A szovjet hadseregben nagyobb bátorság kell a visszavonuláshoz, mint az előrenyomuláshoz." - Joszif Sztálin

Második világháború

patreon reklamTámogass bennünket!
Anyagi eszközeink nincsenek, ezek hiányában viszont hosszabb távon leküzdhetetlen nehézségbe ütközik e bázis fennmaradása. Honlapunk nonprofit, csapatunk tagjai puszta elhivatottságból teszik, amit tesznek. Ezért kérjük: akinek fontos e felület fennmaradása, e közösség további munkája, és üzenetünk eljuttatása minél szélesebb körbe, támogasson bennünket. 

Lefilmezték szökésüket a 2. világháborúban elfogott francia tisztek

"Rejtett kamerás" felvételeket készítettek táborukról azok a francia tisztek, akiket a második világháborúban az Oflag 17 nevű alsó-ausztriai fogolytáborban őriztek. A kamerát házilag készítették, a képkockák pedig a barakkokban zajló mindennapok mellett a szökést is megörökítették.

39402

Miután Franciaország német megszállás alá került, ötezer francia hadifoglyot indítottak útnak a Harmadik Birodalom egyik legtávolibb pontja, az Oflag 17 felé. A csehszlovák határ mentén található tábor eredetileg gyakorlatozó katonák számára épült a Truppenübungsplatz Döllersheim részeként, amely a maga 200 négyzetkilométerével a legnagyobb ilyen célból kialakított terület volt egész Közép-Európában. 1938-ban készült el, a Wehrmacht összesen 45 település hétezer lakosát telepítette ki, hogy fel tudja húzni a tábort.

A 40 barakkot szögesdrótokkal és őrtornyokkal erősítették meg, a tábor egy 440-szer 530 méteres területen helyezkedett el. 1940 júniusában nyitották meg, elsősorban a franciaországi hadjárat során elfogott francia tiszteket őrizték itt, de több száz lengyel tiszt is ide került. Az őrök osztrák veteránokból kerültek ki, a körülmények pedig összehasonlíthatatlanul jobbak voltak a többi németországi fogolytáborhoz képest.

A menekülés szinte lehetetlennek tűnt – szinte. A hadifoglyok egy nap eltervezték, hogy megszöknek az Oflag 17-ből, amit egy rejtett kamerával is megörökítettek. Így született meg a Sous Le Manteau (Rejtetten) című 30 perces alkotás, amit titokban, halált megvető bátorsággal "forgattak" le. A primitív kamerát kolbászokban becsempészett alkatrészekből hozták létre, a tisztek ugyanis rájöttek, hogy német fogvatartóik a bejuttatott ételeket az ellenőrzések során csak félbevágják, így a végeknél gyakorlatilag bármit be tudnak juttatni.

A kamerát egy, a tábori könyvtárból beszerzett szótárban rejtették el, a könyvbe "üreget" vájtak, a 8 mm-es filmet pedig házilag gyártott cipők sarkaiban tárolták összetekerve. A film igazi kordokumentum lett, mindent megörökített, ami a tábor falai és a barakkok között történt, a szegényes ételeket, az őrök kutakodásait – mindezt a mit sem sejtő osztrákok orrai előtt.

A táborban ismeretlen volt a kényszermunka, így a foglyok idejük nagy részét tanulással töltötték, a németek pedig azt is megengedték, hogy a franciák saját színházat működtessenek, aminek a Theatre de la Verdure („Növényzet Színház") nevet adták; az élelmes foglyok ezt gallyakkal fedték be, így az őrök csak keveset láthattak abból, hogy mi is folyik az összeeszkábált színpadon. S mivel a színházat a barakkok és a szögesdrót közé építették, egyre kisebb lett az a távolság, amelyen alagutat kellett ásni. Ráadásul miután a Nemzetközi Vöröskereszt egy ellenőrzés alkalmával megállapította, hogy a tábor védtelen a légicsapások ellen, a tisztek ásókat kaptak, hogy maguk ássák meg hevenyészett lövészárkaikat.

A lövészárkok mellett a tisztek összesen 32 alagutat ástak, ezek egyikét le is filmezték. A szökést a legjobb elmék: matematikusok, geológusok és építészek tervezték, a táboron belül pedig kész terv született, voltak, akik az álruhákon, mások a hamis személyazonosságot tanúsító okiratokon dolgoztak, s közben gondosan ügyeltek arra, hogy a művelet során kiásott földet a színház székei alá rejtsék.

A szökést 1943. szeptember 17-ére tervezték. Az első estén egy nagyobb csoport készülődött – nekik sikerült az akció, ahogy a következő éjszakán a többieknek is. Az alagútban a visszaemlékezések szerint nagyon kevés levegő volt, sokan elájultak, de így is sikerült megmenekülniük. Legalábbis egy időre: az első héten 126 foglyot kaptak el és vittek vissza a táborba, csupán két ember úszta meg a német hajtóvadászatot.

Egyikőjük, Jean Cuene-Grandidier júniusban ünnepelte 100. születésnapját. A férfi 1943-ban Bécsbe menekült, ahol nemi betegséggel kezelt német katonákat ápolt, majd sikerül visszajutnia Franciaországba. Nem sokáig ült a babérjain, heteken belül csatlakozott az ellenállókhoz. Idén júliusban Párizsban újra kitüntették a korábban a legmagasabb francia elismerésnek számító Legion d'honneur-ben részesülő szépkorú férfit.

Forrás: Múlt-kor

Hirdetés

További cikkek

A
A 25. órában vagyunk!

Minden családban keringenek történetek arról, mit is tett, vagy élt át egy rokon a II. világháborúban. Sokáig erről még beszélni sem volt ildomos, ám sok családban még ma is élnek azok az emberek, akik átélték a történelem egyik legnagyobb háborúját. Az ő történeteiket szeretnénk most megosztani, hogy azok is hallathassák a hangjukat, akik eddig nem tehették, vagy ma már nincsenek köztünk.

Bővebben
Látogatásaink

Az évek során igyekeztünk minél több - a világháborúhoz kapcsolódó - múzeumba, hadiparkba, haditechnikai bemutatóra és egyéb helyszínre eljutni. A gyűjteményünket olvasóink beküldött képeivel remélhetőleg tovább sikerül folyamatosan bővítenünk.

Tovább
Emlékművek

Hideg kő és/vagy fém mementói a múlt eseményeinek, a múlt embereinek és tetteiknek. Hidegek - mégis élnek. Naponta elmegyünk mellettük, mégis ritkán állunk meg, olvasunk el néhány nevet, és hajtunk fejet.

Tovább