„Az ember három módon érheti el célját: tervezéssel, munkával és imával." - George Patton

Második világháború

patreon reklamTámogass bennünket!
Anyagi eszközeink nincsenek, ezek hiányában viszont hosszabb távon leküzdhetetlen nehézségbe ütközik e bázis fennmaradása. Honlapunk nonprofit, csapatunk tagjai puszta elhivatottságból teszik, amit tesznek. Ezért kérjük: akinek fontos e felület fennmaradása, e közösség további munkája, és üzenetünk eljuttatása minél szélesebb körbe, támogasson bennünket. 

Stomm Marcel

stommk(1890-1968)

 

Katonatiszt, diplomata. Az ír származású hivatásos katona vezérkari iskolát és hadiakadémiát is végzett. Harcolt az első világháborúban, majd katonai attasé volt Londonban és Washingtonban, később ismét csapatszolgálatot teljesített. Egységeivel részt vett a felvidéki és a délvidéki bevonulásban is. A Don menti harcokban a III. hadtest parancsnoka. A súlyos helyzetben 1943. február 1-én példa nélküli parancsában feloszlatta hadtestét. Röviddel később fogságba esett, mindkét lábát amputálni kellett. Hazatérte után koholt vádak alapján halálra ítélték, de ezt előbb életfogytiglanra, majd 12 évi börtönre enyhítették. 1956-ban szabadult. Halála (1968) után, 1989-ben rehabilitálták. Emlékiratai 1990-ben jelentek meg.

 

Az SZTE Egyetemi Könyvtár Hadtörténeti Gyűjteményének engedélyével.

Hirdetés

További cikkek

A
A 25. órában vagyunk!

Minden családban keringenek történetek arról, mit is tett, vagy élt át egy rokon a II. világháborúban. Sokáig erről még beszélni sem volt ildomos, ám sok családban még ma is élnek azok az emberek, akik átélték a történelem egyik legnagyobb háborúját. Az ő történeteiket szeretnénk most megosztani, hogy azok is hallathassák a hangjukat, akik eddig nem tehették, vagy ma már nincsenek köztünk.

Bővebben
Látogatásaink

Az évek során igyekeztünk minél több - a világháborúhoz kapcsolódó - múzeumba, hadiparkba, haditechnikai bemutatóra és egyéb helyszínre eljutni. A gyűjteményünket olvasóink beküldött képeivel remélhetőleg tovább sikerül folyamatosan bővítenünk.

Tovább
Emlékművek

Hideg kő és/vagy fém mementói a múlt eseményeinek, a múlt embereinek és tetteiknek. Hidegek - mégis élnek. Naponta elmegyünk mellettük, mégis ritkán állunk meg, olvasunk el néhány nevet, és hajtunk fejet.

Tovább