"Az emberi faj két veleszületett és gyógyíthatatlan betegséget hordoz; az egyik az élet, amelybe elkerülhetetlenül belehal, a másik a reménység, mely azzal kecsegteti, hogy a halál nem szükségképpen jelenti a véget."
Andrew Greeley
Odessza (ukránul Одеса [ˈɔdɛsa] (Odesza); oroszul Одесса [ɔɟɛssa] (Ogyessza) jelenleg Ukrajna ötödik legnagyobb városa és legfontosabb kereskedelmi központja. Az ország délnyugati részén helyezkedik el, a Fekete-tenger partján, a Dnyeszter folyó torkolatától 31 km-re északi irányba.
A várost 1941. október 16-án foglalta el a német és a román hadsereg, az 1941. június 22-én indított Barbarossa hadművelet részeként, 6 hétig tartó véres harcok árán.
I. A mészárlás előzményei
A város elfoglalása
A nagy román offenzíva német taktikai segítséggel és támogatással a város meghódítására 1941. augusztus 3-án indult meg.
A 4. román hadsereg a város elfoglalása során, augusztus 8. és október 16-a között a 340.223 katonából 92.545 katonát vesztett el (17.729 halott, 63.345 sérült, 11.471 eltűnt), ezzel szemben a szovjet veszteségek alacsonyabbak voltak: 16.578 halott és eltűnt katona, 24.690 sebesült, összesen 41.268 katona. Mindeközben az oroszok a városból 350.000 civil lakost és katonát menekítettek ki.
A város meghódítása után Ion Antonescu marsall visszavonta a megmaradt 4. román hadsereget és a felügyeletét a 2. román hadtestre bízta, Nicolae Macici tábornok vezetése alatt.
Nicolae Macici tábornok
A támadás katasztrófális kimenetele miatt Antonescu vizsgálatot rendelt el. Az eredményben, amelynek címe: „ A vizsgálat, amely megállapítja, hogy miért nem sikerült a román hadseregnek gyors és ragyogó győzelmet aratnia Odesszánál?" okokként a szervezettség, a felszereltség és a felőbb szintű parancsok hiányát, illetve a csökkent harci morált nevezte meg. A vizsgálatot a német jelentés is alátámasztotta, amely a 4. román hadsereg csökkent harci potenciáljára hivatkozott.
Ezen megállapítások ellenére a román hadvezetés a károkat a zsidó elemmel magyarázta, és a bolsevik-zsidó komisszárokat terhelte az elszenvedett veszteségek súlyával.
Propaganda
Már a háború előtti román propaganda, hasonlóan a némethez, Besszarábia és Bukovina zsidó lakosságát terhelte a kommunizmus gyors elterjedésével, következésképpen őket jelölték meg a szovjet uralom, az elnyomás és szenvedés fő jelképeként.
A 3. és a 4. román hadsereg propaganda plakátjai a következőképpen hangzottak:
-
A román és a német hadsereg a kommunizmus és a zsidóság ellen harcol, nem pedig a szovjet katonák és a civil lakosság ellen.
-
A háborút a világ zsidósága provokálta. Harcoljatok a háború provokátorai ellen!
-
A román és a német hadsereg nem a civil lakosságon akar bosszút állni. A kommunizmus és a zsidó elemek megsemmisítésére törekszik.
-
A zsidók és az idegenek uralma véget ért. A román igazság napja újra eljött.
-
Aki a kommunizmusért harcol, az a kommunisták és zsidók által elnyomott népekért harcol.
-
A kommunisták és a zsidók elvették a földeiteket, házaitokat, állataitokat és a terméseteket. A román és a német hadseregek azért harcolnak, hogy mindezt visszadják.
-
A zsidók, a kommunisták és népünk árulói nincs mit keressenek Besszarábiában és Bukovinában. Távozzanak, amíg nem késő.
A román civil és katonai hatóságok nem álltak le a plakátok elkészítésénél és sokszorosításánál, hanem kidolgoztak olyan terveket, amelyek a két említett régió lakosságának antiszemita érzelmeit felszították.
II. A mészárlás
1941. október 22-én délután 17:35-kor orosz sorkatonák vagy partizánok felrobbantották az odesszai román katonai központot. A robbantás során meghalt 16 román tiszt, köztük a város kapitánya, Ion Glogojanu tábornok, 46 sorkatona és altiszt, 4 német tengerésztiszt és több civil. A román katonaságnak nem sikerült beazonosítania és kézre kerítenie a tetteseket, ezért a helyi lakosságon bosszulta meg magát: 5000 helyi lakost, nagyrészt zsidót még aznap megöltek.
Ion Glogojanu tábornok
A robbantás
Miután Erich von Manstein német tábornok seregeivel szeptember 29-én áttört a Krímen, és fenyegetést jelentett Sevastapolra illetve a donezbecki iparvidékre, a Vörös hadsereg vezetése parancsba adta a város kiürítését, így október 1-16. között, a város román kézre kerüléséig 86.000 civilt és katonai hozzátartozót mentett ki a fekete-tengeri szovjet flotta.
Ezzel párhuzamosan létrehoztak egy speciális csoportot, amely titkos feladatokat látott el. 1941 júliusának végén a Déli Hadseregcsoport tűzszerészeinek vezetője, A.F Hrenov tábornok, a város és a régió magasrangú elöljáróinak a beleegyezésével, és Gawriil Schukow admirális jóváhagyásával titkos akciókat szervezett.
A.F.Hrenov tábornok
A.F. Hrenov tábornok az emlékirataiban részletesen bemutatja az általa felügyelt és elvégzett feladatokat:
"Felelős voltam a különféle épületek aláaknázásának megtervezésében, és technikai, logisztikai kivitelezésében, a gyárak, a vasútak, a kommunikációs eszközök elpusztításban...Legfontosabb feladatunk viszont speciális volt, és nagy titokban kellett elvégezni: bombatámadásokra készültünk."
A robbantásokkal elsősorban ipari és katonai központokat kellett lerombolni: a vasútat, az elektromos erőműveket, a nem evakuálható ipari létesítményeket, olajkutakat, repülőtereket, kikötőket, egyszóval mindent, amit az ellenfél később felhasználhatott volna.
Hrenov tervei alapján a visszavonulási útvonal mentén is robbbanószerkezeteket helyeztek el, annak érdekébe, hogy megnehezítsék az előretörő románok útját, és a visszavonuló szovjet csapatokat eltakarják.
Mindezek mellett a Hadzibeevsky gátnál is felkészültek a robbantásra, elárasztva ezzel szükség esetén a város észak-keleti részét, így akadályozva a támadók városba való behatolását.
Számításba vették azt a lehetőséget, hogy a román csapatok gyorsan foglalják el a várost, így felkészülhettek a város gyors elhagyására és a taktikailag fontos épületek gyors felrobbantására.
A terv megvalósítására távirányítású robbanószerkezeteket használtak, sikerült az Engels utca 40.számú házat (mai nevén Marazlievskaya utca), a későbbi román katonai parancsnokságot is aláaknázni.
Honnan tudhadták a szovjetek, hogy melyik épületet milyen célra használják fel a támadók? A harcok során foglyul ejtettek egy román tisztet, akinél titkos dokumentumokat találtak. Ezekben a román hadvezetés megnevezte azon utcákat és épületeket, amelyet a város meghódítása után katonai célokra fog használni. A románok az Engels utca 40. számot jelölték meg a katonai parancsnokság helyszínéül. Ezen információk birtokábana szovjetek rádióvezérelt robbanószerkezetet helyeztek le az épületben, melyet 1941. október 22-én délután 17:35-kor partizánok vagy a város vezetőinek parancsára aktiváltak.
A robbantás következménye
A kézbesített jelentés alapján, Ion Antonescu marsall parancsba adta Iosif Iacobici generálisnak, a Marele Stat Maior (Román Katonai Vezérkar) vezetőjének és egyben a 4. román hadsereg parancsnokának, hogy drasztikus lépéseket tegyen megtorlásként. Még ugyanazon az éjszakán Iacobici telegráfon keresztül a következőket üzente Antonescu katonai kabinettjének: "egy rendezett katonai akciót indítottam megtorlásként és a lakosságnak példamutatásként, mindent elkövetünk, hogy a piacokon a zsidó és orosz gyanúsítottakat megkínozhassuk."
Ion Antonescu marsall
Iosif Iacobici tábornok
Másnap, 1941. október 23-án román katonák megöltek még 19.000 zsidó civilt: nőket, gyerekeket és öregeket egyaránt. Teljes családokat lőttek le, kínoztak meg, robbantottak fel, égettek el élve. Az áldozatok nagy részét beterelték 9 szovjet raktárhelyiségbe, amelyekben előzőleg bombákat helyeztek el, és rájuk gyújtották az épületet.
Antonescu marsall és Iacobici tábornok a megtorlást elterelésként használták és motivációként az odesszai illetve a transnistriai zsidóság tisztogatására.
A megtorlás palástjába bújtatott merényletek valójában nem érzelmi reakciók kivetülései voltak, hanem a miniszteri tanácsnak a háborúba való belépés előtt léterhozott döntésének a végrehajtása: a környék etnikai megtisztítása.
Ezt a tényt támasztja alá több román történész állítása is, mely szerint a robbantás megelőzhető lett volna, mert egy orosz nő felhívta Odessza polgármesterének figyelmét arra, hogy a katonai központ alá van aknázva, de Glogojanu generális nem hallgatott sem a polgármester, sem a nő figyelmeztető szavaira.
Antonescu marsall Glogojanu temetésén azt mondta: „Hősként harcoltál Odesszáért, de bolonként haltál meg."
Az 563-as számú telegramm, amit Antonescu kabinettje küldött az odesszai katonai vezetésnek és Nicolae Macici generálisnak a következőket tartalmazta:
„1. Az összes Besszarábiából Odesszába menekült zsidó kivégzése.
2. Minden személy, aki beleillik a 3161-es rendeletbe, amit 1941. október 23-án hoztak meg, és még nem volt kivégezve, illetve minden lakos, aki még hozzáadható a rendelethez, összegyűjtendő egy előzőleg aláaknázott épületbe, és felrobbantandó. Az akció végrahajtásának ideje: a román holttestek eltemetésének napja.
3. Ez a határozat olvasás után megsemmisítendő."
Ezt a parancsot 1941. október 24-én hajtották végre. Még 22.000 zsidót gyűjtöttek össze 4 raktárba, sortüzet eresztettek beléjük, majd felgyújtották őket, az utolsó raktár kivételével, amelyet pontosan 17 óra 35 perckor az égbe repítettek, 48 órával a román katonai parancsnokság felrobbantása után.
Egy szemtanú így emlékezik meg az esetről: „Teljesen telezsúfolták a 4 raktárhelyiséget emberekkel, akiket utána megsemmisítettek sorozatos géppuskatűzzel. Lelocsolták őket benzinnel, és meggyújtották, az utolsó raktárépület kivételével, amit felrobbantottak. A jelenet borzalma leírhatatlan volt, túllépte a kifejezhetőség határait. Nők lángokban égő hajjal, sérült emberek égő testtel másztak ki a tetőn vagy jöttek ki a repedező, omladozó falak közül, rettegve keresve a menekülést. De körben parancsot teljesítő katonák álltak. A parancs a következő volt: mindenkivel végezni kell. Az eset borzalmai megrázták még a katonákat és a parancsnokaikat is. Ebben a lelki állapotban, amelyikben nem a racionális gondolkodás, hanem az ösztönök irányították az embert és tetteit, minden katona a saját természete szerint teljesítette a kiadott parancsot: volt aki eszeveszetten lőtte a civileket, mások félrehúzódtak, és remegő kezekkel egyszer egyszer meghúzták a ravaszt,megint mások nem lőttek egyáltalán....A raktárépületben levők a halál kínjaival dacolva vagy szökni próbáltak, vagy kiálltak, hogy a golyó oldja meg a végső szenvedésüket. Sok tiszt könnyezett amint ráébredt, hogy milyen rémséget követett el, sokan el is hagyták a sereget, és bujdosásra kényszerültek."
Másnap bizonyos források alapján még 13.000 zsidót és orosz civilt öltek meg, 400-at közülük a piacokon és a város utcáin nyilvánosan kínoztak halálra, sokan a trolibuszok villanyoszlopain lelték halálukat.
1941. augusztus 19-én Ion Antonescu Gheorghe Alexianu professzort nevezte ki a transnistriai térség kormányzójának és a miniszteri tanács ex officio (hivatalos) tagjának. Ő továbbra sem szüntette be a mészárlást, így november folyamán még 19.000 zsidót öltek meg. A német hadügyi vezetés felajánlotta a segítségét, egy SS osztag révén, aknamentesítésre illetve a város zsidóktól és a bolsevikoktól való megtisztítására, de a román hatóságok visszautasították a segítséget.
Alexianu gettókat és táborokat hozott létre a zsidóknak, a transnistriai térségben: Bogdanovca, Vapniarka, Berezovca és a 26/1941-es rendeletével minden odesszai 16 és 60 év közötti lakosnak kötelezővé tette a közmunkát. Aki nem teljesítette, azt büntetésként lágerbe szállították.
45.000 zsidót a városból a bogdanovcai koncentrációs táborba deportáltak, velük kb. 2 hónap múlva végeztek.
Alexianu 1941. november 3-5. között látogatást tett a gettóba, és attól félve, hogy járvány tör ki, 1941. december 11-én Antonescu marsallnak címzett levelében javasolta a probléma radikális megoldását és a zsidó lakosság teljes deportálását a térségből.
Az 1942. január 2-i 35-ös számú rendelet alapján minden zsidót Odesszából a Berezovca térségbe szállítottak megsemmisítés céljából. Azokat akik mindezt túlélték a Slobodcai gettóba szállították.
III. A mészárlás következménye
A háborús bűnösök tárgyalásán 1946-ban a Bukaresti Népbíróság béke elleni bűntettekkel, tömeggyilkossággal, tömeggyilkosságra való uszítással és a németek kiszolgálásával Ion Antonescut és Gheorghe Alexianut halálra ítélte, őket 1946. július 1-én a Jilavan levő börtönben kivégezték. Nicolae Macici halálbüntetését Mihai király életfogytiglan tartó börtönbüntetésre változtatta, aki 1950. június 15-én hunyt el a nagyenyedi börtönben.
Forrás:
http://de.wikipedia.org/wiki/Massaker_von_Odessa
http://ro.wikipedia.org/wiki/Masacrul_de_la_Odesa
http://www.historia.ro/exclusiv_web/general/articol/cum-fost-aruncat-aer-comandamentul-militar-roman-odessa#
http://vladimirrosulescu-istorie.blogspot.hu/2012_11_08_archive.html
http://cultural.bzi.ro/holocaustul-romanesc-masacrul-de-la-odesa-foto-video-1096
Írta és fordította: Péter Attila
