„Csak azért írtam alá, mert úgy gondoltam, hogy az idős gentleman kiváncsi az aláírásomra.” - Adolf Hitler

Második világháború

Mi volt a Waffen-SS?

A fogalom értelmezése

A kifejezés magyar jelentése, a rövidítés feloldásával "Fegyveres Védosztag". S nem is hibázik nagyot, aki valamilyen testőrségfélére gondol a név hallatán. A második világháború végén, 1945 májusában már 38 hadosztályból, több mint 900 ezer főből álló félelmetes ármádia csakugyan egy maroknyi őrcsapatból nőtt ki.

Politikai hadsereg

A Waffen-SS (Fegyveres-SS) bizonyos apologetikus állításokkal ellentétben soha nem képezte a negyedik alkotóelemét a Wehrmachtnak, a német véderőnek, a szárazföldi hadsereg, a légierő és a haditengerészet mellett. A fronton a Waffen-SS hadosztályok hadműveleti szempontból kerültek a szárazföldi hadsereg vezérkara, illetve az egyes hadseregcsoportok alárendeltségébe. Szervezetileg a Waffen-SS nevének megfelelően az SS kötelékébe tagolódott, annak vezető szervei intézkedtek és döntöttek valamennyi ügyében, így a hátországban való alkalmazásában, állománykiegészítésében, felszerelésében, katonai kiképzésében, politikai-ideológiai nevelésében stb. Az SS a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt egyik testülete ugyanúgy, ahogyan többek között a Birodalmi Munkaszolgálat, a Hitler-ifjúság, a Német Munkafront, a Nemzetiszocialista Gépjármű-alakulat, a Rohamosztag (SA) és más hasonló szervezetek. A Waffen-SS tehát a szó legszorosabb értelmében vett párthadsereg, politikai hadsereg volt. Ez nem egyértelmű azzal, hogy minden egyes tagja okvetlenül meggyő-ződéses, hitvalló náci lett volna.

Maga az SS, és azon belül a Waffen-SS azonban a párt és vezére, Adolf Hitler hatalmának kibontakozásáva1 szoros összefüggésben fejlődött, és nélkülözhetetlen funkciót töltött be a nemzetiszocialista diktatúra németországi megszilárdulásában és európai expanziójában. A náci pártnak, az SS-nek és a Waffen-SS-nek a keletkezése és historikuma tehát elválaszthatatlan egymástól, egyazon történelmi paradigmának, a fasizmus hitleri alakváltozatának különböző vetületeit jelenítették meg és fejezik ki az utókor szemében is.

Az SA-tól az SS-ig

A weimari Németország a félkatonai alakulatok világa volt. Számos formailag pártsemleges alakulat is létezett. A Stahlhelm (Acélsisak) nevű frontharcos szervezet mellett még működött a szociáldemokrata színezetű Reichsbanner Schwarz-Rot-Gold (Fekete-Vörös-Arany Birodalmi Zászló) és a kommunista Roter Frontkampferbund (Vörös Frontharcosszövetség) is. A paramilitáris szervezetek állandó zenés felvonulásokkal, az ellenfelek demonstrációinak szétverésével, a "saját" rendezvények harcias védelmével erőszakos és zajos szereplői a korszak közéletének.

1921. július végén Hitler megkaparintotta az előző évben alakult nemzetiszocialista párt vezetését. Augusztus elején pedig Ernst Röhm százados kezdeményezésére megalakult Sturmabteilung (Rohamosztag) néven a párt paramilitáris serege. Az SA rövid idő alatt katonai mintára jelentős országos hálózatot épített ki. Rendeltetése már kezdettől fogva nem csupán a náci gyűlések és vezérszónokok védelmére szorítkozott. Alapítói a hatalomért folytatandó erőszakos harc eszközének is szánták. Tagjai felesküdtek ugyan Hitlerre, de az elsődleges lojalitás mégis inkább Röhmhöz és saját helyi osztagaik parancsnokaihoz kötötte őket.

Hitler azonban szükségesnek tartotta, hogy rendelkezzék egy kifejezetten hozzá hűséges, kizárólag neki engedelmeskedő csapattal. Ez gondoskodna személye biztonságáról, s szükség esetén felhasználható lenne a párton belüli vetélkedések eldöntésében. 1923 nyarán az SA-ból mintegy 200 fővel elkülönült Stosstrupp Adolf Hitler (Adolf Hitler rohamcsapat) néven egy testőrség. Tagjai öltözékében már megjelent a fekete, a későbbi SS a1apszíne. A barna SA-inghez fekete nyakkendőt, csizmanadrágot és sísapkát viseltek, utóbbin ezüst halálfejes jelvénnyel, horogkeresztes karszalagjukat fekete szegély övezte.

 
 
ss20
 

Az 1923. novemberi müncheni államcsínykísérlet, az ún. "sörpuccs" kudarca után a bajor kormány az SA-t, a Stosstruppot és a náci pártot betiltotta. Hitler pedig eredetileg 5 évi szabadságvesztésre szóló, de időközben felfüggesztett bírósági ítélet alapján 1924 decemberéig a landsbergi várbörtön foglya volt. Kiszabadulása után folytatta mozgalma szervezését, és agitációs körútjaihoz nélkülözhetetlennek tartotta a testőrség újjáalakítását. 1925 áprilisában gépkocsivezetője, Julius Schreck a volt Stosstrupp tagjaiból 7 embert toborzott, közöttük a hírhedt Sepp Dietrich egykori őrmestert, akit Hitler személyi testőrének választott.

A minigárdának valószínűleg Hermann Göring első világháborús repülőtiszt, ez időben az újjászervezés egyik irányítója adta a Schutzstaffel (SS, Védosztag) nevet, emlékezve a kísérő repülőgépekre, amelyek oltalmazták harci bevetésein a Richthofen-ezred kötelékében.

Schreck 1925 szeptemberében elrendelte, hogy a pártkörzetekben alakítsanak legfeljebb 10 főből és a parancsnokból (Berlinben kivételképpen 20 személyből és 2 vezetőből) álló SS csapatokat. A szigorú felvételi követelmények már ekkor jelezték, hogy az SS-be csak a mozgalom elitje kerülhet be: 25-35 év közötti, erős fizikumú, józan életű férfiak, akik legalább 5 éves helyben lakással rendelkeznek, és 2 megbízható párttag ajánlja őket. Hitler a nyilvánosság előtt is deklarálta, milyen jelentőséget tulajdonít az SS-nek. 1926. július 4-én, a náci párt weimari kongresszusán az SS őrizetébe adta át a mozgalom "szent ereklyéjét". a "vérzászlót", amely az 1923. november 9-i felvonuláson az élen menetelők rendőrsortűz által kiontott vérétől vált foltossá.

1926-ban megkezdődött az ismét legálissá vált SA tömegmozgalommá fejlesztése. Hitler szerint "az SA a sorgyalogság, az SS a gárda. Mindig létezett egy gárda: volt a perzsáknak, a görögöknek, Nagy Sándornak, Napóleonnak és Nagy Frigyesnek... az SS lesz az új Németország császári gárdája."

Testőrségből párthadsereg

Az 1933-ra kb. 700 ezer főre duzzadt SA Hitler legfontosabb ütőereje volt a hatalomért folytatott harcban. A rohamosztagok megszállták az utcákat, állandó hangos propagandakampányt folytattak, terrorizálták a politikai ellenfeleket.

Az 1933. januári "Machtergreifung" (hatalomátvétel) után pedig az SA mint "segédrendőrség" buzgólkodott a náci diktatúra elfogadtatásában a szembeszegülőkkel. A hatalmas szervezet és vezérkari főnöke, Röhm százados azonban nem érte be ennyivel. A tagok zöme, ereje tudatában, komolyan vette a náci párt radikálisan szociális jelszavait, és folytatni kívánta a "forradalmat". Röhm pedig a sok százezernyi tömegből egy új fegyveres erőt kívánt formálni, amely magába olvasztja, és feleslegessé teszi az ekkor Reichswehrnek nevezett hagyományos hadsereget. Hitler még zsenge sikerét ezek a törekvések komoly veszélybe sodorták. Az őt eddig támogató és kormányra segítő konzervatív jobboldali körök, így Hindenburg birodalmi elnök környezete, valamint a Reichswehr vezetői határozottan figyelmeztették az újdonsült kancellárt: ha nem vet véget az SA tombolásának, és nem kíméli meg a hadsereget, akkor kockára teszi hatalmát.

Hitler döntését megkönnyítette, hogy ez időben már rendelkezésére állt a saját pártján belül az az eszköz, amellyel leszámolhatott az SA-val. Így nem kényszerült arra, hogy fékezhetetlen és rebellióra hajlamos híveivel szemben a még nem teljesen nácifikált hagyományos erőszakszervekhez folyamodjék.

Jóllehet az SS az 1920-as évek második felében betöltötte a neki szánt őrzővédő feladatkört, jobbára csak lappangott, mint az SA egyik alárendelt egysége. Még 1929 elején is csupán 280 tagot számlált.

Henrik, a hűséges

ss301929. január 6-án Hitler kinevezte Heinrich Himmlert az SS birodalmi vezetőjének. Az új Reichsführer-SS 1923-ban, mint a Reichskriegsflagge (Birodalmi hadilobogó) nevű szabadcsapat tagja részt vett a sörpuccsban. Majd 1925-ben belépett a náci pártba, ahol gyorsan haladt felfelé a hierarchia lépcsőfokain. Pályafutásában különösen két tulajdonsága segítette: kiváló szervezőkészsége és feltétlen lojalitása a pártvezérhez. Közismerten ő volt a "der treue Heinrich", azaz "Henrik, a hűséges...".

Vezetése alatt az SS dinamikus fejlődésnek indult, és taglétszáma 1933-ra elérte az 50 ezret. Ez a sokadalom alkotta az ún. Allgemeine-SS-t, az "Általános-SS"-t. A megduzzadt létszám azonban nem felelt meg Hitler és Himmler elitfogalmának. Továbbá a hatalom átvétele után módosult a vezetés koncepciója az SS szerepéről, ami szintén további szelekciót tett szükségessé, most már az SS-en belül. Hitler a címére érkezett figyelmeztetésektől függetlenül is elégedetlen volt az SA-val.

Újfent foglalkoztatta a régi kérdés: úgy vélte, nem tartja szilárdan a saját kezében, nem uralja feltétlenül a rohamosztagokat, a formális hűségnyilatkozatok ellenére sem. Ezért hatalomátvétel után szükségesnek tartotta, hogy az SS-ből egy olyan új erőszak szervet formáljon, amely csak a náci párthoz tartozik, független az államtól, kívül és felül áll a jogrendszeren, s csak az ő akaratát ismeri el egyetlen törvénynek.

 
ss40
 
Elképzelésének megvalósításához engedelmes alattvalót talált Himmlerben. Az SS vezetőjének a saját tervei és ambíciói teljes összhangban állottak a hitleri programmal. Ő ugyanis a weimari időkben a tartományokban széttagolt politikai és közrendvédelmi rendőrséget nem csupán centralizálni kívánta, hanem az általa létrehozandó központosított és mindent átfogó rendőrséget be akarta építeni az SS kötelékébe. Ily módon Hitler saját ellenőrzése alá vonhatta a birodalom teljes biztonsági apparátusát, azt Himmler és az SS révén a náci párt szerve gyanánt kezelhette, kiemelve az államapparátusból. Különleges szerepüket hangsúlyozandó, Hitler az SS-t a saját "jezsuita rendjének", vezetőjét pedig "Loyola Ignácá"-nak vallotta.

Az SS-en belüli minőségi differenciálás első lépéseként 1933 márciusában Berlinben Sepp Dietrich válogatott SS emberekből megalakította 120 főnyi fegyveres testőrségét, amely már a teljes fekete egyenruházatot viselte. A csapat az 1933. szeptemberi pártkongresszuson megkapta a Leibstandarte-SS Adolf Hitler (Adolf Hitler testőrezred, az SA-ban és az SS-ben a Standarte az ezred egyenértéke) nevet.

Ugyanez idő tájt több városban létrejöttek az SS Politische Bereitschaften (Politikai Készültségi Osztagok). A politikai börtönök és a koncentrációs táborok őrzésére szervezték meg az SS-Totenkopfverbande (Halálfejes alakulatok). A Leibstandarte, a politikai kommandók és a halálfejes csapatok alkották az SS azon fegyverekkel felszerelt három csoportját, amelyek 1939 végén a Waffen-SS-be összpontosultak.

"A hosszúkések éjszakája"

tn_hitlrohm1934. június 30-án, a hitleri "hosszúkések éjszakáján" a Leibstandarte és a Totenkopfverbande állították ki azokat az osztagokat, amelyek végrehajtották a náci vezetők által minden törvényes eljárás mellőzésével hozott önkényes halálos ítéleteket az SA magas rangú funkcionáriusain és más politikai személyiségeken. Jutalmul 1934. július 26-án Hitler az SS-t függetlenítette az SA-tól, önálló testületté emelte a párt kötelékében. Himmler pedig szabad kezet kapott arra, hogy régi tervét megvalósítva, az SS-be integrálja az összes német állam rendőrségét. 1936. június 17-től Himmler egy személyben töltötte be az SS birodalmi vezetőjének és a német rendőrség főnökének funkcióit. A politikai rendőrség beolvasztásának zárólépésére 1939. szeptember 27-én került sor, amikor Reinhard Heydrich vezetésével megalakult az SS - Reichssicherheitshauptamt (Birodalmi Biztonsági Főhivatal).

Az SS fegyveres alakulatainak fejlesztése és a rendőrség - SS-integráció egymást feltételező és erősítő folyamatok, ugyanannak a diónak a két felét alkotják. Az államrendészeti feladatok ellátásához, a terrorgépezet hatékony működéséhez szükséges karhatalmat ugyanis az SS fegyveres alakulatai biztosították.

1935. március 16-án Hitler, egyidejűleg azzal, hogy bejelentette a kötelező katonai szolgálat visszaállítását, parancsot adott ki az SS-Verfügungstruppe (Karhatalmi csapat) létesítésére. Ez kifejezetten katonai alakulat volt, azzal a rendeltetéssel, hogy egy SS-hadosztály magvát alkossa. Az új egység vegyes elemekből összeállított egyenruhát viselt: a hadsereg tábori szürke uniformisát a galléron az SS-runákkal (ősgermán jellegű betűkkel) és rangjelzésekkel látták el.

Hitler 1938. augusztus 18-án egy szigorúan titkos parancsában deklarálta, hogy az SS-Verfügungstruppe nem része sem a Wehrmachtnak, sem a rendőrségnek, hanem "állandó katonai egység, amely kizárólag az én rendelkezésemre áll". Az alakulat az utasítás értelmében a párt kötelékébe tartozik, és tagjait az önként jelentkezők közül az SS birodalmi vezetője válogatja ki a legszigorúbb faji, fizikai, ideológiai és politikai követelmények figyelembevételével. Hitler egyébként ezzel a rendelkezésével megszegte azon ígéretét, hogy a Reichswehr, illetve utóda, a Wehrmacht marad a német nemzet egyetlen fegyverviselő testülete.

A háborúban

Az SS fegyveres alakulatai 1938-39-ben részt vettek Ausztria és Csehszlovákia megszállásában. Harci cselekményekbe pedig az 1939. szeptemberi lengyelországi hadjárat folyamán kapcsolódtak be a hadsereg kötelékében. 1939 végén a már fennálló csapatok bázisán létrejöttek a legelső SS-hadosztályok: a Verfügungsdivision (később a Das Reich - a birodalom - nevet kapta), a Totenkopfdivision, a Polizeidivision, valamint az Adolf Hitler Leibstandarte megerősített gépesített ezred, amely 1941-ben bővült hadosztállyá. 1940 elejétől használták hivatalosan a katonai és SS-szervek a Waffen-SS megnevezést, amelyet a nyilvánosság előtt Hitler 1940. július 19-én, a birodalmi gyűlésben elmondott beszámolójában említett meg.

tn_ss3Az SS-csapatok a nyugati hadjáratban harcoltak első ízben hadosztályaik kötelékében, saját tisztjeik parancsnoksága alatt. Elszántságukkal, bátorságukkal már ekkor megalapozták tekintélyüket. A Waffen-SS alakulatai ez időtől a német hadsereg elitjének számítanak, mindig a legveszélyesebb pontokon, a különlegesen kritikus szituációkban vetik be ezeket. S igen gyakran megmentik a helyzetet, előre lendítik a megakadt támadást, vagy éppen körömszakadtáig védekeznek. Az önfeláldozó harcmodorból következően veszteségeik messze felülmúlják az átlagos katonai egységekét, különösen a keleti fronton.

1942-1943-ban a Waffen-SS már utánpótlási gondokkal küszködött. A vezetés két tartalékforrást tárt fel. Új hadosztályokat állítottak fel a délkelet-európai országok németajkú lakosaiból. A magyarországi németek közül kb. 120 ezren szolgáltak a Waffen-SS kötelékében. Többek között a Florian Geyer 8. SS-lovashadosztályba, a Horst Wessel 18. SS-önkéntes páncélgránátos hadosztályba és a Mária Terézia 22. SS-önkéntes lovashadosztályba osztották be őket.

Fajelmélet és utánpótlásgondok

Sor került a korábban oly szigorúan vett faji felsőbbrendűség elvének feladására is. Igaz, előbb csak a északi germán fajhoz tartozó nyugat-európaiak és skandináviaiak csatlakozhattak a Waffen-SS-hez, dánok, hollandok, belgák, norvégek stb. Majd "a szükség törvényt bont" elve alapján ráfanyalodtak az "alsóbbrendű" kelet-európaiakra, baltiakra, oroszokra, ukránokra, kaukázusiakra, balkániakra. A nyilas uralom idején magyar SS seregtesteket is szerveztek, például a Hunyadi 25. gránátos hadosztályt és a Hungária 26. gránátos hadosztályt. A Waffen-SS mindinkább egy politikai idegenlégióvá vált, hiszen 1944 végén katonáinak több mint fele nem született német volt.

A Waffen-SS történetéhez hozzátartoznak a hadifoglyok, védtelen polgári személyek ellen elkövetett gyilkosságok és más háborús bűntettek, sokkal nagyobb mértékben, mint bármely más katonai formációnál. Ennek oka az volt, hogy a Waffen-SS-t mint testületet alapvetően a náci fanatizmus jellemezte.

tn_lidice
 
A Waffen-SS különösen a keleti területeken, Lengyelországban, a Baltikumban, Ukrajnában és Oroszországban vett részt a front mögötti területek véres terrorral járó "pacifikálásában". Egységei különös buzgalommal működtek közre a fajilag "károsnak" minősített népek fizikai megsemmisítésében. A Szovjetunió területén bevetett ún. Einsatzgruppe-k kb. háromezer tagja hat hónap alatt közel félmillió embert, túlnyomórészt zsidókat végzett ki. A gyilkos kommandók létszámának kb. fele a Waffen-SS-ből került ki. A koncentrációs és haláltáborok őrségei szervezetileg a Waffen-SS-hez tartoztak.

E tekintetben nem csupán formaságról volt szó, hanem állandó és kiterjedt átcsoportosítás zajlott a háború alatt a halálfejes táborőrségek és a Waffen-SS frontalakulatai között. Tehát nem állítható - George H. Stein amerikai történész megállapítása szerint -, hogy "a harcoló csapatoknak semmiféle kapcsolatuk nem volt a koncentrációs táborokkal, és a leghalványabb fogalommal sem rendelkeztek arról, mi is történik ott".

A Waffen-SS katonái számos esetben kegyetlenkedtek hadifoglyokkal és civilekkel egyaránt. Csupán néhány példa, korántsem a teljesség igényével. 1940 májusában a La Paradis nevű francia falu határában a Totenkopf hadosztály tagjai kb. 100 brit hadifoglyot öltek meg. 1942 februárjában a Leibstandarte emberei hat, a GPU (szovjet politikai rendőrség) által meggyilkolt SS-katona holttestére bukkantak.

tn_oradourSepp Dietrich, a hadosztály parancsnoka utasítást adott arra, hogy három napig minden kezükre került szovjet foglyot lőjenek agyon. Négyezren estek áldozatul az aránytalan megtorlásnak, nyilván mind olyanok, akiknek semmi közük nem volt a német katonák halálához. 1944. június 10-én a Das Reich páncéloshadosztály egyik zászlóalja egy partizánakció megbosszulásaként elpusztította a francia Oradour-sur-Glane városkát, több mint 600 lakosával együtt.

1944. december 17-én a Leibstandarte egyik alakulata Malmédynél, az Ardennes hegységben 71 amerikai hadifoglyot ölt meg. A Waffen-SS tagjai saját honfitársaikkal szemben sem voltak kíméletesek.

Így Berlin ostroma idején a Waffen-SS tisztjeiből álló rögtönítélő bíróságok sok német katonát és népfelkelőt végeztek ki "dezertálás" és a "háborús erőfeszítések szabotálása" címén.

Az említett esetek s még jó néhány hasonló nem jelentik azt, hogy a Waffen-SS elsődlegesen martalócok és gyilkosok bűnszövetkezete lett volna. Viszont ugyanígy távol áll a történeti valóságtól az a tétel is, hogy a Fegyveres-SS csakis becsületes, tisztakezű hazafiakból állott volna.

Hirdetés

További cikkek

A
A 25. órában vagyunk!

Minden családban keringenek történetek arról, mit is tett, vagy élt át egy rokon a II. világháborúban. Sokáig erről még beszélni sem volt ildomos, ám sok családban még ma is élnek azok az emberek, akik átélték a történelem egyik legnagyobb háborúját. Az ő történeteiket szeretnénk most megosztani, hogy azok is hallathassák a hangjukat, akik eddig nem tehették, vagy ma már nincsenek köztünk.

Bővebben
Látogatásaink

Az évek során igyekeztünk minél több - a világháborúhoz kapcsolódó - múzeumba, hadiparkba, haditechnikai bemutatóra és egyéb helyszínre eljutni. A gyűjteményünket olvasóink beküldött képeivel remélhetőleg tovább sikerül folyamatosan bővítenünk.

Tovább
Emlékművek

Hideg kő és/vagy fém mementói a múlt eseményeinek, a múlt embereinek és tetteiknek. Hidegek - mégis élnek. Naponta elmegyünk mellettük, mégis ritkán állunk meg, olvasunk el néhány nevet, és hajtunk fejet.

Tovább