„Háborúban elszántság, vereségben dac, győzelemben nagylelkűség, békében jóindulat.” - Winston Churchill

Második világháború

patreon reklamTámogass bennünket!
Anyagi eszközeink nincsenek, ezek hiányában viszont hosszabb távon leküzdhetetlen nehézségbe ütközik e bázis fennmaradása. Honlapunk nonprofit, csapatunk tagjai puszta elhivatottságból teszik, amit tesznek. Ezért kérjük: akinek fontos e felület fennmaradása, e közösség további munkája, és üzenetünk eljuttatása minél szélesebb körbe, támogasson bennünket. 

Felújították a nyíregyházi Hősök temetőjét

Az első világháború centenáriuma alkalmából 20 millió forintból felújították a nyíregyházi Hősök temetőjét. A 14 nemzet katonáinak végső nyughelyet adó sírkertet november 25-én, kedden adták át.

Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere az avatáson elmondta: az első világháború idején a városban működött az Osztrák−Magyar Monarchia egyik legnagyobb hadikórháza, és az ott elhunyt 2829 sebesültet helyezték örök nyugalomra a temetőben.

01

Az átadóünnepséget követően a hősi halált halt katonák tiszteletére emelt sírkerti emlékműnél a Magyar Honvédség, a cseh, a horvát és a lengyel nagykövetség, az orosz és a szlovák főkonzulátus, az osztrák, az olasz és az ukrán konzulátus képviselői, valamint a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal, a megyei közgyűlés, illetve a helyi önkormányzat vezetői helyezték el a megemlékezés virágait.

„A nyíregyházi 2700 ágyas barakk-kórház ötven épületét 1914-ben építették, a híres huszárlaktanya szomszédságában" − emlékeztetett Kovács Ferenc. Hozzátette, hogy a következő év februárjában már 2700 sebesültet ápoltak ott, és utána is folyamatosan érkeztek a sérült katonák és betegek a frontokról. A barakk-kórházban elhunytakat előbb a város Északi és Déli Temetőjében hantolták el, majd a hadi gyógyintézet mellett 1915-ben megnyitották a Hősök temetőjét, amely az ország második legnagyobb katonai sírkertje. A temetőben magyar, osztrák, német, olasz, lengyel, cseh, szlovák, orosz, ukrán, román, horvát, szlovén, szerb és bosnyák katonák földi maradványai nyugszanak.

02

Nyíregyháza polgármestere kiemelte: a város egy évszázada gondozza a hősi halottak sírjait, s a mostani rekonstrukció során 240 síremléket cseréltek ki újra, háromszázat felújítottak, s rendbe tették a többit is. Emellett új díszkaput kapott a temető, felújították a kerítésének egy részét, valamint a sírhantok közötti sétányt.

Kovács Ferenc hangsúlyozta: „a Hősök Temetője arra figyelmezteti az utódokat, tegyenek meg mindent a békéért, hogy a nagy háborúk soha többé ne ismétlődhessenek meg".

03

A felújított sírkert átadása után a nyíregyházi Jósa András Múzeumban folytatódott az első világháborús megemlékezés, kamarakiállításon mutatták be a város száz évvel ezelőtti, akkor 38 ezer lakosának életét. A tárlat megnyitása után Bene János igazgató idézte fel az első világháború borzalmait, majd bemutatták a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Temetkezési Vállalat által kiadott, Hősök temetője című könyvet, amelynek szerzője Ilyés Gábor helytörténész.

Fotó: Sipeki Péter (szon.hu)

Forrás: honvedelem.hu

Hirdetés

További cikkek

A
A 25. órában vagyunk!

Minden családban keringenek történetek arról, mit is tett, vagy élt át egy rokon a II. világháborúban. Sokáig erről még beszélni sem volt ildomos, ám sok családban még ma is élnek azok az emberek, akik átélték a történelem egyik legnagyobb háborúját. Az ő történeteiket szeretnénk most megosztani, hogy azok is hallathassák a hangjukat, akik eddig nem tehették, vagy ma már nincsenek köztünk.

Bővebben
Látogatásaink

Az évek során igyekeztünk minél több - a világháborúhoz kapcsolódó - múzeumba, hadiparkba, haditechnikai bemutatóra és egyéb helyszínre eljutni. A gyűjteményünket olvasóink beküldött képeivel remélhetőleg tovább sikerül folyamatosan bővítenünk.

Tovább
Emlékművek

Hideg kő és/vagy fém mementói a múlt eseményeinek, a múlt embereinek és tetteiknek. Hidegek - mégis élnek. Naponta elmegyünk mellettük, mégis ritkán állunk meg, olvasunk el néhány nevet, és hajtunk fejet.

Tovább