„Egy ember halála tragédia. Millióké statisztika." - Joszif Sztálin

Második világháború

patreon reklamTámogass bennünket!
Anyagi eszközeink nincsenek, ezek hiányában viszont hosszabb távon leküzdhetetlen nehézségbe ütközik e bázis fennmaradása. Honlapunk nonprofit, csapatunk tagjai puszta elhivatottságból teszik, amit tesznek. Ezért kérjük: akinek fontos e felület fennmaradása, e közösség további munkája, és üzenetünk eljuttatása minél szélesebb körbe, támogasson bennünket. 

Atomdiplomácia: Hiroshima és Nagaszaki atombombázásának politikai háttere

 "Bármihez fogjunk, bármin gondolkodjunk mai politikai életünkben, senki sem számíthat semmi jóra mindaddig, amíg könyörtelen akaratunk pusztán az érdekeink után lohol, nem törődve nemhogy az isteni igazsággal, de még a józan erkölccsel sem."

Alekszandr Iszajevics Szolzsenyicin

 A cikk alapjául A második világháború története 1939-1945 című 12 kötetes könyvsorozat 11. kötetének ezen témájú fejezete szolgált. A tizenkét kötetes „ Istoria vtoroj mirovoj vojny" a legnagyobb terjedelmű munka, melyet magyar nyelven kiadtak a második világháborúról.

A mű szovjet szempontból dolgozza fel a világháborút, szerintem A. A. Grecsko főszerkesztő és csapata jó munkát végzett.

Cikkem nagy része idézet lesz ezen könyvből, néhány helyen összefoglaltam hosszabb részeket, illetve kiegészítettem képekkel. Tehát tekintsétek ezt a cikket a téma orosz szemléletű összefoglalójának. Érdekes megemlíteni, hogy a szerzők nagyrészt amerikai és angol dokumentumokra hivatkoznak.

„A szovjet fegyveres erőknek a háború befejező szakaszaiban elért sikerei, valamint a közép és délkelet- európai népek fasiszta elnyomás alóli felszabadítása nyomán megnőtt a Szovjetunió tekintélye. Ezzel párhuzamosan erősödött a nemzetközi problémák rendezésére gyakorolt befolyása is. Az események ilyen alakulása nem volt ínyére az Egyesült Államok és Anglia uralkodói köreinek, amelyek gátolni szerették volna a fasizmustól megszabadult országokban a szocializmus erőinek gyarapodását.

1Harry S. Truman

2James Francis Byrnes

Ezek az irányzatok különösen azt követően váltak szembetűnővé, miután H. Truman lett az Egyesült Államok elnöke. Az új kormányzatban a Szovjetunió iránti "kemény vonal" hívei – J. Forrestal haditengerészeti miniszter, J. Deane tábornok, az Egyesült Államok szovjetunióbeli katonai misszójának feje, J. Grew külügyminiszter-helyettes, J. Byrnes, Truman legközelebbi tanácsadója, akit júliusban külügyminiszterré neveztek ki, és sokan mások - kerekedtek felül. Ezek azt sugallták az elnöknek, hogy a katonai, gazdasági és diplomáciai nyomás különböző módszereivel kényszerítsék a Szovjetunió kormányát engedményekre és a világháború utáni rendezésére vonatkozó amerikai feltételek elfogadására. E javaslatok teljes mértékben egybeestek Truman elnök meggyőződésével, aki a kormánynak és a fegyveres erők felsőbb vezetésének 1945. április 23-án, a Fehér Házban megtartott értekezletén elmondott zárszavában kijelentette: "A Szovjetunióval fennálló kapcsolataink korábban egyirányú közlekedéshez hasonlítottak, s ez nem mehet így tovább."33 A Truman-kormányzat úgy döntött, hogy a Szovjetunióra gyakorolt nyomás fő eszközéül az atombombát fogja felhasználni.

3James Forrestal

4Henry Lewis Stimson

Az amerikai kormányban Stimson hadügyminiszter volt a legtájékozottabb az Egyesült Államok atomprogramjáról és a magfegyver lehetőségeiről. Ő volt az, aki elsőként hangsúlyozta az új fegyvernek mint az amerikai diplomácia eszközének értékes voltát.

A "Manhattan-terv"34 vezetői április elején tették Stimson asztalára az atombombák elkészülésének határidejére vonatkozó jelentésüket: "Kétségtelen, hogy négy hónapon belül befejezzük ennek a fegyvernek a megalkotását, amelynél borzalmasabbat még nem látott az emberiség. Egyetlen ilyen bomba egy egész várost tehet romhalmazzá."35 A jelentés még inkább megerősítette a hadügyminiszternek az atombomba erejébe vetett hitét, s ezt a meggyőződését mielőbb át akarta plántálni az új elnökbe.

Április 24-én Stimson arra kérte Trumant, hogy sürgősen fogadja őt az atomprobléma részletes, alapos megbeszélésére. "Ezt a kérdést olyannyira fontosnak tartom nemzetközi kapcsolataink további kialakítása szempontjából, s annyira foglalkoztatja gondolataimat, hogy kötelességemnek érzem az Ön haladéktalan tájékoztatását. "- írta.36

Április 25-én hosszú megbeszélésre került sor Stimson és Truman között az atomfegyver amerikai részről történő alkalmazásának távlati kilátásairól. A hadügyminiszter annak a meggyőződésének adott hangot, hogy az atomterv sikerrel jár, s hogy szerinte július elején végregajthatják a kísérleti robbantást, egy hónappal később pedig a bombát harci körülmények között lehet majd alkalmazni. Stimson kijelentette az elnöknek, hogy a bomba " forradalmi változásokat hoz a hadviselésben", és minden bizonnyal döntően befolyásolja az Egyesült Államok viszonyát a többi államokkal.

Ez a megbeszélés mély benyomást tett Trumanra. A következő napokban több ízben is fontolóra vette Stimsonnal és Byrnessel a felvetődött problémákat. "A bomba lehetővé teszi majd számunkra, hogy mi diktáljuk a feltételeket a háború végén.37"- jelentette ki Byrnes Trumannak már elnöksége első napjaiban.

Truman rövidesen belelovallta magát abba a meggyőződésbe , hogy az atombomba számottevően megerősíti az amerikai diplomáciát, a Szovjetunióra gyakorolt nyomás egyéb eszközeinél "nagyobb ütőkártyákat" ad az Egyesült Államok kormányának kezébe, amelyek segítségével "nagyobb megegyezési készségre kényszerítheti Oroszországot Európában". (orosz forrás). "Amennyiben a bomba felrobban, s hiszem, hogy ez megtörténik - mondotta legközelebbi tanácsadóinak - jó kis furkósbot lesz a kezemben ezek a fickók ellen."39 Az új fegyver tehát már 1945 májusától a "legfőbb ütőkártyává" lett abban, hogy az Egyesült Államok "az erő poziciójából" politizálhasson a Szovjetunió ellen. "

Ezen információk tükrében az Egyesült Államok kormánya több szálon is nekiindult tervének magvalósításához:

  1. Szándékosan halogatta a három nagyhatalom potsdami konferenciájának összehívását.

  2. A konferencia késleltetésével egyidejűleg mindent elkövetett az atombomba elkészítésének meggyorsítása érdekében. Különösen Németország veresége után vált sürgőssé az ügy az atomprogram irányítói számára. L. Groves tábornok, a "Manhattan-terv" vezetője nyomatékosan és szüntelenül a munkálatok határidejének lerövidítését követelte a beosztottjaitól. "Hihetetlen nyomás nehezedett ránk, hogy a bomba a potsdami találkozóig elkészüljön. " – jegyezte meg Oppenheimer.42

  3. Mindemellett aktív előkészületek folytak az atomfegyver harci bevetésére. A 20. légi hadsereg e célból még 1944 szeptemberében megalakított 509. repülőcsoportja - amely Kubába települt – erőltetett ütemű kiképzést, gyakorlást folytatott. A repülőgépek kezelőszemélyzete több mint egy hónapig gyakorolta a huzamos, önálló, tenger feletti repüléseket. A rendszeresített B-29-es bombázógépeket az új feladatnak megfelelően átalakították.

  4. Mindezzel párhuzamosan folyt a politikai előkészítés is. Stimson tanácsára Truman 1945. május 2-án ideiglenes bizottságot hozott létre, amelynek a feladata arra vonatkozó ajánlások kidolgozása volt, hogy célszerű-e bevetni az atombombát, noha ezt már rég eldöntötték. Hiszen az Egyesült Államok kormánya már a "Manhattan-terv" létrehozásakor is az új fegyver háborúban való alkalmazásának távlati tervéből indult ki. Ugyanerre a következtetésre jutott az új elnök is, aki emlékirataiban ki is hangsúlyozta: "Ezzel kapcsolatban semmifélre félreértés se legyen. Én háborús fegyvernek tekintettem az atombombát, és sohasem kételkedtem abban, hogy fel kell használnunk."44

5Robert Oppenheimer

6Leslie Groves

"1944 végén Groves tábornok az Egyesült Államok légierő-parancsnokságának képviselőivel együtt a Tinian-szigetet választotta ki annak a támaszpontnak, amelyről az amerikai légierő végrehajtja a Japán elleni atombombázást. E szigeten ugyanis olyan felszállópálya és kikötő volt, amely lehetővé tette a rakomány odaszállítását. 1945 februárjától sürgős munkába kezdtek a támaszpont berendezésének kiegészítése érdekében."

7

 

Áprilisban kezdték meg az 509. repülőcsoport fokozatos áttelepítését Tinian szigetére, májusban érkezett meg az első Los Alamos-i labor szakembereiből álló csapat, akiknek feladata a bomba összeszerelése volt, illetve speciális feladatok betanítása a kezelőszemélyzetnek.

7 1Henry H. Arnold

" Áprilisban bizottság alakult az atombomba konkrét célpontjainak a kiválasztására. Néhány nappal később a bizottság olyan javaslattal élt (ezt Groves is jóváhagyta), hogy első célpontként 4 japán várost - Hirosimát, Kukorát, Niigatát és Kyotót jelöljék ki. (Július végén Kyoto helyett Nagaszakit választották.) Az Egyesült Államok elnökének hozzájárulásával Arnold tábornok, a légierő parancsnoka utasította a repülőegységeket: ne támadják ezeket a városokat, hogy majd pontosabb képet alkothassanak az atombombázás eredményeiről. "

Az ideiglenes bizottság 1945. június 1-i ülésének jegyzőkönyvében rögzítették: a bizottság Byrnes javaslata alapján egyetértett azzal, hogy "az atombombát mielőbb alkalmazni kell Japán ellen, munkáslakóteleppekkel övezett hadiüzemre kell ledobni, és előzetes figyelmeztetés nélkül célszerű bevetni."45

"Az Egyesült Államok kormányának az atombomba bevetésére irányuló szándéka a bomba megalkotásában részt vett számos tudósban riadalmat keltett. A chicagói egyetemen J. Franck Nobel-díjas professzor elnökletével megkezdték a lépés várható társadalmi és politikai következményeinek a felmérését. Egy petíciót is kidolgoztak az Egyesült Államok elnökéhez, ez később "Franck-jelentés" néven vált közismertté."

8

„A tudósok azt javasolták, hogy a Japán ellen tervezett atombombázás helyett inkább valamelyik sivatagban vagy lakatlan szigeten szervezzék meg az új fegyver erejének bemutatásátaz antifasiszta koalícióhoz tartozó országok képviselői előtt. A tudósok felhívása azonban pusztába kiáltott szó maradt. Az Egyesült Államok tovább folytatta az atomfegyver bevetésének előkészületeit.

1945. július 16-án Új-Mexikó állam egyik sivatagi körzetében, Alamogordo légi támaszpont közelében végrehajtották az első kísérleti atomrobbantást. A robbanás ereje 15-20.000 tonna trinitrotoluoléval volt egyenértékű. Groves teljes megelégedésére sikerült is a robbantást egy nappal a potsdami konferencia kezdete előtt végrehajtani. Az Egyesült Államok "atomdiplomáciája" immár anyagi alapra támaszkodhatott.

A Japán elleni háború kérdését a konferencián hivatalosan nem tárgyalták, s a Távol-Keleten megoldandó feladatokat is a három nagyhatalom kormányfőinek vagy külügyminisztereinek nemhivalatalos kétoldali találkozóin vitatták meg. Az atomproblémával még nemhivatalos formában sem foglalkoztak, ennek ellenére számottevően hatott az amerikai, sőt bizonyos fokig az angol küldöttség magatartására és tevékenységére is.

A konferencia folyamán a szovjet küldöttség megerősítette, hogy a Szovjetunió teljesíti a Jaltában kötött megállapodást, és hadba lép Japán ellen. Egyeztették az ezzel kapcsolatos technikai kérdéseket, megvitatták a szovjet-kínai tárgyalásoknak és japán megszállásnak a feltételeit. Elfogadták és nyilvánosságra hozták az Egyesült Államok, Kína és Anglia közös nyilatkozatát, amely fegyverletételre szólította fel Japánt.

Potsdamba érkezése után Truman türelmetlenül várta az atombomba kipróbálásáról szóló tájékoztatást. Az első szűkszavú távirat a konferencia megnyitása előtt, július 16-án este érkezett meg azzal a közléssel, hogy a kísérlet "eredményei kielégítőek, sőt minden várakozást felülmúlnak."48

A július 17-i ülésen Truman elégedetlenségének adott hangot a jáltai konferencián hozott határozatok végrehajtásának menete miatt."( Itt megemlíteném, hogy a jáltai konferencián Roosevelt elnök vett részt, Truman még alelnök volt.)

Az ugyanezen a napon keltezettt naplóbejegyzésében Leahy tengernagy megjegyezte, hogy "Truman megragadta a rég várt alkalmat, hogy támadásba lendüljön".49

Az elnök azonban csak azután vált különösen magabiztossá, amikor július 21-én megkapta a részletes írásbeli beszámolót az alomgordói robbantásról.

Július 24-én Marshall, Stimson és Truman jóváhagyta az Egyesült Államok szárazföldi hadseregének vezérkara által előkészített parancsot, és utasította Spaatz tábornokat, a hadászati légierő parancsnokát a Japán elleni atombombázásra.

9George Catlett Marshall

A parancs a következőképpen rendelkezett: "A 20. légi hadsereg 509. Repülőcsoportjának adja ki az első különleges bombát, hogy közvetlenül 1945. augusztus 3. után - amint az időjárás lehetővé teszi- hajtson végre vizuális bombatámadást az alábbi célpontok egyikére: Hirosima, Kokura, Niigata és Nagaszaki."50

Az Egyesült Államok vezetői úgy gondolták, hogy az atombomba akkor erősítheti a leghatásosabban az amerikai diplomáciát, ha szemléletesen mutatják be az erejét. Éppen ezen szándékkal sürgette Truman a potsdami konferencia berekesztését, hogy a vitás problémák zömében olyan időszakra odázhassa el a döntést, amikor már bevetették az atombombát. A Szovjetunió szilárd állásfoglalása miatt azonban nem tudta megvalósítani tervezett manőverét."

Az elnök Potsdamban - az ideiglenes bizottság javaslatát megszívlelve - úgy döntött, hogy még az atombomba bevetése előtt tájékoztatja a szovjet vezetőket annak létezéséről. Ezzel Churchill is egyetértett, mert azt remélte, hogy egy ilyen "pszichológiai lerohanás" nagyobb megegyezési készségre bírja majd a Szovjetuniót. Sztálin megköszönte a tájékoztatást, de semmiféle megjegyzést nem tett. A beszélgetésnél jelen levő Churchill később azt állította, hogy Sztálin "nem fogta fel" a kapott közlés jelentőségét. De tévedett, mert a szovjet kormány már régóta rendelkezett olyan adatokkal, hogy az Egyesült Államokban munkálatok folynak az atomfegyver kidolgozásával kapcsolatban, s a maga részéről válaszként ugyancsak folytatott ilyen irányú kutatásokat.

„Az Egyesült Államok és Anglia egyesített hírszerző szolgálata július elején olyan véleményt nyilvánított, hogy a "Szovjetunió hadba lépése végleg meggyőzi majd Japánt teljes vereségének elkerülhetetlen voltáról".52 Ez volt az álláspontjuk a szovjet katonai küldöttséggel Potsdamba folytatott tárgyalásokon is. Ám az Egyesült Államok néhány vezető politikusa azt hitte, hogy az atombomba birtokában lemondhatnak a Szovjetunió segítségéről Japán szétzúzásában, s így korlátozhatják a részvételét a távol-keleti problémák rendezésében. Ezen a nézeten volt többek között J. Mac Cloy hadügyminiszter-helyettes is, aki még az amerikai legfelső katonai vezetők fehár Házban tartott júliusi értekezletén kijelentette, hogy az atombombát abból a szempontból kell vizsgálni "vajon szükség van-e az Egyesült Államoknak Japán legyőzéséhez Oroszország segítségére."53

9 5Little boy

Akkor azonban az atombombát még nem próbálták ki, és senki sem volt biztos benne, hogy fel is robban. Emiatt Truman mégis úgy döntött, hogy továbbra is szorgalmazza a Szovjetunió segítségét. Emlékirataiban megírta, hogy számára az egyik legfontosabb feladatot az jelentette Potsdamban, "hogy elérje: Sztálin személyesen erősítse meg Oroszország belépését a Japán elleni háborúba."54

Csupán a bomba sikeres kipróbálása után kezdett az Egyesült Államok ás Anglia kormánya afelé a gondolat felé hajlani, hogy a Japán elleni háborút jobb lenne a Szovjetunió részvétele nélkül befejezni."

Ennek ellenére Amerika vezetői nem tartották célszerűnek, hogy nyíltan ellenezzék a Szovjetúnió részvételét a Japán elleni háborúban: egyrészt mivel még nem is olyan régen éppen ezt szorgalmazták, másrészt pedig, mivel tartottak attól, hogy az atomfegyver esetleg nem gyakorol majd kellő hatást a japán kormányra.

„Az amerikai felső vezetés már főként csak abban bízhatott, hogy az atombomba bevetése még a Szovjetúnió hadba lépése előtt kapitulációra kényszeríti Japánt. E hadba lépés elodázása végett pedig az Egyesült Államok külügyminisztériuma mindent elkövetett, hogy a szovjet-kínai tárgyalások minél tovább elhúzódjanak. "Célunk az volt, hogy a kínaiakat a tárgyalások folytatására buzdítsuk. A Sztálin és Csang Kaj-sek közötti tárgyalások folytatása ugyanis késleltette volna a Szovjetunió hadba lépését, s a japánok közben kapitulálhattak volna. Ezt a véleményt az elnök is osztotta." -ismerte be később Byrnes.58

10Joszif Visszarionovics Sztálin

11Csang Kaj-sek

Truman és Grew külügyminiszter-helyettes Szun(g) Ce-ven kínai külügyminiszterrel folytatott megbeszélésén az utóbbbinak Moszkvába indulása előtt értésére adta, hogy a jaltai egyezmény egyes pontjai nem valósulhatnak meg a "nagy hármas" potsdami találkozója előtt. Ugyanakkor Truman biztosította Szun(g) Ce-vent, hogy az az Egyesült Államok semmi olyant nem tesz, ami sérthetné Kína érdekeit. A. Harriman az Egyesült Államok moszkvai nagykövete pedig utasítást kapott, hogy beszélje le a kínai küldöttséget a szovjet követelések teljesítéséről.

Truman a potsdami konferencián kitért az elől, hogy Sztálinnal megvitassa a szovjet-kínai tárgyalások problémáit. Az amerikai külügyminisztériumi szakértőknek azt a javaslatát is elvetette, hogy Szun(g) Ce-vent – a megoldatlan problémák megvitatása céljából – Potsdamba hívják. Július 23-án, amikor Washingtonból megérkezett az atombomba pontosabb készenléti időpontjáról szóló tájékoztatás, az elnök és a külügyminiszter megtáviratozta Csang Kaj-seknek, hogy semmiféle engedményt se tegyen. Ugyanakkor azt javasolták a kínaiaknak, hogy újítsák fel a tárgyalásokat a szovjet kormánnyal. "Attól tartottam, hogy amennyiben a kínaiak nem ezt teszik, Sztálin esetleg haladéktalanul belép a háborúba." - írta később Byrnes.59

Döntő szerepe volt az atomfegyver- tényezőnek a szövetségi hatalmak közös nyilatkozata közzétételi időpontjának kitűzésében is. A nyilatkozat tervezetét az Egyesült Államok kormánya már a potsdami konferencia megnyitása előtt kidolgozta. Szövegét azonban csak július 24-én, tehát azt követően adták át Csang kaj-seknek és Churchillnek, amikor az atombombázás megközelítő időpontja ismertté vált.

A háromhatalmi jegyzék célja a japán kormány figyelmeztetése és fegyverletételre késztetése volt. Az atombombáról a nyilatkozatban nem esett említés, de az Egyesült Államok vezetői úgy vélték, hogy annak a kapitulációs követeléssel való kapcsolata kézenfekvő.

Július 25-én Churchill közölte Trumannal, hogy egyetért a javasolt szöveggel, 26-án pedig Csang Kaj-sektől is egyetértő válasz érkezett. Aznap este a dokumentumot, amely a Potsdami Nyilatkozat címet viselte, közlésre adták a rádiónak, s másnap reggel a napilapok is ismertették."

A Potsdami Nyilatkozatot a Szovjetunió közvetlen részvétele nélkül dolgozták ki, mégis kifejezte a második világháború antifasiszta, felszabadító jellegét, a haladó erők növekvő szerepét a világ fejlődésében, valamint a Szovjetuniónak a hitleri Németország legyőzése során kialakult tekintélynövekedését.

12

„A Nyilatkozat célul tűzte ki a militaristák hatalmának és befolyásának felszámolását Japánban; a japán terület olyan időtartamú megszállását, amelyre a militarista politika következményeinek felszámolásához szükség lesz; Japán szuverenitásának a Honshu-, Hokkaido-, Kyushu,- Shikoku- szigetre való korlátozását; a japán haderő leszerelését; a háborús bűnösök megbüntetését; az országban fellelhető demokratikus irányzatok újjászületését és megerősödését gátló mindennemű akadályozó tényező felszámolását. A Nyilatkozat leszögezte, hogy Japánnak csak békés ipar fenntartását engedélyezik. Egyben felszólította a Japán kormányt: késedelem nélkül jelentse be feltétel nélküli kapitulációját, s figyelmeztette, hogy ellenkező esetben gyors és teljes vereség vár Japánra. A Potsdami Nyilatkozat antimilitarista és demokratikus voltára való tekintettel a szovjet kormány csatlakozott hozzá, s ezt 1945. augusztus 8-án hivatalosan be is jelentette."

13Japán a háború után

Tokióban a Potsdami Nyilatkozat bizonytalanságot okozott, aminek oka elsősorban az volt, hogy a dokumentumról hiányzott a Szovjetunió aláírása, és a Japán kormány számára nem volt világos Sztálin álláspontja, így a japán kormány várakozó álláspontra helyezkedett. Úgy döntött, hogy csak rövidítve, kivonatoson hozza nyilvánosságra a Potsdami Nyilatkozatot, a hírmagyarázatok pedig utaljanak arra, hogy a kormány előreláthatóan figyelmen kívül fogja hagyni.

Július 28-án Suzuki miniszterelnök sajtótájékoztatón kijelentette, hogy nem veszi figyelembe a nyilatkozatot, ez szolgáltatta Amerikának a formális ürügyet az atombomba ledobásához.

14Kantaro Suzuki

Augusztus 4-én tájékoztatták első alkalommal az 509. repülőcsoport személyi állományát az új bomba természetéről, másnap az "Enola Gay" nevű B-29-es bombázó legénysége, P. Tibbets ezredes vezetésével megkapta az első atombomba ledobásának parancsát. Helyi idő szerint 8 óra 15 perckor kioldották az ejtőernyőre szerelt bombát, néhány perc múlva Hirosima felett a magasba emelkedett a fájdalmat és halált hozó gombafelhő.

15

16Paul Warfield Tibbets

 "A 20 kilotonna trinitrotoluollal egyenértékű robbanás után nyomban hatalmas füstfelhők borították el a várost. Sorra lángra lobbantak a faépületek. Amikor estére a tűzvészek elhamvadtak, az egész város romokban hevert. A robbantás epicentrumától számított 2 km-es sugarú körben valamennyi épület teljesen elpusztult, 12 km-es körben pedig többé-kevésbé súlyosan megrongálódott. A 90000 lakó és egyéb épület mintegy 70%-a teljesen megsemmisült vagy részben megrongálódott, de a többinek is megsérült a teteje, ablakai pedig betörtek."63

A robbanás epicentrumától mért 2 kilométeres sugarú körben a szabad ég alatt tartozkodó minden tíz ember közül nyolc, a helységekben levők közül pedig öt elpusztult. Az áldozatok száma 227,000-400,000 között változik.

Hirosima megsemmisítése után 16 órával a Fehér Ház hivatalos közleményt adott ki, melyben beszámolt az atomfegyver megalkotásának történetéről, hangsúlyozva annak pusztító erejét, és figyelmeztette Japánt a további támadásokra.

Japántól azt várták, hogy kapituláljon, de nem tette. Igaz, hogy Suzuki javaslatot tett a Háborús Irányítás Legfelső Tanácsának összehívására, de a katonai vezetők ezt ellenezték. Még a minisztertanácsot sem hívták össze, csupán egy viszgáló bizottságot küldtek Hirosimába, a pusztítás mértékének meghatározására.

A várt eredmény elmaradt, így az amerikai hadsereg felkészült a második bomba ledobására is. Az előre eltervezett augusztus 20-ról a dátumot először 11-re, majd 9-re változtatták meg, és a kedvezőtlen időjárást sem vették figyelembe, így augusztus 9-én Nagaszakit érte atombomba támadás.

A két atombomba összesen 500.000 áldozatot szedett a békés lakosságból.

17

Összefoglalva még egyszer: elmondható, hogy az Egyesült Államok főként politikai, és nem katonai célok elérésére törekedett: a fegyver hatásos bemutatásával szándékukban állt a világot megijeszteni, a háború utáni világban a diplomáciai, politikai és katonai hatalmát megszilárdítani, illetve hadászati fölényt biztosítania a Szovjetunióval szemben.

Egyesek ezt a tettet a Wall Street demonstrációjának tekintik, erre a fegyverre támaszkodva alapozta meg uralmát a háború utáni világ felett.

Gyakran elhangzanak olyan vélemények, hogy az atombomba volt Japán kapitulációjának fő oka. Kétségtelen, hogy a japán kormány nem hagyhatta figyelmen kívül amerika hatalmas erejű, új pusztító fegyverét, de mindenki tudja azt a tényt, hogy a világháborúnak akkor még nem lett vége.

A valóságban sem a bombázások, sem a blokád, sem az atombomba, sem pedig más egyéb intézkedés nem volt képes Japánt rövid idő alatt térdre kényszeríteni. Viszont mindez együttvéve illetve a Szovjetunió háborúba való belépése a japán hadvezetés minden reményét szertefoszlatta.

Referenciák:

33. Truman H.: Memoirs. Vol I. Years of Decisions. Garden City (N. Y.), 1955, p. 77-80.
34. Az atombomba megalkotásának fedőneve
35. Feis, H.: Churchill, Roosevelt, Stalin: The War They Waged and the Peace They Sought, London, 1957, p. 636.
36. Truman H.: Memoirs. Vol I., p. 85
37. Truman H.: Memoirs. Vol I., p. 87
39.Daniels, J.: The Man of Independence. The Life and Times of Harry Truman. New York, 1951, p.266
42. On the Matter of J. Robert Oppenheimer, Transcript of Hearing before Personnel Security Board, Cambridge – London, 1971, p. 32-33
44. Truman H.: Memoirs. Vol I., p. 419
45. NAUS. 336, Manhattan District, Folden 100, Notes of the Interim Committee Meeting, 1 June 1945, p. 9-10
48. FRUS. The Conference of Berlin(The Potsdam Conference). 1945. Vol II. Washington, 1960, p. 1360
49. Alperovitz, G.: Atomic Diplomacy, Hiroshima and Potsdam, New York, 1965, p. 147
50. Truman H.: Memoirs. Vol I., p. 420
52. FRUS. The Conference of Berlin, vol II. p. 36
53. Forrestal, J.: The forrestal Diaries. New York, 1951, p. 70; FRUS. The Conference of Berlin(The Potsdam Conference) 1945. Washington, 1960, Vol I., p. 903-910.
54. Truman H.: Memoirs. Vol I., p. 441
58. Byrnes, J.: All in One Lifetime, New York, 1958, p. 291.
59. Byrnes, J.: All in One Lifetime, New York, 1958, p. 291.
63. USSBS. The effects of Atomic Bombs on Hiroshima and Nagasaki. Washington, 1946, p. 9.

Felhasznált forrás:

A második világháború története 1939-1945, Budapest,1984, 11. kötet, 195.-207. oldal

Írta: Péter Attila

Hirdetés

További cikkek

A
A 25. órában vagyunk!

Minden családban keringenek történetek arról, mit is tett, vagy élt át egy rokon a II. világháborúban. Sokáig erről még beszélni sem volt ildomos, ám sok családban még ma is élnek azok az emberek, akik átélték a történelem egyik legnagyobb háborúját. Az ő történeteiket szeretnénk most megosztani, hogy azok is hallathassák a hangjukat, akik eddig nem tehették, vagy ma már nincsenek köztünk.

Bővebben
Látogatásaink

Az évek során igyekeztünk minél több - a világháborúhoz kapcsolódó - múzeumba, hadiparkba, haditechnikai bemutatóra és egyéb helyszínre eljutni. A gyűjteményünket olvasóink beküldött képeivel remélhetőleg tovább sikerül folyamatosan bővítenünk.

Tovább
Emlékművek

Hideg kő és/vagy fém mementói a múlt eseményeinek, a múlt embereinek és tetteiknek. Hidegek - mégis élnek. Naponta elmegyünk mellettük, mégis ritkán állunk meg, olvasunk el néhány nevet, és hajtunk fejet.

Tovább