„Bár a háborúkat fegyverekkel vívják, de emberekkel nyerik meg." - George Patton

Második világháború

patreon reklamTámogass bennünket!
Anyagi eszközeink nincsenek, ezek hiányában viszont hosszabb távon leküzdhetetlen nehézségbe ütközik e bázis fennmaradása. Honlapunk nonprofit, csapatunk tagjai puszta elhivatottságból teszik, amit tesznek. Ezért kérjük: akinek fontos e felület fennmaradása, e közösség további munkája, és üzenetünk eljuttatása minél szélesebb körbe, támogasson bennünket. 

Wessel, Horst Ludwig

Gyerek évei
1907. október 9-én született Bielefeldben. Apja, Dr. Ludwig Wessel lutheránus lelkész volt, anyja lutheránus lelkészcsaládból származott. 1913-ban a család Berlinbe költözött, amikor is a családfő a Nikolaikirchének lett a lelkésze. Horst 1914-ben a Köllnisches Gymnasium tanulója lett. Az I. világháború után, mint sok más ember, apja is elkezdett szimpatizálni a nacionalista és konzervatív ideológiákkal, melyek felé fia is nyitott volt. 1922-ben, 15 évesen csatlakozott a Német Nemzeti Néppárt ifjúsági szervezetébe, a Bismarckjugendbe . Apja halála után, 1923 decemberében belépett a radikálisabb nézeteket valló Wiking-Bundba is. Bizonyos források szerint 1925-ben kilépett a Bismarckjugendből. 1926-ban felvették a Friedrich-Wilhelm Egyetem jogi karára. Ott tagja lett a Normannia diákszervezetnek. A Wiking-Bund betiltása után több taghoz hasonlóan ő is csatlakozott a Nemzetiszocialista Német Munkáspártba (NSDAP) és annak szervezetébe, az Sturmabteilungba (SA). Ezzel megkezdődött Horst politikai pályafutása.

Horst Wessel, a nemzetiszocialista
Az NSDAP-ben hamar fény derült a fiú szervezőképességeire és elszántságára. Azt a megbízást kapta, hogy toborozzon minél több embert a pártba, és szervezze meg a Berlini Hitlerjugendet. Nem telt sok időbe, és Joseph Goebbels, Berlin gauleitere is felfigyelt a fiatal tehetségre. 1928 júliusában Ausztriába küldte Horstot, hogy megfigyeléseket végezzen az ottani nemzetiszocialista pártról és a Hitlerjugendről, majd új ismeretei által szervezze át a berlini Hitlerjugendet. 1929 májusában kinevezték az SA-Trupp 34 vezetőjévé. Csoportjával több utcai harcban vesz részt, sikeres támadásokat indítva a helyi kommunista szervezet ellen.


Wessel az SA-Trupp 34 élén

1929 májusában, egy vendéglátóhelyen történő toborzóakció során megismerkedik a 18 éves Erna Jaenickével, aki nemrégiben érkezett Berlinbe munkát keresni. Nem telt sok időbe, és összeköltöztek egy albérletben, a Große Frankfurter Straße 62 szám alatt. 1929 telén otthagyta az egyetemet, hogy minden erejét a pártnak szentelhesse.

Meggyilkolása
Horst boldog szerelmi élete hirtelen tragikus fordulatot vett. 1930. január 14-én összeveszett a lakásadónőjével, Elisabeth Salmal, mer nem tudta fizetni barátnőjének is a lakbérét. Elisabet férje elkötelezett kommunista volt. A nő az első útjába eső kommunistagyűlésre rohant „segítséget kérni”, ahol alaptalan hazugságokkal illette bérlőjét. Természetesen a kommunisták rögtön megtervezték a megtorlóakciót. Este tíz órakor Horst arra lett figyelmes, hogy valaki kopogtat a ház ajtaján. Amint ajtót nyitott, arcon lőtte Albrecht Höhler, a Vörös Frontharcos Szövetség tagja. Az egyszerű pénzügyi vita így tettlegességig fajuló politikai leszámolássá fajult. Horstot kórházba szállították, de nem tudták megmenteni az életét. 1930. február 23-án meghalt.


Horst gyilkosa, Albrecht (Ali) Höhler

Az NSDAP vértanúja
Joseph Goebbels úgy gondolta, hogy Wessel áldozata nem lehet hiába való, ezért elhatározta, hogy hőst csinál a fiatalemberből. Első lépésként közétette a férfi haláláról szóló elbeszélést, majd nagyszabású temetést szervezett, mely 30 000 résztvevőt számlált, köztük a párt több vezető személyét is. Wessel sírjánál Goebbels dicsőítő beszédet mondott. Az NSDAP hatalomra jutása után több film, és könyv készült Horst életéről. Sírjára emlékművet készítettek, börtönben sínylődő gyilkosát kivégezték. Berlinben kerületet és teret kereszteltek át az ő nevére. 1936-ban a Kriegsmarine hajót, 1944 elején magyar és német önkéntesek Waffen-SS hadosztályt neveztek el Horst Wesselről, a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt hőséről.


Wessel temetése

A Horst-Wessel dal
1929-ben az NSDAP újságja, a (Der Angriff) verset jelentetett meg Horst Wesseltől, „Die Fahne hoch” címmel. A Horst-Wessel-Lied a későbbiekben a náci párt hivatalos himnusza lett, és ünnepi eseményeken mindig elhangzott a német himnusz mellett.

A Horst-Wessel-Lied magyarul:
Magasra a zászlót, a sorok szorosan zártak
SA menetel nyugodt, határozott léptekkel
A bajtársak, akiket a vörös front és a reakció lelőtt
Lélekben velünk menetelnek

Legyen szabad az utca a barna csapatoknak
Legyen szabad az utca az SA embereknek
Milliók néznek reménnyel telve a horogkeresztre
A szabadság és kenyér napja jön

Utoljára hív a kürt szemlére
Már mindannyian készek vagyunk a harcra
Hamarosan Hitler-zászlók lobognak minden utcán
A szolgaság nem tart már soká

Magasra a zászlót, a sorok szorosan zártak
SA menetel nyugodt, határozott léptekkel
A bajtársak, akiket a vörös front és a reakció lelőtt
Lélekben velünk menetelnek


Forrás:
Wikipedia
Metapédia
Bundesarchiv
warrelics.eu

Írta: Németh Arnold

Hirdetés

További cikkek

A
A 25. órában vagyunk!

Minden családban keringenek történetek arról, mit is tett, vagy élt át egy rokon a II. világháborúban. Sokáig erről még beszélni sem volt ildomos, ám sok családban még ma is élnek azok az emberek, akik átélték a történelem egyik legnagyobb háborúját. Az ő történeteiket szeretnénk most megosztani, hogy azok is hallathassák a hangjukat, akik eddig nem tehették, vagy ma már nincsenek köztünk.

Bővebben
Látogatásaink

Az évek során igyekeztünk minél több - a világháborúhoz kapcsolódó - múzeumba, hadiparkba, haditechnikai bemutatóra és egyéb helyszínre eljutni. A gyűjteményünket olvasóink beküldött képeivel remélhetőleg tovább sikerül folyamatosan bővítenünk.

Tovább
Emlékművek

Hideg kő és/vagy fém mementói a múlt eseményeinek, a múlt embereinek és tetteiknek. Hidegek - mégis élnek. Naponta elmegyünk mellettük, mégis ritkán állunk meg, olvasunk el néhány nevet, és hajtunk fejet.

Tovább