„Bocsáss meg ellenségeidnek, de jegyezd meg a nevüket!" - Joszif Sztálin

Második világháború

patreon reklamTámogass bennünket!
Anyagi eszközeink nincsenek, ezek hiányában viszont hosszabb távon leküzdhetetlen nehézségbe ütközik e bázis fennmaradása. Honlapunk nonprofit, csapatunk tagjai puszta elhivatottságból teszik, amit tesznek. Ezért kérjük: akinek fontos e felület fennmaradása, e közösség további munkája, és üzenetünk eljuttatása minél szélesebb körbe, támogasson bennünket. 

Doolittle, James Harold

James Harold „Jimmy" Doolittle 1896. december 14-én, a kaliforniai Alamedában született. Ifjúságát az alaszkai Nome-ben töltötte, ahol bokszolóként szerzett először hírnevet magának. 1910-ben Dominguez Fielden, a Los Angeles-i Nemzetközi Légi Találkozón iskolásként látott először repülőgépet. Doolittle a Los Angeles-i City College-ben érettségizett, majd a kaliforniai Berkeley egyetem hallgatója lett, ahol bányászatot kezdett tanulni. 1917 októberében azonban önként jelentkezett repülőgép-vezetői kiképzésre, majd repülő kadétként besorozták a tartalékos híradó-alakulatba. Kiképzést a kaliforniai Rockwell Fielden kapott a Kaliforniai Egyetem Katonai és Repüléstani Iskolájában. 1918. március 11-én hadnagyi rendfokozattal, immár hivatásos tisztként a híradó-alakulat repülési részlegébe helyezték. Az I. világháború befejező szakaszában azonban már az Egyesült Államokban maradt szolgálatban. Így pl.: a Texas-i Camp Dick-ben, az Ohio-i Wright Fielden, a louisianai Gerstner Fielden, a kaliforniai Rockwell Fielden, a Texas-i Kelly Fielden, valamint a Texas-i Eagle Pass-ban, ahol már nemcsak repülőgép vezetést, hanem lövészetet is oktatott. Kelly Fielden először a 104. majd a 90. repülő századnál szolgált. Ez utóbbival együtt helyezték át Eagle Pass-ba, ahol a mexikói határ mentén járőrfeladatokat láttak el. 1920. július 1-én előléptették főhadnaggyá. Ezt követően Kelly Fielden elvégezte a légi szolgálat gépészeti iskoláját, majd Ohio-ban McCook Fielden a repülő műszaki kurzust. Miután visszatért a Berkeley-re, 1922-ben kiérdemelte a baccalaureus (tudományos) fokozatot.

doolittle1

Ezt követően Doolittle a két világháború közötti időszak egyik legismertebb pilótája lett, mely elismerést a nagyszerű repülő teljesítményei révén vívott ki magának. 1922-ben kezdte az első úttörő jellegű repüléseit, miközben a legrangosabb díjakat és nemzetközi elismeréseket is egymásután elnyerte. Az ő nevéhez fűződik az Egyesült Államok első, egyetlen nap alatti átrepülése is. Ezt a sikert 1922. szeptember 4-én egy de Havilland DH-4B típusú géppel érte el, melyet kezdetleges navigációs műszerekkel szereltek fel. A floridai Pablo Beach és a kaliforniai San Diego-ban lévő Rockwell Field közötti 3480 km távon 21 óra 19 perc volt a tiszta repült ideje. Útközben mindössze csak egyszer szállt le a Texas-i Kelly Fielden tankolni, ezért a teljes út mindösszesen 22 óra 35 percig tartott. Ezért a repülésért az amerikai hadsereg Distinguished Flying Cross (DFC - Repülő Szolgálati Érdemkereszt) kitüntetését kapta meg.

Ezután 1923 júliusáig a McCook Field repülőtéren berepülőpilótaként és repüléstechnikai mérnökként tevékenykedett. Majd felvették a massachusettsi Műszaki egyetemre különleges mérnöki tanfolyamra, ahol a következő évben tudományos mesteri fokozatot szerzett. Egy újabb év elteltével, 1925-ben pedig ledoktorált repüléstanból.

doolittle2

Eközben a repülőgépek gyorsulási kísérleteiben való aktív részvétele miatt, 1924 márciusában másodszor is megkapta a DFC-t. Doolittle-t ezután Washingtonba, az Anacostia Tengerészeti Légitámaszpontra vezényelték, ahol 1925 júniusában berepüléseket végzett nagy sebességű hidroplán (tengeri) repülőgépekkel. Emellett a New yorki Long Island-on lévő Mitchel fieldi haditengerészeti hajófedélzeti kísérleti részlegnél is szolgált, miközben újabb sebességi rekordokat döntött meg. 1925-ben a világ tengeri-repülőgépeinek versenyén elnyerte a Schneider Kupát. Az eredményt egy Curtiss R3C versenygéppel érte el, miközben átlagos sebessége 373 km/h volt. (Ez a modell volt akkoriban a leggyorsabb tengerészeti repülőgép típus.) Majd a követező évben, 1926-ban elnyerte a Mackay díjat is.

Doolittle a sikereken felbuzdulva, 1926 áprilisában engedély nélkül Dél-Amerikába repült, hogy ott is népszerűsítse az amerikai siker-repülőgépeket. Chilében azonban egy Curtiss P-1 Hawk repülőgép légi bemutatója során váratlanul eltörte mindkét bokáját. Emiatt vissza kellett térnie az Egyesült Államokba, ahol a Walter Reed katonai kórházban gyógykezelték. Ebből a balesetéből 1927 áprilisára épült fel teljesen. Ezután újra beosztották a McCook Field-i kísérleti munkára. Ott a tartalékos repülő erők 385. bombázó századánál volt repülőoktató. Ebben a beosztásában - az oktatók közül elsőként - nagy súlyt fektetett a repülés és a navigáció együttes elsajátítására, valamint a bonyolult időjárási körülmények közötti repülésekre. Sőt külön ügyelt a pszicho-fiziológiai korlátokra is, melyek a pilóták érzékeit befolyásolhatják repülés közben.

1927. május 25-én Doolittle részletes matematikai számítások alapján először hajtott végre előre bukfencet egy katonai Curtiss típusú repülőgéppel. Majd 1928 szeptemberében visszatért Mitchel Fieldre, ahol különféle repülési berendezések fejlesztésében segédkezett. Így közreműködött a Sperry műhorizont, a giroszkopikus iránytű, valamint egy igen pontos magasságmérő műszer kifejlesztésében is. 1929. szeptember 24-én pedig, a Mitchel Field-i repülőtéren megfelelő műszaki felkészülés után, először hajtott végre lefüggönyözött kabinban műszer szerinti (vak)repülést a felszállástól egészen a leszállásig. Ez a szenzációs teljesítmény egyből felkeltette az újságok figyelmét is, amiért később megkapta a Harmon díjat. (A polgári légitársaságoknál - éppen Doolittle sikerének köszönhetően - honosodtak meg a minden időjárási körülmények közötti repülések.)

1930 januárjában - egy rövid időre - tanácsadóként került a New yorki Floyd Bennett repülőtérre. Majd ezután 1930. február 15-én Doolittle őrnagy váratlanul lemondott tényleges megbízásáról, kilépett a hadsereg állományából és a civil életbe vonult. Rövidesen a Shell Olaj Társaság Repülési Hivatalában lett igazgató, ahol légiközlekedési ügyekkel foglalkozott. Ottani tevékenységéhez fűződik a 100 oktános repülőbenzin gyártásának a beindítása is. (A 30-as évek végén a magas oktánszámú üzemanyagok ugyanis hatással voltak a nagy teljesítményű repülőgépek fejlesztésére.) De ő új foglalkozása mellett továbbra is részt vett a különféle repülési versenyeken. Így 1931-ben megnyerte a Bendix futamot, amikor a kaliforniai Burbankból az Ohio-i Clevelandbe repült kétfedelű gépével.

Majd 1932. szeptember 3-án Clevelandben az Egyesült Államok nemzeti repülőversenyén újabb rekordot döntött meg Doolittle és ezzel elnyerte a Thompson díjat. A 730 LE-s Pratt & Whitney T3D1 dugattyús csillagmotorral felszerelt Gee Bee Super Sportster R-1 versenygéppel 473,82 km/h rekordsebességet ért el. (Később az R-1 és az R-2 típusú gépek is szerencsétlenül jártak, pilótáik pedig életüket vesztették!)

doolittle3

Nem véletlen, hogy 1934 áprilisában a hadügyminiszter Newton D. Baker kérésére Doolittle lett az elnöke a légiposta botrányt kivizsgáló bizottságnak is. Egy évvel később visszatért a tartalékos repülőalakulatokhoz. Majd 1940-ben kinevezték a Repüléstudományi Intézet elnökévé.

Végül 1940. július 1-én újra aktív szolgálatba helyezték őrnagyi rendfokozattal. Kezdetben körzeti főellenőrként dolgozott Indianapolis-ban a repülő alakulatok központjában, a beszerzési hivatalban, melynek során Detroitban, és Michiganban is megfordult a nagyobb autógyártó cégeknél, ahol az üzemek átállítását készítették elő a repülőgépek sorozatgyártására. Doolittle ezután 1941 augusztusában különleges küldetésben (a légierő és a katonai építmények ügyében) járt Angliában.

1942. január 2-án előléptették alezredessé, majd önként vállalta (H. H. Arnold tábornok jóváhagyásával) az amerikai légierő főparancsnokságának azon tervét, mely a Japán kontinens elleni első légitámadást készítette elő. A vakmerő, csak az oda útra tervezett küldetést végül 1942. április 18-án hajtották végre Tokió, Kobe, Osaka és Nagoya ellen. Az akcióban 16 db North American B-25 Mitchell típusú közepes bombázó vett részt, melyek az USS Hornet (CV-8) repülőgép-hordozóról indultak történelmi repülésükre. Doolittle - a társaival együtt - Kína fölött ugrott ki a gépéből, miközben ő maga is megsérült. Őket John Birch amerikai misszionárius és a kínai gerillák segítették elmenekülni a japánok elől.

Doolittle utóbb ezért a hőstettéért megkapta a Medal of Honor kitüntetést, amikor a művelet terveit és vezetőit bemutatták Franklin D. Roosevelt elnöknek a Fehér Házban. (Doolittle alakját egyébként először 1944-ben Spencer Tracy, a „Thirty Seconds Over Tokyo", majd 2001-ben pedig Alec Baldwin, a „Pearl Harbor" című filmekben örökítette meg.)

1942 júliusában Doolittle-t immár dandártábornokként - két rendfokozatot is átugorva - kinevezték először a 8. légi hadsereg, majd szeptemberben az Észak-afrikai 12. légi hadsereg parancsnokává. Ezután 1942 novemberében előléptették vezérőrnaggyá, majd 1943 márciusában átvette az Északnyugat-Afrikai Hadászati Légierő parancsnokságát, ahol az amerikaiak (USAAF) mellett, a brit (RAF) alakulatok is az ő irányítása alá tartoztak.

Doolittle a magas beosztása ellenére sem szakadt el teljesen a repüléstől. Így például 1943. június 10-én másodpilótaként részt vett a Pantelleria elleni légitámadásban. Ezen a bevetésen a 320. Bombardement Group 442. bombázó századának egyik B-26-os Marauder típusú bombázójával repült. A pilóta ezúttal - régi ismerőse - Jack Sims volt, aki az ő parancsnoksága alatt annakidején részt vett a híres első tokiói támadásban. Ezen kívül egy másik történet is közismert róla. A háború alatt a Martin B-26-os bombázó típusban a megrendült bizalmat Doolittle úgy állította vissza, hogy sorra körbelátogatta a légi bázisokat, és igen látványos repülőbemutatókat tartott. E repülések során - a hatás kedvéért - mindig alacsony magasságban az egyik motort leállítva végzett vezetett orsókat!

1943. november 1-én Tuniszban vette át az újonnan felállított 15. amerikai légi hadsereg parancsnokságát. Ám 1944. január 3-án ezt a beosztását át is adta Nathan Farragut Twining tábornoknak, mivel január 15-ével kinevezték az Angliában állomásozó 8. amerikai légi hadsereg parancsnokává.

Doolittle altábornagy 1944 januárjától 1945 szeptemberéig, egészen a háború végéig állt a 8. légi hadsereg élén, amely Európában és végül még a Csendes-óceán térségében (Okinava-szigetéről) is tevékenykedett. Az Európa feletti légi fölény kivívásában nagy szerepe volt az általa irányított P-38-as, P-47-es, és P-51-es vadászgépeknek. Az európai háború végén még megkezdték a 8. légi hadsereg bombázó alakulatainak átfegyverzését a legújabb Boeing B-29 Superfortress bombázógépekre. Ezek közül az első két Bomb Group 1945. augusztus 7-én még megérkezett Okinawa szigetére, ám a teljes feltöltöttséget már csak 1946 februárjára érték el, jóval a II. világháború befejezése után.

Doolittle-t 1946. május 10-én tartalékállományba helyezték, így ő ismét visszatérhetett a Shell Olajcéghez, ahol előbb alelnök, majd később igazgató lett. (A tartalékos tisztek közül egyébként - a II. világháború során - elsőként Doolittle érte le a legmagasabb rendfokozatot az amerikai hadseregben.)

A koreai háború idején aztán ismét visszahívták a szolgálatba, és 1951 márciusában a légierő vezérkari főnökének különleges helyettesévé nevezték ki, miközben a légierő ballisztikus-rakéta és űrprogramjában is segédkezett. Majd 1952-ben, miután 2 hónap alatt 3 repülőgép is lezuhant a New Jersey-i Elizabeth-ben, Harry S. Truman kinevezte őt az elnöki vizsgálóbizottság vezetőjévé. Doolittle 1959. február 28-án vonult nyugdíjba a légierőtől. Ezután elnöke lett az Űrtechnológiai Laboratóriumnak. (Emellett már 1947-től egyben első elnöke is volt az amerikai légierő szövetségének.) Majd a kereskedelmi- és a műszeres-repülés fejlődésében való meghatározó szerepe miatt, 1972-ben megkapta a Tonny Jannus díjat. 1983-ban, pedig elnyerte az Egyesült Államok Katonai Akadémiájának Sylvanus Thayer díját is. A veterán pilóta 1985-ben - a szenátus jóváhagyása után - lett négycsillagos tábornokká előléptetve. Az új rendfokozati jelzéseket ezúttal személyesen Ronald Reagan elnök és Barry Goldwater szenátor tűzték fel Doolittle vállára. 1989. július 6-án George H. W. Bush az amerikai elnöki szabadság érmet, a nemzet legnagyobb polgári kitüntetését adományozta az idős tábornoknak.

Doolittle szerzője volt a Bantam Books-nál 1991-ben kiadott „I Could Never Be So Lucky Again: An Autobiography", valamint a „Master of Airpower: General Carl A. Spaatz" című könyveknek, melyet David R. Mets-el közösen írtak; továbbá a „Roscoe Turner: Aviation's Master Showman" könyvnek, melyet Carroll V. Glines-sel együtt írt.

James Harold Doolittle 1917. december 24-én vette feleségül Josephine E. Daniels-t. Házasságukból két fiú: James Jr. és John született. A fiai felnőttként ugyancsak katonai pilóták lettek. Az ifjabb James, a II. világháború alatt A-26-os Invader pilóta volt, de 1958-ban - mindössze 38 évesen - váratlanul öngyilkos lett. A másik fiú, John pedig ezredesként ment nyugdíjba. Ennek a fia, (III.) James H. Doolittle pedig szintén ezredesi rendfokozatot ért el, és a kaliforniai Edwards légibázison, a légierő kísérleti központjában parancsnokhelyettesként szolgált. Josephine E. Daniels 1988-ban halt meg.

James Harold „Jimmy" Doolittle 1993. szeptember 27-én a kaliforniai Pebble Beach-ben halt meg. A tábornokot az arlingtoni temetőben - a felesége mellé - helyezték örök nyugalomra. A szertartás közben a „Miss Mitchell" becenevű B-25-ös oldtimer repülőgép tisztelgő repülést hajtott végre a temető fölött.

 

2007. május 9-én az arizonai Tucsonban, a Davis-Montham légibázison a 12. légi hadsereg hadműveleti központjában, a 74. épületet „General James H. Doolittle Center"-nek keresztelték el. Az avató ünnepségen több túlélő is jelen volt az 1942-es Tokió elleni légitámadás egykori amerikai veteránjai közül.

James Harold „Jimmy" Doolittle tábornok főbb kitüntetései:

  • Medal of Honor (a tokiói támadásért)

  • Presidental Medal of Freedom

  • Distinguished Service Medal (kétszer)

  • Silver Star

  • Distinguished Flying Cross (háromszor)

  • Bronze Star

  • Air Medal (négyszer)

Felhasznált irodalom:

http://en.wikipedia.org/wiki/Jimmy_Doolittle

http://www.DoolittleRaiders.com/

http://www.history.navy.mil/photos/events/wwii-pac/misc-42/dooltl.htm

http://www.afmc.af.mil/news/story.asp?id=123100857

http://www.airpower.au.af.mil/airchronicles/apj/apj07/spr07/kanespr07.html

Írta: Kiss Kálmán

Hirdetés

További cikkek

A
A 25. órában vagyunk!

Minden családban keringenek történetek arról, mit is tett, vagy élt át egy rokon a II. világháborúban. Sokáig erről még beszélni sem volt ildomos, ám sok családban még ma is élnek azok az emberek, akik átélték a történelem egyik legnagyobb háborúját. Az ő történeteiket szeretnénk most megosztani, hogy azok is hallathassák a hangjukat, akik eddig nem tehették, vagy ma már nincsenek köztünk.

Bővebben
Látogatásaink

Az évek során igyekeztünk minél több - a világháborúhoz kapcsolódó - múzeumba, hadiparkba, haditechnikai bemutatóra és egyéb helyszínre eljutni. A gyűjteményünket olvasóink beküldött képeivel remélhetőleg tovább sikerül folyamatosan bővítenünk.

Tovább
Emlékművek

Hideg kő és/vagy fém mementói a múlt eseményeinek, a múlt embereinek és tetteiknek. Hidegek - mégis élnek. Naponta elmegyünk mellettük, mégis ritkán állunk meg, olvasunk el néhány nevet, és hajtunk fejet.

Tovább