Második világháború

A világháború járműveiről millió honlap szolgáltat számunkra tengernyi információt. Azonban legtöbbjük kevésbé, vagy semennyire nem tér ki az ismertetett járművekhez kapcsolódó alapvető fogalmakra, illetve nem ad magyarázatot bizonyos szakmai kifejezésekre. Ennek két oka lehet: a cikk valami nagyobb volumenű műből kiragadott, átvett, rosszabb esetben ellopott információ, mely hiányos, vagy az adott honlap olyan szakmai háttértudást remél olvasóitól, aminek megléte gond nélkül segít értelmezni egy-egy kifejezést.

A masodikvh.hu honlap nagy valószínűséggel az úttörők között lesz e téren, hiszen nem csupán ismerteti pl. a harckocsikat, de megismerteti az olvasót olyan alapismeretekkel, amik nagyban hozzájárulnak esetlegesen a komolyabb szakirodalom befogadásához, megértéséhez. Első cikkemben a mezőgazdasági gépszerelői ismereteket segítségül hívva fogom bemutatni a legtipikusabb járószerkezetet a második világháborúban, a lánctalpat. Kitérek eredetére, elnevezésére, felépítésére és különböző fajtáira.

Bizonyára felvetődik a kedves olvasóban a kérdés. Mi köze van a mezőgazdasági gépszerelési ismereteknek a második világháborúhoz, és úgy általánosságban is a haditechnikához. A válasz pofon egyszerű: az első harcjárművek mezőgazdasági járművek felhasználásával készültek. A robbanások utáni kráterekkel és sárral borított első világháborús harcmező alkalmatlan volt a polgári életben megszokott kerekes járművek számára, továbbá az akkoriban elterjedt lóvontatás számára is kihívás volt, hiszen legtöbbször nehéz ágyúkat és egyéb hadi felszerelést kellett szállítani, ami a lóvontatás számára is legtöbbször megoldhatatlan kihívást jelentett. Az 1900-as évek elején különböző országok hadvezetése felfigyelt az éppen elterjedő lánctalpas traktorok előnyeire. A lánctalp lehetővé tette a puha terepen való biztonságos mozgást, és a nagy forgatónyomatékkal rendelkező motor az akkori korban megszokottnál sokkal nagyobb vonóerőt. Természetesen a lánctalpas traktorok mellett megjelentek ekkor már a gőzhajtású kerekes traktorok is (például az első világháborúban széles körben használt Fowler gyártmányú gőztraktorok) - de ezekre cikkemben nem térek ki.

A lánctalpas járószerkezet és a lánctalpas járművek eredete

A lánctalpas járószerkezet elgondolása már az 1700-as évek végén felvetődött elvi síkon, de az első a lánctalp-prototípus megépítése Dimitrij Zagrjaszskíj nevű orosz feltaláló nevéhez köthető. Az első gőzhajtású lánctalpas traktor a Krími háborúban tűnt fel 1853-ban és ezt a járművet tekintjük az összes lánctalpas jármű ősének. A jármű katonai célokra volt kitalálva, mégpedig azt a koncepciót volt hivatott kiszolgálni, hogy a vasúti ágyúk helyett egy kevésbé pályához kötött, egyszerűbben mozgatható nagy erejű löveget szállítsanak. Feltalálója, James Boydell 1846-ban mutatta be ezt a mai szóval mondva nehéz tüzérségi vontatót. Boydell egyszerűen „végtelen sínpályájú mozdony"-nak hívta e járművet, ami az elkövetkezendő 50 évben a szokványos megnevezése volt. Nagyon kevés épült belőle. Az első nagyobb szériában gyártott lánctalpas traktor az orosz Fjodor Blinov által épített jármű, melyet már mezőgazdasági munkákra alkalmaztak. A merev felfüggesztésű járószerkezet azonban rengeteg hibával küszködött még ekkor, és hamar tönkrement, de egy amerikai mérnök, Alvin Lombard ennek alapján kifejlesztette saját, sokkal megbízhatóbb futóművét, ami az 1901-ben bemutatott nagysikerű Lombard Steam Log Hauler (azaz Lombard féle erdészeti vontató) traktor járószerkezete lett. 83 darab épült ebből a traktorból, borzalmasan sokba került, csak a leggazdagabb erdészetek engedhették meg maguknak ezt az új csodamasinát, ami akár 50 ló erejét is képes volt produkálni. Nagyon érdekes jármű volt, hiszen úgy lehetne leírni, mint egy gőzmozdony és egy (motoros szán) keverékét. Tehát egy gőzgép által hajtott elől csúszó talpas, hátul lánctalpas vontató. Egy felújított példánya ma is látható eme járműnek az Egyesült Államokban.

A legnagyobb áttörés akkor történt meg, amikor egy Benjamin Holt nevű amerikai mérnők megvette 60 000 dollárért a Lombard-féle erdészeti vontató gyártási engedélyét. És a gőzgép helyett belső égésű motorral szerelte fel. Innentől nem volt megállás, és 1903-ban meg is alapította saját cégét a Holt gyárat. Mielőtt rátérnék a nagy áttörést meghozó Holt lánctalpas traktorokra meg kell említeni az első törekvést, ami Angliában történt arra, hogy a hadsereg a krími háborúhoz hasonlóan szolgálatba állítson nagyobb létszámban egy végtelen sínpályás mozdonyt. A brit Hornsby Mezőgazdasági Társaság be is mutatta első modelljét, ami 1905-ben gördült ki a gyár kapuján. A tervezők meg voltak elégedve a művel, viszont a brit hadvezetés a próbák során tapasztalt elégtelenségek, meghibásodások miatt elvetette a jármű használatát. És helyette inkább Amerikából rendelte meg a vadonatúj Holt-féle lánctalpas tartorokat. Innentől (1905-1910) számoljuk a lánctalpas járművek katonai használatának kezdetét.

Hernyók angyalbőrben

Az első Holt-féle traktorok, amikor megérkeztek a brit csapatokhoz, a lóhoz szokott katonák számára furcsák voltak a dohogó, füstöt okádó, lassan kúszó zajos gépek. Legtöbbjük így kiáltott fel, amikor látta munka közben a lánctalpast: „Tisztára olyan, mint egy hernyó". A hernyó (caterpillar) szó, elterjedt lett később, sőt magának Holtnak is megtetszett, és járműve a Holt-Caterpillar (Holt-hernyó) nevet kapta. A Caterpillar nevet levédette, majd 1925-ben majd a Holt Gépgyár nevű cégét is átnevezte Caterpillar Tractor Company-nak. A magyar nyelv is átvette e szót, és a Monarchia lánctalpas mezőgazdasági és hadi gépei is a „hernyótalpasok" lettek.

A lánctalpas járószerkezet előnyeire hamarjában fény derült. Az egyenetlen terep, az úttalan utak, a sár, a hó kevésbé jelentett akadályt, mint előtte, továbbá terepjáró képessége és ereje jócskán meghaladta a későbbi Központi Hatalmak által legtöbbször szolgálatba állított kerekes traktorokét. A háború folyamán pedig eme járművek szolgáltak az első harckocsik alapjául is.

A lánctalp

A lánctalpas járművek kerekei nem közvetlenül a talajra támaszkodnak, hanem a jármű egy, a talajra fektetett területen halad, amely tulajdonképpen egy végtelenített lánc. A lánctalpas járószerkezetnek több előnye van - mint feljebb már említettem. Ezért kiválóan alkalmas mezőgazdasági, katonai és építőipari területen való alkalmazásra. Legkézenfekvőbb előny a nagy felfekvő felület, aminek hatására csökken a talajnyomás és növekedik a terepjáró képesség és a stabilitás. A lánctalp továbbá nagyobb tapadást eredményez, így egy azonos teljesítményű kerekes járművel szemben akár többszörös vonóerő biztosítására is képes.

A lánctalpas járművek járószerkezete

A lánctalpas járószerkezetek felépítése és részeinek kialakítása sokszínűséget mutat. Annak szemszögéből, hogy a futógörgők hogyan csatlakoznak az alvázhoz, három fajta járószerkezetet különböztetünk meg: merev, fél merev és rugalmas felfüggesztésű járószerkezetet.

A merev felfüggesztésű járószerkezet estében a futógörgők és az alváz között nincsen rugalmas elem. A futógörgők tengelyei közvetlenül az alvázhoz csatlakoznak. Ez a szerkezeti megoldás nem nyújt sima járást és csak kis sebesség elérést teszi lehetővé. Ilyen felfüggesztésű járművek voltak az első lánctalpas járművek és azok alapján megépített első harckocsik is, például a brit MK I-MK V harckocsik, vagy a német A7V. A járószerkezet élettartama rövid volt, a tengelyek, lánctagok hamar deformálódtak, és rövid időközönkénti karbantartást igényeltek. A második világháború idején ilyen felfüggesztéssel csak pár elavult lánctalpas vontató és pár kisegítő jármű rendelkezett, például daruk.

A fél merev felfüggesztésű járószerkezet esetében oldalanként a fotógörgők a láncfeszítő kerékkel egy lánc kocsiba vannak összefogva és a lánc kocsi hátsó része csuklósan, az első része rugózó megoldással van az alvázhoz rögzítve. Ez a megoldás lehetővé teszi, hogy függőleges síkban a lánc kocsik a csuklópont körül egymástól független lengőmozgást végezhessenek. Csuklópontként legtöbbször a hátsó lánckerék tengelyét használják. Rugózó elemként csavarrugót, torziós rugót vagy keresztben álló kötegelt laprugót használnak.

Eme járószerkezet az egyik legnagyobb előrelépés volt az első világháború idején, többek között a Renault FT-17, a St. Chamond rohampáncélos is ilyen fél merev felfüggesztéssel rendelkezett. A második világháborúban már elavult módszernek számított, de sok vontatótraktor használta ezt a felfüggesztést valamennyi országban. Bulldózerek, nehéz vontatók, sőt a szovjet nehéz lövegek egy része is ilyen felfüggesztésű lánctalpra volt szerelve. Harcjárművek között a Carden Loyd kis harckocsi és vontató alapján készült járművek használták e felfüggesztést, mint például a lengyel TK vagy az olasz Ansaldo-féle kis harckocsik.

A rugalmas felfüggesztés volt a legnagyobb előrelépés a lánctalpas járművek fejlődésében.

Itt a futógörgők egyesével vagy párosával vannak rugós elemmel az alvázhoz kapcsolva. Ha két futógörgő egy himbakocsiban van összekapcsolva, akkor a himbakocsi a tengelye körül elfordulhat. A külön történő futógörgős megoldásra jó példa a Christie futómű, ami a BT és T-34-es harckocsikra nagyon jellemző, illetve ennek egyik bonyolultabb, de még jobb talajra való felfekvést eredményező változata az átlapolt futógörgős megoldás, ami a német nehéz harckocsikon volt fellelhető. Ennek ismertetésére most nem térek ki cikkem átfogó jellegére való tekintettel. A himbakocsis megoldásra a Vickers alapú harckocsik, az M3 és M4 közepes harckocsik a kiváló példák. Mindkét megoldás elsöprő előnye, hogy a futógörgők egymástól függetlenül mozognak, így haladás közben elnyelik a talaj egyenetlenségeit, és ha akadály kerül eléjük, nem emelkedik meg a jármű tömegközéppontja. A himbakocsis megoldásnál kétségkívül jobb megoldás a Christie-féle felfüggesztés, mert nagyobb sebesség elérést teszi lehetővé és egy futógörgő meghibásodása esetén még a jármű mozgásképes marad, ezt a megoldást "hosszlengőkaros megodásnak" is nevezik. A himbakocsis megoldás hátránya, a sérülékenység korán előjött a T-26, az Lt vz.35 és a Turán harckocsiknál. Ráadásul ezeknél a 4 futógörgőt magukba foglaló himbakocsik nagyon könnyen elhasználódtak. (gyakorlatilag 4 ponton történt a futógörgőknek az alvázhoz való kapcsolása, és ez a 4 pont tartotta az egész harckocsit.)

A járószerkezet felépítése:

A járószerkezet fő részei: lánctalp, láncvezető kerék láncfeszítővel, futógörgők, támasztógörgők, lánckerék.

A lánctalp egy csuklós, végtelenített lánc. Külső felén kapaszkodókkal, belül sima felülette és vezetőtaréjjal. A lánctalp tagokból áll, és lehetnek alacsonycsuklós ás magas-csuklós kivitelűek. Az alacsonycsuklós lánc volt a világháború (és egyben korunk) leggyakoribb lánctalpa. Itt a lánctag teherviselő részének középvonalában van a csapszeg, a lánctagok fésűszerűen egymásba nyúlnak. Sima körbefutást, nagy sebességet tesz lehetővé, de viszonylag drága, kopása nem javítható és a szennyeződéseket a talajról könnyen fölszedi, így koptatóanyag kerül a csapszeg és a lánctalp közé.

Kapcsolat a lánckerék és a lánctalp között

A lánckereket az erőátviteli rendszeren keresztül a motor hajtja és az a lánctalpba kapaszkodva viszi előre a járművet. A lánckerék és lánctalp között csapos vagy tarajos kapcsolat lehetséges. Csapos kialakításnál a lánckerék fogazott és a fogak behatolnak a lánctagban kialakított hézagba és fognyomás iránya átmegy a lánctag csuklópontjának középpontján. A tarajos megoldásnál a lánctagokon kiképzett taraj hatol be a lánckerék fogai közé, így jön létre kapcsolat. A II. világháborúban az első megoldás volt az elterjedt. Két csapos kapcsolatról beszélhetünk. Egyiknél a lánckerék fogai a lánctagok közepén, belül találkoznak a lánctagokkal, a másik esetben a lánctalp külső széleinél kapcsolódik a lánckerék két oldalán elhelyezett fogsor a tagokba. Elsőre jó példa a francia Somua S35 harckocsi másodiknál az M4 „Sherman" harckocsi.

A láncvezető kerék

A láncvezető kerék funkciója kettős. Első funkció biztosítani a lánc visszafordítását, második, hogy megtartsa a lánc feszességét. A világháborúban a lánckerék sokszor a lánctalp hátsó részén helyezkedett el (szovjet harckocsik), de sokszor a harcjármű elején (német harckocsik, amerikai harckocsik). Amennyiben a lánckerék elől helyezkedett el, az növelte a harcjármű kapaszkodóképességét, hiszen a kerék, ami a meghajtást biztosította kisebb erőt kellett, hogy kifejtsen, így direkt módon is szembesült az akadállyal. Amennyiben a lánckerék hátul helyezkedett el, elegendő erőt kellett biztosítson a járműnek ahhoz, hogy az elől lévő akadályon „áthúzza" a járművet. A láncvezető kerék amennyiben elől helyezkedett el, a talajtól eltérő magasságban került beépítésre és lehetőleg minél nagyobb átmérővel. Ezáltal az akadályleküzdő képesség jelentősen nőtt. A szovjet T-34 harckocsiknál a mellső láncvezető kerék sikeresnek bizonyult, de a jóval nehezebb KV harckocsiknál korábban nem biztosított elegendő terepjáró képességet. A KV harckocsik hátsó lánckereke egyszerűen nem volt képes elegendő erőt kifejteni ahhoz, hogy a harckocsit megemelje annyira, hogy az átgördüljön egy akadályon vagy kihajtson egy árokból.

A láncvezető kerék fontos feladata, mint említettem, hogy a lánc helyzetét és feszességét biztosítsa. Továbbá kanyarodáskor nem engedi a láncot lecsúszni. Ez a láncvezető kerék speciális kialakítását követeli meg. A láncvezető keréken középen mélyedés található, és ebbe a lánctagok tarajai belefutnak. Ezáltal megakadályozva a lánc oldalirányú mozgását. Amennyiben a lánctalp belső taréjjal nem rendelkezik és a lánckerék is a lánctalp külső szélén csatlakozik a lánctagokhoz, akkor a láncvezető kerék sima felületű és a lánctagok két oldalán, elhelyezett fogak fogják közre a láncvezető kereket. Erre a tipikus példa az amerikai M3 és M5 könnyű harckocsi. Az M3 és M5 harckocsik különlegessége továbbá, hogy a láncvezető kerék is érintkezik a talajjal, és nagy méreténél fogva jelentősen csökkenti a kisebb méretű futógörgők terhelését, hiszen a motor súlya is javarészt e nagyméretű láncvezető kereket terheli. (Alapvetően „elavult" és egyszerű járószerkezetük ellenére az M3 és M5 harckocsik a világháború egyik legjobb menettulajdonságú járművének bizonyultak, és éppen emiatt még 1945-ben is szolgálatban álltak.)

A futógörgők

A futógörgők viselik a jármű tömegét, ezek felelősek a jármű menettulajdonságaiért. Számuk és méretük a láncosztástól függ, továbbá a járószerkezet jellegétől. Alapvetően 3-féle futógörgőt különböztetünk meg: nagy-, közepes- és kisméretű futógörgőt. A fél merev járószerkezetű járműveknél kicsi, a rugalmas járószerkezetű járműveknél legtöbbször közepes vagy nagyméretű futógörgőket találunk. A nagyméretű futógörgős megoldásra a Christie-futóműves megoldás a példa, többek között a brit Cruiser MK III harckocsinál vagy a szovjet BT harckocsiknál. A közepes méretűre a PanzerI vagy az amerikai M24 Chaffee. A kisméretű futógörgőre az Ansaldo kis harckocsi. Természetesen kivételek akadnak, például a rugalmas felfüggesztésű járószerkezettel rendelkező Churchill harckocsik oldalanként 9 darab kisméretű futógörgővel rendelkeztek, vagy a német Pzkfw IV harckocsik oldalanként nyolccal. A futógörgők, ahol a nagyobb sebesség elérése, és az élettartam meghosszabbítása a cél, gyakran gumi peremmel voltak ellátva.

A támasztógörgők

A támasztógörgők megakadályozzák a laza lánctag belógását, és ezzel együtt csökkentik a láncban ébredő erőt is (nagyobb sebességnél a felül szabadon visszafutó lánc egyszerűen fel-le csapkodna, esetenként a láncvezető kerék vájatából is kitérne). Számuk a visszafutó láncág hosszától és a lánc tömegétől függően változik.

Támasztógörgők jellegüket tekintve meggyeznek a futógörgőkkel, azonban kisebbek, és szerepük csak a belógás megakadályozása és némi minimális láncirány kontrollálás. Nagyméretű futógörgők esetében a támasztógörgők funkciójukat elvesztik, kis és közepes futógörgők alkalmazása esetén indokolt használatuk. Az előbb említett Pzkfw IV például oldalanként négy, a KV-2 pedig oldalanként három, de nagyobb támasztógörgővel rendelkezett. Az amerikai M4 harckocsik támasztógörgője pedig a himbakocsik tetején foglalt helyet.

Források:
Dr. Varga Miklós - Ismerjük meg a traktorokat! 7. rész (2008. Agrofórum 19. évf. 6. szám)
Czene J.-Lakatos J. - Mezőgazdasági gépjármű- és traktorszerelők könyve (Mg. Kiadó, 1977)
Wikipedia egyes szócikkei

Írta: HunBütyök