„Olvastam egy Sztálinról szóló könyvet, vaskézzel irányítja azt a hatalmas országot." - Adolf Hitler

Második világháború

patreon reklamTámogass bennünket!
Anyagi eszközeink nincsenek, ezek hiányában viszont hosszabb távon leküzdhetetlen nehézségbe ütközik e bázis fennmaradása. Honlapunk nonprofit, csapatunk tagjai puszta elhivatottságból teszik, amit tesznek. Ezért kérjük: akinek fontos e felület fennmaradása, e közösség további munkája, és üzenetünk eljuttatása minél szélesebb körbe, támogasson bennünket. 

Kétezer hősi halottja volt Kecskemétnek az 1. vh-ban

Az első világháború "a névtelen tömeg korszakát hozta, az egyéniségek eltüntetését, a tömeghadsereget, a tömegtermelést, a tömegtársadalmat, a tömegdiktatúrákat, kezdve a bolsevizmussal, befejezve a nemzeti szocializmussal" - mondta Navracsics Tibor külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Kecskeméten, a Hazatérnek 1914-2014 című kiállítás megnyitóján.

kecskemet41692

"Fontos az, hogy száz év elteltével emlékezzünk az első világháborúra, és ne csak és ne is elsősorban a hadműveletekre, hanem emlékezzünk az arcokra, emlékezzünk a nevekre, emlékezzünk az életutakra, emlékezzünk a családokra" - hangsúlyozta a miniszter, aki egyben az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság elnöke.

Navracsics Tibor fontosnak nevezte, hogy Kecskemét néven tudja nevezni és számon tartja "azokat az embereket, akik az életüket áldozták Magyarországért, életüket áldozták Kecskemétért". Az első világháború "a névtelen tömeg korszakát hozta, az egyéniségek eltüntetését, a tömeghadsereget, a tömegtermelést, a tömegtársadalmat, a tömegdiktatúrákat, kezdve a bolsevizmussal, befejezve a nemzeti szocializmussal" - szögezte le a miniszter.

Navracsics Tibor úgy fogalmazott: láttuk itt Közép-Európában, hogy micsoda pusztítást tud véghez vinni, egy "békének hazudott új rend, amely valójában Közép-Európa összes nemzetét összeveszíti egymással". Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét alpolgármestere a Cifrapalotában nyíló első világháborús emlékkiállítással kapcsolatban az összefogást emelte ki, mert hazai és olaszországi köz- és magángyűjteményekből érkeztek az anyagok.

Emlékeztetett arra, hogy Kecskemét csaknem kétezer hősi halottat veszített az első világháborúban, de emléküket örökké megőrzi a város. A Cifrapalota nagy részét elfoglaló kiállítás a harcok, a katonaélet, a front, az állóháború, az iszonyatos emberáldozat témáját állítja a középpontba, különösen a lövészárkok, a front emberpróbáló, idegőrlő mindennapjait, halállal, szenvedéssel, bajtársiassággal és hazaszeretettel átszőtt világát; a helyi jellegzetességeket és a hadifogság emlékeit - áll a katalógusban.

A kiállítás széles társadalmi összefogással valósult meg. A goriziai-doberdói területről olasz magángyűjtők csatatéri anyagát is bemutatja, emellett magyarországi gyűjtők és intézmények tárgy- és fotóanyagából áll. A majdnem kétezer kecskeméti áldozatról név szerint is megemlékeznek. A Cifrapalota második emeletén az első világháborút különleges szemszögből, az ott hadirajzolóként résztvevő három híres magyar alkotó, Mednyánszky László, Farkas István és Nagy István rajzain és festményein keresztül mutatják be. A kiállítás december 31-éig tekinthető meg.

Forrás: Múlt-kor

Hirdetés

További cikkek

A
A 25. órában vagyunk!

Minden családban keringenek történetek arról, mit is tett, vagy élt át egy rokon a II. világháborúban. Sokáig erről még beszélni sem volt ildomos, ám sok családban még ma is élnek azok az emberek, akik átélték a történelem egyik legnagyobb háborúját. Az ő történeteiket szeretnénk most megosztani, hogy azok is hallathassák a hangjukat, akik eddig nem tehették, vagy ma már nincsenek köztünk.

Bővebben
Látogatásaink

Az évek során igyekeztünk minél több - a világháborúhoz kapcsolódó - múzeumba, hadiparkba, haditechnikai bemutatóra és egyéb helyszínre eljutni. A gyűjteményünket olvasóink beküldött képeivel remélhetőleg tovább sikerül folyamatosan bővítenünk.

Tovább
Emlékművek

Hideg kő és/vagy fém mementói a múlt eseményeinek, a múlt embereinek és tetteiknek. Hidegek - mégis élnek. Naponta elmegyünk mellettük, mégis ritkán állunk meg, olvasunk el néhány nevet, és hajtunk fejet.

Tovább