A vesztes I. világháború, majd a Tanácsköztársaság bukása után, 1920 elején kezdődött meg a magyar fegyveres erő újjászervezése. Somogy vármegyében ekkor a 7. sorszámú gyalogezredet alakították meg. Majd 1932-ben, amikor átszervezték a honvédséget, a pécsi alárendeltségből a szombathelyihez került a kaposvári alakulat, miközben sorszámát a kecskeméti „Zrínyi Miklós” gyalogezrednek adták. A somogyi csapattest ekkor kapta meg a 6-ik sorszámot. Ezredtulajdonosa maga az olasz császár és király, III. Viktor Emánuel (1869-1947) volt. (Az olasz vonatkozás abból adódott, hogy Nagy Lajos magyar király a nápolyi uralkodóházból származott, így az 1920-as évek végén megindult olasz-magyar barátsági közeledés indokolta 1931-ben az ezredtulajdonos személyét.)
III. Viktor Emánuel (1869-1947) olasz császár és király
A Magyar Királyi Honvédség 1938-ban visszanyerte fegyverkezési önállóságát, aminek következtében minden akadály elhárult a nagyméretű fejlesztés elől. Éppen ezért a korábbi vegyesdandárokból összesen 9 hadtestet szerveztek meg, melyekből – a közben visszacsatolt területekkel együtt – 3 hadsereg-parancsnokságot alakítottak ki. Így 1938-1939-ben, Somogyban is megalakították a 10. gyalogdandárt, melynek részét képezte a 6-ik, valamint a 36. gyalogezred, továbbá a hozzájuk rendelt 10. tüzérosztály. (Ebből a 10. gyalogdandárból, valamint a pécsi 11. és a szekszárdi 12. gyalogdandárból szerveződött a IV. hadtest, mely – kisebb módosításokkal – egészen 1943 közepéig fennmaradt.)
1938 októberétől az első, majd pedig a második bécsi döntések következtében a honvédséget, így a somogyi csapattestet is mozgósították. Ám a 6. gyalogezred végül csak az 1940-es erdélyi bevonulásban vett részt, majd ezt követően bekapcsolódott az 1941-es délvidéki hadműveletekbe is.
A Magyar Királyi Honvédség 1941. április elején összeállított hadrendjében a pécsi IV. hadtest parancsnoka: Horváth László (1888-1964) gyalogsági altábornagy, a vezérkari főnök: Futó József (1894-1967) tüzérségi vezérkari alezredes volt. A hadtest alárendeltségébe ekkor is még a kaposvári 10., a pécsi 11., és a szekszárdi 12. gyalogdandár tartozott. A m. kir. 10. honvéd gyalogdandár parancsnoki teendőit: Peterdy Pál (1888-?) gyalogsági vezérőrnagy látta el. E dandár részét képezte a kaposvári 6. gyalogezred – élén vitéz Tarnay Béla (1889-1972) gyalogsági ezredessel,– melynek első két zászlóalja Kaposváron, míg a harmadik Nagyatádon állomásozott. Ezen kívül hozzájuk tartozott még a kaposvári 9. tábori tüzérosztály is, melyet Kassay Albert alezredes parancsnokolt.
vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzó bevonulása Kassára (1938)
A m. kir. Honvédvezérkar 1941. április 3-án és 4-én mozgósítási parancsot adott ki, mely – többek között – a pécsi IV. gyaloghadtestet is érintette. A túl bonyolult és decentralizált mozgósítási rendszernek köszönhetően azonban a csapatok csak lassabb ütemben tudták a kitűzött feladatokat elérni, ráadásul a gépjárművek, és az országos járművek (szekerek) rossz állapota is csak tovább fokozták a bevonultatás nehézségeit. A magyar támadás első napjára a 3. hadseregnek csupán alig több mint fele érkezett be tevékenységi körzetébe. Az egységek összekeveredtek, a katonák kimerültek a nagy távolságú erőltetett menetektől, a gépjárművek pedig nem rendelkeztek elegendő üzemanyaggal. Így például a kaposvári 10. gyalogdandár csapattestei csak április 9-én este, valamint 10-én 12 óra között érkeztek meg a Bát-Monostor, Dávod és Csátalja beérkezési helyükre. A Legfelsőbb Hadúr (Horthy Miklós) rendeletére a 3. magyar hadsereg április 11-én kezdte meg a támadást a jugoszláv határ-erődövek és hidak ellen. 13-án 03.30-kor a IV. hadtest megkapta a hadsereg 163/3. sz. intézkedését, mely szerint a 10. gyalogdandárnak felderítést, majd támadást kellett végeznie Apatin, Bácsszentiván, Zombor területére. Ennek értelmében a 10. gyalogdandár már a kora reggeli órákban megindult Zombor irányába, ahova délután meg is érkezett. Ott azonban megtorpant, mert a Ferenc-csatornán nem lehetett átkelni, mivel a műszakiak csak késő délután kezdték meg két hadihíd felállítását. Aznap estével gyakorlatilag be is fejeződött a Délvidék területének birtokbavétele. Április 14-én a IV. hadtestnek a rend helyreállítása volt az elsődleges feladata Almás és Újpalánka között. Legfőképpen Zomborban lángoltak fel újra és újra a harcok, ahol szinte állandósultak a csetnikek (szerb nacionalista harcosok) rajtaütései. A rend helyreállítása itt a 10. gyalogdandárra és a neki alárendelt 18. gyalogezredre hárult legfőképp. A jugoszláv hadsereg végül 17-én kapitulált a német hadsereg előtt. A 3. magyar hadsereg már április 21-én megkezdte csapatai fokozatos kivonását a Duna-Tisza közéről. Elsőnek az I. hadtest, majd 25-én pedig a IV. hadtest csapatai indulhattak haza vasúti szállítással. (A katonai közigazgatás amúgy a visszafoglalt területen április 17-től szeptember 15-ig maradt fenn.)
A Magyar Királyi Honvédség kötelékében 1942. február 12-től kezdték meg az ún. könnyűhadosztályok szervezését, melyek egyenként 2 gyalogezredből, 1 fogatolt tábori tüzérezredből és hadosztályközvetlen alakulatokból álltak. Harcértékükben és hadrendjükben nem sokban különböztek a korábbi gyalogdandároktól, csupán nehézfegyverzetüket növelték meg: 1 kerékpáros, 1 huszár szakasszal, továbbá 1 kísérő könnyű tábori ágyús üteggel. Így lett átszervezve a 10. gyalogdandár is 10. könnyűhadosztállyá (benne a 6. gyalogezreddel), melyet 1942. június 2-14. között a keleti frontra szállítottak ki. A hadosztály parancsnoka kezdetben Tanító Béla ezredes (1942. október 1-től vezérőrnagy), majd 1942. november 15-től Molnár László I. ezredes (1943. február 1-től vezérőrnagy) volt. Mindeközben a 6. gyalogezred élén Ákosy Károly (1893-1942) ezredes állt 1942. október 2-áig (aki harctéri sebesülését követően október 24-én a kijevi tábori kórházban meghalt), őt követte ezután Ludányi Antal ezredes 1942. december 3-ig, majd pedig Pallay Jenő alezredes. A hadosztály részt vett a keleti front harcaiban, majd 1943. január közepén az orosz támadás következtében nagy része megsemmisült. (A 10. könnyűhadosztály tüzérsége 1943. január 14-én, illetőleg 16-án teljesen megsemmisült. Összehasonlításképpen az 1942 nyarán kivonuló kb. 12-13.000 fős hadosztály létszáma 1943. március 8-ára már csak mindössze 231 tisztet és 6.976 fős legénységet számlált.) Csapatainak megmaradt részeit 1943 márciusában még újjászervezték, de utóbb aztán mégis kivonták őket a keleti frontról. A 10. könnyűhadosztály maradékát végül 1943 áprilisában szállították haza.
Az alsó sorban középen Ludányi Antal ezredes látható
1943-ban a Magyar Királyi Honvédségnél ismét jelentős átszervezések történtek. A korábbi könnyűhadosztályokat megszüntették és – 3 gyalogezredből álló gyalogos-, illetve tartalékos-hadosztállyá szervezték át őket. Kaposváron, 1943. augusztus 10-én alakult meg az új hadosztály. (Magyarország a második világháborúban lexikon szerint 1943. október 1-től kezdődött meg a hadosztályok átszervezése. I. m. 245. o.)
1943 szeptemberében – nem sokkal a megalakulása után – mozgósították a 10. gyaloghadosztály zömét és a déli határszakaszra vezényelték őket erődítési munkálatok elvégzésére.
Vitéz Oszlányi Kornél (1893-1960) gyalogsági vezérőrnagy
Alig egy évvel később, 1944 augusztusában a seregtestet már az Északkeleti – Kárpátokba irányították a szovjet támadás megakadályozására. Románia kiugrása (1944. augusztus 23.) megnehezítette a magyar csapatok védelmi lehetőségeit, aminek következtében az egyre inkább teret nyerő szovjet és román csapatok kiszorították Erdélyből a magyar haderőt, majd az Alföldre kiérve újabb és újabb összecsapásokra késztették őket. Ezekben a harcokban végig ott voltak a somogyi hadosztály tagjai is. A 10. gyaloghadosztály parancsnoka ekkor vitéz Oszlányi Kornél (1893-1960) gyalogsági vezérőrnagy volt 1944. április 15. és december 15. között. Utóda András Sándor (1899-1985) repülő (korábban gyalogsági) vezérkari ezredes lett, aki 1944. október 29. és december 28. között először csak mint gyalogsági parancsnok, majd 1945. január 15-ig már hadosztályparancsnoki beosztást töltött be. Ekkor azonban András és a hadosztály vezérkari főnöke Botond Béla őrnagy – a háború folytatásának kilátástalansága miatt – dezertáltak a szovjetekhez. A 10. gyaloghadosztály vezérkari főnöki teendőit ezután Benyovszky Győző vezérkari százados vette át, akinek köszönhetően – egyedüli módon – fennmaradt a 10. gyaloghadosztály hadinaplója.
A 3. magyar hadsereg nyilvántartása szerint 1944. október 31-én a 10. gyaloghadosztály, amely beérkezőben volt a Kárpátokból, mindössze 2.000 fős ütközetlétszámmal és 9 löveggel rendelkezett. (Éppen ezért a korabeli német harcértékjelentések alapján védelemre csak korlátozottan alkalmas minősítést kapott.) Több, mint másfél hónappal később, december 24-én, a Budapesten rekedt 10. gyaloghadosztály élelmezési létszámát már 7.500 főre becsülik a hadtörténészek, ám ebből is a harcos létszám mindössze 1.000 fő körül mozgott, miközben 25 löveggel és 3 nehéz páncéltörő ágyúval néztek szembe a túlerőben lévő Vörös Hadsereggel szemben. Ráadásul tüzérségének zöme a budapesti gyűrűn kívül rekedt, és így a Szent László hadosztály alárendeltségében harcolt tovább.
A 6. gyalogezredet tehát 1944 decemberétől ott találjuk a budapesti harcokban, miközben a seregtest utolsó egységei egészen 1945 februárjáig harcban álltak. Ellenben a 10. gyaloghadosztály 6. gyalogezredének parancsnoksága, valamint a pótkeretként nyilvántartott mintegy 600 felfegyverzett, aknavetőkkel, géppuskákkal is rendelkező katonája (tulajdonképpen a 6/I. és 6/II. zászlóaljak) 1944. december 24-től az ostrom végéig egyáltalán nem vett részt a budapesti harcokban. Éppen ezért 1945. február 11-én délelőtt a 10. gyaloghadosztály 10. híradózászlóalja és a 6. gyalogezred szinte teljes felszerelésével együtt szovjet hadifogságba esett. Az önként jelentkezőket a szovjetek beosztották saját alakulataik mellé, így részt vettek a német-magyar kitörés elhárításában, és teljesítményük elismeréseképpen a szovjet tisztek megengedték, hogy a Budavári palotára a magyar zászlót is kitűzhessék. (Ekkor a 6. gyalogezred lobogója a budai önkéntesek ideiglenes zászlója is lett egyben.) Ezzel a gyalogezred végleg befejezte katonai működését.
Felhasznált irodalom:
- Horváth Csaba – Lengyel Ferenc: A délvidéki hadművelet 1941. április. Puedlo Kiadó. H. n. és É. n.
- Magyarország a második világháborúban. Lexikon A-Zs. (Főszerk.: Sipos Péter, szerk.: Ravasz István.) Petit Real Könyvkiadó. Budapest, 1997.
- Szabó Péter: Don-kanyar. A magyar királyi 2. honvéd hadsereg története (1942-1943). Zrínyi Kiadó. Budapest, 1994.
- Ungváry Krisztián: Budapest ostroma. Corvina. Budapest, 1998.
- Szakály Sándor: A magyar Katonai felső vezetés 1938-1945. Lexikon és Adattár. Ister Szolgáltató, Kereskedelmi és Kiadó Kft. Budapest, 2001.
- http://nagylajoskiralygyalogezred.blog.hu/2010/06/24/a_rovid_tortenetuk
Írta: Kiss Kálmán
