hívták. Martin Heidegger sem volt jó véleményen a francia nyelvről, úgy tartották, hogy a német kiválasztott nyelv, mely erősebb a többinél. Kiejtésben, hangzásban kellemesebb. Johann Gottlieb Fichte és sokan mások fognak a témával foglalkozni.
Változások a XVIII. századtól: Montesquieu és Herder
Montesquieu munkássága és érdemei ismertek. Ismeri Tacitus művét – tudjuk, mert műveiben olykor hanyagul, de tőle idéz. Szerinte a németek, amikor zord körülmények között éltek az ókorban, valahol az erdőben létrehoztak egy alkotmányt, amely ellentmond a zsarnokságnak. Tacitus szerint a germánok fegyverrel tanácskoznak, magánügyeiket is azzal rendezik. Johann Gottfried Herder (1744-1803) antropológiai és földrajzi kapcsolatot vont a nép legideálisabb jellege között. Később a romantika térhódításával, a német Sturm und Drang és Klassik megjelenésével egyre jobban erősödtek a nemzeti törekvések. A kor nagy alakja Goethe, szintén nagy hatással van az emberekre.
Nacionalizmus, rasszizmus és a Völkisch mozgalom
„Mi látjuk a régi német nacionalizmust... a legmélyebb alapjait Fichte által... azután robbanásszerű felemelkedését Stein és Arndt között."
Alfred Rosenberg
A tizenkilencedik századi írók a sokat szenvedtek Németországban. Ernst Bloch szavaival élve megkezdődött a „múlt nacionalizálása". A nácik, akik a sorok között olvasnak, keresnek minden jogellenességet, és amire lehet, ráhúzzák a „fasizmus" köpenyét. Már a XIX. században létrehoztak nacionalista mozgalmakat, mindennapossá válik a rasszizmus, s a kor írásaiban is jelen van. Ezek válnak a Völkisch mozgalom részévé, amelyből később a nemzetiszocializmus táplálkozik. A "Germanomania" térhódítása stabilan növekedett. A századfordulón erősödött a nemzeti öntudat, a napóleoni háborúkból leszűrt tapasztalatokból is ez következik, írja Johann Gottlieb Fichte (1762-1814), Kant hallgatója, a romantika és a német idealizmus művelője, legalábbis a nácik szerint. Berlinben a francia megszállás alatt, 1807 decemberétől 1808 márciusáig, a porosz miniszter látogatása során gratulált Johann Wolfgang von Goethe és Ernst Moritz Arndt patriótáknak, a németekért tett szolgálataikért. Tizennégy beszédében, amit ez időben tartott a nacionalizmus egyszer sem halványodott. Ebből az eseményből is láthatjuk, hogy a múltnak számos eseménye, amely nem tartalmazott akkora hangsúlyt, mint amekkorát beléfektettek később. A nácik Fichte-je szerint két verzió lehetett. A germánok maradtak az eredeti helyen, és csupán a külsőségek hatottak rájuk, vagy a saját környezetüket kezdték önállóan fejleszteni. Derül ki a Tacitus művéből, de azt nem hiszi, hogy a németek meg tudták tartani erkölcsi tisztaságukat, hiszen az idegen nyelvek elemei láthatóan beépültek. A nacionalisták fölénye 1869-ben nyomatékosodott már... a XX. század torz képe szerint. Azonban a szkeptikusok cáflták, hogy a német ősök nem voltak olyan példaértékűek, mint azt vallják, hogy ez az egész múlt manipulálás vicc, vagy a germánok szerintük szétszóródva éltek, nem alkottak közösséget. Ernst Moritz Arndt (1769-1860) Fichte tisztelője és Friedrich Ludwig Jahn (1778-1852) a nemzetiszocialistákban látták a jövőt, még ha ők ezt nem is tudták.... A Volk ábrázolása népszerűbb lett, s a háború utáni történészek Jahnt az „első rohamosztagosnak" titulálták, mint Hitler egyik korai alapja. Munkáikból nyilvánvalóvá válnak nézetei – persze a nacionalistáknak – a Geist der Zeit (The spirit of times) és a Das deutsche Vaterland (The German fatherland)). Mindkettőjüknek Tacitus volt a fő forrása, akit "legnagyobb ember, aki valaha élt" emlegettek. Persze ők csak a germán-német eredetet tisztelték, nem azt amit a nacionalisták belefestettek.Tacitus művéből rasszista átiratot készítettek, mely a Völkisch nézeteit támasztotta alá. Tacitust szerencsésnek tartják, hogy látta őseiket, a legtisztább erkölcsűeket. Az árják emlegetése is ekkor kezdődik. Valójában indoeurópai egyik szinonimája. De honnan erednek az árják? Mikor a Thule Társaság a kutatásait folytatta, hogy megtalálják a német nép eredetére utaló nyomokat, a Germania alapján nem juthattak az árják nyomára. Feltevéseik szerint Atlantisz bukása után Tibetbe menekültek a kolostorokba. Ezért Himmler megalapította az Ősi Örökség Hivatalt (Ahnenerb), ami expedíciót indított Tibetbe. A másik értelmező Karl Haushofer szerint a Góbi sivatag területén élhetett egy civilizáció előtti nép, akik a Himalája alatti katakombákba menekültek, ahol két csoportot alkottak. Jobb kéz felé menők megalapították Agartha birodalmát, a bal oldaliak a Shambala birodalmat. Előbbi adja a dalai lámát, utóbbi a mongol fejedelmet. A mongóliai kutatócsoport eltűnt. Ludwig Schemann és a Gobineau Társaság tanai külföldön is hatást gyakoroltak. Megírták a német és zsidó nép harcát. Az első világháború után Karl Trüdinger a Tacitus munkájában a néprajzi hagyományokra, míg Eduard Norden a különböző aspektusaira és a vándormotívumokra hívja fel a figyelmet. Utóbbiak a barátságosabb hangvételűek, míg előbbiek felfoghatatlan mesének tetszenek. Az ekkori hangulatnak a Volkstum, a rasszizmus és az antiszemitizmus, valamint a Germanentum (Germanicness) volt a legfőbb jellemzője. Az élet minden terén jelentkezett. A Germania ismét felkapott lett, 1900-as években 20.000 példányban adták ki, ez volt a „germán biblia" (Germanenbibel). Nyomtatása a nácik előtt kezdődött, de akkor csupán az eredet, mítoszok és egyebek megismerése miatt. Természetesen a nácik így kaphattak az alkalmon, hiszen nagy segítséget tettek nekik, akaratuk ellenére az elődök. A Thule Társaság figyelmeztetett a szőke heroikus faj harcára, és védelmére. Harcot kell majd vívni, olyat, amit Tacitus korában vívtak a germánok a rómaiak ellen. Genetikai programban igyekeztek védeni a germánokat (Wiederhochzüchtung).
A Nemzetiszocialisták a Germania-t olvassák!
Felmerült a kérdés, hogy a hatalom később a Völkisch vagy az NSDAP mellé áll, hiszen egyiknek a másik fölött kell lennie, s bár ideológiailag egy tőről fakadnak, a vezető réteg az NSDAP tagja volt, mint a szélesebb néptömegekkel. Hermann Göring is közöttük volt a Luftwaffe későbbi marsallja. Hitler azonban csak a végén kötelezte el magát érthetően, addig is a tömeget bíztatva „hirdette" a Mein Kampf igazát. Heinrich Himmler is lázasan támogatta a Germania térnyerését, s rá fiatal korában már nagy hatást gyakorolt. Igyekezett erősebb lenni, mint Rosenberg, a párt fő ideológusa, egy ideig vetélytársa. A Reichsführer az SS katonáknak példaként állította fel a germán harcosokat, melynek hatása számos ponton megmaradt a szervezetben. 1936-ban, Nürnbergben nyilvánvalóvá vált mindenkinek a nácik elképzelése. 1933-ban megvalósult Hitler elképzelése. Az SS megerősödött (The Black Corps - Das Schwarze Korps), megindult a nemzetiszocializmus képzése (Nationalsozialistisches Bildungswesen). Létrejöttek a nürnbergi faji törvények, Himmler és Walther Darre koncepciója tetszettek a náciknak: "vér és föld" (Blut und Boden). A nacionalizált Hans Günther szerint Tacitus direkt választotta a germánokat, mert tudta, hogy erkölcsileg a többi nép fölött állnak. Szerinte, amit Tacitus ír, hogy a bűnösöket hogyan büntették, és a homoszexuálisokat a mocsárba fojtják biztosította a tiszta vérvonalakat. A náciknak ez tetszett, sőt a zsidó és nem zsidó házasságának betiltásával még jobban vérszemet kaptak. Az SS igyekezett eleget tenni vezetőjének és felvette azt a képet, amit elvártak tőle. A faji tisztaság, akarat, szabadság és a bátorság, a hűség (beleértve a bajtársiasság) és a becsület, valamint az engedelmesség jellemezte a jó katonát. A Führer köré misztikus elérhetetlenség szövődött, akár egy germán királyhoz. Az SS katonáknak vezérükre kellett megesküdniük, mindhalálig tartó szolgálattal tartoztak neki. Darre hangot adott a Lebensraum térhódításának, amiről New Nobility from Blood and Soil ( Neuadel aus Blut und Boden ) munkájában ír. A germánok a földön dolgoztak, azon éltek, nem városokban, és amikor kellett megvédték azt, háborúztak érte.
Különös, hogy egy 2000 éves szöveg mennyire meghatározza az emberek életét, milliók vállnak alárendeltjévé, s halnak bele. 1943-ban Himmler parancsot adott a Codex Aesinas megmentésére, amely a legrégebbi okirat, amin a Germania megmaradt. Az Itáliába induló „mentőakció", azonban nem járt sikerrel. Hittek abban, hogy Tuistó örökségét képviselik. Ezek a hatások, amik arra következtetnek, hogy a Germania, helyet kapott a száz legveszélyesebb iromány között. Persze a nyugati történészeket sem kell félteni, vannak olyanok, akik előszeretettel állítják be a németeket egy mitikus, bálványimádó csürhének, így a mi dolgunk az, hogy megtaláljuk a megfelelő horizontot az egészséges hazaszerető emberek, és az azt, a szélsőségig védelmező nacionalisták között.
Felhasznált irodalom:
- A. J.Woodman – The Cambridge Companion to Tacitus (BookFi.org)
- Tacitus Összes Művei (Első kötet), Európa Könyvkiadó, 1980, 45-72. old
Írta: Zeki
