(1885-1960)
Német tábornagy. Eredetileg tüzér volt, az elsõ világháború során vezérkari tiszti beosztást látott el. 1934-től a Luftwaffe tisztje. 1939-ben az 1. légiflotta parancsnoka, részt vett a lengyelországi hadjáratban. Miután Nyugat-Európában is harcolt, 1940-ben Göring a Belgiumban és Észak-Franciaországban állomásozó 2. légiflotta élére nevezte ki. Az angliai csata során két nappali támadást vezetett London ellen, de ezek során a veszteségek rendkívül magasak voltak. 1941-45 között a délnyugat hadseregcsoport parancsnoka Olaszországban és a földközi-tengeri hadszítéren. Az afrikai hadjárat során nem tudta kellõ mértékben biztosítani Rommel seregeinek utánpótlását, a szövetségesek túl sok német hajót küldtek a tenger fenekére. 1943-tól az olaszországi német haderő élén állt, a védekező harcokban igen jó teljesítményt nyújtott. 1945 márciusától Rundstedt utódaként a nyugat hadseregcsoport (tkp. a nyugati front) főparancsnoka. Tárgyalt ugyan az amerikaiakkal a megadásról, de lojális maradt Hitlerhez egészen annak haláláig. 1947-ben egy brit katonai bíróság halálra ítélte, amit elõbb életfogytiglanra változtattak, majd 1952-ben betegségére való tekintettel szabadon engedték.
Az SZTE Egyetemi Könyvtár Hadtörténeti Gyűjteményének engedélyével.
