„Az ember három módon érheti el célját: tervezéssel, munkával és imával." - George Patton

Második világháború

patreon reklamTámogass bennünket!
Anyagi eszközeink nincsenek, ezek hiányában viszont hosszabb távon leküzdhetetlen nehézségbe ütközik e bázis fennmaradása. Honlapunk nonprofit, csapatunk tagjai puszta elhivatottságból teszik, amit tesznek. Ezért kérjük: akinek fontos e felület fennmaradása, e közösség további munkája, és üzenetünk eljuttatása minél szélesebb körbe, támogasson bennünket. 

Brazília háborúja: A Brazil Expedíciós Haderő a II. világháborúban

A FEB karjelvénye
Bevezetés
 
Brazíliáról elsőre mindenkinek a szappanoperák, vagy az illatos kávé jut az eszébe. Esetleg mindkettő. Hadtörténeti vonatkozásokban nem igazán lehet velük kapcsolatban kiemelkedő teljesítményekről beszélni. Ez különösen igaz a 30-as 40-es évek Brazíliájára, éppen ezért meglepő, hogy a II. világháború alatt, a dél-amerikai országok között egyedüliként tevékenyen részt vállaltak a harcokból, méghozzá a Brazil Expedíciós Haderő (Força Expedicionária Brasileira - FEB) formájában. Az ő működésüket, és rajtuk keresztül a kor egy igen ellentmondásos nemzetének életét ismerhetjük meg.
 
A döntés politikai háttere
 
Brazília az 1920-as 30-as években kis államok szövetségéből mezőgazdasági nagyhatalom volt, ám hadereje a fegyveres honvédelmi feladatokat sem volt képes ellátni. Ennek egyik oka az volt, hogy bár a 26 szövetségi államból és egy szövetségi kerületből álló ország részt vett az Antant oldalán az I. világháborúban, (egy a francia hadseregnek alárendelt körülbelül ezredméretű gyalogosalakulat, egy orvosi különítmény, haditengerészeti egységek, és az épülő légierő fiatal tisztjeinek harcba vetésével), a hazatérő állomány tapasztalatait otthon nem kamatoztatták úgy, ahogyan az, szükséges lett volna egy erős haderő felépítéséhez. A helyzetet jól jellemzi az, hogy egyes városok rendfenntartó erői jobban képzettek és felszereltek voltak a brazil hadsereg alakulatainál. Ezen a helyzeten először 1919-ben akartak változtatni, amikor francia katonai szakértők bevonásával megpróbáltak az alapoktól felépíteni egy modern, európai színvonalú hadsereget. Az előzetes felmérések alapján a francia mentorcsoport 20 év alatt tudta volna a kívánt szintre hozni a brazil haderőt. Ebből is kitűnik, hogy milyen elkeserítő helyzet uralkodott az akkori brazil hadseregben.
 
A brazil hadsereg egyik lövege az 1930-as években
 
A politikai élet terén sem ígérkezett változás, hiszen a két leggazdagabb szövetségi állam São Paulo és Minas Gerais elnökjelöltjei között ingázott az államfői tisztség, miközben az ország egyre inkább lemaradt mind katonai, mind pedig ipari fejlettségi szempontból a szomszédaitól. Ezt a két vezető szövetségi állam legfőbb bevételi forrásáról „kávé és tej” korszakának nevezett időszakot szakította meg először 1922-ben katonatisztek egy elégedetlen csoportjának puccskísérlete, melyet a kormányhű erők levertek, majd 1930-ban az ekkor 48 éves Getúlio Vargas nagyrészt a hadsereg segítségével ragadta magához a hatalmat. Az ő céljait nagyban meghatározta az 1922-ben levert puccskísérlet szervezőinek irányelve, mely szerint Brazíliát egy iparilag és katonailag fejlett nagyhatalommá kell tenni. Emellett Vargas (akit bár hírhedten antikommunista volt, szociális jólétet célzó intézkedései miatt csak „A szegények atyjának” neveztek) nyíltan szimpatizált az egyre erősödő európai fasiszta és szélsőjobboldali mozgalmakkal. Ez a szimpátiája meglátszott az 1934-ben elfogadott új alkotmányban is, mely tulajdonképpen rendőrállammá tette Brazíliát, melynek diktátora maga Vargas lett. Az állam elősegítette a nagy ipari vállalatok létrejöttét, ám elnyomta a munkások érdekeit képviselő szakszervezeteket, valamint nyíltan harcolt a liberális és marxista-kommunista pártok és mozgalmak ellen. Előtérbe került az antiszemitizmus is, melyet Vargas (bár ő maga sosem vallotta magát antiszemitának) megtűrt, sőt bizonyos határig támogatott. Ezzel Brazília tulajdonképpen fasiszta mintára szerveződő diktatórikus állammá vált, ahol a hatalom 1937-re teljes mértékben Vargas elnök kezében összpontosult.
 
Vargas (középen) hívei között
 
Emellett Vargas Brazíliája igyekezett jó színben feltűnni az amerikai kontinens legerősebb hatalma, az USA előtt is. Ennek fő oka az volt, hogy nagy szüksége volt az USA-beli cégek befektetéseire, melyeknek köszönhetően ipari nagyhatalommá válhat, így jelentős exporttevékenységbe kezdett az USA-val, továbbá Franciaországgal, Németországgal, és Olaszországgal. Emellett 1940-1941 folyamán engedélyezte az USA-nak, hogy több haditengerészeti támaszpontot is létesítsen a partjainál, ahonnan tengeralattjáró-elhárító műveleteket hajthat végre.
 
Eisenhower tábornok látogatásának alkalmával rendezett katonai dísszemle
 
Bár baráti viszonyt ápolt az USA-val, Vargas külpolitikáját egészen 1940-ig a Németországhoz való egyre szorosabb kötődés jellemezte. Egyrészt mivel Vargast lenyűgözte a Hitler nevével fémjelzett gazdasági csoda, valamint az a fegyelem, rend és erő, amit Németország ekkor kifelé mutatott, másrészt úgy érezte, a hadseregfejlesztéshez elengedhetetlen fegyverzetet könnyebb beszerezni a németektől, akiknek haditermelése eddigre már javában dübörgött, mint az ekkor még semleges USA-ból.
 
Ezen az állásponton az az 1940-es német bejelentés változtatott gyökeresen, mely szerint tengeri blokád alá veszik az összes amerikai országot, melyek ellátmánnyal látják el Nagy Britanniát és Franciaországot, így Brazíliát is. A hatás azonnali és megrázó volt. A brazil közvélemény a németek ellen fordult, egyre többen követelték, hogy Brazília lépjen be a háborúba Anglia és Franciaország, majd később, a francia vereség után már csupán Anglia szövetségeseként. A követelések hatására a Vargas-kormány egyre több nyersanyaggal támogatta a nyugati szövetségeseket. Válaszul a németek tengeralattjárókat küldtek az Atlanti-óceánra, melyek tucatjával süllyesztették el a fegyvertelen brazil kereskedelmi hajókat. A német U-boot támadások csúcspontját az 1942. augusztus 15.-17. közti időszak jelenti, amikor az U-507 három napon belül öt brazil kereskedelmi hajót süllyesztett el, közel 600 tengerész halálát okozva. A brazil kormány helyzetét jól mutatja, hogy Vargas elnök a tiltakozáson kívül mást nem tett, félve az esetleges politikai következményektől. Ám a brazil népet nem lehetett ilyen könnyen befolyásolni: tüntetések sorozata kezdődött, sőt több támadásra is sor került német tulajdonú éttermek és üzletek ellen.
 
Így érkezett el 1941. december 7-e, amikor a Japán Császárság haditengerészeti légiereje hadüzenet nélkül bombázta az USA Pearl Harbor-i hadikikötőjét. Ennek hatására Vargas 1942. január 22-én bejelentette, hogy megszakítja a diplomáciai kapcsolatot Németországgal, Olaszországgal és a Japán Császársággal. Ezt követően tárgyalásokba kezd Roosevelt elnökkel a brazil hadsereg modernizációjáról. A tárgyalások lezárását követően 1942. augusztus 22-én Vargas elnök bejelenti: beállt a hadiállapot Brazília, és a tengelyhatalmak, azaz Németország, Olaszország, és a Japán Császárság között.
 
A FEB felállítása
 
Bár az USA támogatásáról biztosította Brazíliát a háborús erőfeszítések terén, az ország még ekkor sem állt készen igazán a háborús részvételre. Bevételei még mindig mezőgazdasági terményexportjától függtek, az ipari nagyhatalmi státusz is álom maradt csupán. Első és legfontosabb lépésként az USA brazil támaszpontokon horgonyzó 3. Csapásmérő Ereje felkészült a partvédelmi feladatok ellátására. Mellettük az USA által felszerelt és kiképzett brazil légierő (Força Aérea Brasileira – FAB ) is megkezdte a brazil légtér biztosítását amerikai P-40D vadászrepülőgépekkel és . PBY 5-A Catalina repülőcsónakokkal felszerelve.
 
A FAB P-40-es vadászrepülőgépei légtérvédelmi feladat közben
 
Ezzel egy időben a társadalom egyre erősödő nyomásának hatására Vargas elnök elrendelte egy olyan katonai alakulat felállítását, mely tevékenyen képes részt venni a németek elleni harcban. Így született meg 1943 augusztusában a FEB előfutáraként egy zászlóalj, melyet teljes egészében az USA hadseregének normái szerint szereltek fel. Ehhez Brazíliának nagyarányú amerikai segítségre volt szüksége, ugyanis saját fegyverzetük tekintetében az I. világháborúból megmaradt német, francia, sőt csehszlovák gyártású készletekkel (Mauser M1908 ismétlőpuskák, Mauser C96 és P08 Luger pisztolyok, Hotchkiss géppuskák stb.) rendelkeztek. Ugyanez volt igaz a katonák felkészültségére. Az 1930-as polgárháborús időszakban ugyan sor került több nagyobb földi összecsapásra, ám ezeket leginkább az 1914-1918 között kialakult európai lövészárok-háborúhoz lehetett hasonlítani módszereiben, és fegyverzetében egyaránt. Az újonnan felállított alakulat katonái közel azonos kiképzésben részesültek, mint az Egyesült Államok hadseregének katonái. Ezzel Brazília hadereje megindult a lassú fejlődés útján.
 
A három hadosztály méretűre tervezett expedíciós erő felállításában meghatározó szerephez jutottak az USA katonai tanácsadói. A brazil fél részéről a mozgósítást követően körülbelül 84 000 embert soroztak be a hadseregbe, köztük olyan tiszteket is, akik részt vettek a I. világháborúban, vagy a francia mentorcsoport keze alatt kaptak kiképzést. Ebből az emberanyagból tervezték a három teljesen feltöltött „expedíciós hadosztály” felállítását, melyből az elsőt 1943 végére sikerült is kiállítani, 25 700 fős méretben, melybe beletartozott az 1. expedíciós gyalogoshadosztály, és az 1. vadászrepülő csoport (1. GAVCA) is. Az alakulat parancsnoka João Baptista Mascarenhas de Morais tábornok lett. Az első 500 brazil katonát 1944 júliusában indították útnak az amerikai haditengerészet csapatszállító hajóin, fegyverek, lőszer, és megfelelő felkészítés, mint például téli hadviselés, vagy hegyvidéki hadviselés ismerete nélkül (!) a háborúba. A helyzetet érzékletesen mutatja be a korabeli mondás, mely szerint „Előbb fog egy kígyó rágyújtani, mint hogy Brazília háborúba vonuljon”.
 
A FEB katonái Nápolyban
 
Az expedíciós haderő önkéntesei örökségül kapták a brazil hadsereg merev, hierarchikus hagyományait is: a tisztek és a legénység között szinte semmiféle kapcsolat nem volt felfedezhető, a katonáknak például minden adandó alkalommal tisztelegniük kellett a náluk magasabb rendfokozatúaknak, át kellett adniuk helyüket a buszokon, sőt a fejadagjaik között is jelentős eltérés volt, természetesen a legénység rovására. Ezeket az elavult szokásokat csupán keserves fronttapasztalatok változtatták meg, melyek gyakran emberéleteket követeltek.
 
Brazil ápolónők a FEB kötelékéből
 
Érdekesség, hogy ez idő alatt (1942-1945 között) egy vállalkozó kedvű brazil katonatiszt, Roberto de Pessoa felderítő százados folyamatosan ostromolta a brazil hadügyminisztériumot és vezérkart azzal a szándékkal, hogy amerikai mintára felállíthasson egy ejtőernyős alakulatot. A folyamatosan érkező kérelmezéseket 1944 végén hagyják jóvá, így Pessoa százados az amerikai Fort Benningben sajátítja el az ejtőernyőzés alapjait – az előírt három és fél hónap helyett kevesebb, mint két hónap alatt. Ezzel 1945 tavaszán megkezdődik a brazil hadsereg ejtőernyőseinek története.
 
A FEB bekapcsolódása az olaszországi hadjáratba
 
A FEB felállításakor több szempontot is figyelembe kellett venniük mind a brazil, mind az amerikai illetékeseknek: első sorban azt, hogy az expedíciós erők emberanyaga a legjobbakból áll, akiket Brazília csak ki tud állítani, ám még így is rengeteg hiányosság és jellegzetesség befolyásolja az alakulat harcértékét. Az amerikai szakértők, sőt maga Roosevelt elnök is, ezért első sorban hátországi biztosító feladatokra kívánták bevetni a brazil katonákat, amit Vargas elnök heves tiltakozásának eredményeként módosítottak, így válhatott a FEB 1. hadosztálya frontalakulattá.
 
Emellett jelen volt még az az igény is brazil részről, hogy a katonákat lehetőleg olyan területen vessék be, ahol a klimatikus viszonyok nem sokban térnek el az otthon megszokott mediterrán időjárástól. Kezdetben ezért Észak-Afrikában, majd az észak-afrikai hadjárat lezárultával Szicíliában kívánták bevetni a FEB erőit, ám a kiképzés nehézségei miatt végül az olaszországi front maradt az egyetlen mindkét fél számára elfogadható hadműveleti terület.
 
Így 1944 júliusában a 6. ezredben szolgáló első 500 brazil katona megérkezett Nápolyba.
 
A FEB katonáinak kirakodása Nápolyban
 
Őket követték az 1. és 11. ezredek, valamint a FEB gerincét alkotó 1. expedíciós hadosztály többi része. A FEB-et Olaszországban az amerikai 15. hadseregcsoport alárendeltségébe utalták, a Mark Clark tábornok parancsnoksága alá tartozó 5. amerikai hadsereg kötelékébe.
 
Nápoly kikötőjében azonban nem várták a brazil csapatokat sem barakkok, sem megfelelő logisztikai háttér, így a katonák hetekig a magukkal hozott élelmen éltek, és a saját maguk által a kikötőben felvert sátrakban aludtak, mire Vargas elnök személyes közbenjárására az amerikaiak végül megoldották az elhelyezési problémát. Ezek alatt az első hetek alatt a brazil katonák megkapták új amerikai felszerelésüket és fegyvereiket, és megkezdték az azonnali kiképzést is. Ezt követően kisebb felderítő- és járőrvállalkozásokban vettek részt, melyek többsége sikerrel zárult, és némi harci tapasztalatot is jelentett a brazil katonáknak. A brazil katonák az első komolyabb harcfeladatot 1944. szeptember 15-én kapták. Feladatuk Massarosa városának felderítése volt, amit olyan sikeresen hajtottak végre, hogy a város aznap fel is szabadult. Számos hasonló műveletben vettek részt brazil katonák, akik között sokan olasz származásúak voltak, így a helyi lakossággal is kiemelkedően jó kapcsolatot ápolhattak.
 
A FEB katonái az új amerikai fegyverzettel ismerkednek
 
A kezdeti sikereket követően felállítottak egy, a 6. ezredből és az 1. ezred 7. századából álló harccsoportot, melyet a Gót-vonal tél előtti áttörésének reményében Castelnuovo di Garfagnana térségébe vezényeltek. A Gót-vonalban, mely a németek utolsó jelentős olaszországi védelmi vonala volt a brazil katonák amerikai társaikhoz hasonlóan kemény harcokat éltek át. A brazil katonák először a Németországban kiképzett olasz Monterosa hegyivadász-hadosztály katonáival találták szembe magukat október 30-án, akiket a 906-os domb körüli harcokban meglepetésszerű támadásokban felmorzsoltak. Így a németek komolyabb erőket vetettek be az irányukban. A németek zászlóalj méretű ellentámadására 1944. október 31-én került sor aknavetők zárótüzének bevezetésével, mely elvágta a dombon beásott brazil katonákat az utánpótlásuktól. A németek ezt követően négy gyalogsági rohamot intéztek a dombon beásott brazil katonák ellen, melyek sorra összeomlottak. A brazil katonák, elvágva a tüzérségi támogatásuktól és a lőszerutánpótlásuktól hamarosan kénytelenek voltak feladni az állásukat. Az 1. század egyik hadnagyának visszaemlékezése szerint:
 
„Az egyik emberem odajött hozzám és azt mondta: Uram mit csináljak? Hamarosan elfogy a lőszerem. Csak azt tudtam mondani neki, amit a többieknek: várjon, amíg a németek a közelébe érnek és csak akkor tüzeljen, ha biztos öl is. A következő rohamot kevesebb mint öt méterre a lövészgödreinktől állítottuk meg. Tisztán emlékszem egy németre, aki a kezében géppuskával rohant felénk, miközben egy társa mellette szaladva tartotta a fegyver töltényhevederét. A negyedik ilyen roham után teljesen kifogytunk a lőszerből és menekülőre kellett fognunk. ”
 
A 6. ezredet november végén követte az 1. és 11. ezred állománya, akikkel együtt már teljes volt a FEB 1. hadosztályának létszáma. Velük együtt kapcsolódott be a brazil légierő 350 katonája, köztük 43 pilótával az amerikai 350. vadászcsoport kötelékében, négy repülőrajt alkotva.
 
Az 1. GAVCA pilótái Olaszországban. A sarokban az alakulatuk jelvénye látható
 
A brazil katonáknak ez az időszak jelentette az egyik legnagyobb megpróbáltatást, ugyanis az enyhe, csapadékos télhez szokott katonákat felkészületlenül érte a gyakran fagypont alá süllyedő hőmérséklet, sőt az olasz hegyvidéken gyakori havazások is valósággal sokkolták a havat eddig sosem látott brazilokat. Ilyen körülmények között vezényelték az immár teljesen feltöltött 1. FEB hadosztályt Bolognától délre, a hegyvidékre, megerősítendő az itt harcoló amerikai alakulatokat.
 
A FEB katonái egy amerikai Sherman fedezékében tartott eligazításon
 
Velük együtt rohamozták meg Monte Castellót és Monte Belvederét, kétszer a IV. amerikai hadtest irányítása alatt, és kétszer a FEB brazil tisztjeinek irányításával. Ekkor bizonyosodott be, hogy bár amerikai fegyverekkel, és egyenruhákban harcolnak, a brazil tisztikar semmit sem tanult a fronton töltött eddigi időben. A két brazil parancsnokság alatt megindított roham (az első november 29-én, a második december 12-én) vérfürdőbe torkollott. Hiábavaló volt a brazil, és amerikai katonák gyakran halált megvető bátorsága, az I. világháborúban is idejétmúlt taktikát követő, légi támogatás nélkül, és jelképes tüzérségi támogatással indított tömegrohamok rendre összeomlottak a német MG-42-es villámgéppuskák koncentrált tüzében. A vezénylő tisztek a nehezebb úton, a katonáik élete árán tanulták meg a modern hadviselés leckéit. Ahogy a december 12-ei támadás egyik túlélője Antonio Amaru közlegény emlékezett vissza:
 
„Miközben előrenyomultunk magunkra vontuk a német géppuskák tüzét. Azonnal egy árokba vetettem magam, és két órán keresztül ott is maradtam. A fejemet sem tudtam anélkül felemelni, hogy a sebesülést ne kockáztattam volna. A századunknak, mely a támadó alakzatunk élalakulata volt fel kellett zárkóznia, hogy a III. zászlóalj többi százada vissza tudjon vonulni.”
 
A két támadásban összesen 344 brazil katona esett el, vagy sebesült meg, és az arcvonal egy centimétert sem mozdult előre.
 
A FEB katonái ekkor kaptak hivatalos alakulatjelvényt is, mely a háború előtti mondás tükrében egy pipázó kígyót ábrázolt. A katonák így fejezték ki, hogy bár senki sem várta, a legkevésbé talán pont ők nem, mégis ott vannak, és keményen helytállnak minden nehézség ellenére is a harctéren. Eddigre a brazil katonák bátorsága már amerikai fegyvertársaik között is szóbeszéd tárgya volt, ami mellé a német és olasz hadifoglyokkal szembeni emberséges, sőt bajtársias, már-már barátságos viselkedésük is társult. Egyetlen olyan incidenst sem említenek a források sem német sem brazil, sem pedig amerikai oldalról, amikor a brazil katonák ne tartották volna be a hadifoglyokra vonatkozó összes szabályozást és korlátozást, akár a saját biztonságuk kockáztatása árán is.
 
Brazil katonák német hadifoglyokkal
 
A tél továbi részét a FEB a hegyekben töltötte, és folyamatos nyomás alatt tartotta a németeket, az amerikai 5. hadsereg többi alakulatához hasonlóan. Ám a látványos és kínosan eredménytelen tömegrohamok helyett olyan taktikához folyamodtak, melyben a brazil katonák hamarosan bizonyíthatták valódi értékeiket. Ez pedig a kis létszámú harcoló járőrök által végrehajtott erőszakos és gyors rajtaütések szervezésében és kivitelezésében mutatkozott meg. Hamarosan a német parancsnokság is felfigyelt a FEB tevékenységére, ugyanis portugál nyelvű szórólapokat lőttek át a brazil katonák állásaiba, sőt az ellenpropagandát folytató rádióállomásaikon a brazilokhoz szóló egy órás műsort, az „Arany-Zöld Órát” is sugározni kezdték.
 
Brazil tüzér a FEB mottójával „megcímzett” lőszert tölt be
 
1945 januárjában a brazil katonák mellé új alakulat került, méghozzá az amerikai 10. hegyihadosztály képében, akiket kifejezetten hegyvidéki hadviselésre képeztek ki, és akik számos harctéri fogást és trükköt tanultak el brazil szomszédaiktól az ottlétük első heteiben. A két alakulat közösen rohamozta meg a FEB katonáinak számára rosszemlékű Monte Belvederét, és Monte Gorgolescót, valamint február 21-én Monte Castellót. A Monte Castellói győzelem elsősorban a brazil katonák harci szellemét állította helyre, és jelképes diadalnál többet nem jelentett, hiszen még számtalan hasonló hegy és völgy várta őket, ám a tudat, hogy azokat az alakulatokat, melyektől első nagy vereségüket elszenvedték most ők ejtik foglyul, sokat javított a brazil katonák morálján. Ugyanis Monte Castellót nem mások védték, mint az olasz Moterosa hegyivadász-hadosztály maradékai, a szintén olasz, és még szinte sértetlen Italia bersaglieri-hadosztály részei, valamint azok a német alakulatok, melyek részt vettek a brazilokat 1944 októberének végén a 906-os domb körül megfutamító harcokban.
 
Német főtiszt brazil hadifogságban
 
Monte Castello után bizonyosodott be, hogy az csupán a kezdet végét jelentette, nem pedig a vég kezdetét. A németek ugyanolyan makacsul tartottak minden egyes négyzetmétert, mint azelőtt. Így jutott el a FEB számos veszteségterhes csata után Montese városához 1945 április 14-én, ahol négy szakadatlan harccal töltött nap után tudták csak az elkeseredetten védekező németeket kiszorítani a városból és a környező magaslatokról. Montese bevétele 426 brazil katona életét követelte, ezzel a háború legvéresebb csatájává vált, melyben a FEB katonái harcoltak. Szintén itt tette le a fegyvert egy teljes német hadosztály a brazilok előtt, melyben olyan alkulatok is voltak, melyeket addig egyszer sem vetettek be. Itt esett fogságba a Monterosa és az Italia olasz hadosztályok utolsó maradéka is.
 
A brazil hadsereg expedíciós erői ezzel pontot is tettek működésük végére. Bár rengeteg hiányossággal és hibával kellett megküzdeniük, végül a brazil katonák sikeresen teljesítették a feladatukat, és elnyerték méltó helyüket abban a nemzetközi katonai összefogásban, mely az olaszországi hadjáratot fémjelezte. Maga a FEB is többnemzetiségű volt, hiszen (ellentétben az USA hadseregével) a brazil hadseregben nem érvényesült semmiféle diszkrimináció a származás, vagy a bőrszín tekintetében. Szolgáltak benne katonák brazil, orosz, japán, portugál, német, olasz és még ki tudja milyen más gyökerekkel. Az egység működése során 480 halottat, 2064 sebesültet, és 31 ütközetben eltűnt katonát veszített. Ezzel szemben foglyul ejtett 20 573 ellenséges katonát. Ez mindenképp a brazil katonák mellett szól, akik bár amerikai segítséggel, de megmutatták, hogy a kígyók is képesek kifüstölni az ellenséget.
 
Források:
http://en.wikipedia.org/wiki/Brazilian_Expeditionary_Force
http://ibiblio.org/hyperwar/UN/Brazil/Participation/index.html#C1
http://en.wikipedia.org/wiki/Military_history_of_Brazil#World_War_II
Brasil Goes To War c. tanulmány
 
Írta: Kiss „Nix” Dávid
2012. 01. 04.

Hirdetés

További cikkek

A
A 25. órában vagyunk!

Minden családban keringenek történetek arról, mit is tett, vagy élt át egy rokon a II. világháborúban. Sokáig erről még beszélni sem volt ildomos, ám sok családban még ma is élnek azok az emberek, akik átélték a történelem egyik legnagyobb háborúját. Az ő történeteiket szeretnénk most megosztani, hogy azok is hallathassák a hangjukat, akik eddig nem tehették, vagy ma már nincsenek köztünk.

Bővebben
Látogatásaink

Az évek során igyekeztünk minél több - a világháborúhoz kapcsolódó - múzeumba, hadiparkba, haditechnikai bemutatóra és egyéb helyszínre eljutni. A gyűjteményünket olvasóink beküldött képeivel remélhetőleg tovább sikerül folyamatosan bővítenünk.

Tovább
Emlékművek

Hideg kő és/vagy fém mementói a múlt eseményeinek, a múlt embereinek és tetteiknek. Hidegek - mégis élnek. Naponta elmegyünk mellettük, mégis ritkán állunk meg, olvasunk el néhány nevet, és hajtunk fejet.

Tovább