„Bár a háborúkat fegyverekkel vívják, de emberekkel nyerik meg." - George Patton

Második világháború

patreon reklamTámogass bennünket!
Anyagi eszközeink nincsenek, ezek hiányában viszont hosszabb távon leküzdhetetlen nehézségbe ütközik e bázis fennmaradása. Honlapunk nonprofit, csapatunk tagjai puszta elhivatottságból teszik, amit tesznek. Ezért kérjük: akinek fontos e felület fennmaradása, e közösség további munkája, és üzenetünk eljuttatása minél szélesebb körbe, támogasson bennünket. 

Portugáliába menekült volna a nácik elől a Vatikán

Soha nem látott titkos tervek kerültek elő a Vatikán archívumából: eszerint ha Hitler utasítására a német csapatoknak sikerült volna elfogni a pápát, akkor a bíborosok egy semleges országba (elsősorban Portugáliába) menekülve új egyházfőt választottak volna.

biboros

A dokumentumok szerint XII. Pius már 1943-ban közölte bíborosaival, hogy ha német fogságba kerülne, az egyenértékű lenne lemondásával, és rögtön megválaszthatják utódját. A Vatikáni Titkos Levéltárból előkerült iratok szerint a bíborosoknak egy baráti országba kellett volna menekülni, amelyek közül a semleges Portugália lett volna legesélyesebb a listán, ahol a római katolikus egyház újraalapítására került volna sor.

Arról, hogy Hitler el akarta rabolni a pápát, már korábban is tudtunk, ám most első alkalommal értesülhetünk arról, hogy a Vatikán mit lépett volna, ha a nácik terve sikerrel jár. Peter Gumpel, német jezsuita szerzetes, aki jelenleg Pius szentté avatási folyamata kapcsán kapott széleskörű hozzáférést a levéltárhoz, a sajtónak elmondta, hogy Pius a következőképp kommentálta a lehetőséget: „ha le akarnak tartóztatni, ki kell ráncigáljanak a Vatikánból”.

Gumpel atya szerint katasztrofális következményekkel járt volna, ha a világ egyházfő nélkül maradt volna. Pacelli azonban önkéntesen nem menekült volna: Portugália, Spanyolország és az Egyesült Államok többször is felajánlotta neki, hogy szabadon befogadják, ám ő mindvégig úgy érezte, hogy ezen tragikus körülmények között nem hagyhatja magára egyházát.

A dokumentumokból egyben az is kiderül, hogy Pius és az egyházi állam vezetése tisztában volt azzal, hogy 1943 júliusában Hitler meg akarta szállni a Vatikánt, és őt vezető bíborosaival letartóztatni. 1943 szeptemberében, amikor Olaszország aláírta a fegyverszünetet a szövetségesekkel, Pius minden nap attól rettegett, hogy letartóztatása a küszöbön áll.

Karl Otto Wolff SS tábornok akkor azt az utasítás kapta, hogy minél hamarabb szállja meg a pápai államot, biztosítsa a levéltárat és a műkincseket, és Piust a vatikáni kormányzattal együtt szállítsák Németországba, hogy ne kerülhessen a szövetségesek befolyása alá. A történészek szerint Hitler ezt azért szerette volna, mert attól tartott, hogy a pápa tovább kritizálja a németek zsidókkal kapcsolatos álláspontját és bánásmódját. Ezen felül attól is félt, hogy a pápa ellenállása buzdíthatja megszállt országok földalatti, németellenes mozgalmait is.

Egyes történészek emellett azt is kimutatták, hogy talán pont Wolff tájékoztathatta ezekről a tervekről a Vatikánt, majd ő beszélte le Hitlert a terv végrehajtásáról, mert szerinte ez világszerte elidegenítheti a katolikusokat, és mindenkit végleg a németek ellen fordíthat.

A most előkerült dokumentumok csak egy újabb apró lépést jelentenek Pius szentté avatási folyamatában, ám a teljes igazság megismeréséhez a pontifikátus teljes iratanyagának feloldására lenne szükség, amire az egyházi állam egyelőre nem hajlandó. Éppen ezért a mai napig ellentmondásos megítélésű egyházfő tevékenysége a homályba veszik: vannak, akik antiszemitizmussal, és nyílt nácibarátsággal vádolják, míg mások pont az információhiány miatt érvelnek amellett, hogy Pius titokban, a nácik figyelmét kikerülve próbálta menteni a zsidókat.

 

Forrás: Múlt-kor

Hirdetés

További cikkek

A
A 25. órában vagyunk!

Minden családban keringenek történetek arról, mit is tett, vagy élt át egy rokon a II. világháborúban. Sokáig erről még beszélni sem volt ildomos, ám sok családban még ma is élnek azok az emberek, akik átélték a történelem egyik legnagyobb háborúját. Az ő történeteiket szeretnénk most megosztani, hogy azok is hallathassák a hangjukat, akik eddig nem tehették, vagy ma már nincsenek köztünk.

Bővebben
Látogatásaink

Az évek során igyekeztünk minél több - a világháborúhoz kapcsolódó - múzeumba, hadiparkba, haditechnikai bemutatóra és egyéb helyszínre eljutni. A gyűjteményünket olvasóink beküldött képeivel remélhetőleg tovább sikerül folyamatosan bővítenünk.

Tovább
Emlékművek

Hideg kő és/vagy fém mementói a múlt eseményeinek, a múlt embereinek és tetteiknek. Hidegek - mégis élnek. Naponta elmegyünk mellettük, mégis ritkán állunk meg, olvasunk el néhány nevet, és hajtunk fejet.

Tovább