„Az egyetlen dolog, amitől félnünk kell, az maga a félelem." - Franklin D. Roosevelt

Második világháború

Hoth, Hermann

hothk(1885-1971)
 
Német tábornok. Katonai pályafutását gyalogosként kezdte, az első világháborúban a Nagyvezérkarhoz került. A harmincas évek második felében kezdett igazán felfelé ívelni pályája. Guderian mellett a páncélos hadviselés lelkes szószólója volt. Részt vett Lengyelország lerohanásában, majd Franciaország megtámadása idején szerzett hírnevet, ekkor alatta szolgált Rommel is. A Szovjetunió megtámadásakor Hoepner és Guderian alakulataival együtt az ő csapatai hajtották végre a nagy bekerítő hadmozdulatokat. Egységei már majdnem Moszkváig jutottak, de az ellentámadás hatásra kénytelen volt visszavonulni. Később Sztálingrád alatt és a kurszki csatában sem sikerült a szovjeteket legyőznie. 1943-ban, Kijev feladása után Hitler menesztette. Jó parancsnokként szinte mindig az első vonalban tartózkodott, katonái Hoth papának becézték.
 
 
 
Az SZTE Egyetemi Könyvtár Hadtörténeti Gyűjteményének engedélyével.

Támogass bennünket!

patreon reklam
Anyagi eszközeink nincsenek, ezek hiányában viszont hosszabb távon leküzdhetetlen nehézségbe ütközik e bázis fennmaradása. Honlapunk nonprofit, csapatunk tagjai puszta elhivatottságból teszik, amit tesznek. Ezért kérjük: akinek fontos e felület fennmaradása, e közösség további munkája, és üzenetünk eljuttatása minél szélesebb körbe, támogasson bennünket.
Részletek

Hirdetés

A
A 25. órában vagyunk!

Minden családban keringenek történetek arról, mit is tett, vagy élt át egy rokon a II. világháborúban. Sokáig erről még beszélni sem volt ildomos, ám sok családban még ma is élnek azok az emberek, akik átélték a történelem egyik legnagyobb háborúját. Az ő történeteiket szeretnénk most megosztani, hogy azok is hallathassák a hangjukat, akik eddig nem tehették, vagy ma már nincsenek köztünk.

Bővebben
Látogatásaink

Az évek során igyekeztünk minél több - a világháborúhoz kapcsolódó - múzeumba, hadiparkba, haditechnikai bemutatóra és egyéb helyszínre eljutni. A gyűjteményünket olvasóink beküldött képeivel remélhetőleg tovább sikerül folyamatosan bővítenünk.

Tovább
Emlékművek

Hideg kő és/vagy fém mementói a múlt eseményeinek, a múlt embereinek és tetteiknek. Hidegek - mégis élnek. Naponta elmegyünk mellettük, mégis ritkán állunk meg, olvasunk el néhány nevet, és hajtunk fejet.

Tovább