Nem csak a nemzetközi hitelezők által elvárt, jórészt Németország által erőltetett megszorítások okoznak viszályt Athén és Berlin kapcsolatában: az új görög kormány az utóbbi napokban ismét elővette a második világháborús német jóvátétel kérdését, és úgy tűnik, a német ellenkezéssel szemben, az alapvető jogi akadályok ellenére sem enged eurómilliárdokra rúgó követeléseiből.
Vasárnap este Alekszisz Ciprasz baloldali görög kormányfő közölte: Athén történelmi kötelessége "a népünk, a történelem és minden európai előtt, aki a nácizmus ellen harcolt és vérét áldozta", hogy kártérítést követeljen Németországtól a második világháborúban okozott károkért. Jánisz Varufakisz pénzügyminiszter a múlt héten Berlinben is felhozta a kérdést, egy sajtótájékoztatón nyíltan beszélt a nácizmusról, egy tévéinterjúban pedig azt ecsetelte, hogy a weimari köztársaság gazdasági gondjai hogyan ágyaztak meg Adolf Hitler hatalomra jutásának.
A Ciprasz vezette, januárban hatalomra jutott Radikális Baloldal Koalíciója (Sziriza) szerint Berlin mintegy 162 milliárd euróval, azaz a 315 milliárd eurós görög államadósság nagyjából felét kitevő összeggel tartozik Athénnak. Ez az összeg két részből áll össze: egyrészt a nácik brutális négyéves (1941-1945) megszállása alatt okozott károkból, másrészt egy 476 millió akkori német márkás hitelből. A hitelnyújtásra 1942-ben a német megszállók kényszerítették rá a görög jegybankot, de a pénzt nem fizették vissza. 2012-ben a német parlament alsóházában bemutatott jelentés 8,25 milliárd akkori dollárra taksálta a kölcsön összegét, de a görögök szerint a tétel 11 milliárd euróra rúg.
Németország mindazonáltal azzal érvel, hogy nemzetközi jogi szempontból nincs fizetési kötelezettsége. Ezt hangoztatta Joachim Gauck német elnök is tavalyi Athén látogatásán: bár bűnbocsánatot kért a görögöktől a szörnyű náci tettekért, azt mondta, a jogi kapuk már lezárultak a kártérítés előtt. A berlini pénzügyminisztérium szóvivője pedig nemrég úgy fogalmazott, hogy 70 évvel a második világháború után a jóvátétel kérdése elvesztette legitimitását.
1953-ban a londoni adósságkonferencián egyebek mellett arról állapodtak meg a felek, hogy a második világháborús német jóvátétel kérdését egy formális békeszerződés megkötéséig elhalasztják. A békeszerződés Németország felosztása miatt nem jöhetett létre. A még mindig válságos gazdasági helyzetben lévő németek Londonban korábbi és egyéb adósságaikra is jelentős könnyítést kaptak. Ezt elsősorban az Egyesült Államok szorgalmazta, mert miközben a franciák és a britek még tartottak a német megerősödés jelentette esetleges veszélyektől, Washington úgy látta, hogy csak egy erős és prosperáló Nyugat-Németország tud ellenállni a kommunista fenyegetésnek. Az adósságkönnyítés gazdaságtörténészek szerint hatalmas szerepet játszott a következő évtizedek német gazdasági csodájában, amivel gyakran a Sziriza is példálózik: Ciprasz szerint ha elengednék az adósságát, Görögország is gyors növekedésnek indulhatna.
Mindazonáltal 1960-ban Berlin egy jóvátételi szerződés keretein belül 115 millió német márka kártérítést fizetett a náci bűncselekmények görög áldozatainak. A londoni moratórium 1990-ben okafogyottá vált, miután a két Németország és a négy megszálló hatalom (Franciaország, Nagy-Britannia, az Egyesült Államok és a Szovjetunió) megállapodásával végül is megszületett a második világháborút Európában hivatalosan lezáró dokumentum. Ebben azonban Berlin kérésére az szerepelt, hogy a jóvátétel kérdését lezártnak tekintik a felek. A dokumentumot az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet akkori tagjai, köztük Görögország, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetet létrehozó Párizsi Charta aláírásával elfogadták. Athén szerint ugyanakkor a kérdés nem zárult le, mivel az aláírók csak tudomásul vették a hatoldalú szerződést, nem adták rá áldásukat.
Azóta több magánvádas bírósági eljárást is indítottak a náci bűnök, elsősorban az 1944-ben Distomo településen elkövetett mészárlás áldozatainak leszármazottjai. 1997-ben egy görög bíróság 29 millió euróval egyenértékű kártérítést ítélt meg a négy felperesnek, de a büntetés végrehajtását nem tudták kieszközölni. Az ügy az Emberi Jogok Európai Bírósága elé került, amely 2002-ben úgy határozott, hogy az államok immunitása miatt nem érvényesíthető a görög bíróság döntése Németországgal szemben. A leszármazottak keresetét 2003-ban a német legfelsőbb bíróság is elutasította, a német alkotmánybíróság pedig 2006-ban megerősítette a 2003-as ítéletet.
Forrás: Múlt-kor.hu
