RT Vermilion - шаблон joomla Скрипты
„Az ember három módon érheti el célját: tervezéssel, munkával és imával." - George Patton

II. világháború - masodikvh.hu

Milyen okok vezettek a magyar hadsereg teljes felbomlásához 1918 őszén?

Akadémiai kutatócsoport vizsgálja az 1920-as trianoni békeszerződés körülményeit, így például az első világháború utáni katonai összeomlást és a haderő leszerelését, a közellátás problémáit és Trianon emlékezetét. Az Ablonczy Balázs történész vezetésével tavaly létrejött MTA Lendület Trianon 100 Kutatócsoportról az Akadémia honlapján olvasható tájékoztató.

47397
Frontról hazatérő katonák 1918 őszén

A kutatócsoport célja monográfiákkal, konferenciákkal, dokumentumközlésekkel, idegen nyelvű publikációkkal hozzájárulni ahhoz, hogy a tudományos közösség és a magyar közvélemény jobban megismerje a békeszerződés pontos körülményeit. A többéves program részeként eddig ismeretlen, a béke-előkészítést és a döntéshozatalt bemutató diplomáciai iratokat publikálnak, elsőként a magyar békedelegáció naplóját, Zeidler Miklós történész szerkesztésében, de tervezik amerikai, olasz, japán, román, cseh és szerb dokumentumok közlését is.

A kutatások egy másik iránya a magyar társadalom és a katonai összeomlás kapcsolatát vizsgálja, ezen belül a hadsereg szerepét, a menekültkérdést, a közellátást és az impériumváltást, az állami fennhatóság megváltozását a helyi szinteken. A kutatók választ keresnek olyan, a közvéleményt és a történészeket is érdeklő kérdésekre, mint például, hogy milyen okok vezettek a hadsereg teljes felbomlásához 1918 őszén, és lehetséges lett volna-e fegyverrel megakadályozni a történelmi Magyarország egy részének vagy akár egészének elvesztését.

A magyar közvélemény ebben a kérdésben már az 1920-as években két táborra szakadt. A Horthy-korszak ellenforradalmi történetírása egyértelműen a Károlyi-kormány elhibázott politikájának számlájára írta a haderő szétesését, míg az oktobrista emigráció politikusai a háború természetes következményeként írták le az eseményeket. A katonai összeomlást részletesen feldolgozó modern összefoglalás mindmáig nem készült.

A szakemberek számos új szempontot igyekeznek érvényesíteni kutatásaikban, így például bemutatni azokat a 19. századi tendenciákat, amelyek a szociáldemokrata párt erős antimilitarista politikájához vezettek. A korábbi vizsgálatok földrajzi kereteit meghaladva a projekt a magyar helyzetet más vesztes országokkal, elsősorban az eddig meglepően kevés figyelmet kapó Ausztriával hasonlítja össze. A kutatások túllépnek a "vörös" Budapest és a "nemzeti" vidék merev szembenállásán is. A határok megszilárdulásával kapcsolatban a szakemberek foglalkoznak az új határok által teremtett gazdasági, társadalmi viszonyokkal és az 1918 és 1924 között létrejött, rövid életű közép- és kelet-európai államokkal.

Trianon földrajzának kutatása részben az új határok következtében kettészakított régiók, vonzáskörzetüktől elválasztott városok, szétzilált térbeli gazdasági kapcsolatok, megbomlott társadalmi hálózatok vizsgálatára irányul, részben pedig azokra a földrajzi elméletekre, amelyek az új határok jogtalanságát, illetve jogosságát igazolják. A kutatások célja, hogy a két világháború között széles körben ismert érveket kvantitatív alapokon nyugvó esettanulmányokkal tesztelje, elsősorban az osztrák-magyar és a csehszlovák-magyar határszakaszon. A magyar geográfusok által kidolgozott földrajzi érvrendszereket pedig megpróbálják ütköztetni néhány szomszédos ország geográfusainak érvelésével, arra is választ keresve, hogy miként járult hozzá ezekben az országokban a földrajz az átalakult nemzeti tér közgondolkodásba, nemzeti identitásba illesztéséhez, hogyan jöttek létre az újonnan megszerzett tájakon új identitások. A kutatás kitér Trianon emlékezete - a történetírás, irodalom, emlékművek - és a magyar társadalom kapcsolatára.

Az első világháborút magyar vonatkozásban lezáró 1920-as trianoni békeszerződés következménye volt többek között az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlása és Magyarország - Horvátország nélküli - területének 283 ezer négyzetkilométerről 93 ezerre, lakosságának 18,2 millióról 7,6 millióra csökkenése. Akkor mintegy 3,2 millió magyar, a magyarság harmada került a trianoni határokon kívülre, idegen államok fennhatósága alá.

Forrás: Múlt-kor.hu

Hirdetés

További cikkek

A
A 25. órában vagyunk!

Minden családban keringenek történetek arról, mit is tett, vagy élt át egy rokon a II. világháborúban. Sokáig erről még beszélni sem volt ildomos, ám sok családban még ma is élnek azok az emberek, akik átélték a történelem egyik legnagyobb háborúját. Az ő történeteiket szeretnénk most megosztani, hogy azok is hallathassák a hangjukat, akik eddig nem tehették, vagy ma már nincsenek köztünk.

Bővebben
Bővebben
 
Fórum

Várjuk a hozzászólásokat a haditechnikával, hadműveletekkel, alakulatokkal, filmekkel és egyéb témákkal kapcsolatban. Ezenfelül szívesen fogadunk minden, az oldallal kapcsolatos véleményt, kiigazítást és ötletet.

Tovább
Impresszum

A www.masodikvh.hu történelmi portál egy civilek által életre hívott, és azóta szerkesztett oldal. A szerkesztők csupán önerőből, saját lelkesedésből próbálnak meg a legjobb tudásukhoz mérten tájékoztatást adni a világháború különféle eseményeiről, eszközeiről

Tovább
Látogatásaink

Az évek során igyekeztünk minél több - a világháborúhoz kapcsolódó - múzeumba, hadiparkba, haditechnikai bemutatóra és egyéb helyszínre eljutni. A gyűjteményünket olvasóink beküldött képeivel remélhetőleg tovább sikerül folyamatosan bővítenünk.

Tovább
Emlékművek

Hideg kő és/vagy fém mementói a múlt eseményeinek, a múlt embereinek és tetteiknek. Hidegek - mégis élnek. Naponta elmegyünk mellettük, mégis ritkán állunk meg, olvasunk el néhány nevet, és hajtunk fejet. Mégis: a múlt eképpen van velünk nap mint nap.

Tovább