„Háborúban elszántság, vereségben dac, győzelemben nagylelkűség, békében jóindulat.” - Winston Churchill

II. világháború - masodikvh.hu

Albert Ferenc versek

A DONI HŐSÖK EMLÉKÉRE

Kínkeserves halált szórtak
a katyusák, a lövegek.
Lánctalpaknak vaskarmai
taposták az élőket,
a megdermedt tetemeket.

Aknák folytonos tüzétől
megnyílt az átfagyott föld.
Kénköves, poklot árasztott
mi az égből ezután jött,
irgalmatlanul ölt, csak ölt.

Fültépő hangú fegyverek
amint süvöltve dörögtek,
úgy sokasodtak némán,
a hantok és a keresztek,
és mind-mind névtelenek.

Don-kanyari mészárszéknek
sarkig tárva ajtaja.
Kétszázezer magyar honvéd
a vágóhídra hajtva,
a haza nem ezt akarta!

Az orosz „sakter bárdjától”,
jórészük odaveszett.
A Doni-medence földje
mind elnyelé testüket,
magába zárva őket.

Nekünk csak emlékeznünk kell,
mit követel a hála.
Hazáért adták életük,
égjen érettük gyertya,
s az örök mécses lángja.

Hirdetés

További cikkek

A
A 25. órában vagyunk!

Minden családban keringenek történetek arról, mit is tett, vagy élt át egy rokon a II. világháborúban. Sokáig erről még beszélni sem volt ildomos, ám sok családban még ma is élnek azok az emberek, akik átélték a történelem egyik legnagyobb háborúját. Az ő történeteiket szeretnénk most megosztani, hogy azok is hallathassák a hangjukat, akik eddig nem tehették, vagy ma már nincsenek köztünk.

Bővebben
Látogatásaink

Az évek során igyekeztünk minél több - a világháborúhoz kapcsolódó - múzeumba, hadiparkba, haditechnikai bemutatóra és egyéb helyszínre eljutni. A gyűjteményünket olvasóink beküldött képeivel remélhetőleg tovább sikerül folyamatosan bővítenünk.

Tovább
Emlékművek

Hideg kő és/vagy fém mementói a múlt eseményeinek, a múlt embereinek és tetteiknek. Hidegek - mégis élnek. Naponta elmegyünk mellettük, mégis ritkán állunk meg, olvasunk el néhány nevet, és hajtunk fejet.

Tovább