„Csak azért írtam alá, mert úgy gondoltam, hogy az idős gentleman kiváncsi az aláírásomra.” - Adolf Hitler

Második világháború

patreon reklamTámogass bennünket!
Anyagi eszközeink nincsenek, ezek hiányában viszont hosszabb távon leküzdhetetlen nehézségbe ütközik e bázis fennmaradása. Honlapunk nonprofit, csapatunk tagjai puszta elhivatottságból teszik, amit tesznek. Ezért kérjük: akinek fontos e felület fennmaradása, e közösség további munkája, és üzenetünk eljuttatása minél szélesebb körbe, támogasson bennünket. 

Captain America: Super Soldier

A náci seregek megállíthatatlanul nyomulnak előre, a háttérben sötét erők szövetkeznek, a remény a győzelemre, vagy arra, hogy egyáltalán véget ér ez az egész, régen szertefoszlott már. 1944-et írunk, és ezek a második világháború legszörnyűbb napjai.
 
A Marvel legendás képregénye idén nyáron újjászületik, az Első bosszúállót augusztus 4-től a hazai mozik is adják majd, előtte azonban itt van a játék, mely a Szabadság Őrzőjének legnagyobb csatáit eleveníti meg előttünk. A szövetséges seregek természetfeletti erővel rendelkező szuperkatonájaként fel kell vennünk a harcot a gonosszal, Vörös Koponya, és a rettegett HIDRA szervezet ezúttal is a listánk elejére került, de olyan ősellenségek is visszatértek, mint Madame Hydra, Wolfgang von Strucker, Iron Cross, vagy Arnim Zola. Nem lesz egy vasárnapi séta.
 
 
A Captain America: Super Soldierben a Kapitányt külső nézetből irányíthatjuk, maga a játék pedig rendkívül hangulatosan kezd. Két szövetséges katona éppen hősünket beszéli ki, mikor a HIDRA zsoldosai rájuk támadnak, az egyiket egy robotkar a nyakánál fogva rántja el, a másik pedig éppen, hogy meg tud menekülni. Rövid macska-egér harc veszi kezdetét, a menekülő zsákutcába kerül, már éppen feladná a harcot, amikor egy csillagos pajzs suhan el mellette, s teríti le az üldözőket. Amerika Kapitánya ismét jókor lépett közbe, megmentette egy ártatlan életet, innen pedig nincs megállás, egyenes út vezet a gonoszok fészkébe.
 

A harcrendszer három pillérre épül. Az első a pajzs, mellyel távoli ellenségeinket szedhetjük le, egyszerűen el kell hajítani, s a kis kiegészítő már teszi is a dolgát, berepeszt néhány koponyát, eltör egy-két gerincet, majd visszatér hozzánk, egyenesen a markunkba. A verekedés a második, hősünk puszta kézzel fegyverezi le a gonosz seregeit, egyszerre két-három ellenféllel is el tud bánni, míg a harmadik, s egyben leghasznosabb, a koncentrált támadás. Ezt használva a Kapitány egyetlen ütéssel végez szinte bárkivel, az akciót közvetlen közelről, lassítva nézhetjük végig, a hátránya viszont, hogy nem lehet folyamatosan használni, energiacsíkunknak töltődnie kell, hogy újra elő tudjuk hívni.
 

Hirdetés

További cikkek

A
A 25. órában vagyunk!

Minden családban keringenek történetek arról, mit is tett, vagy élt át egy rokon a II. világháborúban. Sokáig erről még beszélni sem volt ildomos, ám sok családban még ma is élnek azok az emberek, akik átélték a történelem egyik legnagyobb háborúját. Az ő történeteiket szeretnénk most megosztani, hogy azok is hallathassák a hangjukat, akik eddig nem tehették, vagy ma már nincsenek köztünk.

Bővebben
Látogatásaink

Az évek során igyekeztünk minél több - a világháborúhoz kapcsolódó - múzeumba, hadiparkba, haditechnikai bemutatóra és egyéb helyszínre eljutni. A gyűjteményünket olvasóink beküldött képeivel remélhetőleg tovább sikerül folyamatosan bővítenünk.

Tovább
Emlékművek

Hideg kő és/vagy fém mementói a múlt eseményeinek, a múlt embereinek és tetteiknek. Hidegek - mégis élnek. Naponta elmegyünk mellettük, mégis ritkán állunk meg, olvasunk el néhány nevet, és hajtunk fejet.

Tovább