„Az ember három módon érheti el célját: tervezéssel, munkával és imával." - George Patton

Második világháború

patreon reklamTámogass bennünket!
Anyagi eszközeink nincsenek, ezek hiányában viszont hosszabb távon leküzdhetetlen nehézségbe ütközik e bázis fennmaradása. Honlapunk nonprofit, csapatunk tagjai puszta elhivatottságból teszik, amit tesznek. Ezért kérjük: akinek fontos e felület fennmaradása, e közösség további munkája, és üzenetünk eljuttatása minél szélesebb körbe, támogasson bennünket. 

Mengele második élete

Miután a holokausztot követő felelősségre vonásokat és kivégzéseket sértetlenül elkerülte, 1979-ben, több mint harminc évvel a nácizmus összeomlása után távozott az élők sorából Josef Mengele – anélkül, hogy akár egy napot is börtönben töltött volna. A Halál Angyalaként ismertté vált náci doktor 1949-ben szökött Dél-Amerikába. Élete bujkálással eltöltött utolsó három évtizedéről keveset tudunk, ám egyes vélekedések szerint nem kizárt, hogy folytatta az auschwitzi táborban megkezdett emberkísérleteit.

40157

Élet és halál ura

Mengele auschwitzi haláltáborban végzett tevékenysége közismert: 1943-tól fogadta a rabokat, kesztyűben és fehér köpenyben várta az emberszállítmányokat, és döntött arról, hogy kinek van joga élni és kinek nem. Előbbiek orvosi kísérleteihez szolgáltak alanyként, míg a halálra ítélteket kivégzésük után felboncolta. „Főként az ikrek érdekelték: háromezrükön folytatott kísérleteket, melyeket közülük végül csak 285-en éltek túl" – magyarázza Gilberto Corbellini, a római La Sapienza egyetem orvostörténésze. „Kísérleteinek, melyek a szadizmus és a rasszista ideológiába vetett vakhit keveredésének jegyeit hordozták magukon, nem volt semmiféle tudományos alapja. Mengele álma a fajnemesítés, azaz az árja faj kiválasztása és fenntartása volt."

Laboratóriumában, Auschwitz 10-es blokkjában rendszeresek voltak az altatás nélkül végzett operációk, csonkítások, valamint a lepra- és tífuszbaktériummal történő oltások. Mengele keresztezett vérátömlesztéseket hajtott végre, emberek összevarrásával sziámi ikrek létrehozására tett kísérletet, szemükbe különféle folyadékokat csepegtetett, hogy megváltoztassa azok színét, kasztrálást, sterilizálást végzett, és embereket fagyasztott le.

Egy ilyen emberről természetszerűleg különféle vérfagyasztó történetek, pletykák születtek, melyek körét az olyan filmek, mint A brazíliai fiúk, vagy a Dél-Amerikában állítólagosan folytatott, ikreken végzett kísérleteiről szóló könyvek jelentősen bővítették. A történészek számára mindezek persze csak legendák, ugyanakkor a Halál Angyalának második életéről egyre több hitelesnek mondható információ kerül napvilágra.

Forrás: Múlt-kor

 

Hirdetés

További cikkek

A
A 25. órában vagyunk!

Minden családban keringenek történetek arról, mit is tett, vagy élt át egy rokon a II. világháborúban. Sokáig erről még beszélni sem volt ildomos, ám sok családban még ma is élnek azok az emberek, akik átélték a történelem egyik legnagyobb háborúját. Az ő történeteiket szeretnénk most megosztani, hogy azok is hallathassák a hangjukat, akik eddig nem tehették, vagy ma már nincsenek köztünk.

Bővebben
Látogatásaink

Az évek során igyekeztünk minél több - a világháborúhoz kapcsolódó - múzeumba, hadiparkba, haditechnikai bemutatóra és egyéb helyszínre eljutni. A gyűjteményünket olvasóink beküldött képeivel remélhetőleg tovább sikerül folyamatosan bővítenünk.

Tovább
Emlékművek

Hideg kő és/vagy fém mementói a múlt eseményeinek, a múlt embereinek és tetteiknek. Hidegek - mégis élnek. Naponta elmegyünk mellettük, mégis ritkán állunk meg, olvasunk el néhány nevet, és hajtunk fejet.

Tovább