„A csatára való felkészülés során meggyőződhettem arról, hogy a tervezés létfontosságú, ám a tervek haszontalanok." - Dwight D. Eisenhower

Második világháború

patreon reklamTámogass bennünket!
Anyagi eszközeink nincsenek, ezek hiányában viszont hosszabb távon leküzdhetetlen nehézségbe ütközik e bázis fennmaradása. Honlapunk nonprofit, csapatunk tagjai puszta elhivatottságból teszik, amit tesznek. Ezért kérjük: akinek fontos e felület fennmaradása, e közösség további munkája, és üzenetünk eljuttatása minél szélesebb körbe, támogasson bennünket. 

Mihailovic, Dragoljub (Draza)

mihajlovick(1893-1946) 
 
Jugoszláv tábornok, politikus. 1941-ben, a Jugoszlávia elleni német támadás idején a vezérkarnál szolgált. Miután legyőzték hazáját, Szerbiába ment, ahol létrehozott egy szerbbarát ellenállási szervezetet, az ún. csetnik mozgalmat. Kezdetben mind a szövetségesek, mind a szovjet kormány támogatását maga mögött tudhatta. 1941 őszén a korábban együttműködő csetnikek és kommunisták egymás ellen fordultak. Mihajlovic katonái támadást intéztek Tito kommunista csapatai ellen, de vereséget szenvedtek. Ezután a szövetségesek addigi támogatása is megszűnt számukra, mivel az alapvetően antikommunista beállítottságú csetnikek fontosabbnak érezték a Tito elleni harcot, mint a náci megszállókkal szembeni akciókat, sőt, utóbbiakkal kollaboráltak is. Mihajlovic volt 1942 és 1944 között a londoni jugoszláv emigráns kormány hadügyminisztere. A háború után a németekkel való együttműködés miatt háborús bűnösnek nyilvánították, és kivégezték.
 
 
 
Az SZTE Egyetemi Könyvtár Hadtörténeti Gyűjteményének engedélyével.
 

Hirdetés

További cikkek

A
A 25. órában vagyunk!

Minden családban keringenek történetek arról, mit is tett, vagy élt át egy rokon a II. világháborúban. Sokáig erről még beszélni sem volt ildomos, ám sok családban még ma is élnek azok az emberek, akik átélték a történelem egyik legnagyobb háborúját. Az ő történeteiket szeretnénk most megosztani, hogy azok is hallathassák a hangjukat, akik eddig nem tehették, vagy ma már nincsenek köztünk.

Bővebben
Látogatásaink

Az évek során igyekeztünk minél több - a világháborúhoz kapcsolódó - múzeumba, hadiparkba, haditechnikai bemutatóra és egyéb helyszínre eljutni. A gyűjteményünket olvasóink beküldött képeivel remélhetőleg tovább sikerül folyamatosan bővítenünk.

Tovább
Emlékművek

Hideg kő és/vagy fém mementói a múlt eseményeinek, a múlt embereinek és tetteiknek. Hidegek - mégis élnek. Naponta elmegyünk mellettük, mégis ritkán állunk meg, olvasunk el néhány nevet, és hajtunk fejet.

Tovább