„Hírnév, kincs, dicsőség nem adhat földi boldogságot, önmagunkban kell azt keresnünk, a szív nyugalmában s az erkölcs tiszta érzet ártatlan örömeiben." - Horthy Miklós

Második világháború

patreon reklamTámogass bennünket!
Anyagi eszközeink nincsenek, ezek hiányában viszont hosszabb távon leküzdhetetlen nehézségbe ütközik e bázis fennmaradása. Honlapunk nonprofit, csapatunk tagjai puszta elhivatottságból teszik, amit tesznek. Ezért kérjük: akinek fontos e felület fennmaradása, e közösség további munkája, és üzenetünk eljuttatása minél szélesebb körbe, támogasson bennünket. 

Braun, Wernher von

braun(1912-1977)

Német (később amerikai állampolgárságú) mérnök. Fiatal korában kezdett el érdeklődni a rakétatechnika iránt, rövidesen a hadsereg szakértőjeként kapott munkát. 1938-ra kifejlesztette az A-4-es jelű rakétát, mely prototípusa lett a V-2 jelű rakétának. 1940-ben a munkáját visszavetette, hogy Hitler a Luftwaffe hatáskörébe utalta a rakétafejlesztést. Ez a helyzet a V-2 elkészültével változott meg 1943-ban. A kísérletek után 1944 márciusában vetették be először a "csodafegyvert", mely nem volt képes megváltoztatni a háború kimenetelét. 1945-ben von Braun mérnökcsapatával és családjával együtt az amerikaiaknak adta meg magát, s magával vitt sok kutatási eredményt is. Rövidesen az USA-ban kezdett el dolgozni stábjával, egy idő után amerikai állampolgárként. Döntő része volt az interkontinentális rakéták kifejlesztésében, valamint az amerikai űrprogramban. Saturn 5 rakétája tette lehetővé a Holdra szállást.

 

 

 

Az SZTE Egyetemi Könyvtár Hadtörténeti Gyűjteményének engedélyével.
{mosframe https://masodikvh.hu/images/stories/bibl/had.html,100%,65} 

Hirdetés

További cikkek

A
A 25. órában vagyunk!

Minden családban keringenek történetek arról, mit is tett, vagy élt át egy rokon a II. világháborúban. Sokáig erről még beszélni sem volt ildomos, ám sok családban még ma is élnek azok az emberek, akik átélték a történelem egyik legnagyobb háborúját. Az ő történeteiket szeretnénk most megosztani, hogy azok is hallathassák a hangjukat, akik eddig nem tehették, vagy ma már nincsenek köztünk.

Bővebben
Látogatásaink

Az évek során igyekeztünk minél több - a világháborúhoz kapcsolódó - múzeumba, hadiparkba, haditechnikai bemutatóra és egyéb helyszínre eljutni. A gyűjteményünket olvasóink beküldött képeivel remélhetőleg tovább sikerül folyamatosan bővítenünk.

Tovább
Emlékművek

Hideg kő és/vagy fém mementói a múlt eseményeinek, a múlt embereinek és tetteiknek. Hidegek - mégis élnek. Naponta elmegyünk mellettük, mégis ritkán állunk meg, olvasunk el néhány nevet, és hajtunk fejet.

Tovább